Felszólalás adatai

HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt gondolom, azért jöttünk ma, hogy közös problémáinkra közös megoldásokat találjunk.

Tény, hogy az önkormányzatok problémája nem új keletű: kormányzati szinten már 1988-ban foglalkoztak a falu helyzetével. Az akkori falufejlesztési program alapvető célkitűzése volt, hogy tudatosítani kell a közvéleményben a vidékre irányuló veszélyeket, és a falufejlesztést már akkor mozgalommá kívánták fejleszteni. Ahelyett, hogy a veszély tudatosult volna, a rendszerváltás idején a demokratikus választásokra épülő önkormányzatok képében új remény keletkezett, ami rövid időre elfedte a problémát. Mindenki abban reménykedett, hogy jobb gazda kezébe kerülve hízik a jószág, hogy az új, most már a piacgazdaság törvényei szerint épülő, növekvő gazdaság és a helyi figyelem együttesen elegendő lesz megoldani a vidék, a falu problémáját.

Néhány tény azonban elég gyorsan kiderült: a gazdaság kiindulópontja a tőke, amiből minden szinten, különösen az önkormányzatoknál hatalmas volt a deficit, a korábban központosított intézményrendszer minden szinten kiépülve nemhogy olcsóbbá, karcsúbbá, közelibbé tette volna az adminisztrációt, hanem felszaporította, drágábbá tette azt. Az állami vállalatok hatalmas munkaerő-felvevő képességét nem tudta kiváltani a sokszínű vállalkozói szféra, így egyre inkább a közhivatalok, önkormányzatok váltak a legbiztosabb munkahellyé, amihez azután mindenki ragaszkodott. A megváltozott gazdasági szerkezet új tudásokat, újfajta munkaerő-szükségletet keletkeztetett, miközben a korábban a nagyvállalati szférához igazodó szakképzési rendszer teljesen szétzilálódott, a tartósan munkanélküliségre kényszerült réteg nemcsak tudásbeli, de szociális és mentális problémákkal is küzd.

A nehézségek ma már jól láthatók, mint ahogy látszik az is, hogy igazi, átfogó reformok, az egyes területek újragondolása nélkül a problémák csak eltolódnak. Igaz ez egyaránt az egészségügyre, az oktatási rendszerre vagy a közigazgatásra. Hogy szükség van a közigazgatás reformjára, a helyi közszolgáltatások elérhetőségének, minőségének javítására és ugyanakkor racionálisabb működtetésére, ezt itt is kevesen vitatták. Mindenki inkább úgy fogalmaz, hogy a feladatátadás legyen arányos a finanszírozással. Ezt kell továbbgondolni.

A jelen egyik legfontosabb kérdése tehát: fenntartás vagy fejlődés? Ahogy azt a mi kistérségünkben élő polgármesterek is megfogalmazták: működtetés vagy fejlesztés? Mindkettőre nem jut, pontosabban: fejlesztések, korszerűsítés nélkül csak konzerválni lehet a jelenlegi lemaradást, forráshiányt, a fejlesztések viszont munkahelyeket teremthetnek, vonzzák a befektetést, további lehetőséget teremtenek akár magasabb szintű közszolgáltatásra vagy a rászorulók támogatására is. Az igazi választ tehát a ma már nemcsak a természet- és környezetvédelemben, hanem a gazdaságban is használatos fenntartható fejlődés adja meg, ehhez kell átgondolni újra a finanszírozást.

Az már szintén nem vita tárgya, hogy egyes önkormányzati feladatok jobb minőségben oldhatók meg társulásban, ezt korábban jól működő önkéntes társulások is bizonyították. De hogy pontosan melyek legyenek ezek, hogy melyik településen szerveződjenek a közszolgáltatások, arról azért folyik a vita, mert óhatatlanul érdekeket sért, és az elengedett funkciók helyett újakat kell a településnek kitalálnia, okosan kell használnia a megmaradt kiüresedett infrastruktúrát, és gondoskodni kell újabb munkahelyekről, foglalkoztatási lehetőségekről.

Hatalmas feladat ez, felülről nem is lehet megoldani. Az önszerveződés, önkormányzás időszakát követnie kellene az önfelfedezés, önmegvalósítás időszakának, már csak azért is, mert ahogy itt többször elhangzott, egyszerre vannak jelen a nehézségek és a lehetőségek. Magam is szembetalálkoztam azzal a problémával, hogy mindenki tudja és érzi, hogy több pénz kell, hogy több pénz is lehet, de úgy gondolja, hogy mások alakítják ki a fejlesztési irányokat, mások döntenek a fejlesztési lehetőségekről, hogy nem találkoznak az érintettek, a helyi gazdasági élet és a civil szféra, a szakmák és a politika fejlesztési elképzelései. De ezen csak közösen változtathatunk.

A hazai források mellett az Európai Unió adta lehetőségek most új távlatokat nyithatnak, hiszen már az előző évben is 76,5 milliárd forint pozitívum állt rendelkezésre infrastruktúra-fejlesztésre, szerkezetátalakításra, humánerőforrás-fejlesztésre. Ha valamikor, akkor most nagyon sok múlik azon, hogy a helyi képviselők, testületek milyen ismeretekkel, milyen kapcsolatrendszerrel bírnak, hogy mennyire képesek felismerni a saját településükben rejlő lehetőségeiket, hogy tudják-e a saját közösségükben, térségükben együttműködésre késztetni a vállalkozói és a civil szférát, hiszen csak így juthatnak forrásokhoz.

Szükséges, hogy valamennyi település megtalálja a helyét, szerepét, a rá illő, rá szabható funkciót, amelyekre természeti adottságaiban, társadalmi hagyományaiban, az ott élők tudásában és akarata szerint is alkalmas.

(12.30)

Hogy ez a jövőkép milyen, hogy milyen fejlesztések jelenthetik a kitörési pontokat, ez felülről biztosan nem látható. Szükség van tehát egy olyan rendszer kialakítására a vidékfejlesztésben, a közigazgatási rendszer korszerűsítésével összhangban, ahol van, aki összehangolja a lentről jövő igényeket az általános társadalmi és gazdasági célokkal, ahol a valóban elérhető forrásokról hiteles, jól feldolgozott információk eljutnak a vidéken élő emberekhez is, ahol a megvalósításhoz szükséges tudás megszerezhető a helyben élők, a gazdálkodók és vállalkozók, a civilek és az önkormányzati képviselők számára egyaránt. Az Európai Unióban háromféle jövőkép készül: egy Brüsszelnek, egy a kormánynak és egy saját magunknak. Egyik sem lehet eredményes a másik nélkül.

Szeretnék néhány jól összefogott gondolatot idézni a legveszélyeztetettebb településekért tenni akaróktól. Feladatot kell adni az embereknek és arculatot a tájnak. Minden kistelepülés-csoportba kellene egy, a közösségfejlesztés technikáiban is jártas szakember; legjobb, ha ez helyi kötődésű. Össze kell egyeztetni a jövő szempontjait a jelen igényeivel. Nem maradhat település közösségi tér, információhoz, tájékoztatáshoz való hozzájutás, helyi közszolgáltatások és az ezt segítő szakemberek nélkül. De hogy melyik településen ezt milyen, már meglevő intézmény tudja felvállalni, azt az ott élők mondhatják csak meg felelősséggel. Azaz nincsen más lehetőség, közös problémáinkra közös megoldásokat kell találnunk. Igen, ehhez segíthet hozzá az elmúlt évben elinduló folyamat, amely ugyan nem kétharmados törvénnyel, de feles törvénnyel elindította azt a lehetőséget, hogy a kistérségben élő települések megtalálják a maguk funkcióját, hogy a helybeliekkel közös jövőképet alakítsanak ki.

Azt gondolom, azért kell itt most a parlamentben is felszólalnunk, hogy az a rendszer, amely elindult, még közelibb legyen, még kevésbé adminisztratív legyen, még inkább teret adjon azoknak a lehetőségeknek, ahol a helyben megfogalmazott célok, a helyi teljesíthető jövőképek valóban valódi finanszírozásra találnak.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)