Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most megadom a szót Fodor Gábor képviselő úrnak, aki az SZDSZ frakciójának véleményét kívánja ismertetni.

DR. FODOR GÁBOR, a SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem lévő szónokok mindegyike a maga beszédében hivatkozott arra, hogy múltunk megismerhetősége a cél. Nos, mindannyiunkat ez a szándék vezet, amikor e törvényjavaslat vitájára sor kerül: a múlt megismerése.

Természetesen nem egy könnyű feladat, hiszen Magyarország múltja, XX. századi múltja bővelkedik fordulatokban, és a nemzeti önismeret szerves része az, hogy múltunkkal tudjunk szembenézni.

Az elsődleges kérdés ezért mindenképpen az a számunkra - és ezt nagyon fontos itt, a parlamentben is hangsúlyozni -, és mindazok számára, akik figyelik ezt a vitát, hogy tisztázzuk, mi az értelme ennek a vitának, mi az értelme 15 évvel a rendszerváltás után foglalkozni az úgynevezett ügynökkérdéssel.

Nos, hát ez, tisztelt képviselőtársaim: a nemzeti önismeret kérdése, az, hogy tudjunk szembenézni a saját múltunkkal, mert csak akkor erős az önbecsülésünk, csak akkor tudunk tisztában lenni saját hibáinkkal és erényeinkkel, ha tudjuk, mi az, amit helyesen tettünk, és mi az, amit helytelenül, mi az, amit még egyszer nem szabad elkövetni.

Mint említettem, a magyar társadalom nincs könnyű helyzetben e téren, mert nagyon sok minden nem tisztázott. Tavaly volt a holokauszt 60. évfordulója, és sokat beszéltünk ennek kapcsán arról, hogy mennyire nem dolgozta fel a magyar társadalom mindazt a szörnyűséget, mindazt a borzalmat, ami történt, a magyarországi zsidó származású magyar polgárok elhurcolását és elpusztítását. De ugyanígy feldolgozatlan a Kádár-rendszer kérdése is. Hogyan működött ez a rendszer? Hogyan szedte áldozatait? Hogyan lett hétköznapivá egy idő után a működése? Máig nem tudunk nagyon sok mindent erről, nem néztünk szembe azzal, hogy valójában mi történt.

A szembenézés azért lényeges, tisztelt képviselőtársaim, hiszen vannak olyan országok, ahol szintén hasonlóan nehéz XX. századi történelmet kell feldolgozni, és látunk sikeres próbálkozásokat. Ott van például Németország esete. Itt, a mai vitában is voltak szónokok, akik hivatkoztak arra, hogy milyen emberi drámák állnak az ügynökkérdés mögött, kellően meggondolta-e mindenki, hogy milyen sorsok kerülnek elénk, milyen sorsokat látunk, milyen sorsok kerülnek reflektorfénybe, amikor erről a kérdésről beszélünk. Bizony, a német példát azért hozom fel, tisztelt képviselőtársaim, mert amikor a német társadalom is elkezdett szembenézni a saját múltjával, a náci rendszerrel, akkor a hetvenes-nyolcvanas években - ez egészen a kilencvenes évekig húzódott - bizony emberi drámákon, emberi sorsokon keresztül, vérrel, verejtékkel, nagyon sok konfliktussal, de sikerült nagyjából mára elrendezni ezt a kérdést. Nem volt egyszerű, több évtizedes történet volt.

A magyar társadalom előtte van még mindennek, és ezt tudnunk kell. Ez nem megy egyszerűen, ha úgy tetszik, nehézségek, áldozatok és konfliktusok nélkül. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt természetesen mérsékeljük vagy próbáljuk emberivé tenni, vagy próbáljuk minden körülmények között a jogállami normákat betartani. De nem lehet egyszerűen megspórolni ezt a nehéz menetet, mert ez hozzátartozik ahhoz, hogy tisztán lássunk, és tudjuk azt, hogy hogyan kell kezelnünk a múltunkat.

Azt gondolom, azt is látnunk kell - hiszen pont a német példa is erre tanít meg minket -, hogy a gyengeség és a gonoszság példái nem olyanok, hogy elvetemült, esszenciális gonosztevőket látunk a társadalomban. Itt hétköznapi emberekről van szó, hiszen amikor a náci rendszerrel együttműködők és az azt kiszolgálók problémája merült fel a német társadalomban, kiderült, hogy egyszerű, hétköznapi emberek hétköznapi problémáiról volt szó, a zsarolhatóságról, a gyengeségről, a döntésképtelenségről. És ugyanez van a Kádár-rendszerrel kapcsolatban is, ne feledjük el. Ugyanígy ez a probléma, egyszerű, hétköznapi emberek mindennapi problémája, a zsarolás, a kiszolgáltatottság, a döntésképtelenség. Valahogy így működnek a diktatúrák, így működnek az elnyomó rendszerek.

Nem a megtestesült gonoszt látjuk, nem feketék és fehérek a szereplők, hanem a körülöttünk lévő - ahogy az előbb mondtam - hétköznapi emberek sorsáról van szó. Ezért valóban kellő érzékenységgel kell ehhez a témához nyúlnunk, de kellő határozottsággal is, hogy próbáljunk világosan látni, és egyszer s mindenkorra tisztázni azt, ami mögöttünk van.

Ennek kapcsán itt megint csak szeretnék utalni arra, hogy ebben a Házban ma is elhangzott már olyan szónoklat, amely felhívta a figyelmet arra, hogy az ügynökkérdés mögött milyen emberi sorsok húzódnak meg. Így van, képviselőtársaim, ezt csak aláhúzni tudjuk mindannyian. Bizony, emberi drámák vannak, és bizony kellő empátia, beleérző képesség kell mindannyiunk részéről ahhoz, hogy ezeket átérezzük. Valóban nagyon sok ember kiszolgáltatott volt, nagyon sok ember rendkívül nehéz helyzetben volt, és azért adta a nevét olyasmihez, amit talán ma már szégyell, és ma már úgy gondolkodik róla, hogy helytelen volt. De, tisztelt képviselőtársaim, itt is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez mind igaz, de ne feledjük el, hogy a történetnek van egy másik oldala is. Ugyanis szintén voltak ebben az országban milliók, akik nem írták alá azokat a bizonyos papírokat, akik nem vállalkoztak ezekre a kompromisszumokra, akik nem adták a nevüket, és inkább vállalták a nehezebb utat. És ezzel sorsok törtek ketté, karrierek mentek tönkre, hiszen látjuk az elmúlt hetek, hónapok fejleményeiből is, amikor napvilágra kerülnek ügynökügyek, feljelentettek embereket, akik a hivatali ranglétrán az illető előtt voltak, és soha nem kerültek oda vissza. Velük, az áldozatokkal, az ő lelkivilágukkal nem érdemes foglalkoznunk?

Még egyszer hangsúlyoznám: természetesen az ügynökök mögött, az ügynökkérdés mögött is ugyanolyan emberi dráma van, de azt gondolom, féloldalas a gondolkodásmódunk, ha nem tesszük oda: és mi van az áldozatokkal, mi van azzal a sok millió emberrel, akikről írták a jelentést? Akiknek a saját élete ezért futott zsákutcába, mert nem voltak hajlandók megkötni ezeket a kompromisszumokat, mert nem álltak be a sorba, mert nem gondolták azt, hogy rendben, aláírom azt a papírt, csak hogy menjek előre a ranglétrán. Azt mondták, hogy inkább nem - és velük mi van? Velük foglalkozunk?

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy számunkra az ő sorsuk is ugyanolyan fontos kell hogy legyen, sőt, ha úgy tetszik, bizonyos szempontból fontosabb, mint azoké, akik működtették az elnyomó rendszert.

Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatban alapvetően azon az állásponton van, hogy helyesli, hogy ilyen javaslat született, és helyeseljük azt, hogy a parlament elé került; vitatkozzunk róla, mert ezt a kérdést most már illendő lenne lezárni a magyar társadalom számára. Nincs illúziónk, a lezárás nem úgy történik meg, hogy majd döntünk róla egy-két hónap múlva a parlamentben, és azt mondjuk, hogy vége van. Csodát! Nem lesz vége, mert több év, akár évtized is eltelik, míg azt mondhatjuk, hogy lezártuk ezeket a kérdéseket, de a parlament és a törvényalkotás szintjén egyszer el kell érni oda, hogy azt mondjuk, hogy ezt a kérdést elrendeztük tisztességgel, és ez a célunk. Azt gondoljuk, hogy ezen a javaslaton változtatni kell; azt majd el fogom mondani, hogy szerintünk mely pontokon. De alapvetően, hogy itt van a javaslat előttünk, ezzel egyetértünk, és ezért minden dicséret megilleti az előterjesztőket, hogy ezt a fontos kérdést - és hangsúlyoznám: a társadalmat érdeklő kérdést - idehozták a parlament elé.

(11.10)

Nos, mielőtt az álláspontunkat kifejteném, hadd utaljak itt a parlamentben is - tisztelt képviselőtársaim figyelmére igényt tartva - arra, hogy milyen előzményei voltak ennek a törvényjavaslatnak, hogyan is állt ez az ügy, hiszen oly sokat mondjuk, hogy itt van adóssága az egész társadalomnak, az egész politikának arra vonatkozólag, hogy hogyan tudta elrendezni ezt a kérdést. Emlékezzünk rá, hogy a rendszerváltás után felmerült ez az igény. Donáth képviselő úr hivatkozott is a Demszky-Hack-féle javaslatra. Valóban, ez volt az első javaslat arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést tisztázzuk. Megjegyzem, érdemes tudni, hogy akkoriban, amikor ez a javaslat született, még nem volt a magyar társadalomnak, az ezzel foglalkozó szakembereknek sem tudomásuk arról, hogy valójában hogyan is működött az állambiztonság a Kádár-rendszer idején Magyarországon. Évekbe telt, míg sikerült kideríteni pontosan a III-as csoportfőnökség tevékenységét, működését, ezért az első javaslat természetesen még nem tartalmazhatta mindazokat az információkat, és nem alapozhatott azokra, amelyeket a későbbiekben megtudtunk.

1994-ben az Alkotmánybíróság egy határozatában előírta a törvényalkotóknak, hogy a megfigyeltek információs kárpótlását biztosítani kell. Ez fontos állomás volt ezen az úton. Így aztán 1996-ban az Országgyűlés döntött, és felállította a Történeti Hivatalt. Emlékeznünk kell arra, hogy ezzel a döntéssel valójában csak a III/III-asok ügye került ide, nem volt kontroll az iratátadás felett, és a megfigyeltek nem ismerhették meg például a saját besúgójuk nevét. Ez volt 1996-ban.

2001-ben történt a törvénynek egy módosítása, amely kiterjesztette a Történeti Hivatal illetékességét a teljes III-as főcsoportfőnökségre, a tényleges iratátadásra azonban nem adott garanciát ez a javaslat sem, így féloldalas maradt.

2003-ban készült egy újabb törvényjavaslat - amire még mindannyian emlékszünk, hiszen ez a parlament hozta meg -, amelyben az iratátadás garanciákkal lett körbebástyázva, de túl tág visszatartási okokkal, amiről még fogok beszélni a kritikai észrevételeim kapcsán. A megfigyelt most már megismerhette a besúgója nevét, és közszereplők esetén nyilvánossá vált az ügynökmúlt. Ez a 2003-as törvény, amely a Szabad Demokraták Szövetsége, a liberális párt álláspontja szerint is féloldalasra sikeredett, de azt azért el kell mondanunk, hogy ez indította el azt a folyamatot, amit most látunk. Ennek eredményeként kerülnek nyilvánosságra azok az ügynökügyek, amelyek újra előtérbe helyezték a múlt megismerésének a problémáját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy mi alapvetően támogatjuk ezt az elénk került javaslatot, de természetesen van néhány kritikai észrevételünk. Szeretném elmondani, hogy miben van vitánk az előterjesztővel, miközben a lényeges pontokban helyesnek tartjuk az előttünk lévő indítványt. Helyesnek tartjuk azt, hogy elindult a szűkítés útján, azon törvényi okok szűkítésének az útján, amely törvényi helyekre hivatkozva az iratokat vissza lehetett tartani a nemzetbiztonsági szolgálatoknak. Eddig. Ezt azért tartjuk helyesnek, hiszen mindenki, aki kritizálta ezt a törvényt, elsősorban a kutatók, a történészek oldaláról - hiszen az ő munkájuk és szerepük rendkívül fontos a megismerés útján -, azt kifogásolta, hogy túl sok fontos irat marad megindokolhatatlan okok alapján a nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Ez ma az elsődleges tennivaló. Mert mint emlékeznek rá, hivatkoztam arra, hogy a 2003-as törvény valójában ma már a legszélesebb szabályozást adja ezen a téren, jelentős előrelépést hozott az elmúlt évek-évtizedek szabályozásához képest, de eme előrelépés mellett is komoly gyengesége, hogy nagy lehetőséget ad a szolgálatok számára arra, hogy visszatartsanak iratokat. Ezt kell megszüntetni. Ez az egyik legfontosabb probléma a jelenlegi javaslattal. Ezen a téren a mostani beterjesztés előrelép, de azt gondoljuk, hogy nem eléggé, mert fenntart bizonyos kiskapukat, amelyeket nem lenne szabad, és erre is mindjárt ki fogok térni.

Azt is helyesnek tartjuk, hogy ez a törvényjavaslat erősíteni akarja a civil kontroll szerepét az iratátadás felett. Ez is vitás pont volt a legutóbbi törvényjavaslat kapcsán. Helyesnek tartjuk a törvényjavaslatban szereplő tudományos tanácsadó testületnek a mi javaslatunknak és elképzelésünknek is megfelelő felállítását, mert mindenképpen kívánatos, hogy a civil kontrollt erősítsük. A Szabad Demokraták Szövetségének a támogatására lehet számítani itt is.

Vitánk van viszont - mint ahogy jeleztem - két lényeges pontban az előterjesztővel, és ezt szeretném is elmondani. Az egyik az úgynevezett kerülőút kérdése. A törvényjavaslat visszahozza azt a jelenleg is hatályos állapotot, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatkozhatnak arra, hogy bizonyos iratokat - ezt a köznyelvben gyakran szupertitkos iratoknak szokták mondani - visszatarthatnak úgy, hogy ezen iratok listájával egy legfelsőbb bírósági bíróhoz fordulnak, és azt mondják, pusztán felsorolva az iratok tételeit, hogy ezen iratok visszatartását, titkossá minősítését továbbra is fenntartják. Ezt mi helytelennek tartjuk, mert úgy gondoljuk, itt egy széles körű visszatartási lehetőséget nyitnánk ki. Úgy gondoljuk, hogy vannak ilyen iratok - természetesen, hiszen a nemzetbiztonsági érdekek fontosak; megint csak szeretném leszögezni, nagyon lényeges egy ország számára, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatai jól és normálisan tudjanak működni, nekik is érdekük lenne már megszabadulni ettől a ballaszttól, amit jó ideje magunkkal hurcolunk már -, de nem lehet megengedni, hogy pusztán a szolgálatok döntsék el, melyek ezek az iratok, főleg ha azok egy jelentős része a múltra vonatkozik. Tehát úgy gondoljuk, hogy nem helyes ennek a kerülőútnak az ilyen módon való fenntartása, be lehet vonni ebbe a bíróságot, de csak akkor, ha ennek a megfelelő tudományos tanácsadó testületnek a vitája alapján nem tudják eldönteni, hogy mely iratokat kell visszatartani. Ebben az esetben a bíróság dönthet ebben az ügyben, nem pedig egy biankó csekket kell adni lehetőségként egy bíró számára, hiszen a nemzetbiztonsági szolgálatok azt tesznek fel erre az iratlistára, amit akarnak. Ezt nem tartjuk helyesnek, és a Szabad Demokraták Szövetsége számára ez kulcskérdés. Ha ebben kompromisszumra tudunk jutni, akkor számunkra már könnyen elfogadható lesz ez az előterjesztés, de ilyen formában nem tudjuk támogatni.

A másik lényeges kérdés - amire Demeter Ervin képviselő úr is utalt már - az a típusú szűkítés, hogy csak azoknak a hálózati személyeknek az adatai legyenek nyilvánosak, akiknek a személyi adatai és anyaga a levéltár kezelésében van. Képviselőtársaim, ez egyfajta menlevél adása lenne azok számára, akik együttműködtek a hálózatokkal, az állambiztonsággal a hetvenes-nyolcvanas években, és valamilyen oknál fogva a kilencvenes években átkerültek a szolgálatokhoz. Vannak, akik ilyen helyzetben vannak, vannak, akik esetében indokolt is, hogy az ő munkájukat és inkognitójukat fenn tudjuk tartani, de vannak olyanok, akiknél nem. Ezt nem lehet általános szabályként kimondani. Általános szabálynak annak kell lennie, hogy a Kádár-rendszerre, a pártállamra vonatkozó minden irat megismerhető. Ez alól kivételeket el lehet ismerni, lehet kivételeket teremteni, de nem lehet olyan szabályt megalkotni, hogy van egy kör, amelynek az iratai, az anyagai kikerülnek innen, és rájuk nem vonatkoznak azok a szabályok, amelyek a többiekre. Ez ugyancsak nem fogadható el számunkra, de azt gondoljuk, hogy itt is lehet előrehaladást elérni. Bízunk benne, hogy tudunk olyan kompromisszumot kötni, amely elfogadható számunkra is és az előterjesztők számára is.

Szeretnék azzal is foglalkozni, tisztelt képviselőtársaim, hogy az ellenzék javaslataihoz hogyan viszonyulunk, mert való igaz, hogy ez a törvény a kormánytöbbségen múlik, de egy olyan lényeges ügyről van szó - ne feledjék, azzal kezdtem, hogy a nemzeti önismeret ügyéről van szó -, amely nem pusztán néhány fős parlamenti többség ügye, hanem az a jó, ha ekörül szélesebb konszenzust tudunk teremteni. Ezért a magunk részéről minden olyan ellenzéki indítványt, amely támogatható, örömmel fogadunk. Szeretném elmondani, hogy a Fidesz által megfogalmazott négy fő javaslatból kettőt támogathatónak tartunk, kettőt viszont nem akarunk elfogadni. Hadd beszéljek arról, hogy melyik az a kettő, amelyik a mi felfogásunkkal egybeesik, s amelyek mögé szívesen odaállunk, és melyik kettőt nem tudjuk támogatni.

Az általunk támogathatónak tartott javaslat elsősorban az, amelyik arra vonatkozik, hogy az iratmegismerés és a múltfeltárás ne álljon meg pusztán a hálózati személyeknél, hanem terjedjen ki a megrendelőkre, vagyis az egykori MSZMP-funkcionáriusokra is. Ez helyes és kívánatos javaslat, a Szabad Demokraták Szövetsége ott van e mögött az elképzelés mögött.

(11.20)

Megjegyzem, ezek az anyagok, ezek az iratok javarészt kutathatók ma is már, tehát rendkívüli újdonságot nem állapítottunk meg ezzel. De amennyiben van olyan része az iratoknak, amely nem megismerhető, nem kutatható, vagy valamely más probléma van vele, mi teljesen készen állunk arra, hogy ezen segítsünk, és valóban nyissuk meg itt is a nyilvános megismerés útját. Tehát mi mögötte vagyunk ennek a javaslatnak.

Mögötte vagyunk annak a javaslatnak is, amely úgy szól, hogy a nyilvánosságra hozatal, mármint az adott lista nyilvánosságra hozatala, hogy kik voltak együttműködők a hálózatokkal, terjedjen ki azokra is, akik a zsarolást végezték, vagyis a tartó tisztekre. Megjegyzem - és most persze nem akarok ezzel különösebben foglalkozni -, finoman szólva látok némi ellentmondást a Fidesz különböző megnyilatkozásai között e téren, de az ellenzéki párt nyilván el fogja dönteni, hogy mely tekinthető hivatalos álláspontjának. Mi ezt a javaslatot, amelyet eddig minden bizottságban és a nyilvánosság előtt megfogalmaztak, támogathatónak tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy helyénvaló, igen, legyen ez is nyilvános, természetesen a megfelelő nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe véve. Legyen ez is nyilvános, mert most már valóban egyszer lássunk tisztán, hogy mi a helyzet.

De szeretném azt is elmondani, képviselőtársaim, hogy az áldozatok védelmét rendkívül fontosnak tartjuk. Nem gondoljuk azt - ahogy Demeter Ervin képviselő úr is beszélt erről -, hogy csak úgy, hasraütésszerűen aztán mindent föl kellene tenni az internetre azokból a dossziékból, amelyek ott vannak a levéltárban a jelen pillanatban is, hiszen teljesen megfordítanánk ezzel a történetet. Onnantól kezdve nem a Kádár-rendszerről és a pártállamról szólna, hanem csemegézni lehetne olyan iratokban és dokumentumokban, amelyek azokról az emberekről szólnak, akikről illegitim módon gyűjtötték ezeket az információkat, és akik küzdöttek a diktatúra ellen. Ezt helytelennek tartanánk, és nem is fogjuk támogatni, tisztelt képviselőtársaim, az ilyen törekvést. Nyilvánosság kell a rendszer megismeréséhez, a listák megismeréséhez, de nem az áldozatokra vonatkozó anyagok megismeréséhez.

Végül az alkotmánymódosításról annyit hadd mondjak, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ezt nem támogatja, viszont ha letesznek elénk bármilyen javaslatot, meg fogjuk vizsgálni, és ha meg tudnak győzni arról, hogy ez indokolt, mi készek vagyunk erre. Nem támogatjuk azért, mert nem tekintjük jogállami gondolkodásmódnak azt, ha egy politikai problémával találkozunk, akkor azonnal alkotmányt akarunk módosítani. Szerintünk a közszereplők fogalmának a tágításával megoldható ez a probléma, és erre az SZDSZ javaslatot is fog beadni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Taps az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Dávid Ibolya képviselő asszonynak, aki az MDF képviselőcsoportja nevében kíván felszólalni. A képviselő asszonyt illeti a szó.

DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hetek óta beszélnek a politikusok ennek a törvényjavaslatnak és alkotmánymódosításnak az előzményeiről, szinte kivétel nélkül mindegyik vezérszónok említette ezt a kérdést, ezért engedjék meg nekem, hogy magam is ennek a 15 évnek az áttekintésével kezdjem.

Ebben a 15 évben, a rendszerváltozás hajnalán, 1990-től '94-ig az Antall-kormány volt az, amely egy nagyon nagy lépést tett. Megszületett az első és egyetlen olyan törvény, amely a III/III-as törvény volt, amely kibírta az Alkotmánybíróság próbáját, és lehetőséget biztosított arra, hogy az úgynevezett besúgók világába bepillantást nyerhessünk, mi több, még következménnyel is járt mindez. Ezt követően azért volt ott más törvény is. Volt kísérlet arra, hogy hogyan lehet az elévüléssel segíteni a történelmi szembenézést, volt Zétényi-javaslat. Sok minden volt akkor, egy nem volt, tisztelt képviselőtársaim: ebben a Házban senki nem állt fel, és senki nem kampányolt azért, hogy ne csak a III/III-asok, hanem a III/I-esek, a III/II-esek és a III/IV-esek körében is legyen akár csak a közszereplők vonatkozásában megismerhető a múltjuk.

A legmesszebbre ment el akkor a Demszky-Hack-javaslat, amelyet oly sokszor hallunk, de képviselőtársaim, tessenek elolvasni még egyszer; az a javaslat kevesebbet kért, mint amit valójában az Antall-kormány a III/III-as törvényében megfogalmazott. Ennyit arról a történelmi tisztánlátásról, hogy akkor kellett volna megoldani, és immáron már a bűne is annak az időszaknak, hogy nem oldotta meg.

Kérem szépen, amit az akkori körülmények megengedtek, ahhoz képest igen sokat teljesített az Antall-kormány. Kérem, hogy ne állítsák be úgy ezt a kérdést ma, mintha azt ott valaki elrontotta volna, és egy percre gondoljanak vissza a '90-94 közötti időszakra, amikor recsegett-ropogott a szocializmus Közép- és Kelet-Európában, amikor nem tudtuk azt, hogy mikor, hol lesz visszarendeződés, amikor nem tudhattuk 1991-ben, az orosz puccs idején, hogy annak mi lesz a végkimenetele, a következménye. Nos, ha a délvidéki háborút végignézzük, akkor beláthatják, képviselőtársaim, hogy miért nem volt ember itt, aki a hírszerzés, kémelhárítás és egyéb területen nagyobb bepillantást akart volna nyerni a rendszerváltozás hajnalán. De aztán jött egy másik kormány - és akkor már négy évvel voltunk túl a rendszerváltozáson -, akinek megvolt a kétharmada. Megvolt a kétharmada ahhoz, hogy megfelelő jogi környezetet teremtsen, és nem tette.

Szóval összegezve, bizton állíthatom önöknek, hogy soha senki annyit nem tett a történelmi szembenézésért, mint amit a legnehezebb időszakban, a legnehezebb körülmények között munkáját megkezdett Antall-kormány ebben a kérdésben tett.

Tisztelt Képviselőtársaim! Aztán ez a gumicsonttá vált ügy előkerült. Egyetértek a Fidesz vezérszónokával, aki gumicsontnak nevezte ezt az ügyet. Higgyék el nekem, hogy ezt a minősítést a két évvel ezelőtti eljárás miatt vívta ki magának ez a törvénytervezet. Hiszen két éve is vajúdtak a hegyek, vajúdott az MSZP és az SZDSZ, és aztán egeret szültek. Emlékezzenek vissza, hogy fejeződött be annak a két törvénynek a szavazása két évvel ezelőtt!

Az az érzésem, hogy rosszul mennek a dolgok az országban, kell valami téma, ami leköti a média figyelmét, leköti az emberek figyelmét. Én nem kívánom lebecsülni az ügynökkérdést, és az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalának fontosságát, de vitatkozhatnánk azon, hogy vajon valóban ez-e a legfontosabb problémánk. Mindenesetre az MDF nagyon nagy örömmel venné, ha a kormánypártok hasonló gyorsasággal és vehemenciával meg hasonló elszántsággal viszonyulnának olyan kérdésekhez, mint például a gyermekszegénység, a 45 év feletti vagy a pályakezdő tartósan munkanélküli honfitársaink munkához jutása, a kis- és középvállalkozások, a gazdálkodók vagy a nyugdíjasok helyzete, vagy akárcsak a másfél éve éppen pihenő közjogi törvénycsomagunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes párhuzamok vannak abban, ahogyan az ügynökkérdés rendezése időről időre felmerül. A 2003-as törvényjavaslatok kezdeményezője Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök volt, aki a személyes érintettsége kapcsán kirobbant ügy után maga kezdeményezett egy törvényt. Az eredeti törvényjavaslatokat azonban már részben saját maga mint képviselő, részben más MSZP-s képviselőtársaival egyetemben nyújtotta be. A benyújtott javaslatok a Sólyom-bizottság, az adatvédelmi ombudsman, az érintett szakértők egyhangú kritikái alapján azonban mind tartalmilag, mind szakmailag alkalmatlan előterjesztések voltak, arra is alkalmatlanok, hogy az Országgyűlés egyáltalán tárgyaljon róluk, ezért azokat visszavonták. Az átdolgozott javaslatokat már a kormány nyújtotta be, és egy újabb kör után, a harmadszori benyújtást követően két törvény közül az egyiket sikerült is elfogadni.

A helyzet most is hasonló, csak ezúttal az MSZP-től indult a kezdeményezés, amelyre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr sietve rácsatlakozott. Azóta pedig folyamatosan kritizálta és kevesellte a tervezetet. Egyben instrukciókat is adott az előterjesztőknek, alkotmányos aggályait pedig azzal tompította, hogy készen áll az alkotmányt is módosítani, az információs önrendelkezési jog korlátozása érdekében. Ezt a javaslatot is sokan fenntartásokkal fogadták, most azonban mégis elénk került ez a törvénytervezet.

A kormány valóban nem ismer lehetetlent, megint azzal állunk szemben, hogy egy aktuálpolitikai kérdés kapcsán a kormány törvényt, egyúttal magát az alkotmányt írná át saját ízlése szerint, súlyosan korlátozva egy meglévő alapjogot. Emlékezzünk a PSZÁF-törvény vagy a monetáris tanács hasonló indíttatású ügyére is! Az adatvédelmi ombudsman részletesen kifejtette, hogy törvényt úgy kellene megalkotni, hogy ne legyen alkotmányellenes, nem pedig, hogy a hatályos alkotmányt hozzászabni egy politikai ötlethez, ráadásul úgy, hogy alapjogot kívánnak ezzel korlátozni.

További kérdésként vetődik fel a tervezett szabályozás nemzetközi jogi vonzata is, abban az esetben, ha alkotmánymódosításra sort kerítenek. Az Európai Tanács adatvédelmi egyezményére gondolok, amelynek részes állama vagyunk, továbbá az Európai Unió és az OECD e tárgyban született irányelveire.

(11.30)

Persze, az is felvethető, hogy ha a miniszterelnöknek ötletei és konstruktív instrukciói is vannak, akkor miért nem a kormány nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot. Miért nem ő vállalja ennek jogalkotási és politikai felelősségét a több ezer fős kormányzati apparátusával egyetemben? A két évvel ezelőtti törvényjavaslat is képviselői előterjesztésként indult, meg is bukott, mivel nem állta ki még a minimális szakmai, törvényességi követelményeket sem. Akkor is a kormánynak kellett belenyúlnia a tervezetbe. Elképzelhető, hogy most is így lesz. Ahogyan a történelem ismétli magát, úgy az MSZP képviselői is visszavonták már egyszer a mostani javaslatot, tehát már ez is egy átdolgozott tervezet, és még mindig nem tökéletes. Nem is lesz az, ha a kezdeményező MSZP nem törekszik politikai konszenzusra ebben a kérdésben. Az MSZP már többször jégre ment ebben a tárgykörben a javaslataival, ezért nem érthető, hogy azokat most miért nem a kormány nyújtotta be. A kormányfő és kormány is nem titkoltan támogatja a törvényjavaslatokat, az előterjesztő felelősséget nem vállalja, áthárítja a benyújtó képviselőkre.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum nem zárkózik el attól, hogy a további nyilvánosság érdekében megszülessenek a szükséges törvénymódosítások. Támogatjuk, sőt elfogadásra javasoljuk azokat, amelyeknél a szükséges alkotmányos és törvényes garanciák biztosítottak. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy kevesebb lendülettel, jóval átgondoltabban közelítsük meg ezt a kérdést. Azt hiszem, hogy az előkészítés során a vitában is minden parlamenti párt részéről nagyfokú visszafogottság várható el az ügy érdemi részével kapcsolatban, hisz mind a négy korábbi kormányzatnak, mind a négy frakciónak, amely ma az Országgyűlést alkotja, volt lehetősége arra, hogy a rendszerváltozáshoz sokkal közelebbi időpontban ezt a kérdést szabályozza. Itt még egyszer szeretném kiemelni: volt egy '94 és '98 közötti időszak, amikor alkotmányos szinten az összes kétharmados törvény módosításával egyetemben parlamenti kétharmadával élhetett volna a korábbi kormányzat, az MSZP-SZDSZ-kormányzat, folytatva azt a munkát, amit heroikusan kezdett meg feles támogatottsággal az Antall-kormány.

A rendszerváltozás óta eltelt másfél évtized alatt sok minden kiderült az ügynökkérdéssel kapcsolatban. Megszületett 1994-ben az Alkotmánybíróságnak egy döntése, amely úgy szólt, hogy a politikai közvéleményt feladatszerűen ellátó személyek, a közhatalmat gyakorlók, a politikai közszereplők és a hivatalban lévő állami vezetők múltjával kapcsolatos adatok meghatározott része nyilvánosságra hozható. Ez akkor is nagyon fontos döntés volt, és ma is jó, ha figyelembe vesszük az Alkotmánybíróságnak ezt a döntését. Nagy felelőssége van annak, aki 15 évvel a rendszerváltozás után e kérdéshez nyúl.

A Magyar Demokrata Fórum részéről továbbra is úgy véljük, hogy ennek a megtisztulásnak a politikai eliten belül kellene elkezdődnie. Elsősorban a politikai pártok és a közélet szereplői számoljanak el önmaguk múltjáról, akikről az alkotmánybírósági határozat szól, és járjanak elöl jó példával. Soha senki eddig nem tiltotta meg senkinek, sem az MSZP képviselőinek, sem az SZDSZ képviselőinek, hogy ezt megtegyék. Ez a lehetőség fennáll, jogszabályban biztosított '94 óta, 2003 óta pedig kiváltképp, mégsem történt ez idáig semmi.

Erre is tekintettel a Magyar Demokrata Fórum azt szorgalmazza, hogy a rendszerváltozást megelőző állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés legyen összeférhetetlen a közjogi, közéleti tisztségekkel. Aki közjogi tisztséget, közfeladatot vállal, attól elvárható, hogy tisztázza a múltját. Számunkra az is elvárható, ha később bebizonyosodik, hogy ez a múlt a közéletben vállalhatatlan vagy nem a valóságnak megfelelő, akkor ennek legyen meg a következménye.

A politikusok legnagyobb tőkéje a szavahihetőségük. Ez a szavahihetőség napjainkra igencsak megkopott a közvélemény szemében. Aki közéleti szerepet vállal, attól elvárhatjuk, hogy az életében ne legyen és ne szerepelhessen olyan tényező, amely tevékenységének átláthatóságát akadályozza, ami által kiszolgáltatottá válik. Mindenekelőtt azt mondjuk, hogy aki az ügynökkérdést meg akarja oldani, először saját magát világíttassa át, és hozza ezt nyilvánosságra. Ezért a Magyar Demokrata Fórum a múlt héten kezdeményezte a párt országgyűlési képviselőcsoportjának, elnökségének és a megyei választmányok elnökeinek az átvilágítását.

A Magyar Demokrata Fórum volt az az egyetlen párt a Magyar Országgyűlés pártjai közül, amelyik - emlékezzenek vissza - a Mécs-bizottság működése után kialakult helyzetben megvált az egyetlen gyanúba keveredett képviselőjétől is. Sem a legnagyobb kormánypárt, sem az ellenzéki párt, sem a törvényjavaslatot kezdeményező SZDSZ hasonló magatartást nem tanúsított. Tisztelt Képviselőtársaim! Kettős mérce és kettős látás jellemzi a mai magyar közéletet. Jó lenne, ha mindenki ezt a kérdést elintézné előbb a saját csapatában, és utána nyúlna hozzá a jogalkotás rendkívül felelős eszközéhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügynökkérdés rendezése nem válhat újkori boszorkányüldözéssé, egyetértek. Azzal is egyetértek, hogy el kell kerülni, hogy egy átgondolatlan javaslat súlyos jogi, erkölcsi és egzisztenciális körülményekkel járjon több tízezer érintett számára, ugyanakkor a rendszer kitalálói, működtetői, haszonélvezői homályban maradnak. Mikor fog összeállni egy teljes kép, egy olyan kép, ami egy rendszerről megadja nekünk a teljesség igényével azt a lehetőséget, hogy szembe tudunk nézni a múltunkkal? Kérdezem az előterjesztőket: ugye, önök sem gondolják azt, hogy az ügynökök nevének nyilvánosságra kerülése egyet jelent azzal, hogy bátrak voltunk, és szembenéztünk a történelmi múltunkkal? Hol vannak a mozgatórugók? Hol vannak azok az eljárások? Hol vannak a hivatásos szolgálatú emberek, az irányítók, a kiagyalók, a felhasználók? Hol van az állampárt működtetése, az MDP, az MSZMP, a KB, a PB, az ott ülő emberek, akiknek rendelésére dolgozott itt egy egész rendszer? És akik ezt kiagyalták, működtették, hol vannak ők megnevezve? Hol van az ő politikai felelősségük?

A titkosszolgálatok hatékony működése érdekében ugyancsak óvatosan kell az ügynökkérdéssel bánni. A nemzetbiztonsági bizottság ülésén felvett jegyzőkönyv nagyon tanulságos, tisztelt képviselőtársaim. A becslések szerint az állomány 35-40 százaléka, míg a vezetők esetében 60 százalékuk vonatkozásában van átfedés a jelenlegi és a rendszerváltozást megelőző időszak titkosszolgálati állománya között. Nem tudom, hogy az előterjesztők feltették-e már maguknak a kérdést: mi lesz a hazai titkosszolgálatok állományával a törvény hatálybalépése után? Ez az önök felelőssége. Érdekes lenne tudni a tárgyban érintett Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, nemzetbiztonsági szolgálatok szakmai apparátusának a véleményét erről a tervezetről.

A törvényjavaslat előterjesztői kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a ma is működő, hírszerzéssel, kém- és terrorelhárítással, a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó szolgálatokat és azok teljes állományát, valamint az ügynöki hálózataikat is. Hazánkkal szemben bizalmi válságot teremtenek mind a titkosszolgálatok külföldi társszervezetei, mind pedig a különböző nemzetközi szervezetek vonatkozásában. Az elmúlt évtizedben ezekkel a társszervezetekkel kialakult együttműködés alapja a kölcsönös bizalom. Amelyik országban a hírszerzés vagy a kémelhárítás adatait, közreműködőit nyilvánosságra hozzák, azzal a többi szervezet megszakítja a kapcsolatait. Amelyik országban a megfigyelés alá vont külső vagy belső személyek meggyőződhetnek arról, hogy megfigyelés alá vonták-e őket, ott az ország kiszolgáltatja önmagát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány kérdés a törvénytervezetről. A levéltár munkájának kiskorúsítására vagy segítésére négytagú tudományos tanácsadó testület jönne létre. A testület egy-egy tagját a Tudományos Akadémia, a Történelmi Társulat és két tagját a kormány jelölné. A testület feladata elég nehezen körvonalazható, és a minősítéssel kapcsolatos bírósági jogorvoslat is átkerülne ezen testülethez, mellyel megszűnne a levéltár ilyen irányú jogosultsága. Az utóbbi felveti a testület perképességének kérdését is. Mivel ezt a törvény nem mondja ki, ezért vagy a testület elnöke perel mint magánszemély, vagy a Pp. alapján rendelkezni kell arról, hogy a perben a testület részéről ki járhat el.

A javaslat rendelkezik az iratok internetes közzétételéről és azok hozzáférhetővé tételéről. Ez újabb gyakorlati problémákat vetít előre, hiszen mintegy 700-800 ezer oldalnyi anyagról van szó, ami rendkívül időigényes, akár egy évtizedes munka is lehet. Ehhez a jelenlegi állomány jelentős bővítésére, a férőhelybővítésre, új épületre is szükség van. Az iratokat tételesen vizsgálni, válogatni kell, mivel az anyag jelentős része érdektelen vagy értékelhetetlen információkat tartalmaz, illetőleg ügyelni kell arra, hogy olyan információk, adatok, melyek titkossága továbbra is indokolt, nem kerülhessenek nyilvánosságra.

(11.40)

Itt magam is szeretném aláhúzni, hogy az áldozatok - és ebben a helyzetben az áldozatok alatt a megfigyelt személyeket értem -, a megfigyelt áldozatok személyes adatainak a védelmére rendkívüli módon vigyázni kell. Ez a törvény és a XXI. század első parlamentje nem válthatja valóra az ÁVH álmát, hogy a kiagyalt, a megfigyelt, a kitalált személyes dolgokat úgy teregesse a világ elé, hogy utóbb több generáció ennek a hátrányát lássa. No, ezért nem lehet ezt a fajta eljárást úgy elfogadni, ahogy ezt előterjesztették az előterjesztők. Arról már nem beszélve, hogy milyen munkát jelent az, hogy a 700-800 ezer oldal mellett a jelentős része kézzel íródott, ennek feldolgozása ugyancsak jelentősen időigényes, anonimizálni kell az iratokat, és sok minden más probléma jár vele. A lényeg ebből az, hogy ez egy igen tetemes, becsülhetően több milliárdos költségvonzattal járó munka. Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Kormányzat! Hol van ennek a fedezete? Vagy az egész ötlet komolyságát bizonyítja az, hogy egy szó nincs arról, hogy ez milyen költségvonzattal, milyen ütemezéssel járó munka lenne?

Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági bizottság ülésén az is kiderült számomra, hogy az előterjesztők gyakorlati információkkal rendkívül hiányosan rendelkeztek, több, a bizottsági ülésen kiosztott iratfajtával is csak akkor találkoztak először. Olyannyira hiányosak voltak az ismereteik, hogy az előterjesztő képviselője, Burány képviselő úr meg is jegyezte, hogy az internetes közzététellel kapcsolatban az elhangzott információk alapján át kell gondolnia az előterjesztését.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum részéről arra teszünk javaslatot, hogy az alkotmánymódosítás kérdéséről folytassa le az Országgyűlés a vitát. Elhangzott az alkotmányügyi bizottságban, hogy a Fidesz úgy, ahogy van, az alkotmánymódosító szöveget szó szerint, módosítás nélkül támogatni képes és hajlandó. Ha önök a saját előterjesztésüket komolyan veszik, a két nagy párt elegendő ahhoz, hogy az alkotmánymódosítás megtörténjen. Ez nyitja meg arra az ajtót, hogy utána elgondolkodjunk azon, hogy milyen ügynöktörvény, milyen levéltári törvény, milyen titkosszolgálati törvény kövesse az alkotmánymódosítást.

Megítélésem szerint, ha nem parlamenti komédiára készülünk, akkor az előterjesztő, aki az alkotmánymódosítást előterjesztette, és aki az alkotmányügyi bizottságban a Fidesz támogatásáról biztosította ezt az előterjesztést, felelősek együtt azért, hogy ne vagdalkozzunk a törvényalkotásban, hanem egy biztos úton induljunk el. Ez az önök felelőssége!

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Az együttes általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvényjavaslat, valamint az igazságügyi szakértő nem peres eljárásban történő kirendeléséről és ezzel összefüggésben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztéseket T/13674. és T/13675. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/13674/1. és T/13675/1. számon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Az egyes képviselői felszólalásokra kerülhet sor, 10-10 perces időkeretben. Mivel írásban senki nem jelezte előzetesen felszólalási szándékát, kérdezem, ki kíván felszólalni.

Megadom a szót Gyimesi József képviselő úrnak, Fidesz-frakció.