Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Önökre nézve szégyen ‑ kezdhetném így az első mondatot ‑, hogy ilyen módon kell az Országgyűlés elé hozni ezt a nagyon fontos és 27 éve megkésett törvényjavaslatot. Sajnálom, hogy éppen Rétvári államtitkár úr kimegy, aki oly sokat beszél a jelenlegi hatályos szabályozás mellett és annak nagyszerűsége mellett, de szeretném hangsúlyozni, hogy a mi javaslatunk egészen más és egészen újszerű a magyar viszonyok rendezését tekintve.

Amit önök letettek az asztalra a Nemzeti Emlékezet Bizottságot szabályozó törvénycsomagként, az lényegében, egy mondatban összefoglalva arról szól, hogyan garantáljuk azt, hogy garantáltan ne derüljön ki semmi, pláne olyan emberek esetében, akik adott esetben politikai, gazdasági vagy egyéb közigazgatási területen, mondhatjuk, közép- vagy igen magas rangú beosztást birtokolnak ma is.

Ezzel szemben a Jobbik nem trükközött, nem kerestünk különböző konszenzusokat, hanem egész egyszerűen fizikálisan a helyszínen, konkrétan Bydgoszczban megnéztük, hogy a lengyel minta hogyan néz ki a gyakorlatban. Lengyelországban a Nemzeti Emlékezet Intézete csak nevében hasonlít a Magyarországon hatályossal, amit önök Nemzeti Emlékezet Bizottságának neveztek el. Ami fontos különbség, hogy nem arról szól az életbe lépett lengyel jogszabály, hogy hogyan ne juthasson hozzá senki semmilyen adathoz, hanem pontosan arról szól, hogy a lehető legszélesebb nyilvánosságot garantálja bárki számára. Szeretnék egy rövid mondatban utalni arra, hogy Magyarországon kutatók tömkelegei arról panaszkodnak, hogy még ha meg is szerzik a különböző engedélyeket és jogosultságot arra, hogy akár a Történeti Levéltárban hozzájuthassanak volt állambiztonsági dokumentumokhoz vagy kartonokhoz vagy éppen a Nemzeti Emlékezet Bizottságának keretén belül, akkor is anonimizált aktákkal, konkrét oldalak hiányzásával szembesülnek, és ergo szinte tényleg csak a szerencsén és azon az elképesztő kutatómunkán múlik, hogy bármit ki tudnak-e deríteni, ami Lengyelországban teljesen természetes.

Ezzel szemben Lengyelországban ez úgy működik, hogy akár egy újságíró, akár bárki más bekopogtat a vajdasági központban a Nemzeti Emlékezet Intézetéhez, és elmondja, hogy X. Y. Z.-re vonatkozó adatokkal szeretnék foglalkozni, mert újságcikket írok belőle, vagy mert tanulmányt készítek, vagy egészen egyszerűen különböző érintettség okán érdekel. És mit ad isten, Lengyelországban ezt megteheti csont nélkül, és nem arra van a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete, hogy meggátolja, szemben a magyar Nemzeti Emlékezet Bizottságával.

Ezért is tartjuk ezt fontosnak, mert Lengyelország nem a történelmi események tekintetében, hanem a politikatörténeti események tekintetében lényegében ugyanazzal a XX. századi múlttal rendelkezik, mint Magyarország, és nem az volt a célunk, hogy föltaláljuk a spanyolviaszt, hanem az volt a célunk, hogy egy már jól működő, bevett, ugyanolyan múlttal rendelkező ország szabályozását adaptáljuk a magyarra. Pontosan ez történt, fogtuk a lengyel törvényt ‑ önök által is hozzáférhető az IPN honlapján keresztül ‑, lefordítottuk, és azt adaptáltuk a magyar jogrendbe.

Ennek megfelelően ez a javaslat biztosítaná, hogy azt a 27 éves lemaradást és azt a morális adósságot, amely elsősorban az önök szégyene, mint akik már a harmadik ciklusukat töltik kormányon… ‑ és ennek ellenére, bocsánat a nem túl szép kifejezésért, de van képük évről évre október 23-án, november 4‑én sok millió forintból meg sok milliárdból impozáns körülmények közepette szép beszédeket tartani, miközben a gyakorlatban mindent elkövetnek annak érdekében, hogy soha semmi ne derüljön ki.

A mi szabályozásunk egy politikai szándék kérdése, nem százmilliók átcsoportosításáról, nem milliárdos költségvetési sorok létrehozásáról szól, hanem egy politikai szándékról, hogy van-e önökben bátorság lezárni egyszer és mindenkorra a kommunista múltat, szembenézni a diktatúrával, és megtenni azt a nulladik lépést, amely a lusztrációt eredményezheti Magyarországon.

Ez az igazi kérdés: akarnak-e tiszta közéletet, vagy azt szeretnék, hogy megvárjuk, amíg minden érintett a természet útján távozik, és garantáltan ne derüljön ki senkiről semmi? Én nagyon bízom benne, hogy legalább néhányan önök közül lesznek elég bátrak.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból. ‑ A te­remben hangos beszéd hallható.)