Felszólalás adatai

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek a képviselőtársaimtól, ha esetleg ismétlésbe bocsátkozom, vagy a mindennapos betegellátással összefüggő és fel nem számolt kapcsolatrendszerem, másrészt a tulajdonosi - önkormányzati - szemléletmódom helyenként el fogja homályosítani politikai éleslátásomat. Ezt azért bocsátottam előre, mert néhány formai és tartalmi kifogást szeretnék emelni, megjegyzést tenni, természetesen elismerve a változtatás és a változás szükségszerűségét. De úgy gondolom, nincs az a nagyon jó törvényjavaslat, amelyen ne lehetne még esetleg javítani.

Én is úgy érzem, hogy az előzetes egyeztetések számtalan fórumon megtörténtek. Nem gondolom, hogy minden tekintetben a leghatásosabbak voltak, habár a mérleg másik serpenyőjében benne van, hogy az érdekeltektől - akár a tulajdonos önkormányzatok, akár a különböző szakmai képviseleti rendszerek -, mivel érdekeltek, egy bizonyos érdekhatáron túl a kompromisszumkészség talán nem is várható el. Ugyanakkor az egyeztetések hiányosságát mutathatja az is - és elnézést kérek államtitkár asszonytól, de valóban nincs itt a miniszter úr, és elnézést kérek tőle, ha valamilyen vis maior eset miatt nincs itt, de egyébként talán elvárhattuk volna, hogy itt legyen, és ezt az eszmecserét végighallgassa -, hogy különböző indikátorok és sarokszámok megkérdőjelezése nemcsak ellenzéki oldalról, hanem kormánypárti oldalról is elhangzott, különböző módosító javaslatok vagy akár felszólalások formájában.

Ennek köszönhető talán az is, hogy számos információ vagy dezinformáció jelent meg különböző tömegkommunikációs eszközökben, különböző listák - halállisták -, amelyek nem léteznek, csak majdnem minden újságban megjelentek. Erre az a válasz, hogy nincs semmi lefutva, mert a regionális egészségügyi tanácsban a maradék kapacitásokra majd egyfajta tárgyalási módszerrel, kompromisszumkészséggel megfelelő megoldás születhet a felosztás tekintetében. Megmondom őszintén, én ebben reménykedem, mert minden tekintetben egymásra vannak utalva a szereplők, és nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha nem lesz megegyezés.

Mindazonáltal azért van egy fenntartásom, mert úgy szól a törvény 4. § (1) bekezdése, hogy a miniszter javaslatot tesz a regionális szakellátási normatívák területi egészségügyi szolgáltatók közötti felosztásáról, és ezt többen hiányolták, hogy nincs pontos információnk arról, hogy ez mit takar.

(19.50)

Mert ez akár lehet egy természetes szám, a nulla is. Gyakorlatilag a nulla is ebben szerepelhet, tehát burkolt formában, akár bármelyik intézmény vonatkozásában egyfajta ellehetetlenüléshez biankó csekket kellene a szavazatunkkal megtenni, ami számomra fenntartásokat rejt magában. Nem beszélve arról, hogy ha nincs megegyezés, akkor a miniszter úr dönt olyan ismérvek és olyan számok alapján, amit továbbra sem ismerünk.

Mindezek szerint az a véleményem, hogy ha ismerném ezeket a számokat és egyéb elképzeléseket, és ez számomra szakmailag elfogadható, vagy még nincs végleges döntés, akkor itt megpróbálnám pozitívan befolyásolni, sőt, ne adj isten, még meg is védeni. De ha ezek a számok vagy tendenciák elfogadhatatlanok, és érdemben nem tudom befolyásolni, vagy, ne adj isten, nem is tudom, hogy miről van szó, nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy én ezt támogassam.

Néhány szakmai érv és szakmai megközelítés; ez is elhangzott már, de nem tehetek róla, most kerültem sorra. Sokan beszéltek az egészségügyi szolgáltatók elérési szabályairól, ami egyébként szintén benne van a jogszabályban, hogy egy külön jogszabály fog erről rendelkezni. Nyilván itt is elhangzottak különböző körzős módszerek, kilométerek, és legalább annyira fontos szerintem az időbeli elérhetőség is.

És hogy ez mennyire így van, ezt a miniszter úr is elismerte, mert ha jól emlékszem, tegnap pont erről volt szó, nevet nem említek, hogy egy kórház számára ilyen szempontból mennyire lényeges, mert pont a megközelíthetősége térben és időben milyen nehézkes, és hogy ennek a kórháznak a jövőjét sikerült rendezni, ez számára pozitívum. Én is azt mondom, hogy örülök neki, mert ha itt egyetlenegy egészségügyi intézmény sorsát pozitívan tudjuk befolyásolni, nem csak azt, ami az én környezetemben van, akkor már nem vagyunk itt hiába.

Ugyanakkor elnézést kérve konkrét példákat is említek, és itt elhangzott egy 30 kilométeres határérték, tehát például a mi kórházunk vonatkozásában Kecskemét közelsége... - azt szokták mondani, hogy egy ilyen közelség mindig a kisebb számára kompromisszumot kell hogy kikényszerítsen jobb esetben, más esetben esetleg bajt is okozhat. Elment Zombor Gábor képviselőtársam, aki gyerekkori barátom és rendkívül korrekt ember, akivel nagyon jól együtt tudtunk működni a kecskeméti megyei kórházzal. Ugyanakkor valóban Kiskunfélegyházától Kecskemét 29,5 kilométerre van - beültem a kocsiba és pontosan megmértem méterre -, de már az autópálya-lehajtótól azok a települések, amelyek Kiskunfélegyházától délre esnek, már 40 kilométeren is túl vannak. És elnézést a talán egy kicsit konkrét kifejezésért, a Piroska néni, akit meglátogattam Pálmonostorán a hét végén, ő az 50 kilométeren is kívül esik.

Nemcsak a körző számít, hanem a speciális tanyavilág, a szociológiai és útviszonyok, és hadd ne soroljam tovább, tehát ha elfogadnánk azt, hogy Kiskunfélegyháza vonatkozásában - amely a különböző nem létező listákon eddig szerepelt - az aktív betegellátás veszélybe kerülne, akkor több mint 7000 ember kerülne a 30 kilométeres, esetleg a 40 kilométeres körön kívül is, ami számomra szintén nehezen elfogadható.

Egy-két gondolatot a tulajdonos önkormányzat képviseletében és szemszögéből. Az elmúlt években a tulajdonos önkormányzatok nem ölbe tett kézzel ültek, és várták a sors beteljesülését és a különböző indíttatású, kurzusoktól teljesen független és pártszínezettől teljesen független, hektikusan változó, különböző prioritások ismeretében és nem ismeretében, hanem mindenki megpróbált folyamatosan alkalmazkodni, struktúrát váltani, ennek megfelelően különböző fejlesztéseket végrehajtani, amelyeket utólag azért kockázatos lenne en bloc és általánosan presztízsberuházásoknak minősíteni.

Itt szintén elhangzott, hogy ezek egy részét különböző jogszabályok mentén kötelező volt elvégezni, minimumjogszabályokra gondolok, és természetesen egyéb fejlesztésekre is, ami nyilván különböző pályázatok mellett jelentős önkormányzati saját erő bevonását is jelentette. Ez most egy adott szituációban az aktív betegellátás elvesztésével, mondhatni azt, hogy bizonyos szempontból elveszhet. És ha már itt tartok, azt kell mondjam, hogy hála a jó istennek, Bács-Kiskun megyében elég sok fejlesztés volt címzett támogatás és egyéb pályázat formájában, tehát elég furcsának gondolnám azt az én városom, Kiskunfélegyháza vonatkozásában, ha, mondjuk, két hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr jelenlétében egyfajta ünnepélyes átadása történik egy jelentős címzett támogatás beruházásának, hogy két hónap múlva ennek a létjogosultságát valaki megkérdőjelezné. Ezt sem szakmailag, sem politikailag nem tudnám indokolni, sem elfogadni.

Persze, lehetne kérdezni, hogy a panasznap meddig tart; maximum 10 percig, akkor mit lehetne csinálni. Nyilván a tulajdonos önkormányzatok és az egyéb szereplők együttműködésével, kompromisszumkészségével előre lehet lépni, mint ahogy egy kisebb kórház vonatkozásában is természetesen telephely-összevonásokkal, bizonyos osztályok megszüntetésével, költségek jelentős csökkentésével és a tulajdonos önkormányzat jelentős szerepvállalásával; ami egyébként nem egy idegen dolog, nem könnyű dolog, nem kellemes dolog, de a tulajdonos önkormányzatok nemcsak az egészségügyi intézmények működtetésében, hanem a szociális és oktatási intézmények működési költségeiben is jelentősen részt kell vegyenek a különböző normatívák állandó változásában.

Tehát azt természetesen el tudom képzelni, hogy egyfajta ilyen szerepvállalással, egyfajta további ésszerűsítéssel... - és ebben már benne van Schvarcz képviselő kollégám javaslata is, mert ez nagyon jó megközelítés, és Mikola képviselőtársamnak is sok tekintetben igaza van. Tehát például Kiskunfélegyháza vonatkozásában: ha van egy kardiológiai rehabilitáció, elég nehezen tudnám elképzelni, hogy egy kardiológiai rehabilitált beteg aktív betegellátást igénylő helyzetét nem tudnánk megoldani. Nem gondolnám, hogy egy ilyen rehabilitációs részleg és telep mögül ki lehetne szervezni az aktív betegellátást, vagy egy műveseállomás mögül is ki lehetne szervezni az aktív betegellátást.

Én tehát azt mondom, hogy egyfajta kompromisszumkészség alapján, nyilvánvalóan egyfajta restrikció és ésszerűsítés alapján, a tulajdonosi önkormányzat szerepvállalásának hangsúlyozásával a struktúra váltható, de ésszerű keretek között azért fenntartható, illetve megtartható. És akkor azzal zárom, hogy ebben a vonatkozásban ma is elhangzott, illetve írásos formában megtaláltam a miniszter úr véleményét, hogy mi nem akarunk súlyponti kórház lenni - itt két vagy három tucat kórházról van szó; Keleti képviselőtársam helyett is beszélek, remélem, hogy fölvállalja -, mi nem akarunk különleges dolgot csinálni, csak olyat, ahol kiveszik a mandulát és az epekövet, levezetik a szüléseket, operálják a sérvet vagy az orrpolipot, ellátják a belgyógyászati betegségek zömét, beállítják a cukorbetegek terápiáját és a magas vérnyomás betegséget.

Mi semmi mást nem akarunk. Sőt mit több, még ennyit sem, mert mi már a fül-orr-gégészeti osztályról nem olyan régen lemondtunk, tehát ebből a sorból a mandula és az orrpolip is kimaradna. Ha tehát ezt meg tudjuk tenni Kiskunfélegyházán és még másfél tucat kórházban, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)