Felszólalás adatai
211. ülésnap (2001.05.30.), 248. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kovács Tibor (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:48 |
Felszólalások: Előző 248 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az előbb elkezdtem egy gondolatot, ami arról szólt, hogy én a magam részéről arra gondoltam, hogy ez az elmúlt egy év arra kellett a kormánynak, hogy pontosan felmérje, hogy milyen kötelezettségekkel járna, amennyiben ez bekerülne ebbe a törvényjavaslatba; illetve az én módosító indítványom arra is vonatkozik, hogy meghatározhassa a kormány, hogy milyen módon és milyen időtartamban kívánja ezt a valamiféle kárpótlást megvalósítani, mert én úgy gondolom, hogy az egy fontos momentum, amit Balczó képviselő úr elmondott, tehát a véglegesség kérdése.
Az önkormányzatok számára az is érthető, elfogadható, megmagyarázható, hogy nem azonnali hozzájutást jelentene számukra, de legalább egy belátható időn belül jutnának hozzá ahhoz a vagyonrészhez, ami őket minden további nélkül - úgy gondolom - megilleti, már csak abból az érvből adódóan is, amit Lamperth képviselő asszony elmondott, hogy az elmúlt négy évben a 40 százalékot ezek a települések is megkapták, tehát joggal tartanak arra igényt, amire az összes többi település. Tehát az általam benyújtott módosító indítvány lehetőséget teremt a kormánynak arra is, hogy meghatározza azt az időtartamot, amiben ezek a kifizetések megtörténnek. Tehát én úgy gondolom, hogy amennyiben támogatnák ezt a módosító indítványt, ez a probléma is kezelhető lenne.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 248 Következő Ülésnap adatai