Felszólalás adatai

DÖGEI IMRE (FKGP): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Biztos Úr! Az indulatok nagyon nekifeszültek egymásnak e pillanatban itt, az Országgyűlés termében, ami, remélem, jó eredményt fog szülni az elkövetkező időkben.

Rendkívüli dologról beszélünk. Rendkívüli, habár talán nem is így kellene nevezni, mert ez évszázados, de legalább évtizedes probléma, és jelenleg nagyon fel van spannolva ez az ügy, főleg akkor, amikor az etnikai kisebbségről beszélünk. De hozzá kell tenni az előzményeket, a nemzeti kérdést is, mert abból indul, és mind a kettőt elég komolyan érinti. Egyiket is és a másikat is, azaz a kisebbséget is és a magyar lakosságot is elmarasztalták.

Az elmúlt vasárnap Piliscsabán voltam, és egy ünnepi beszédet mondtam ott. Meghívott egy nagyon tisztelt barátom, Sándorffy Ottó, aki az elmúlt ciklusban országgyűlési képviselő volt. Elmondta, hogy ott svábok, szlávok és magyarok laknak, és nemzetiségi politika folyik. A hősi emlékmű tábláján - amit megkoszorúztunk - alig volt magyar név, hanem csupa német és szláv. Németül és szlávul is elhangzott a hősök vasárnapjára emlékeztető köszöntés.

El kell mondanom önöknek, amikor odamentem, a barátom bemutatott egy társaságnak - őszbe csavarodott emberek voltak vagy húszan -, mint Dögei Imre országgyűlési képviselőt. Azt kérdezték, melyik párttól. (Dr. Takács Imre: És meg merte mondani?) A Kisgazdapárttól, meg mertem mondani, kedves barátom, mert nem szégyellem. Nekik is azt mondtam, hogy a hitvallásomat - azt, hogy református keresztyén vagyok - meg azt, hogy kisgazda vagyok, nem szégyellem. Nekik is ugyanezt mondtam. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.) Nem fogom letagadni a saját apám meg a nagyapám szenvedését, és nem fogom elfelejteni, hogy min mentek keresztül 1950-ben, sőt az édesapám az életével is fizetett.

Forrt bennem a keserűség is és sok minden más is. De amikor bementünk a templomba, megnyugtattak a plébános úr szavai. A templomból kijövet felkértek, hogy tartsam meg a hozzászólásom.

Azzal kezdtem, hogy amikor vasárnap délben Piliscsabára mentem, megragadott a gyönyörű táj. Eszembe jutott és el is mondtam a közel kétszáz főnyi hallgatóság előtt, "ha a Föld Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta". S akkor hozzátettem, hogy 1950 körül - mert már akkor is éltem - odafigyeltem a hazajött foglyok szerencsétlen állapotára, akik lerongyolódva, katasztrofálisan néztek ki. Amikor valaki elment segélyért, akkor azt mondta neki a hatalom az 1950-51-52-es években, hogy minek mentél el. Ezt is elmondtam nekik. De hozzátettem rögtön, hogy ugyanazok az emberek, akik azt mondták a magyar katonának, a magyar hadifogolynak, amikor hazajött, hogy "minek mentél el", miért vitték el a svábokat, miért telepítették ki. Csend lett, majd folytattam tovább. Beszélgetés közben elmondták az emberek, hogy közülük sokakat kitelepítettek, de hazajöttek.

S akkor eszembe jutott Gárdonyi Gézának egy versrészlete - nem akartam végigmondani -, hogy el ne hagyd az ősi házat, el ne hagyd az ősi fészket, ha elfáradsz a nagyvilágban, gyere haza megpihenni, és az öreg fa árnyékában szép időkre emlékezni. S amikor eljöttem az ünnepély végén, megint kezet fogtam a sváb és szláv emberekkel, de akkor már úgy éreztem, hogy sokkal melegebben fogják meg a kezem.

Valahogy úgy kellene az etnikai kisebbséggel is foglalkozni, hogy nem egymás ellen kellene szítani, hanem inkább az indulatokat kellene kezelni. Nekünk jelenleg segélyt kell adni ennek az etnikai kisebbségnek. Én azonban azt szeretném, hogy lehetőséget adjunk nekik. Az emberi jogi bizottság ülésén is kifejtettem biztos úrnak a véleményem, és már ott jeleztem, a Magyar Országgyűlés termében is el fogom mondani, hogy ezt a társadalmi réteget - a romákat, a cigányságot - nem sajnálni kell, hanem segíteni kell rajta.

El kell mondanom önöknek, hogy 1991-ben szűkebb hazámban, Törökszentmiklóson - ez is hozzátartozik a rendelet elfogadásához vagy esetleg annak jobbra való módosításához - kilencen voltunk kisgazda képviselők az önkormányzati testületben és azonnal visszakértük az egyházi iskolát, úgy zusammen mindenestől, nem egy osztályt, hanem az egészet, 68 tanárral és 720 gyerekkel.

(16.40)

A 720 gyerek közé több mint 200 roma gyerek is tartozott és tartozik ma is. A tanároknak nem könnyű a feladatuk, de azt elértük, hogy a templomban az évadnyitó istentiszteletet vagy az évadzáró istentiszteletet - ami nemsokára lesz, el lehet jönni Törökszentmiklósra, közben felvette Bethlen Gábor fejedelem nevét az az iskola - csendben végighallgassák, ma már nem lármáznak, tehát valamit elültettünk azokba a gyerekekbe, hogy figyeljenek oda, valamit mondanak. Az Úr Jézus is azt mondta, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagad; nem azt mondta, hogy jobban, csak annyira szeresd. Ez a nézőpont valahogy beivódik a gyerekbe; valószínű, belénk is beivódott ez valamikor, és nem felejtettük el.

Igaz, hogy a tanároknak nem könnyű a feladatuk. Az a megállapítás sokszor előjön, hogy a gyerek mire elvégzi a napi feladatát az iskolában, úgy megnyugszanak. Holnap újra kezdődik, mert hazamegy a környezetébe, és ameddig a televízió a cigány gyereknél a lakásban be van kapcsolva, az végig lesi, tehát ezen kellene segíteni. Mindent lát, az erotikától kezdve az erőszakon át a horrorig. Nyilván egy fiatal gyereknek, pláne aki első osztályos, vagy 14-15 éves már - mert túlkorosak -, nem használ. Ez egy dolog, de ez is hozzátartozik. Ezt nem rosszindulatból mondtam, ez a valóság.

Egy óriási hiba volt az elmúlt ciklusban. Ott, azon a környéken volt egy csodálatosan működő baromfi-feldolgozó vállalat, ahol munkahelyteremtés volt - nem csak Törökszentmiklóson -; ahol körülbelül ezer főt számlál a cigányság, abból 300 vagy 400 ott dolgozott. Aki ezt nem hiszi el, jöjjön el, szívesen rendelkezésére állok, és elmegyünk, megnézi azt a munkahelyet. Legalább háromszor annyi egyént érintett, tehát szinte kenyeret adott azoknak a kisebbségieknek. Azok örömmel dolgoztak, mert dolgozni akartak. Az, hogy keveredett a gondolatuk tíz év alatt, vagy az alatt a három-négy év alatt, amíg ez megszűnt, más dolog. Gyanús körülmények között adták el azt a baromfi-feldolgozó vállalatot, le is szerelték a gépsort, és a hírek szerint talán valahova Ukrajnába került, mert a debreceni Hajdú Bt. rátette a kezét.

Akkor ezt úgy aposztrofáltam, hogy hazaárulás történt Törökszentmiklóson, mert nemcsak a törökszentmiklósi etnikai kisebbségektől vették el a kenyeret, hanem a környező településekétől is: Kengyel, Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Tiszabő, Tiszabura, Tiszagyenda. Ha ezeket a városokat, falvakat, községeket említem, aki oda eljön, az lehet, hogy elgondolkozik, hogy milyen helyzet van Baranyában, Szabolcs-Szatmárban, és milyen helyzet van ott, a Tisza mellékén, Tiszabő, Tiszabura környékén. Azt hiszem, ha kocsival bemegy például Tiszabőre, alig győz hirtelen rükvercet kapcsolni, hogy kimenjen. Akkor több mint 10-12 településről oda bejártak dolgozni, plusz a törökszentmiklósiak.

Tehát azt mondtam a biztos úr tájékoztatóján, hogy azokat a segélyeket, a normatív támogatásokat, amit kapnak az etnikai kisebbségek, ami (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 230 ezer - most már lejjebb vették, de még ez is jelentős összeg -, valahogy munkahelyteremtésre kellene fordítani. Mert higgyék el, hogy lehet a cigány emberekkel úgymond borozdolni - egy régi szót mondtam -, de (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) megértik azt, hogy szükség van rájuk, őnélkülük nincs Magyarország, őnélkülük nem tudunk bemenni az EU-ba. Ez fennállt akkor is, fennáll most is, és nagy hibát követünk el, ha ezt elhallgatjuk.

Nagy tisztelettel kérem, és a biztos úr felhívta a figyelmet és megragadta - azonnal befejezem...

ELNÖK: Képviselő úr, tessék befejezni!

DÖGEI IMRE (FKGP): Az EU-csatlakozásnál van egy ilyen szankció. Lehetne-e erre az EU-tól segélyt kapni? Ha ez létezik, akkor már tegnap fogjuk meg ezt a lehetőséget, mert foglalkoztatni kell ezeket az embereket, akkor egyenlő partnerek leszünk.

Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.)