Felszólalás adatai

ELNÖK: Úgy tűnik, az államtitkár úr javaslata a megtárgyalásról nem nyert meghallgatást, hiszen nincs jelentkező képviselő. Viszont a döntésre sor fog kerülni.

Az általános vitát lezárom, mivel nem érkezett módosító javaslat, ezért most határozathozatalra kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/9025. számú törvényjavaslatot.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 363 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelem további erősítését szolgáló intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. A fogyasztóvédelmi eseti bizottság önálló indítványát H/6889. számon, a bizottságok együttes ajánlását H/6889/4. számon kapták kézhez. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjait támogatja.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott indítványokat.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 363 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/8381. számon, a bizottságok együttes ajánlását T/8381/12., 34. és 39. számon kapták kézhez.

Emlékeztetem önöket, hogy az államtitkári válasz már elhangzott, a határozathozatalok során nem döntöttünk az alapajánlás 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9. és 10. pontjairól, valamint a T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 11. és 18. pontjairól, mert az előterjesztője visszavonta.

Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő a T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 3., 4., 5., 6., 7., 13., 14., 16., 19. és 22. pontjait, valamint a T/8381/39. számú kiegészítő ajánlás 1., 2., 3., 4. és 5. pontjait támogatja. Ezek közül a Fidesz külön szavazást kért a T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 13. és 16. pontjairól, valamint a T/8381/39. számú kiegészítő ajánlás 5. pontjáról, az SZDSZ pedig a T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 19., továbbá a T/8381/39. számú kiegészítő ajánlás 5. pontjáról. További támogatott javaslatok elfogadása kizárja a T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 8., 9., 10., 12., 15., 20. és 21. pontját.

Ezek után kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott indítványokat a külön szavazásra kért javaslatok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 222 igen szavazattal, 137 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok alternatíváiról döntünk. A T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 13. pontjáról szavazunk. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 363 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 16. pontjában Szabó Lajos módosító javaslata következik. Az előterjesztő támogatja, a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 363 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A T/8381/39. számú kiegészítő ajánlás 5. pontjában a költségvetési bizottság módosító javaslata következik. A javaslat elfogadása kizárja a T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 17. pontját. Az előterjesztő támogatja, az SZDSZ és a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 364 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

A T/8381/34. számú kiegészítő ajánlás 19. pontjában Szabó Lajos módosító javaslata következik. Az előterjesztő támogatja, az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 213 igen szavazattal, 148 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

(17.20)

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági állásfoglalásokra figyelemmel még további indítványokról is döntenünk kell. Ezek a javaslatok a T/8381/34. számú kiegészítő ajánlásban szerepelnek, így a határozathozatalok előtt a kiegészítő ajánlás pontjaiként hivatkozom rájuk.

A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a költségvetési bizottság módosító javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 27 igen szavazattal, 336 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.

A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Molnár László módosító javaslata következik. A költségvetési bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 356 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

A kiegészítő ajánlás 11. pontját az előterjesztője visszavonta, erről nem határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Kérdezem, van-e valakinek tudomása olyan javaslatról, amelyről kellett volna, de nem döntöttünk. (Nincs ilyen jelzés.) Zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésre ma nem kerül sor.

Határozathozatalunk végére értünk. Két perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet. - Számos képviselő távozik az ülésteremből.)

Tisztelt Országgyűlés! Mivel már csak azok tartózkodnak a teremben, akiket a további munkánk érdekel, ezért folytatjuk napirendi pontjainkat.

Soron következik a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Gúr Nándor, Filló Pál, Sós Tamás, Bókay Endre, Nagy László, Tatai-Tóth András, Rózsa Endre és Kiss Ferenc képviselők önálló indítványát T/8972. számon, a bizottsági ajánlásokat pedig T/8972/1., 2., 3. számokon megkapták. (Folyamatos zaj.)

Ha kellő figyelemmel hallgatjuk, megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak, húszperces időkeretben.

GÚR NÁNDOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, egy viszonylag fontos törvénytervezetről tárgyalunk, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvénytervezet áll előttünk. (Folyamatos zaj.) Ennek a törvénytervezetnek a legfontosabb elemei megítélésem szerint arról szólnak, hogy a munkaerőpiachoz való alkalmazkodási készség, képesség kérdéseit próbálja megalapozni.

Gyakorlatilag, hogyha komolyan gondoljuk a munkaerőpiac működőképességét, akkor nyilvánvaló, hogy az előtte lévő fázisokban a szakmai képzés vonatkozásában a szakképzés és a szakiskolai képzés tekintetében kell olyan utat járni, amely mértékadó módon segíti, hogy a majdani munkaerőpiacon való megjelenés megfelelő eséllyel történhessen meg azok részéről, akik nyilván ebben a képzési rendszerben részt vesznek. Ezért nem véletlenszerű, hogy a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj bevezetését forszírozza ez az indítvány, ennek a bevezethetőségét vizsgálja, mindazok mellett, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek dolgait is szem előtt tartva az összes harmonizációs kérdést taglalja.

A legfontosabb talán az, ha komolyan belegondolunk, hogy a szakképzési hozzájárulással kapcsolatosan sokan hogyan és miképpen váltják ki azon befizetési kötelezettségeiket, amelyek őket terhelik, akkor az elmúlt időszak azt igazolja vissza a számunkra, hogy egyre többen élnek azzal, hogy olyan képzési lehetőségeket vesznek igénybe saját berkeken belül - tehát a saját gazdálkodószervezet, vállalkozás keretei között -, amelyek mértékadó módon segítik az ő szakmai köreiken belül a gazdálkodószervezet, a vállalkozás fejlődési lehetőségeit, azon keresztül, hogy olyan tanfolyamokon, olyan képzési rendszereken vesznek részt a gazdálkodószervezetek, vállalkozások által foglalkoztatott munkavállalók, amelyek mértékadó módon hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a későbbiekben a produktum, a termelés tekintetében is többet tudjanak nyújtani, ezáltal hasznos hozam termelői legyenek, nemcsak a gazdálkodószervezet, hanem a társadalom elvárásainak megfelelően is.

A törvénytervezet az elszámolható költségek körének a pontosítását is taglalja, és nyilván olyan kérdésköröket is érint, amelyek a közhasznú társaságok 2009. VI. hó 30-ai változásából fakadóan nonprofit gazdasági társasággá való átalakulás kérdésköreihez illesztetten a kedvezményezettség további fenntartását is célozza.

Tudvalevő, hogy kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság többletköltségek finanszírozhatóságának kérdéskörében csak és akkor válhat érintetté, hogyha ezek a törvényi pontosítások megtörténnek.

A törvénytervezet taglalja a fejlesztési támogathatóság kérdéskörét is. Ez pedig azért fontos, mert nyilván nem mindegy, kik azok, akik gyakorlatilag azokhoz a pénzügyi forráslehetőségekhez hozzájuthatnak, amelyek a szakképzési hozzájárulásból származó pénzügyi kondíciókból fakadóak. Gyakorlatilag a hozzájárulási pénzügyi források bevallásának, ellenőrzésének, elszámolhatóságának a kérdésköreit is érinti, egyszerűen abból a megfontolásból, hogy olyan tiszta viszonyok keretei között történjen mindez, amely keretek között a későbbiekben mindenki lelkülete nyugodt, aki a forrásokat felhasználja, és nyilván azoké is, akik a források felhasználását ellenőrzik.

(17.30)

Kitér olyan specifikus helyzetekre, amikor valahol egy korábbiakban működő gyakorlati képzés adott esetben megszűnik. A gyakorlati képzés továbbvitelét érintően működő eszközök átadásának a lehetőségeit célozza meg, gyakorlatilag megmutatja, hogy mely értelemben, mely irányokban hogyan és milyen formában történhet meg, mondjuk, az eszközök térítésmentes átadása a kötelezettségek átvállalása mellett. Itt elsődlegesen nyilván a területi integrált szakképző központok az a célfelület, amely tekintetében ez a fajta eszközátadás megfogalmazásra kerülhet.

Nagyon fontos, hogy a törvény keretei között a 7. § lehetőséget nyújt arra, hogy a nemzeti tehetségprogram keretei között finanszírozási háttérfeltétel alakuljon ki, egyszerűen annak érdekében, hogy e program keretei között azok a fiatalok, akik kellő indíttatással és tehetséggel bírnak, a tanulmányaik fedezésére, különféle versenyhelyzetek életre hívására forrásfedezet legyen biztosított. Nagyon fontos a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj bevezetésének a szükségszerűsége. Azt gondolom, ez a legfontosabb pontja a történetnek. Egyszerűen azért, mert látható, hogy a mai munkaerőpiacon hol van a szűk keresztmetszet. A legszűkebb keresztmetszet ott fogható meg, ahol szakiskolai vagy szakmunkásképzőben történő szakmai képesítések elsajátítása köszön vissza. Magyarra fordítva a szót, ott, ahol a kézzel fogható manuális munkatevékenység jelenik meg.

A mai munkaerőpiac szorított feltételek mellett a recesszió ellenére is bizonyos szakmai felületeken, bizonyos szakterületeken képes új munkaerő felszívására, új munkaerő fogadására. Ilyen értelemben tehát fontos az, hogy együtt gondolkodva a regionális fejlesztési képzési bizottságokkal, a hiányszakmák kijelölése mellett, vagyis a preferált, támogatható, a fejlesztési forrásokkal is támogatható szakmák megjelenítése mellett gyakorlatilag megrajzolásra kerüljön a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj bevezethetősége, és bevezetésére sor kerüljön.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a decentralizált keretből nyújtható támogatások nem szabályozott lehetőségei és formái is tisztázottá váljanak. Ez a törvénytervezet magában hordozza mindennek a lehetőségét. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: az intézményi együttmunkálkodási felületet a regionális fejlesztési képzési bizottságokon keresztül tud az elkövetkezendő időszakban megvalósulni, és erősödni a korábbi évek gyakorlati tapasztalataihoz illesztetten. A szakképzési hozzájárulás elszámolhatósága, visszaigényelhetőségének a kérdésköre és ennek tisztázása, a visszaigényelhetőség alapjának a megteremtése mind-mind e törvénytervezet keretei között egzakt módon kézzelfoghatóan tárulkozik elénk.

Fontos az is, hogy a már korábban megalakult tiszkek esetében és a most újonnan megalakult tiszkek esetében hogyan és milyen formában van lehetőség szakképzési hozzájárulásból származó fejlesztési források utolérésére. Szabályozni kell, egyszerűen annak érdekében, hogy ne legyenek vesztesei a történetnek, és az önálló jogi személyiséggel rendelkező képzőhelyek ezekhez a fejlesztési forrásokhoz, beruházási támogatásokhoz közvetlen formában is hozzá tudjanak jutni, ezeknek a közvetlen formában történő fogadására is lehetőség legyen, és ezt meg tudják teremteni.

Nagyon fontos az, hogy tisztázott legyen, mint ahogy fél mondattal az előbbiekben említettem, a különböző eszközök átadásával kapcsolatos lehetőségek biztosítása. Egyszerűen azért, mert a gyakorlati képzés hátterét, alapját nyilván csak és akkor lehet biztonsággal megteremteni, ha a technikai eszközök esetleges szükségszerű átadásának a kérdéskörét is tisztázzuk. Erre is módot és lehetőséget nyújt a törvénytervezet.

Ha összegezni kell három mondatban mindazt, amiért fontosnak tartjuk e törvénytervezet elfogadását, akkor a nemzeti tehetségprogramot emelném ki, a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj kérdéskörét emelném ki, az intézményi hálón keresztül a regionális fejlesztési és képzési bizottságokkal való szoros együttműködést, amely a hiányszakmák kijelölése mellett a támogatandó vagy támogatható szakmai felületek, szakmai területek megfogalmazását érinti, ezeket a kérdésköröket sorakoztatná fel; illetve az utolsó mondatom arról szól, hogy a decentralizált források tekintetében olyan feltételrendszert kell biztosítani, amely a későbbiekben is megadja a módját és a lehetőségét a regionális fejlesztési és képzési bizottságoknak arra vonatkozóan, hogy ne csökkenő mértékű források álljanak rendelkezésükre, annak érdekében, hogy a szükségszerű szakmai képzési fejlesztésekhez illeszkedő technikai, technológiai háttérfedezet biztosítására a forrásokat meg tudják teremteni.

Nem kívánom kihasználni a húsz percet. Megpróbáltam szűkszavúan összefoglalni mindazt, amiért fontosnak tartjuk a törvénytervezet elfogadását. Azt kérem a képviselőtársaimtól, hogy az általam és majd a képviselőtársaim által még elmondott fontos indokok okán a törvénytervezet elfogadását támogassák, kiegészítő, ésszerű javaslatokkal pedig erősítsék meg.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Kérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki felszólalni. (Korózs Lajos jelentkezik.) Korózs Lajos államtitkár úré a szó.

KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/8972. számon Gúr Nándor képviselő úr és képviselőtársai által beadott törvénymódosítást, amely tételesen a 2003. évi LXXXVI. törvény módosítására vonatkozik, az ominózus szakképzés támogatásáról, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztéséről szóló törvénymódosítási javaslatot abban a formában, ahogy a képviselő úr itt interpretálta, a kormány támogatja.

Különösebben hozzáfűznivalót nem kívánok tenni, hiszen az elmúlt évben, az őszi ülésszak utolsó hetében ezt a törvénymódosítást, ha emlékeznek a képviselőtársaink, tárgyaltuk; gyakorlatilag az az ominózus fejezet, amely a fuvarozókra vonatkozott, kivezetésre került. S így, ebben a formában a kormány támogatja a képviselő úr indítványát, és kéri a tisztelt Háztól, hogy tárgyalja meg és fogadja el a módosítási javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Most a bizottsági álláspontok, valamint a foglalkoztatási bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben.

Először megadom a szót Vécsi Istvánnak, a bizottság előadójának.

VÉCSI ISTVÁN, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirenden lévő törvényjavaslatot a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a március 9-ei ülésén tárgyalta. Az előttünk álló törvényjavaslat tartalma régóta megfogalmazott problémák megoldását célozza, hiszen törekszik arra, hogy az elmúlt évtizedek alatt helytelenül kialakult képzési struktúrán változtasson. Látható ugyanis, hogy a fiatal tanulók meghatározó része nem tekinti vonzó alternatívának a szakképzést, a szakmunkát. Több lehetőséget lát a főiskolai, illetve az egyetemi szintű felsőoktatás valamely képzési ágában, pedig köztudott, hogy az ország munkaerőpiaca igényli a képzett szakmunkásokat, hogy a beruházások elengedhetetlen feltétele a szakképzett munkaerő, hogy a hazánkba letelepült cégek nem tudnak felkészült szakmunkások nélkül előrehaladni.

A szakiskolai tanulmányi ösztöndíjrendszer bevezetésének szükségessége főként a hiányszakmákban, azt hiszem, nem vitatható, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy a képzési szerkezetben, az oktatási rendszerben olyan érdemi változás következzen be, amelynek hatására több gyermek tartja elfogadható alternatívának, mi több, kihívásnak a szakiskolai képzést.

A törvénytervezet a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek körével kapcsolatban lévő tételeket, az elszámolható költségek körét, a szükséges pontosításokat és a javaslattal összefüggő szükséges harmonizációt is tartalmazza. Tisztázza a javaslat a szakképzési hozzájárulásból származó fejlesztési támogatások fogadásának a feltételrendszerét.

(17.40)

A régi és az újonnan alakult tiszkek vonatkozásában tartalmazza a kötelezettségek teljesítésének pontosítását, valamint az ellenőrzés megvalósításának feladatkörét. Foglalkozik a nemzeti tehetségprogram finanszírozhatóságával.

Mindezt összegezve a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 10 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak.

BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A bizottsági vita során azt az álláspontot fejtettük ki, miszerint a törvényjavaslat valóban olyan problémára kívánja ráirányítani a figyelmet, illetve javasol megoldást, amely az egész képzési rendszert, szakmunkásképzést, szakképzést, képzést érinti, illetve ezzel összefüggésben nagyon fontosnak találjuk, hogy szülessen egy olyan megoldás, amely mind a képzésben részt vevő diákoknak, hallgatóknak, mind pedig a képzést nyújtó vállalkozásoknak megfelel. Való tény, hogy azok a szakmák, amelyeket korábban fizikainak, ilyen besorolásúnak ismertünk és neveztünk, ma nem fejtik ki azt a hatást, amit nagyon szeretnénk, nevezetesen azt, hogy a fiatalok érdeklődése ezek felé a szakmák felé irányuljon.

Nagyon jól tudjuk, hogy ma az egyetemekre, főiskolákra olyan sok fiatal jelentkezik, mint ahányan körülbelül egy-egy évben megszületnek a gyermekek. Ebből az következik, hogy egyre kevesebb fiatal van, aki olyan szakma tanulását választaná vagy olyan szakképzést választana, amivel valóban hiánypótló feladatokat láthatnának el. Ennek nagyon sok oka van, többrétegű ez a probléma, de nyilvánvalóan majd képviselőtársaim is kifejtik erről a nézetüket az általános vita során.

A benyújtott törvényjavaslat tulajdonképpen a tavalyi ülésszakon benyújtott és akkor el nem fogadott törvényjavaslatot ismétli meg, némi változással, olyan változásokkal, amelyeket korábban is kifogásoltunk, és ami miatt az akkor benyújtott törvényjavaslatot nem támogattuk. Most az álláspontunk annyiban módosult, hogy ha azokat a módosító javaslatainkat, amelyeket a törvényjavaslathoz be kívánunk nyújtani, önök is elfogadják és támogatják, akkor készek vagyunk ezt a törvényjavaslatot is támogatni és megszavazni.

Egy-két dolgot szeretnék megemlíteni konkrétan is, hogy melyek voltak azok, amelyekhez módosításokat kívánunk benyújtani, és kérjük a támogatásukat; így például az eszközátadás. Gyakorlatilag arról van szó jelen esetben, hogy ha egy vállalkozás megszűnik, amelyik egyébként részt vesz a hallgatók képzésében, akkor azokat az eszközöket, amelyeket birtokolt, elsősorban ott helyben kelljen felkínálnia átadásra, illetve a megyében vagy ezt követően a régióban. Tehát ne történhessen meg az, hogy mondjuk, egy veszprémi vállalkozás eszközei az ország egészen más területére kerüljenek.

Fontosnak tartanánk még azt is, hogy a szakmacsoportos, illetve a szakmára irányuló képzésben a regionális fejlesztési bizottságok szerepe mennyire meghatározó, illetve mennyire veszi figyelembe azokat az igényeket, amelyek akár a vállalkozások részéről vagy a kamarák közvetítésével jelennek meg. Amennyiben a módosításainkat támogatni fogják a szocialista frakció képviselői, akkor a zárószavazásnál mi is megadjuk a támogatást, de addig tartózkodással szavaztunk a bizottsági ülésen.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Most a gazdasági bizottság előadójának, Kiss Ferencnek adom meg a szót.

KISS FERENC, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A gazdasági és informatikai bizottság 2009. március 11-ei ülésén tárgyalta a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslatot. A bizottság többségi szavazással, 15 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta.

A bizottsági ülésen elhangzottakból szeretném kiemelni, hogy fontosnak tartjuk nemzetgazdasági szempontból azoknak a hiányszakmáknak a támogatását és finanszírozását a Szakképzési Alap terhére, amelyeket a regionális területfejlesztési tanácsok, illetve képzési bizottságok meghatároznak. Fontosnak tartjuk a szakma és a szakképzés becsületének visszaállítását, különösen ehhez nyújt támogatást az a lehetőség, amely a Szakképzési Alap terhére az iskolarendszerű képzés során a gyakorlati oktatásban részt vevőknek ösztöndíjat biztosít. Kiemeltük, hogy a szakmunkástanuló-képzésnél a gyakorlati képzés feltételeinek megteremtéséhez a Szakképzési Alap terhére elszámolható költségeket rendezze a törvényjavaslat, és adjon lehetőséget a képzés színvonalának emelésére, technikai feltételeinek megteremtésére.

Szeretném elmondani, a bizottsági ülésen is ez irányban elmondtam véleményemet, hogy sajnáljuk, és személy szerint is sajnálom, hogy a fuvarozókkal történt kormányzati tárgyalás következtében a közlekedési ágazatot érintően az európai uniós kötelező képzés költsége a Szakképzési Alap terhére a felnőttképzés területén nem számolható el. Bízom benne, hogy a további egyeztetések során a kormány és a fuvarozói érdekképviseletek megállapodásra jutnak. Mindezek alapján a gazdasági bizottság az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Most a képviselői felszólalások következnek. Elsőként az írásban előre jelentkezett képviselőké a szó. Tóth Ferenc képviselő úr az első.

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat szinte azonos tartalommal pár hónapja járt már az Országgyűlés előtt; akkor elbukott. A szocialista képviselők bizonyára annak reményében hozták vissza, hogy az elvégzett kisebb átpofozás után immár elfogadja azt a Ház; továbbá annak reményében, hogy így kevésbé tűnik fel a képviselőknek és a polgároknak, hogy az Országgyűlés tétlenkedik, mert a kormány hónapok óta nem csinál semmit a válság ellen. Annak is, amit tesz, nem a fele kár, hanem az egész.

A törvényjavaslat eredendően rossz, kritikáink lényegében változatlanok. Egyedül a nyelvi szintje javult, néhány paragrafus elmaradásával, és bizonyára korábbi nyelvi módosító javaslataink nyomán. Egyéb javaslatainkat a médiában az ellenzékkel való összefogást szajkózó kormánypárt már akkor figyelmen kívül hagyta. Mitől változna most meg?

Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire legyengítette a kormány a saját köztisztviselői karát, hogy rendre olyan szabályok kerülnek elénk, amelyek nem állják ki a jogalkotási szabályok kritikáját. A törvényjavaslat tetemes részét olyan technikai jellegű eljárási szabályok teszik ki, amelyeknek semmi keresnivalójuk egy törvényben. Ezzel szemben nem emel be olyan kérdéseket, amelyek ordító hiányát egyszerűen be lehet látni. A legszembetűnőbb közülük, hogy egy fél mondattal elintézi azt, hogy a kormány által a régiók nyakára ültetett regionális fejlesztési és képzési bizottságok teljhatalmú eldöntői lesznek a képzési irányoknak, és ennek alapján ők rendelkeznek a fejlesztési támogatások teljes összege fölött is. Kiköthetik, hogy a régióban mely képzéseket támogatnak és melyeket nem. Ez olyan diktátum, amely képzéseket tehet tönkre, és pénzügyi eszközökkel átnyúl a szakképzést fenntartó megyék, önkormányzatok feje fölött, olyanok feje fölött, akiknek a fenntartói jogait kétharmados törvények írják elő.

(17.50)

Különösen veszélyesnek tartjuk a képzési irányokra vonatkozó diktátumokat most, a gazdasági válság idején, amikor egyes szakmák munkaerő-piaci szükséglete akár el is tűnhet, és a helyi viszonyokat felmérve újaknak kell születniük. Egy szakember tudja, hogy ma egy-két éves előrelátás feltételei is nagymértékben hiányoznak. Különösen aggályos ez akkor, ha tudjuk, hogy a regionális fejlesztési és képzési bizottságokban az iskolarendszeren kívüli oktatás képviselői is helyet kaptak, akik üzleti érdekeiket tekintve akár ellenérdekű szereplői is lehetnek egyes ésszerű fejlesztési irányoknak.

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok tehát kötelező képzési irányukra vonatkozó előírásokat adhatnak, ám hogy mi teremti meg a fenntartók, a szakképzők számára a garanciát arra, hogy ezeknek határidőre megfeleljen, a törvényjavaslatban egy szó sem esik. Nem tudjuk meg a törvényből ennek a jogos érdekekkel kalkuláló menetrendjét, következményeit, holott ez törvényi szintre tartozó kérdés. Azt sem tudjuk meg, milyen szabályok kötik a regionális bizottságokat olyan képzések esetén, amelyek a területükön vannak ugyan, de több régiót érintenek, esetleg országos beiskolázásúak.

A törvényjavaslat a Munkaerő-piaci Alapból nemzeti önrészt teremt a részben uniós forrásból finanszírozott nemzeti tehetségprogramhoz. Az OKM-fejezetben további félmilliárd van elkülönítve a tehetségprogramra, e tetemes összeg egyébként mind személyi kifizetést szolgál.

Összességében jelen formájában a tehetségprogram finanszírozásának alulszabályozottsága, az erre szánt pénzek a zuschlagosítás lehetőségét teremtik meg. Ezt így nem tudjuk támogatni. Egyelőre csak azt láthatjuk tehát, hogy a kormány és a szocialista képviselők az ellenzéki kritikákra, javaslatokra süketen és vakon törnek a céljaik felé. Ebből semmi jó nem sülhet ki, ezért a törvényjavaslatot újfent nem tudjuk támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Két percre Lamperth Mónikáé a szó.

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én egyetlenegy fölvetésére szeretnék a képviselő úrnak reagálni. A regionális fejlesztési és képzési bizottságokról azt állította, hogy a régiókra rátelepített, és a megyei önkormányzatok mint tulajdonos-fenntartó véleményét figyelmen kívül hagyó rendszer. Ez egyáltalán nem így van, hiszen a szakképzési törvény azért hozta be ezt az új testületet, a regionális tanácsot, mert érzékelte azt, hogy az elkülönült érdekek, a fenntartók, az iskolák, a gazdaság elkülönült érdekei szerteszéjjel húzták a szakképzést. Ebből adódott az, hogy egyes divatos szakmákra tömegesen volt képzés, más szakmákra, amikre meg szükség lett volna, nem voltak jelentkezők, nem kínált az iskolarendszer ilyen szakmákat, mert elkülönült érdekek, a fenntartó elkülönült érdeke más irányba vitte el a rendszert. A regionális fejlesztési és képzési bizottság pont azért jelent egy új lehetőséget - és ezt a gazdaság szereplői pozitívan értékelik -, mert a gazdaság megrendelőként a saját szempontjait ebben a bizottságban meg tudja jeleníteni.

Örömmel fogadták a kamarák, hogy kulcsszereplők ebben a testületben, és végre elindult egy jó irányú folyamat, ami reményeink szerint azt eredményezi majd - és az eddigi tapasztalatok is erre mutatnak -, hogy a gazdasági szereplők megrendelése nagyobb súllyal jelenik meg a rendszerben, nagyobb súllyal esik latba, mint korábban. Reményeink szerint ez azt jelenti, hogy a szakképzés jobban fogja kiszolgálni az iparfejlesztést, jobban fogja kiszolgálni a gazdasági szereplőket, a megrendelőket, és ez a magyar gazdaság számára, az egyének számára és a szakmunkások számára is kézzelfogható haszonnal jár.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Folytatjuk az előre írásban jelentkezett képviselők sorát. Kuzma Lászlóé a szó.

KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék visszautalni, hiszen - ha nem került volna szóba a fuvarozók problémája, akkor ezt most nem tenném, de így kénytelen vagyok megtenni - nem véletlen, hogy nemcsak az előterjesztő és a hozzá tartozó kormánypártiak támogatták a zárószavazáskor ezt a törvénymódosítást, hiszen ez egy olyan diszkriminatív intézkedés volt, ami nem tartható egyetlen törvényben sem meg hosszú távon, hiszen mint kötelező hatósági képzés nemcsak a fuvarozással összefüggő hatósági képzések vannak, hanem vannak más szakterületek is, és így joggal várhatná el a más szakterület is, hogy ilyen pozitív diszkriminációban legyen részük, és nézzék el nekem, ha ehhez nem adom a nevem.

A másik megjegyzésem úgyszintén egy kicsit az előbbiekben elhangzottakhoz kapcsolódik. Inkább a foglalkoztatási bizottság előadójához kapcsolódóan többször elmondtam már e falak között, hogy komoly szakemberek részéről is összekeveredik, összekeverik a szakképzést, a szakiskolai képzést, a szakközépiskolai képzést és a felsőfokú szakképzést. Kérem szépen, nem szinonim fogalmak ezek. Ezek egymás mellett működő rendszerek, egyik a másiknak adott esetben részhalmaza, tehát nem illő dolog egy ilyen nagyon komoly törvény kapcsán összekeverni a szakképzést és a szakiskolai képzést. Erre a szóhasználatra legalább éppen a foglalkoztatási bizottság előadójának illenék figyelni.

Érdemben szeretnék még pár szót szólni az előttünk álló törvényről, aminek egyik legfontosabb dicséretes része éppen az, hogy azt a fajta diszkriminatív megközelítést kivette, és egyfajta más köntösbe, más módosítással került elénk. Változatlanul azt gondolom, hogy az eredeti törvényben benne van az a fajta kontroll, ami a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet ellenőrzési jogát illeti, egyértelműen, ami egy törvénybe való, az kellő súllyal és kellő mértékben benne van. Azt gondolom, hogy egy végrehajtási utasítás teljes szövegét törvényi szintre emelni annak mindenfajta apró-cseprő dolgával, egyrészt elkomolytalanítja magát a törvényt, másrészt pedig nem indokolt, hogy egy ilyen szintű szabályozás törvényben kerüljön meghatározásra. De hozzáteszem gyorsan, hogy ha csak ez lesz az egyetlen módosító indítvány, amelyet nem fogadnak el, akkor én magam is támogatni fogom a törvényt.

A további megjegyzésemben csak csatlakozni kívánnék a foglalkoztatási bizottság kisebbségi véleményéhez a megszűnő vállalkozások eszközátadását illetően. Úgy láttam a bizottsági ülésen a kormány képviselőjét, hogy hajlik ebbéli módosítóink elfogadására, hiszen a regionális fejlesztési és képzési bizottságok egyfajta döntési mechanizmus mentén hozzák meg döntéseiket, amikor a decentralizált szakképzési alap pályázatait elbírálják. Következésképpen, ha egy régióba került pénzről azt szeretnénk - természetesen eszközbeszerzéseken keresztül -, hogy az támogassa az ottani szakképzést, akkor ez ne kerüljön ki a régióból, de nem annyira kardinális kérdés, amely mellett nem mehetünk el.

Sokkal lényegesebb az a témakör, amit nagyon röviden és néhány sorban a 10. §-ban a regionális fejlesztési és képzési bizottságok hatáskörére vonatkozóan tartalmaz a törvény. Erre vonatkozólag is fogok beadni módosító indítványt, amely nagyon diszkréten és finoman határozza meg, és egyértelműen kettéválasztja a RFKB-k döntési mechanizmusát. A két döntés - ami a módosítás kapcsán belekerül a törvénybe - közül az egyik a hiányszakmák meghatározása, amelyet a magam részéről támogatandónak gondolok, hiszen a hiányszakmákon keresztül lehetne az ösztöndíjrendszert jó helyekre juttatni.

Itt jegyzem meg, hogy az ösztöndíjrendszert a legmesszebbmenőkig támogatni szeretném, de nem szeretnék támogatni egy olyan döntési mechanizmust, amelyben a regionális fejlesztési és képzési bizottságok határozzák meg, hogy milyen szakmák képzése indokolt egy adott régióban. Itt nem arról van szó, hogy hiányszakmákat határozzon meg, hanem egyáltalán osztályok indításának lehetőségét tartja meg. Számomra ez a szövegszerű összefüggés ezt jelenti. Ezt nem adnám én a magam részéről, ez olyan túlzott jog lenne az RFKB-k részéről, amit nem szívesen támogatok.

(18.00)

Ezt azzal szeretném indokolni, hogy a szakképzés a közoktatási rendszerünk része, és ha nemcsak a szakiskolai képzésre gondolunk, hanem a szakközépiskolai képzésre mint szakképzésre és a felsőfokú szakképzésre, akkor nem csak munkaerő-piaci igények azok, amelyek alapvetően meghatározzák egy szakképzés tartalmát, formáját és számtalan egyéb dolgát. Ne menjünk bele most ebbe, hogy milyen egyéb szempontok vannak, különösen egy recesszióban lévő munkaerő-piaci időszakban egy munkaerő-piaci igényre feltétlen hagyatkozni, hogy ezek határozzák meg. Egy szakiskolai képzésben elképzelhetőnek tudom ezt be, de más esetekben nem, és különösen, ha melléteszem, hogy a felnőttképzés tekintetében semmiféle kontroll nincs az RFKB-k részéről. Tehát magyarul, csak az úgynevezett teljes idejű képzést tudják ostorozni ilyen formában a regionális fejlesztési és képzési bizottságok, mindamellett paralel pedig a felnőttképzésből csőstül kerülhetnek ki az emberek, hiszen az OKJ-ban a maximális óraszámok vannak meghatározva, és akkor ne menjünk bele ebbe a párhuzamosságba. Természetesen ezzel nem a felnőttképzést szeretném ócsárolni, hiszen a munkaerőpiac gyors igényeire való reagálásnak ez is egyik módja.

Tehát összefoglalva ezt a részét a dolognak, ezt a döntési jogot nem adnám ki az RFKB-knak. Túlzott jogot érzek mellette, és a fenntartók részéről nem érzem azt a kontrollt, amely ezt kellően meg tudja akasztani, illetve a munkaerőpiac oldaláról meg nem érzem azt a pozitív diszkriminatív támogatási lehetőséget ezen keresztül, amely ezt megteszi, tehát a mondat második részét - de ezt majd a részletes vitához kapcsolódóan elmondom.

A továbbiakban a tiszkek támogathatóságáról szeretnék szólni. Hacsak nem a módosítást tetszenek elolvasni, hanem az ehhez kapcsolódó eredeti normaszöveget, akkor egyértelművé válik mindenki számára, hogy a törvény, ha így marad, különbséget tesz a régebben alakult tiszkek és az újonnan alakult tiszkek között. Bocsánat, hogy így fogalmazok, ha értelmező olvasással a két szöveget egymás mellé tesszük, akkor ez azt jelenti, hogy a régi típusú tiszkek, amelyek átalakulnak, azok közvetlenül fogadhatnak szakképzési alapot, míg az újonnan alakult tiszkek csupán a fenntartókon keresztül. Tisztelt hölgyek, urak, aki ment kuncsorogni cégekhez pénzért, az tudja, hogy a cégek mennyire idegenkednek attól, hogy most hoppá, fenntartón keresztül. Jó, rendben van, mindenki azt mondja, hogy ez egy jó kontroll, fenntartókon keresztül kapja a pénzt az oktatási intézmény; de nincs meg az a feltétlen bizalom, amivel pozitív diszkriminatív módon támogatni kíván egy-egy szakmát vagy egy-egy képző intézményt. Míg azok a tiszkek, amelyek közvetlen kaphatják ezt a pénzt, ebben a pillanatban előnyben részesülnek.

Tetten érhető ez a szándéka a kormányzatnak, hiszen ha megnézzük a költségvetést, a tavalyi 36-37 milliárd körüli szakképzésialap-előirányzatot a 2009-es költségvetésben olyan 44 milliárd körülire növelte. Egyértelmű, ennek egyetlen oka van, a bér nem növekedett ekkora mértékben az országban. Egyértelmű, a szabályozás nehezítése, a szabályozás nehézségi foka változott meg, és ettől várja a kormányzat azt, hogy e mentén több fog befolyni, mert a cégek ugyanúgy bizalmatlanok lesznek az önkormányzatokon keresztül iskolákhoz juttatott pénz útjában, mint ahogy a kormányzat feneketlen bugyrába jutott központosított pénzekkel.

Tehát ha az eredeti szöveget módosítjuk az új helyzetnek megfelelően, akkor lesz paralel a régebben alakult tiszk pénzhez jutása szerződéses átadással, illetve az újonnan alakult tiszkek szerződéses átadásával. Ez ugyanolyan diszkriminatív megkülönböztetés, amelyet a magam részéről nem tudok elfogadni, és kérem a képviselőtársaimat, hogy gondolják meg ezeket a módosító javaslatokat, amelyek majd benyújtásra kerülnek; és nagyon szívesen támogatnám magát a törvényt, hiszen a szakképzés elkötelezett híve vagyok.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: És végül szintén írásban jelentkezett Velkey Gábor képviselő úr.

VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztők! Én is azzal szeretném kezdeni, hogy egy alapvetően pozitív, jó szándékú, előremutató kezdeményezés fogalmazódik meg, olyan javaslatelemekkel, amelyek szándéka egyértelműen a pontosítás, a javítás. Ennyiben tehát a javaslat egyértelműen támogatható. A hozzászólásom elején szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a legnagyobb problémám a javaslattal az, hogy azokra az egyértelműen a rendszerben benne lévő generális alapvető problémákra, amelyek nap mint nap feszítik a rendszert, ez a javaslat, ez a módosítás nem ad választ, pedig ezek itt vannak előttünk, és ezek azonnali módosítást igényelnének, azonnali változtatásokat igényelnének.

Kimondottan örülök annak, amit itt kifogásoltak a képviselőtársaim, hogy kimaradt a javaslatból, az előttem szólóhoz csatlakoznék, a közúti közlekedési szervezetekkel kötött megállapodás. Teljesen egyértelműen azt gondoltuk korábban, és azt gondolom ma is, hogy az a javaslat, ami a kormány által beterjesztett tervezetben benne volt, olyan precedenst teremtene, ami vállalhatatlan. Olyan különbséget fogalmazna meg gazdasági szereplők között a szakképzési hozzájárulás ügyében, amely nem vállalható, nem támogatható, ezért kimondottan pozitívnak tartjuk, hogy ez a javaslatelem kikerült.

Néhány konkrét ügyre szeretnék hivatkozni a javaslatban. Egyrészről teljesen egyetértünk azzal a szabályozási iránnyal, amelyik a hozzájárulási fizetési kötelezettséggel terhelt gazdasági társaságok ügyében a tiszkek, gazdasági társasági formában működő tiszkek körét kiveszi a fizetési kötelezettek köréből. Ez egy helyes kezdeményezés. A korábbi javaslatnak ez egy hibája volt, ezt meg kellett tenni. Azzal is egyetértünk, hogy az egészségügyi ágazathoz hasonlóan szabályozza a hozzájárulási fizetési kötelezettség ügyét a javaslat. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen pozitív irány, tehát támogatható.

A javaslat - a normaszöveg haladási irányához kötődve szeretnék lépni tovább - engedményt tesz a tekintetben, hogy a fejlesztési támogatás ügyében, amit a fenntartó fogadhat, adminisztratív költségeket 3 százalékban elszámolhat. Ezt indokolatlannak tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy a bürokratikus elemek erősítését nem kellene támogatni, hanem inkább gyengíteni kellene. Ezeket az adminisztratív terheket a korábbi rendszerben is megoldották az intézmények, megoldották a szakképző intézmények, amelyek fogadták ezt a támogatást. A fenntartó ilyen költségeinek elismerése a szakképzéstől veszi el a forrásokat, ezt tehát nem tartjuk indokoltnak. A jogszabály lehetőséget teremt most is működési típusú költségek elismerésére, benne kellene maradni abban a keretben, amely erre szolgál, vagyis ezt az elemet helytelenítjük.

A fejlesztési megállapodásra vonatkozó pontosítások helyesek. Ugyanakkor azzal, hogy a fenntartó fogadja a fejlesztési támogatást, egy újabb bürokratikus elemként megjelenik a felhasználói megállapodás szabályozása. Míg korábban tehát a közvetlen fejlesztésitámogatás-fogadás esetén ennek egyik eleme volt meg, most kettő elem lépett be, megduplázódott a megállapodásmegkötési kényszer. Úgy gondoljuk, hogy ez megint a bürokratikus elemeket erősíti. Az önkormányzati fenntartású intézmények esetén felvetett rendeleti alapú szabályozás egy jó irány, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ennek a szabályozásnak az egyik problémája a rugalmatlanság. A fenntartóhoz átkerülése a fejlesztési támogatás fogadásának egyrészt azt a célt szolgálta, hogy az egyenlőtlenségeket kiszűrjük a rendszerből, ami nem megy másként, csak ha a fenntartó valamilyen elv szerint, valami szakmai szempont szerint újraosztja a fejlesztési támogatásokat, és a saját fejlesztési prioritásait érvényesíti, különben nincs értelme ennek a rendszernek.

Úgy gondoljuk, hogy a tapasztalatok, amelyek az elmúlt fél évben e tekintetben összegyűjthetők, nem ezt az irányt erősítik, hanem éppen azt, hogy lényegében a fenntartók postás szerepet töltenek be, a fejlesztési támogatás összegyűjtése, megszerzése továbbra is az intézmények kezében van. Ezek az intézmények közvetítik ezeket a fenntartó felé, a fenntartó pedig továbbosztja az intézmények felé, vagyis az eljárás bürokratikusabb lett, az eljárás bonyolultabb lett; bonyolultabb lett az intézmények számára, és bonyolultabb lett a gazdasági szereplők számára.

(18.10)

Lényegesen többet dolgoznak ugyanazért a forrásért, a forrásmegszerzésnek pedig az alapvetően egyenetlen, problematikus elemeit ez a szabályozásváltozás nem kezelte. Most ezzel a felhasználói megállapodással egy újabb bürokratikus elemet léptetünk be a rendszerbe, ahelyett, hogy az alapproblémát kezelnénk. Erre majd egy kicsit később szeretnék visszatérni.

Azokkal a javaslatelemekkel, amelyek a bürokratikus eljárás pontosítását a visszaigénylések esetében megfogalmazzák, alapvetően egyetértünk. De egyetértünk azzal a felvetéssel is, amelyik azt mondja, hogy ezek a szabályozási elemek rendkívül részletezőek, és nem törvényi szintű szabályozást igényelnek.

A módosító javaslat generálisan abba az irányba tolja a rendszert, amelyben a kamara ellenőrző szerepét növeli. Ezt alapvetően pozitívnak tarthatnánk. Ugyanakkor rögtön felvetődik a kérdés, hogyan várhatjuk el a kamara ellenőrző szerepének erősödését akkor, amikor éppen azokat a szervezeteket kellene ellenőriznie intenzíven a kamarának, amelyeket képvisel, amelyektől a léte függ. A kamarai ellenőrzési szerep ebben az esetben csak korlátozottan érvényesülhet, ha egyáltalán érvényesülhet. Ez is egy olyan generális probléma, amivel az előterjesztés nem foglalkozik, a rendszernek pedig sajátja. A kamara ellenőrző szerepe ott érvényes lehet, ahol a konkurenciát ellenőrzi, többek között például az intézményi tanműhelyeket, az igazi konkurencia azonban itt sem érvényesül, hiszen együttműködési kényszer van a kamarák és az intézmények között. Tehát a kamara ellenőrző szerepe meggyőződésünk szerint korlátozott. Ennek erősítése az alaprendszer filozófiáját nem változtatja meg. Meggyőződésünk szerint ezzel van hiba.

Mint ahogy a kamarai rendszerhez kötődik az a másik hiba is, ami szintén nem kerül elő ennek a javaslatnak a vizsgálata során: hogyan várható el, hogy a kamara vagy a gazdasági szereplő költséghatékony irányba lépjen el, a forrásfelhasználás hatékonyságát javítsa akkor, amikor semmilyen szinten nem költségviselő, minden költségét visszaigényelheti? A szereplők ezért abban érdekeltek, hogy maximalizálják a költségeket, hisz nincs korlát, az állam minden költséget, ami beletartozik az elismert költségekbe, szinte korlátlanul a visszaigénylés okán átad nekik. Ez azt jelenti tehát, hogy a kamara, miután nem költségviselő, ezért nem költségérzékeny, innentől kezdve a forráskiáramlás sajnos ezen az alapon nem kontrollálható.

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok szerepének erősödésével sokan vitatkoznak. A magunk részéről azzal a szemponttal, hogy itt a gazdaság érdekei markánsan megjelennek, alapvetően nem vitatkozunk. A hiányszakmák ügyének a kérdésével eddig is egyetértettünk, ezután is egyet fogunk érteni. Úgy gondoljuk, hogy a hiányszakmák kezelésére megfogalmazott konkrét javaslat a szakiskolai ösztöndíj ügyében egy helyes kezdeményezés, de ez is félrevisz, illetve egy olyan problémát akar kezelni, amely problémát ezzel a megoldással megítélésünk szerint nem lehet kezelni. Tehát pótcselekvésnek érzékeljük, de még egyszer mondom, pozitív iránynak.

Hogy miért pótcselekvés? Azért, mert arról szól a javaslat, hogy nem lenne hiányszakma az adott szakma, ha valóban a munkaerő-piaci igények irányába mozdulna el a képzés, vagy ha a gazdasági szereplők valóban a munkaerőpiac folyamatait, igényeit közvetítenék. Most azt gondoljuk, hogy úgy lehet ezt segíteni, ha ösztöndíjat adunk azoknak a diákoknak, akik be akarnak lépni ezekbe a szakmákba. Ez azt is jelenti, hogy nem adunk ösztöndíjat mindazoknak, akik nem a munkaerő-piaci igénynek megfelelő képzésekben vesznek részt. Úgy gondoljuk, hogy az érdekeltségi rendszert alapvetően kellene megváltoztatni, és azt nem a diákok oldaláról, hanem a gazdasági szereplők oldaláról kellene kezdeményezni. Akkor lépne érdemben előre a rendszer. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a szakiskolai képzési ösztöndíj egy pozitív és jó irányú kezdeményezés, de az alapproblémát megítélésünk szerint nem fogja rendezni.

A tekintetben, hogy a képzési irányokról dönt a régióban a regionális fejlesztési és képzési bizottság, ezzel kapcsolatban az a problémánk, hogy ez a döntés valószínűleg nem lesz effektív döntés, nem lesz tényleges döntés. Nem hiszem az eddigi tapasztalatok alapján, hogy bármilyen képzési irányban, ahol minden esetben megjelenik a kamarai érdek vagy a gazdálkodó érdek a képzés szervezésében, függetlenül attól, hogy munkaerő-piaci igény áll-e a képzés mögött vagy csak képzési szándék a gazdasági szereplők részéről, korlátozásra kerülnének az adott szakmai képzések.

Úgy gondoljuk tehát, hogy alapvetően a bürokratikus szabályozás nem működik, a közvetlen gazdasági szereplői érdekeltség az, amely működhetne, ehhez pedig az kellene, hogy költségviselőként is megjelenjenek a gazdasági szereplők.

Az előző hozzászólásban nagy hangsúlyt kapott az a kérdés, hogy különbséget tesz-e a javaslat a korábbi tiszkek és a jelenlegi tiszkek vagy az új tiszkek között. Remélem, pontosan olvastam a javaslatot, nem a tiszkek létrejötte kapcsán fogalmaz meg különbséget, hanem a működési formájuk szerint. A fejlesztési támogatást mindig a fenntartó fogadhatja, ha az első körben, az NFT I.-ben létrejött tiszkek jelentős része, kettő kivételével, gazdasági társasági formában működik, és a gazdasági társaság mint fenntartó fogadhatja közvetlenül a fejlesztési támogatást. A létrejött második körös tiszkekben a nonprofit vagy gazdasági társaság formában működtetett tiszkek aránya sokkal kisebb. A jelentős részük az úgynevezett szakképzés-szervezési társulás formájában jött létre, itt pedig van fenntartó, többségében önkormányzati fenntartó, és ez az önkormányzati fenntartó fogadja a támogatást. Vagyis nem a régiek és az újak között tesz különbséget a javaslat, hanem a működési forma tekintetében.

Tehát e tekintetben természetesen egy sok intézményt fenntartó önkormányzati fenntartó távolsága a konkrét szakképzési intézménytől sokkal nagyobb ebben az esetben, mint akkor, ha gazdasági társasági formában működik a szervezet, ott sokkal közvetlenebb és egyértelműbb a kapcsolat, tehát jobban és közvetlenebbül érvényesül az egy-egy konkrét intézmény közvetlen érdeke. Mindannyian tudjuk, hogy a fejlesztési források ma meghatározó szerepet töltenek be az intézmények működésében. A szakképző intézmények számára az egyetlen érdemi mozgástér ma a fejlesztési támogatás. A fejlesztési támogatás megszerzése ezért kulcskérdés.

Úgy gondolom, hogy visszautalva a korábban elhangzottakra és az általam is korábban elmondottakra, az a modell, amely áthelyezte ezt a fenntartó oldalára, a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be. A fejlesztési támogatás szerepe azért olyan fontos a szakképzés egészében, mert a szakképzés rendszere, pont úgy, mint a közoktatás teljes rendszere, alapvetően alulfinanszírozott. Nincs esélye a szakmai fejlesztésekre a szakképzési intézményeknek, csak abban az esetben, ha elegendő fejlesztési támogatáshoz és elegendő decentralizált és egyéb úton megszerezhető pályázati pénzhez jutnak hozzá.

Azt gondolom, hogy ez a rendszer abban az esetben léphető csak át - mert meggyőződésem, hogy a fejlesztési támogatáshoz való hozzájutásban ma az egyéb szempontok sokkal nagyobb szerepet töltenek be, mint a szakmai szempontok -, úgy lehetne megoldani, ha a szakképzés alapfinanszírozása javulna, és ha a pályázati források nagyon céltudatosan és célorientáltan valóban azokra a területekre fokuszálnának, amelyek a szakképzés strukturális átalakítását szolgálják, vagyis a valóban centralizáltan létrejövő, egy tömbbe szervezett szakmai képzési gyakorlati helyek irányába.

Úgy érezzük, az a tapasztalatunk, hogy a pályázati pénzek továbbra is szétforgácsolódnak, a fejlesztési támogatások szintén szétforgácsolódnak, a forrásokat centralizálni kéne, és a központi szerepet betöltő gyakorlati képzőhelyeket kellene erősíteni. Sokkal kisebb arányban történik ez meg ma, mint amennyire meg kellene történnie.

Összefoglalásul még annyit tehát - le is telt az időm -, hogy egy jó szándékú, pozitív kezdeményezés van előttünk, amelynek nagyon sok elemét tudjuk támogatni, azonban fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a szakképzési támogatás alapvető rendszerproblémáit ez a javaslat nem kezeli, pedig szükség lenne ezek minél gyorsabb kezelésére. Köszönöm a figyelmet.

(18.20)

ELNÖK: Mielőtt a helyben jelentkezett képviselőkkel folytatnánk, két percre Kuzma Lászlónak adom meg a szót.

KUZMA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szakképzés tekintetében általában csekély véleménykülönbségünk van Velkey Gábor úrral, de ezúttal hadd utaljak arra, hogy ha az eredeti hatályos jogszabály 30. §-át, a most kezünkbe vett módosító javaslat 14. §-át, illetve a hozzá kapcsolódó indoklást együtt olvassuk el, akkor arról van szó, hogy a fordulópont a 2007. szeptember 1-je előtt alakult tiszkek tekintetében és a 2007. szeptember 1-je után alakult tiszkek tekintetében tesz lényegi különbséget, és jelentős előnyhöz juttatja a 16 darab, 2007. szeptember 1-je előtt alakult tiszket.

Ezt kifogásoltam, és azt kértem képviselőtársaimtól, hogy ezt hozzuk közös nevezőre. Felőlem ez lehet akár úgy is, hogy az újonnan alakult tiszkeket is kivesszük a fenntartói hatáskörből, és közvetlen szerződhetnek a vállalatokkal, de közös nevezőre kellene hozni a kettőt, mert ha így marad, akkor különbség van a kettő között.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Filló Pál a következő felszólaló.

FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Erről a törvényről vagy legalábbis ennek jó részéről már igen komoly szakmai vita folyt a parlamentben az elmúlt év őszén. Én most csak néhány olyan elemével szeretnék foglalkozni, ami a vitában ugyan szóba került, de talán nem olyan fajsúlyosan, ahogy véleményem szerint beszélnünk kellene róla.

Először is általánosságban hadd mondjak annyit igen tisztelt képviselőtársaimnak, hogy ettől a módosító javaslattól ne várják azt, hogy a rendszerváltás óta gyakorlatilag folyamatosan súlyos gondokkal küszködő szakképzést olyan szinten meg tudja reformálni, hogy minden olyan problémát, ami itt szóba került, meg tudjunk oldani, hiszen az alapprobléma - azt hiszem, ebben talán egyetérthetünk - valahol ott van, hogy Magyarországon sajnálatos módon a szakmunka, a kétkezi munka becsülete az elmúlt évtizedek során szinte szertefoszlott.

Ha elmegyünk egy családhoz és megkérdezzük, hogy mit szeretnének a gyerekkel kezdeni, akkor a legritkább esetben találkozunk azzal a válasszal, hogy jó szakmunkást szeretnék a gyerekemből nevelni. Vannak persze tradíciók, vannak olyan családok, ahol ez még előfordul, de nagy átlagban mindenki egyetemi vagy főiskolai végzettséghez szeretné a gyereket juttatni, mert még mindig él a köztudatban, a családok és az emberek fejében az a fajta mítosz - ami napjainkra szintén megszűnt, és a gazdasági világválság csak ráerősített erre -, még mindig nagyon sokan azt hiszik, ha a gyerek elvégzi az egyetemet vagy a főiskolát, akkor biztosan vezető állásba kerül, és sokkal, de sokkal többet fog keresni, mintha szakmunkásként dolgozna.

Ez igaz volt a rendszerváltást követő első évtizedben, nagyon sok tehetséges fiatalember került nagyon jó állásokba multinacionális meg nem multinacionális cégeknél, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek még a mai napig is fiatalok, és döntő többségük még mindig ott van ezekben az állásokban, és a most végző fiatalok számára ez a fajta hihetetlen alternatíva nem igazán jelentkezik. Persze, jobban el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, mint azok, akiknek csak általános iskolai, középiskolai vagy szakmunkás végzettségük van, nagyobb az esélyük, de ma már leginkább csak úgy tudnak elhelyezkedni, ha a képzettségi szintjük alá mennek, és olyan munkát is elvállalnak, ami nem biztos, hogy egyetemi vagy főiskolai végzettséghez köthető.

Még egyszer mondom, ez a javaslat nem arról szól, hogy ezeket a súlyos gondokat meg tudja oldani. Ezt azért nyújtottuk be képviselőtársaimmal, mert úgy gondoltuk, két alapvető dologban segíthet, s ez a két dolog a szemléletváltozás és az ösztönzőrendszer, jelen esetben a gyerekek és a családok esetében.

Azt is szeretném elmondani, elsősorban a szegény sorsú, nehéz helyzetben lévő családokról szeretnék említést tenni, mert sok esetben azt is tapasztalhatjuk, hogy ha a gyerek el is végzi az általános iskolát, de ha nagyon nehéz anyagi körülmények között él a család, akkor bizony nem tudják bevállalni, hogy elküldjék akár szakmunkásképző iskolába is, mégpedig azért nem, mert szükség van arra az eseti vagy akár alkalmi munkára, amivel a gyerek azonnal pénzt tud hozni, a család szűkös anyagi forrásait ki tudja egészíteni.

Ezért tartom fontosnak a javaslatnak azt az elemét, amely a szakmunkástanulók számára vezetné be az ösztöndíjrendszert. Örülök annak, hogy a parlamentben valamennyi politikai párt egyetért abban, hogy ez támogatható cél lehet, elsősorban is a hiányszakmák esetében. Arról persze lehet vitatkozni, hogy hol van az a centrum, hol lehet azt megfogalmazni, hogy mit is jelent egy-egy környezetben, egy-egy településen, egy megyében vagy régióban a hiányszakma. A regionális fejlesztési és képzési bizottságokban többségben vannak a munkáltatói szervezetek, s mivel ők helyből vannak beválasztva ebbe a testületbe, ismerik a helyi problémákat, ők foglalkoztatnak, ha valaki meg tudja mondani, hogy a következő időszakban milyen szakmákra lesz szükség, akkor elsősorban ők azok.

Itt tehát nem Budapestről a régiók, megyék, városok nyakába ültetett dologról vagy bűncselekményről van szó, ami azt célozná, hogy kivegyük a döntést a helyi ügyek vitelében, hanem elsősorban arról, hogy végre ne annyira az egyébként sajnos nagyon megcsontosodott és nehezen mozduló iskolarendszer legyen a meghatározó. Tehát ne az legyen a meghatározó Magyarországon, hogy milyen szakmák képzésére kerül sor egy adott régióban, hogy milyen a tanári kar, milyen összetételű az iskola. Nem vitatom, hogy ezek fontos dolgok, de hogy idejutottunk, ahol most tartunk, hogy olyan szakmákban képeznek gyerekeket, akik az adott szakmai végzettséggel nem tudnak elhelyezkedni, mert arra a szakmára nincs igény, az alapvetően ennek a nagyon nehezen megmozduló, nagyon nehezen átalakuló és nem igazán a kihívásoknak megfelelni képes rendszernek az okán jött létre. Ezen kellene valahogy változtatni.

Ha végiggondoljuk, akkor legalább az ösztönző, a pozitív támogatandó célok, a hiányszakmák kijelölése esetében fontos, hogy legyen egyfajta orientáció, és az iskolák számára is jelentsen egyfajta kihívást, hogy ebbe az irányba kéne menni, hiszen a piaci szereplők, a gazdasági szereplők mondják azt, hogy ebben a régióban kőművesekre lesz szükség és nem reklámszakemberekre, fodrászra lesz szükség és nem kozmetikusra, mert a kozmetikusok már nem tudnak elhelyezkedni, mivel minden sarkon van belőlük három. És sorolhatnám tovább a példákat, de azt hiszem, hogy nincs ennek értelme. Mivel ők ott többségben vannak, nagyon fontosnak tartom, hogy a döntések a támogatandó szakmákat illetően ott szülessenek meg, hiszen más nem igazán tudja ezt megmondani, igen tisztelt képviselőtársaim. Lehet bármilyen jóindulatú egy önkormányzati testület, lehet bármilyen felkészült és remek tanárokból álló tanári kar egy iskolában, biztos vagyok benne, hogy ők nem tudják megmondani, két vagy három év múlva milyen szakmákra lesz szükség az adott területen, az egyes településeken.

Ott szeretném befejezni, ahol elkezdtem, miért lenne fontos az, hogy megpróbáljunk egyfajta struktúraváltást elérni a szakképzés területén. Azért, igen tisztelt képviselőtársaim, mert egyszer vége lesz a válságnak, és ha eséllyel akarunk a versenytársainkkal, a környező országokkal vagy akár az egész Európai Unióval versenyezve új munkahelyeket létrehozni Magyarországon, akkor annak egyetlen útja lehet, az, ha olyan munkaerőt tudunk kínálni, amely versenyképes, és amely idevonzza a befektetőket, idevonzza a tőkét. Itt akkor lesz befektetés, akkor lesz új munkahely, ha az a vállalkozó, aki a pénzét befekteti az adott vállalkozásba, talál ott megfelelő munkaerőt, akivel az adott céljait és a profitját el tudja érni.

(18.30)

Ebbe az irányba kellene együtt gondolkodnunk. Természetesen, az előterjesztők nevében merem mondani, mi nyitottak vagyunk minden jó szándékú módosító indítványra. Úgy gondoljuk, hogy módosító indítványokkal lehet javítani a törvényen, de nagyon fontos lenne, hogy ezt mielőbb el tudjuk fogadni, és remélem, hogy nagy többséggel el fogjuk tudni fogadni, hiszen egyik oldalról, mondom, ezek az irányok nagyon fontosak, a másik oldalról pedig ahhoz, hogy lépni tudjunk, és be tudjuk vezetni a szakmunkástanulók ösztöndíjrendszerét, mielőbbi parlamenti döntésre lenne szükség.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre kért szót Velkey Gábor képviselő úr.

VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak egy nagyon rövid választ mondanék Kuzma Lászlónak, mert valóban, alapvetően egyetértünk. A régi tiszkek és az új tiszkek között a legalapvetőbb különbség az, hogy a régi tiszkek, amelyek még az NFT I. alapján jöttek létre, úgy indultak, hogy valóban meg akarták reformálni a szakképzés rendszerét, ezért nagy központi bázisokat, gyakorlóhelyeket szerettek volna létrehozni. Ezek valódi tiszk irányába történő elmozdulást jelentettek.

A törvény azonban olyan mértékben kinyitotta a tiszkalakítás szabályait, hogy az új szakképzés-szervezési társulási alapon létrejövő tiszkek igazából csak formális tiszkek. Ha megnézzük a működésüket, formálisan egybe vannak szervezve, gyakorlatilag pedig pont ugyanolyan szétaprózódott, egymástól független, intézményi saját érdeket jelentő szervezési modellben működnek, mint ahogy eddig működtek. Azt gondolom, hogy túl megengedő volt a tiszkek létrehozását előíró, illetve azt sem előírta, hanem éppen a pénzügyi támogatási rendszeren keresztül az 1500 fős szabállyal érdekeltségi alapon való elmozdulást képviselő javaslat. Azt gondolom tehát, hogy az alapvető különbség nem az időbeliségben, hanem a tartalomban van, és a tartalom ott is megjelenik, hogy gazdasági társasági formában működik vagy nem.

Csak egy mondatot Filló Pálnak. Említette a kozmetikusképzést. A kozmetikusképzés az, amit ha a gazdaság oldaláról nézzük, mindenhol töméntelen mennyiségű formális munkaerő-piaci igénnyel alátámasztódik, mert többsége csak tanulószerződéses képzésben működik, és töméntelen mennyiségű gyakorlóhely jelentkezik. Igaz, ezek egy-két fős vállalkozások, és esze ágában sincs egyiknek sem foglalkoztatni a kiképzett tanulókat. Innentől kezdve tehát, azért, mert visszaigényelhetik a képzési költséget, nincs korlát, teljesen félrevisz a rendszer, úgy néz ki, mintha lenne munkaerő-piaci igény, miközben gyakorlatilag semmi nincsen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Ezért csak az a rendszer jó, ami automatizmusszerűen mondja meg, hogy felveszi a gyereket tanulónak, de majd foglalkoztatja is. A jelenlegi rendszer sajnos nem ilyen.

Köszönöm.

ELNÖK: Kiss Ferenc a következő kétperces felszólaló.

KISS FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Velkey Gábornak egy felvetése megütötte a fülemet, ez pedig a kamarák ellenőrző szerepe. Azért látom, hogy van különbség iskolai rendszerű, tehát az iskolában folyó gyakorlati képzés és a munkahelyen történő gyakorlati képzés között. Ez is egy verseny a tanulóért.

Én harminc éve olyan helyen dolgozom, ahol a gyakorlati képzés a munkahelyen történik, és a képződött szakképzési alapot helyben tanulóképzésre, gyakorlati képzésre használja fel. És hogy a kamarának mi a szerepe ebben? Feltétlen a gyakorlóhely ellenőrzése, minősítése és a tanulószerződések megkötése. Ma már vannak olyan szakmák, ahol a vizsgaszervezés és a képzés a kamara egyetértésével, sőt az ő szervezésével indul. Így tehát nem tudjuk megkerülni a kamara ez irányú szerepvállalását. Ez az egyik.

A másik, hogy ezeknek a gyakorlóhelyeknek a minősítése, az akkreditáció az NSZFI-vel közösen történik, és elsősorban a folyamatos ellenőrzés, a gyakorlati képzés feltételrendszerének az ellenőrzése a kamarákon keresztül történik. A tanulószerződés egyik ellenjegyzője a helyi kamara. Úgyhogy úgy gondolom, az egész tanulószerződésből és a gyakorlati képzésből mi a kamarákat nem tudjuk kihagyni. És úgy gondolom, hogy ez e vonatkozásban így korrekt is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Gúr Nándoré a szó.

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két egyszerű összefüggésre szeretném a figyelmet felhívni. Az egyik az, hogy ahogyan mindig, amikor akár szakiskolai képzésről, akár szakképzésről beszélünk, az előfeltételeként mindig meg szoktuk fogalmazni azt, hogy az általános képzés mikéntje hogyan alapozza meg ezt a folyamatot. A másik oldalról nézve pedig azt kell hogy mondjam, hogy az élet alapvetően az igényekhez illesztetten a felnőttképzés keretei között kezeli viszonylag rugalmasan azokat a helyzeteket, amelyeket kezelni kell.

Miért hozom ezt szóba? Egyszerűen azért, mert azt gondolom, hogy maga a törvénytervezet sem izoláltan kell hogy élje az életét, hanem bizonyos értelmű ráhatása, kihatása kell hogy legyen akár a felnőttképzésben zajló folyamatok tekintetében is. Éppen ezért célszerű, talán szükségszerű is az, hogy azok az intézményi keretek, amelyekről beszélünk - regionális fejlesztési, képzési bizottságok vagy épp köztestületek, gazdasági kamarák, regionális munkaügyi tanácsok, munkaügyi központok -, harmonikus együttműködése alapján fogalmazódjanak meg mindazok a dolgok, amelyek a munkaerőpiac igényeire alapulnak. Még egyszer hangsúlyozom: amelyek a mukaerőpiac igényeire alapulnak.

Éppen ebből fakadóan azt gondolom, hogy bár bizonyos értelmű disszonanciákat meg lehet fogalmazni, de mégis a legautentikusabbnak, azt gondolom, azt hiszem, azokat a köztestületeket lehet tekinteni információadóként, amelyek gyakorlatilag a hálózati felületükön keresztül rengeteg gazdálkodószervezetet és vállalkozást fognak össze.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Velkey Gábor két percre kért szót.

VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nem szaporítva a szót, csak jelezni szeretném, és szeretném, ha nem lennék félreérthető, Kiss Ferencnek és Gúr Nándornak is mondom: én nem arról beszéltem, hogy a kamarák meglévő szerepét gyengíteni kell. Azt gondolom, meghatározó szerepe kell hogy legyen a kamaráknak a gyakorlati képzés szervezésében és az egész szakképzés képzési irányainak és kapacitásainak meghatározásában. Csak azt gondolom, hogy nem ellenőrző szerepen keresztül, hanem szervező szerepen keresztül. Most nem szervez a kamara, hanem ellenőriz.

Azt vetettem csak fel - ezt az állításomat fenntartom -, hogy hogyan várható el a valódi ellenőrzés akkor, amikor azokat kell ellenőrizni, akiktől függ a léte. Hát nem várható el. Ezért érzékeljük azt, hogy az ellenőrzés nem működik úgy, mint ahogy kellene. A tanulószerződésekben nagyon fontos a szerepe, mégis sorolni tudjuk azokat az eseteket, amikor megköttetnek azok a tanulószerződések, amelyek nem eredményeznek elhelyezkedést, és ahol kiszolgáltatott a tanuló vagy a szülő, és olyan jelenségek vannak, amit senki nem támogat. Mégsem szűnik meg ez a jelenség, mert bár formálisan ellenőriz a kamara, a gyakorlatban nem érdekelt, hogy megszűnjenek ezek a rendszerek.

Ezért azt mondom, azt képviselem - és nyitott vagyok, hogy ebbe az irányba továbbmenjünk -, hogy ne ellenőrizzen, hanem szervezzen. Ha szervezni fog, és valamilyen szinten költségviselő, felelősségvállaló ő és a gazdasági szereplő, továbbfoglalkozatásban, egyéb tételekben - végig kell gondolni, erre nagyon sok nemzetközi példa van -, akkor előreléphetünk az ügyben.

Azt gondolom, hogy addig a jó szándékú javaslatok apró problémákat kezelnek, de generálisan az ügyeket nem tudjuk megoldani. Azért tartom fontosnak, hogy a generális problémákról is beszéljünk, mert ez az a fórum és ez az a hely, ez az a törvény, amikor erről beszélni kell. Tudom, hogy ebben a törvényben ezt nem lehet megoldani, de úgy gondolom, hogy meg kell oldanunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Bókay Endre következik normál idejű felszólalásra.

BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Velkey Gábor úrnak szeretnék válaszolni néhány felvetésére, ezért nem kértem kétperceset, hogy tisztázzuk.

Ami a törvényben benne van, hogy a fenntartók esetében még egy lépcsőfok, mire a szakképzési támogatások leérkeznek az érintettekhez, ez így elég ritkán fordul ma elő. Elmondok egy példát, hogyan épül föl: Pécsett a Pannónia TISZK működik, amelyben benne vannak a fenntartók; ott benne van Bóly város önkormányzata, a sásdi önkormányzat, Pécs város önkormányzata, a megyei önkormányzat képviselői, és együttesen alkotják ezt a társaságot, ezt a gazdasági szervezetet, amely a szakképzés irányításával, működtetésével foglalkozik. Ehhez a szervezethez érkeznek a szakképzési támogatások, átutalások, és ez a szervezet a saját együttes tanácsülésén dönt arról, hogy ezt hogyan osztja tovább, milyen feltételek, milyen rend szerint. Tehát nincs még egy lépcső.

(18.40)

Egyébként a régi és új tiszkek átalakulásával kapcsolatban úgyszintén a törvény különbséget tesz közöttük, de abban az esetben, hogyha a régi tiszkek átalakulnak, és ezt a gazdasági társasági jelleget veszik fel, akkor a támogatásról maguk dönthetnek.

Fontos megjegyeznem azt, hogy itt a szakképzés - ön említette - alulfinanszírozott. Nem vagyok biztos abban, hogy alulfinanszírozott, hiszen a szakképzési támogatás normatív támogatás, és tulajdonképpen amit a regionális fejlesztési és képzési bizottságok osztanak el, ezt az úgynevezett fejlesztési támogatást e három forrásból finanszírozzák.

A normatív támogatásokkal az a baj, amit maguk a szakképző intézmények hoznak sokszor fel példaként, hogy egyforma, attól függetlenül, hogy milyen technikai, technológiai, milyen költséges háttere van egy-egy képzésnek. Igazából ezeket a normatív támogatás nem veszi figyelembe, tehát sajnos ilyen esetben az elosztás ilyen értelemben sérül.

Nem alacsony, nagyon magas ma a szakképzés támogatottsága. Az a finanszírozás, amit az állam erre fordít, jóval magasabb, mint jó néhány felsőfokú, rendkívül költséges képzésé. Ezt szerettem volna előzetesen megjeleníteni, elmondani önöknek.

A másik, hogy az előttünk levő törvény esetében ezt jobb, ha nagyobb társadalmi összefüggésben nézzük meg, hogy mit jelent ez a számunkra. Rendkívül alacsony ma Magyarországon a foglalkoztatottság, körülbelül 56 százalékos. Az Unióban különösen alacsony, de ha ezt kicsit szétszedjük és megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a felsőfokú és a középfokú végzettség esetében ez 76-80 százalék körüli, tehát megegyezik az uniós tagállamok foglalkoztatottságával, és sajnos a 8 általánost nem végzettek, vagy korszerű szakképesítéssel nem rendelkezők esetében rendkívül alacsony a foglalkoztatás, ez az uniós foglalkoztatásnak körülbelül a negyede.

Nekünk ezekre az ellentmondásokra kell egyrészt válaszolnunk. Ahhoz, hogy ezeket valamilyen módon megváltoztassuk... - én értem, hogy kevés az, ami a törvényben benne van, hogy a hiányszakmák esetében egy plusz tanulmányi ösztöndíjjal próbáljuk a jelentkezők számát növelni, de ezt mi nem kardinális kérdésnek tartjuk. Nem azt mondtuk, hogy ez az egyetlen üdvözítő, hanem hogy ez egyik lépés a sok között.

A másik oldalról - hiszen a kamarákról sok szó esett itt - van egy másik úgynevezett belső strukturális válság a társadalom gazdasági szerkezetében. Az egyik oldalról van több mint 400 ezer munkanélküli, a másik oldalról - a kamarák felmérései és jelentései alapján - több mint 120 ezer üres, betöltetlen állás van, ami azért létezik, mert nincs megfelelő szakképzett munkaerő. Tehát a felmérések ezt igazolják.

Tehát van egy úgynevezett hiányszakma-kontingens, egy nagyon jelentős szakmai kontingens, és van rengeteg munkanélküli, és valamilyen módon ezt a helyzetet fel kell oldanunk. Nyilván ezt két módon lehet: egyrészt, hogy a szakképesítést már az elsődleges fórumokon, tehát a fiatalok esetében megpróbáljuk átstrukturálni, másrészt pedig a felnőttképzésben keresünk erre valamilyen választ, hogy ezek a ma munkanélküliek azoknak az állásoknak a betöltésére alkalmasak legyenek. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy ezek az állások, az üres állások régiónként eltérőek, tehát nem ugyanaz jelentkezik az Alföldön, mint az észak-magyarországi területeken vagy egyebeken. Tehát ezért is jó, ha a regionális fejlesztési és képzési bizottságok ezt valamilyen értelemben koordinálják.

Nincs itt a fideszes Tóth Ferenc képviselőtársam, aki az RFKB-k működését meglehetősen sajátosan értelmezte. Ő azt mondta, hogy ezek valami hatalmi tömbök, amelyek diktátumokat és egyebeket adnak a képzés számára, hogy milyen szakmák szerint képezzék itt a szakiskolák az érintett fiatalokat. Ez azért nem egészen így történik. Az a baj, hogy a képviselőtársamnak igazából valójában nincs tapasztalata. A regionális fejlesztési és képzési bizottságokat úgy alakította át tavaly vagy tavalyelőtt - most pontosan hirtelen nem is tudom, mi alapján - a törvény, hogy ennek kétharmadát adják a gazdaságban közvetlenül érintett szervezetek képviselői, tehát a kamarák, a munkaadók és a munkavállalók szövetségei, és egyharmadát adják az RFKB-knak a minisztériumok, fenntartók, tehát akik a finanszírozást végzik.

Ez pontosan azt az üzenetet jelenti, hogy elsősorban a gazdaság megrendeléseinek megfelelően történjen a szakképzés módosítása. De az RFKB-k nem úgy döntenek erről, hogy hirtelen hátat fordítanak mindennek, és azt mondják, hogy kérem szépen, holnaptól kezdve megváltoztatjuk a szakképzést. Hiszen nekünk figyelembe kell venni azt, hogy egyes intézmények, iskolák esetében milyen háttérrel rendelkeznek, milyen technikai, milyen tudásháttérrel, milyen humán tőkével rendelkeznek. Mert amelyik iskola esetleg közgazdasági tantárgyakat vagy kommunikációt oktatott, az holnapra nem fog tudni nekünk gépi forgácsolót képezni.

Tehát nekünk ezt figyelnünk kell, és ennek van egy felmérési rendszere, és a kamarák mellett igenis azt le kell tennem, el kell mondanom, hogy tavaly és idén is egy nagyon részletes felmérést indított el, hogy mire van szüksége a gazdaságnak. Ezért jogos a kamarák bennléte és ellenőrző szerepe is, hiszen több mint 700 millió forintért mérik fel kérdőívekkel, részben a gazdasági szervezetek igényeit ágazati jelleggel - tehát gépipar, építőipar, egészségügy vagy más területeken -, részben kistérségre lebontva próbálják azt megállapítani, hogy egy-egy területen várhatóan a közeljövőben milyen munkaerőre lesz szükség.

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok ezen felmérésekre támaszkodva, de bevonva a tiszkeket, tehát a fenntartókat, bevonva az iskolai képzőhelyeket, velük együtt közösen állapítják meg, hogy milyen lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy átalakítsuk a képzési struktúrát, és a két-három-négy vagy öt év múlva végző fiataloknak milyen lehetőséget kínáljunk, milyen szakmákat adjunk a számukra, képezzük őket azért, hogy biztos kenyérkeresetük legyen abban az esetben, ha végeznek. Tehát ez az elsődleges szerepük ezeknek, és ezek nem diktátumokként valósulnak meg. Tehát nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy nézzük meg a működést, nyilván két-három év múlva lesz ennek eredménye.

Mondjuk a hiányszakmákat is. Most hirtelen a dél-dunántúli régió hiányszakmáit sorolnám fel, nem titkolva, egy reklámmal is, hogy ha valaki véletlenül ezt a késő esti parlamenti vitát nézi, és esetleg ilyen elvetemült, azért hadd tudja meg, hogy azok a szakmák, amelyek megkapják a tanulói ösztöndíjat, a hegesztő, az ápoló, a kőműves, a gépi forgácsoló, a gazda szakmakörökbe tartoznak.

Tehát arról van szó, hogy például a régió által kijelölt öt képzési területen, akik ide jelentkeznek, azok körülbelül a szakmai tanulmányaik mellé 10-30 ezer forint közötti ösztöndíjat kapnak. Ez azt jelenti, hogy ha valaki jó tanuló, akkor nyilván 30 ezret megkap, ha mellette azon a helyen, ahol a gyakorlati képzése folyik, megkapja azokat a juttatásokat, ami ilyenkor jár egy tanulónak, ami ma mindenkinek jár, akkor ez megközelíti a minimálbért. Ennek elsősorban az a célja, hogy azokat a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő fiatalokat arra ösztönözzük, hogy ezekre a szakmákra menjenek, mivel majdhogynem megélhetést biztosít nemcsak a saját számára, hanem a családnak egy jelentős jövedelmet jelenthet. Tehát ez a háttér, ez a gondolat van mögötte, azt hiszem, ez igazából nem jelent semmiféle negatívumot, de úgy éreztem, ezt önök is támogatják.

Még a tiszkekkel kapcsolatban azt szeretném elmondani, hogy a tiszkeknek, tehát a térségi integrált szakképző központoknak közel nyolc különböző fajtáját lehet létrehozni a törvény szerint. Természetesen ez azért történik így, mert az iskolákat működtető fenntartók, a benne részt vevő szülők és bárkik dönthessék el szabadon, hogy melyik formát választják, melyikre adják az áldásukat, melyiket tartják az adott helyzetre a legjobbnak. Ezt az intézkedést a magam részéről rendkívül jónak tartom, hiszen nem egy központi utasítás alapján szervezi át ezt a világot, a szakképzésnek ezt a fajta rendszerét, hanem a lehetőségeket helyben döntsék el.

Hangsúlyozom nagyon: a tiszkek, tehát a térségi integrált szakképző központok, amelyek összefogják a szakképzés intézményét; nem azt jelentette, hogy besuvasztották ezt egyetlen intézménybe, hanem azt jelentette, hogy adott esetben, például Baranya megyében a képzések párhuzamosságát megpróbálják felszámolni. Tehát ne legyen az, hogy egy megyén belül, mondjuk, 12 helyen képeznek asztalost, hanem ezeket valamiféle módon 3-4 helyre koncentrálják, ott egy sokkal jobb műhelyrendszer felépítésével magasabban kvalifikált humán képzőrendszer kialakításával színvonalasabb szakképzést tudjanak folytatni. Hiszen pont a szakképző intézmények szétaprózottsága volt az egyik legnagyobb hátránya a megújulásnak, és a térségi integrált szakképző szervezetek ezt számolták fel. Tehát itt sem diktátumok vannak, hanem itt is az együttműködést valósítják meg.

Ez azért jó, mert ott mindenki érdekelt az egyensúly fenntartásában, hogy ezt sem lépik meg egyik évről a másikra, hanem az évek során lépésről lépésre teszik meg ezeket a változásokat, és ez biztosítja, hogy egy tartós váltás következik be, amely együtt jár egy színvonalas és hatékonyabb költséggel, finanszírozással.

(18.50)

Tehát mindezek tudatában támogatjuk ezt a törvényi módosítást, azt hangsúlyozva, hogy főleg nem tartom generálisnak - ahogyan Velkey Gábor képviselőtársam említette -, de mégis egy lényeges lépésnek tartom. Ha generális változásokról kell beszélnünk, akkor fel kell említenünk a 9-10. osztályok képzését, ahol nagyon sok szakképző intézmény azt mondja ezekről, hogy elfekvő, a tanulókat tulajdonképpen nem képezik igazából semmire, várnak arra, hogy a szakképzés beinduljon a területeken, és a 9-10. osztályokon biztos, hogy változtatni kell.

Tehát ha azt akarjuk, hogy a társadalomnak ezt a rétegét felemeljük, integráljuk, szakmával lássuk el, akkor ezekről a kérdésekről is kell beszélnünk - de ez most nem tárgya a törvénynek -, tudomásom szerint ezek elő fognak kerülni. Annál is inkább előkerülnek, mert tulajdonképpen minden régióban, tehát minden RFKB keretén belül most építik fel a stratégiát 2009 és 2013 között, és ezek a stratégiai viták zajlanak a régiós fejlesztési, képzési bizottságokon belül, ezek mindenütt felszínre kerülnek, és valószínűleg a Ház elé tudjuk hozni azokkal a törvénymódosítási javaslatokkal, ami már tényleg egy újabb, lényeges előrelépést fog jelenteni a számunkra.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Végül Tatai-Tóth András képviselő úré a szó.

TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim tulajdonképpen részletesen kifejtették mindazt, amiről én magam is szólni szerettem volna, így nem maradt más feladatom, mint hogy pontosítsak néhány összekeveredett kijelentést, bár Bókay képviselő úr ezeket is majdnem rendbe tette. Nevezetesen: a szakképzés átalakítása nem a most beterjesztett törvényjavaslattal valósul meg, erről a döntést a közoktatási törvény tavalyi módosításával és a szakképzési törvény szintén tavalyi módosításával hajtottuk végre. Tehát amiről főleg az első ellenzéki képviselők beszéltek, azok nem tartoznak a ma előttünk fekvő törvényjavaslat tézisei közé.

Amiről viszont Velkey Gábor képviselő úr és Kuzma László képviselő úr beszéltek, a most vitatott törvényjavaslatban megfogalmazott megoldásokat jelentik, azzal kapcsolatban már szintén elhangzott, de szeretném megerősíteni, hogy mindazokat az ügyeket, amelyek e törvény korrekciójával megoldhatók, kérjük, hogy módosító indítvány formájában nyújtsák be képviselőtársaim, és ha egyébként a napirenden nem lévő szakképzési törvény vagy közoktatási törvény akadályozza, hogy itt normális, a valóságos problémákat megoldó megoldások szülessenek, akkor akár ötpárti indítványként adjuk be azokat is, és tegyük rendbe, vagy igyekezzünk rendbe tenni a szakképzés ügyét.

Elhangzott Kuzma képviselő úrtól, hogy például a felnőttoktatás hogyan kapcsolódik a rendszerhez. Az eredeti koncepció lényege az volt, hogy a költség- és eszközigényes szakképzési gyakorlati feltételeket úgy alakítsuk ki, hogy ugyanazon a bázison akár a felsőfokú szakképzés, akár a felnőttoktatás, akár a szakközépiskolai vagy a szakiskolai képzés megvalósítható legyen, ne építsünk ki párhuzamos képzőhelyeket, hanem egységes bázison folyjanak ezek a képzések. Ha ez az érvényes szabályozás nem ezt szolgálja, akkor bizony ezt is meg kell tennünk, mert - ahogyan itt elmondták képviselőtársaim - nemcsak a nappali képzést kell a piac igényeihez alakítanunk, hanem nagyon határozottan a felnőttképzést is, a felsőfokú szakképzést is, hangsúlyozom, függetlenül attól, hogy felsőoktatási intézmény vagy közoktatási intézmény, szakközépiskola végzi ezt a képzést.

Tehát ezzel szerettem volna kiegészíteni mindazokat, amelyek ma elhangzottak, és kérem képviselőtársaim nevében is - mint előterjesztő -, hogy módosító javaslataikkal járuljanak hozzá a jó megoldások megtalálásához, és közösen érjük el azt a célt, hogy a mainál lényegesen hatékonyabban, normálisabban működjön a magyarországi szakemberképzés.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Több jelentkezőt nem látok. Az előterjesztők nagy része szólt, azért megkérdezem Gúr Nándort, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Gúr Nándor: Köszönöm szépen, nem.) Ezzel az általános vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Most soron következik a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/8374. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/8374/49. számon kapták kézhez.

Kezdeményezem, hogy a módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés: az első szakaszban az Akadémia feladatait és az azt ellátó intézményrendszert érintő módosító javaslatok vitájára kerüljön sor, a második szakaszban pedig a személyi összetételt megváltoztató indítványokat tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezt elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a jelenlévők látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1-6. pontjaira, továbbá a 22-33. pontokra, és a 35-40. pontokra. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni hatperces időkeretben. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. A részletes vita e szakaszát lezárom.

Megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 7-21. pontjaira, továbbá a 34. pontra. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Pósán Lászlóé a szó.