Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Amit Tilki képviselőtársam mondott, ezek után szükség is lesz rá, azt hiszem. Képviselő úr, azt hiszem, szereptévesztésben van. Akinek itt elszámolnivalója és beszámolnivalója van, az a kormány és a kormánypárti képviselők, hogy mégis az elmúlt hét évben mit csináltak azért (Dr. Völner Pál: Az MSZP-ben ültél!), hogy segítsenek a devizahiteleseken, segítsenek azokon az embereken, akik ha önökön múlna, akkor most nem ülnek itt a Parlamentben. Amikor ön erre hivatkozik, hogy egyéni képviselő, egyébként felhívnám a figyelmet a mandátumegyenlőség elvére, de fenébe a részletekkel, amikor ön egyéni képviselő, akkor ez a felelőssége az ön logikája szerint is még nagyobb kell legyen. Bizonyára az ön választókerületében is nagyon sok embert érint a devizahitelezés kérdése, és bizonyára nagyon sok károsult van.

Kíváncsi vagyok, hogy ön például nekik akkor hogyan tud elszámolni. Önök voltak azok, akik nem szavazták meg az LMP szigorúbb javaslatait, amelyek érdemi segítséget nyújtottak volna a devizahiteleseknek. Úgyhogy semmilyen számonkérnivalójuk nincs önöknek az ellenzéken. Most mi kérjük számon önöket ebben az ügyben folyamatosan. (Zaj. ‑ Az elnök csenget. ‑ Dr. Tilki Attila: Akkor az LMP-ben volt vagy az MSZP-ben?) Ezt azért tisztázzuk! Nyilvánvalóan ön is minden javaslatát leszavazta az LMP-nek, ami érdemi segítséget nyújtott volna.

A képviselőtársaim pedig nyilvánvalóan azokon a fórumokon, beszélgetéseken vesznek részt, ahol a magyar valóságot látjuk napi szinten, az emberek problémáit meghallgatva, az ő problémáikra megoldást adva. Értem én, hogy ez fáj önöknek, hiszen látszik, hogy a Fidesz-KDNP az elmúlt hét évben ezt nem tudta abszolválni, hiszen köszönőviszonyban nincsen a valósággal az, amit csinálnak, egyértelműen nem látják, hogy a magyar emberek milyen problémáktól szenvednek, és nagyon sokszor a kormány maga okozója ezeknek a problémáknak.

Három fontos pontra szeretnék kitérni a vita kapcsán, amelyekről talán kevesebb szó esett, viszont előtte azért szeretném azt leszögezni, hogy az már egy nagyon jó dolog, hogy ez a vitanap létrejöhetett. Azt gondolom, nagyon sokan levonhatták a ta­nul­ságokat. Pontosan látszik, hogy milyen a kormánypártok hozzáállása, és az is való igaz, hogy lehetőség van megfelelő megoldások felvázolására, arra, hogy megmutassuk, hogy 5 hónap múlva, 6 hó­nap múlva, amikor vége van az Orbán-kormánynak, és egy új kormányzás következik, akkor milyen megoldásokat fogunk adni erre a kialakult helyzetre.

Előtte viszont kitérnék még arra, hogy lássuk azt, hogy mindig arra van pénz, amire politikai akarat van. A Fidesz-KDNP nem csinál mást az elmúlt hét évben, mint hogy amikor valamiből óriási társadalmi balhé lenne vagy van, akkor megteszi azokat a minimális intézkedéseket és azokat a minimális ráfordításokat, ami pont ahhoz elég, hogy megosszanak egy csoportot, hogy azok kevésbé tudják érvényesíteni az érdekeiket, de önök annál egy fikarcnyival nem tesznek többet.

(18.10)

Képviselőtársaim is erre utaltak: igen, a devizahitelesek ügyét jól irányzott intézkedésekkel, nagyon rövid idő alatt meg lehetett volna oldani hatékonyan, nem pedig görgetni a problémát sok-sok éven keresztül magunk előtt. Önök nem ezt tették, sajnos.

Az első nagyon fontos dolog, amire felhívnám a figyelmet: fontos kihangsúlyozni, hogy Magyarországon 2001-ig nem volt lehetőség lakossági devizahitelezést folytatni. Ez a dátum azért érdekes az ügy szempontjából, mert 2001-ben Orbán Viktor volt Magyarország miniszterelnöke, csakúgy, mint ahogy most is. Ő az az ember, aki egyébként például most is megoldottnak tekinti a devizahitelesek ügyét. Tehát az egész ügy 2001-től indult. Ez volt az a dátum, amikor a fideszes többségű parlamentben elfogadták és ezzel megszüntették a devizakorlátozásokat hazánkban, elfogadták ezt az egész konstrukciót, hogy ez létrejöhet. Már akkor meg kellett volna teremteni fontos jogszabályi garanciákat, amelyek megfelelő hátteret biztosítottak volna a magyar embereknek, hogy a helyzet ne jusson oda, mint ahová jutott. Tehát egyértelműen kimondhatjuk, hogy 2001-ben a devizahitelek kérdése is egy kampányígérete volt a Fidesznek. Ez az egész nem szólt másról. Csak nagyon fontos tisztázni, hogy az egész innen datálódik. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Butaságot beszél.)

Szeretnék is idézni az első Fidesz-kormány idején hivatalban lévő pénzügyminiszterüktől és később jegybankelnöküktől, Járai Zsigmondtól, aki a devizahitelezéssel kapcsolatban a következőket mondta: „Számos előadásban ‑ ha megengedik, elmondom ‑ igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy aki svájcifrank-hitelszerződést ír alá, az tulajdonképpen két szerződést ír alá egy időben. Egyrészt egy hitelszerződést, másrészt pedig egy fogadást köt, egy hosszú lejáratú fogadást, hogy a svájci frank árfolyama a hiteltörlesztés időszakában és a kamatfizetés időszakában mennyi lesz. Én a magam részéről elmondtam számtalanszor: a lóversenyt tisztességesebb fogadásnak tartom, mint a devizaárfolyamra való spekulációt. Az volt a benyomásom, hogy a lakosság döntő része ezt a szerencsejáték vagy fogadás részét a hitelszerződésnek nem igazán érzékelte, és arra számítottak, hogy a svájci frank árfolyama tartósan stabil maradhat.” Ezt mondta Járai Zsigmond. Tehát tisztázhatjuk, hogy a mostani regnáló kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy a devizahitelesek ügye ide jutott, ahol most tart ez az egész ügy.

Azt is fontos deklarálni, hogy a kamatostul kifizetett tartozásuk után is még a duplájával vagy háromszorosával tartoznak az emberek sokszor az elszámolások szerint, és nagyon sokszor az ingatlanok értéke sem nyújt teljes biztosítékot az egész hiteltartozás kiegyenlítésére. Erre az az intézmény lenne a jó megoldás, amit képviselőtársaim is említettek, az úgynevezett elsétálásnak a joga, amit a károsultak nagy része el is fogadna, de egyébként erre sem biztosítanak önök nekik lehetőséget. Visszatérve az elszámolásokra, az pedig érthetetlen, hogy ha a szakértők számára bonyolultságot jelent azoknak a megértése, akkor az teljesen természetes, hogy egy laikus számára ez akár érthetetlen is lehet.

A másik nagyon fontos pont: emlékezzünk vissza 2010. június 3-ára! Nem tudom, önöknek mond‑e valamit ez a két dátum: június 3-a és június 4-e. Nem más ez a két dátum, mint amikor Kósa Lajos, illetve Szijjártó Péter bedöntötték a forintot. Hiszen Kósa Lajos szavai nagymértékben megrengették a magyar gazdaságot, hiszen konkrétan kijelentette, hogy elkerülhetetlen az államcsőd, és hazánk könnyen Görögország sorsára juthat. Látva a mai működését a kormánynak és a Nemzeti Banknak, azt gondolom, feltételezhetjük, hogy már akkor is spekulációs szándék is vezérelhette ezt a kijelentést, amin már akkor akár nyerhettek a párt első sorához tartozó emberek. Erre ráadásul másnap Szijjártó Péter, Orbán Viktor akkori szóvivője közölte, hogy a magyar gazdaság siralmas helyzetben van, és hogy egyébként nem túlzás államcsődről beszélni. Innentől kezdve a magyar piaci eszközök ára folyamatosan esett, és valami elképesztő hatással volt ez a devizahitelesek helyzetére. A forint elképesztően romlott, a svájci frank pedig nagyon is megerősödött.

Ugyanezen a napon mi történt még? Az LMP-nek volt egy javaslata a Költségvetési bizottságban 2010. június 4-én, amely szerint tárgyalni kell a forint- és a tőzsdei zuhanásról aznap. A Fidesz ezt egyértelműen leszavazta. Tehát már akkor, aznap, amikor Szijjártó Péter és Kósa Lajos bedöntötték a magyar forintot, ami egyszerűen tragikus hatással volt a devizahitelesek helyzetére, akkor sem akartak ennek a menetéről tárgyalni, hogy egyáltalán hogy állhatott elő ilyen helyzet, és hogyan fogják vállalni ezért a felelősséget. A hírek szerint pedig a Concord befektetési tanácsadóinak egyik tweetjében a következő volt olvasható: „Totál magyar para van” ‑ hát, ez volt a nemzetközi megítélés.

Akkor nézzünk egy harmadik pontot, ez pedig az ominózus 270 milliárd forint, ami a jegybanki alapítványoknál landolt, a Pallas Athéné alapítványoknál, amelyeknek egy részéből az Andrássy úton vásárolgattak ingatlanokat. 2014-ben a gyenge forinton a devizatartalékkal több mint 500 milliárd forintot kaszált a Magyar Nemzeti Bank, amiből megint csak palotákat vásároltak, festményeket. Egyébként száz­milliók mentek el a rokonoknak ‑ ugye, Matolcsy Györgytől tudjuk, hogy neki több ezer rokona van, úgyhogy kissé aggasztó a helyzet a jövőre nézve és a következő öt hónapra nézve ‑, és egyébként még szőnyegeket is vásároltak ahelyett, hogy a devizahiteleseken segítettek volna.

Tehát mit kellett volna tenni, amit önök nem tettek meg, és mi lesz az, amit mi meg fogunk tenni? Körülbelül 1800 milliárd forint az, amelyből megoldható egy az egyben a devizahitelesek helyzete. Ezt az 1800 milliárd forintot mi igenis bele fogjuk tenni a rendszerbe, és meg fogjuk oldani rövid idő alatt a devizahitelesek problémáját. Minden végrehajtást le fogunk állítani, 160 és 180 forint között fixálni fogjuk a visszafizetéseket, és be fogjuk vezetni az úgynevezett elsétálás jogát, amit egyértelműen végre kell majd hajtson minden egyes bank a törvény szerint.

Ezek azok az intézkedések, amiket önök is bőven megtehettek volna. Nem tették, mert egyetlenegy céljuk volt, hogy azt az óriási lakossági elégedetlenséget, ami kialakult, éppen hogy csitítsák, egymás ellen próbálják fordítani az érintetteket, látszatmegoldásokat hozzanak, mint például az előtörlesztés intézménye (Dr. Völner Pál: Végtörlesztés!), ahol egyrészt a jómódúságon múlott, hogy valaki tud‑e törleszteni, másrészt a szerencsén, harmadrészt bedöntötték vele az ingatlanok értékét is, hiszen óriási kínálat jelent meg a piacon az ingatlanokból. Nincsen ez átgondolva.

A következő öt hónapban csak olyan dolgokat csináljanak, amit ennél sokkal jobban megfontolnak, és öt hónap múlva pedig az LMP kormányról fogja megoldani a devizahitelesek helyzetét. Köszönöm.