Felszólalás adatai

DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. A biztos urat akartam köszönteni, de úgy látom, nincs itt vagy legalábbis... (A pulpitus eltakarja a képviselő elől a jelen lévő dr. Kaltenbach Jenőt. - Közbeszólások: Itt van!) A pulpitustól nem látom valószínűleg... Akkor tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Ház! A vezérszónoklat során ifjabb Hegedűs Loránt az általános jellegű állásfoglalásunkat már elmondta, én néhány konkrét esettel szeretnék hozzájárulni a kép teljessé tételéhez.

Az országgyűlési biztos úr a kisebbségi önkormányzatok működését a beszámolójában egy működési folyamatnak tekinti - ezt én magam is így látom -, ha tehát az önkormányzat megkezdi a működését, akkor elnököt kell választania a testületnek. Az elnököt nem a szavazópolgárok választják, hanem a kisebbségi önkormányzat tagjai, így rendelkezik a törvény. Erre tekintettel helytelennek tartom a beszámoló azon részét, azt a kritikát, amely vitatja a kisebbségi önkormányzat azon jogát, hogy az elnökét bármikor visszahívhassa. Ebben a konstrukcióban ez így nem lenne demokratikus, és a MIÉP kiáll a kisebbségek közéletének demokratikus keretek között történő intézése mellett.

A demokráciát és az állampolgári jogok tiszteletben tartását inkább erősíteni kellene, mint korlátozni. Ezért a MIÉP-frakció nem ért egyet azzal, hogy a kisebbségi önkormányzat elnöke csak bírósági eljárás keretében legyen visszahívható, hasonlóan egy települési polgármesterhez, a polgármestert ugyanis közvetlenül választják meg az állampolgárok, míg a kisebbségi önkormányzat elnökét a testület maga. Ezért a demokrácia csorbulását látjuk abban a javaslatban, amelyet a beszámoló e téren tartalmaz, vagyis hogy a kisebbségi önkormányzat megválaszthatja az elnökét, vissza azonban ne hívhassa. A beszámoló ezen részével tehát nem értünk egyet.

Egyetértünk viszont az országgyűlési biztos úrnak a kötelező közmeghallgatásra vonatkozó igényével. A tapasztalatok szerint általában érdektelenség kíséri a közmeghallgatásokat, ami miatt sok helyen meg sem kísérlik ezt megszervezni, pedig azt a jogszabály kifejezetten előírja. Szükséges lenne ennek a megtartásától is függővé tenni a támogatások és a tiszteletdíjak folyósítását - nyilván akkor járjon a tiszteletdíj, ha a törvényi követelményeknek eleget tesznek az érintettek -, különösen a szociális segélyezések kérdésének a napirendre tűzését és széles körű megvitatását tartja a MIÉP-frakció elsődleges fontosságúnak. E kérdésben tehát, hogy kötelező legyen a közmeghallgatás és hogy valamilyen következménye is legyen annak, ha elmarad, egyetértünk a biztos úr jelentésében foglaltakkal.

Szerintünk viszont helytelen álláspontot képvisel a beszámoló a kisebbségi nyelvhasználat bizonyos vonatkozásában, ennek egyik példáját a beszámoló 64. oldalán ismerteti: az egyik német kisebbségi önkormányzat elnöke megkísérelte megkövetelni, hogy képviselőtársai a képviselő-testület ülésén németül beszéljenek, erre azok gyorsan határozatot hoztak, hogy a képviselő-testület ülésének a nyelve a magyar. A panaszos elnök a közigazgatási hivatal vezetőjéhez fordult, hogy az foglaljon állást a vitában. A hivatalvezető úgy foglalt állást, hogy nem történt törvénysértés, hiszen a testület tagjainak a java része nem beszéli a német nyelvet - függetlenül attól, hogy német kisebbségi önkormányzatról van szó -, ezért célszerű az ülések magyar nyelven való megtartása. Az országgyűlési biztos úr a beszámolójában alkotmányos szempontból aggályosnak tartotta a hivatalvezető álláspontját, mi viszont a beszámoló ezen pontját tartjuk aggályosnak, hiszen hogyan lehet valakiket arra kötelezni, hogy egy olyan nyelven értekezzenek, amely nyelvet nem is értik, még akkor is, ha a kisebbségi önkormányzat elnöke érti azt a nyelvet, a kisebbségi önkormányzat tagjainak a többsége viszont nem. Ez teljesen antidemokratikus lenne.

A rasszizmus és az intolerancia elleni harcban nőtt az emberi jogi, kisebbségvédelmi bizottságok, nemzetközi megfigyelőrendszerek száma. Ezeknek kiépült a hazai jogsegély-szolgálati bázisa. Ezek időnként az e csoportba tartozó ügyeket egyoldalúan kiemelik, azokat eltúlzottan nagyra fújják, gondosan regisztrálják, dokumentálják, és sokszor akkor is nemzeti, faji indíttatásúnak állítják be, amikor egyszerű köztörvényes bűncselekményekről van szó. Ezek alkalmasak a magyar valóság eltorzítására és rosszindulatú nemzetközi felhasználására is ilyen jellegű szándék megléte esetén. Az országgyűlési biztos úr a beszámolójában arról tájékoztat, hogy olykor hivatalának tevékenységét ezen szervezetek szolgálatába állítja, ami szerintünk nagyon nem helyes.

A beszámoló nagy terjedelmet szentel az önkényes beköltözések jelenségének és e probléma szabályainak az ismertetésére, noha ez szerintünk nem a kisebbségvédelem területe - a 108. oldaltól a 119. oldalig, tehát 11 oldalon keresztül van erről szó. Itt alapvetően a tulajdon birtoklásához fűződő jog érvényesülése a kérdés. A beszámolónak ez a része nem tartozik a beszámoló tárgyához, hiszen nem attól függően alkalmaznak szankciókat valakivel szemben, hogy milyen nemzetiséghez tartozik, hanem hogy önkényes lakásfoglalónak minősül-e, és ezáltal szembekerül a törvénnyel, vagy nem annak minősül, és ezáltal törvénytisztelő. A beszámolónak ez a része említést tesz ugyan a cigány etnikumhoz tartozók és az önkényes beköltözőkre vonatkozóan új jogi szabályozás közötti összefüggésről, de egyben megállapítja azt a tényt is, hogy érdemleges változást az új jogi szabályozás az önkényes beköltözők életében nem hozott. Akkor nem egészen értjük, hogy kerül a csizma az asztalra, hogy kerül a kisebbségvédelemhez az önkényes lakásfoglalók kérdése.

Még egy témát szeretnék egész röviden megemlíteni, ez pedig a következő: már a tavalyi beszámolóban is előfordult, az ideiben egy kissé inkább háttérbe szorult az általam talán a legjobban etnobiznisznek nevezhető rész - nem én neveztem először így, én csak átvettem mások szóhasználatát.

(17.10)

Konkrét esetet mesélek el, ami, hangsúlyozom, nincs benne a jelentésben, csak jó lenne, ha az országgyűlési biztos úr ennek a témának is energiát és időt szentelne. A konkrét esetben a 90-es évek elején Kolozsvárról áttelepült valaki Magyarországra; ott magyar nemzetiségűnek vallotta magát, hogy élhessen azokkal az előnyökkel az itteni befogadása során, amelyek a magyar nemzetiséghez kapcsolódnak, amelyek ehhez járulnak. Az áttelepülése után nem sokkal itt, Magyarországon, román nemzetiségűnek vallotta magát, tekintettel arra, mert így akart bejutni a román kisebbségi önkormányzatba. Ez nem sikerült neki 1994-ben. 1998-ra örmény nemzetiségűnek vallotta magát, és 1998-ban így már bekerült az egyik budapesti kisebbségi önkormányzatba. Tehát azért jó lenne odafigyelni arra, hogy csak ezért rövid nyolc éven belül ne változtathassa valaki háromszor az identitását - elfogadva természetesen a szabad identitásválasztás jogát, de ez már nem az. Ez a joggal való visszaélés.

Ez valóban annak a kiteljesedése, hogy honnan lehet egy kis hasznot lehúzni, ha ilyennek, olyannak, amolyannak vallom magam. Úgy gondolom, hogy ez alapvetően abba a körbe tartozik, amit jó lenne, ha a kisebbségi ombudsman úr vizsgálna, és ennek a kiküszöbölésére törvénymódosítási előterjesztést is készítene, mert úgy gondolom, ez ma nem egyedi probléma. Nemcsak ez az egy eset van - sőt tudom, hogy nemcsak ez az egy eset van, amit felhoztam -, az országban ez sajnos elég sok helyen előfordul.

Befejezve: csak néhány konkrét példával szerettem volna kiegészíteni a vezérszónoklatban elhangzottakat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)