Felszólalás adatai
| 52. ülésnap (1999.03.02.), 25-51. felszólalás | |
|---|---|
| Felszólalás oka | Általános vita megkezdése |
| Felszólalás ideje | 2:06:05
|
Felszólalások: 19-25 25-51 53-62 Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki reagálni. Nem látok jelentkezőt.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a szabálysértésekről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/669. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/669/4-6. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának.
DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Régi adósságát teljesíti a magyar törvényhozás, amikor dönt a szabálysértési kódex módosításáról. E jogterület az évtizedek során jelentősen átalakult, s ma már nehezen áttekinthető; nem illeszkedik nemzetközi egyezményeinkhez sem.
A Magyar Köztársaság 1992-ben az Európai Emberi Jogi Egyezményt azzal a fenntartással ratifikálta, hogy érdemben nem tudja biztosítani a bírósági felülvizsgálatot szabálysértési ügyekben. Ez a helyzet az alkotmányt is sérti.
Az új szabálysértési törvény megalkotásának szükségességét az Alkotmánybíróság 1997 decemberében hozott határozata is indokolja. Megállapítja három törvényhely alkotmányellenességét, és az Országgyűlést új törvény meghozatalára kötelezi.
Tisztelt Ház! A kodifikáció fő célkitűzése, hogy eleget tegyünk nemzetközi kötelezettségvállalásainknak, olyan új törvényt alkossunk, amely megfelel az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelyében foglaltaknak. Ez ugyanis alanyi jogként garantálja, hogy a szabálysértési hatóság határozatának megalapozottságát a szabálysértési eljárásban felelősségre vont személy bíróság előtt vitathassa.
Fontos célja a törvényalkotásnak a szabálysértési eljárás hatékonyságának növelése is. Az eredményesebb eljárás iránti igény a szabálysértési jog területére is kihat. A törvényjavaslat, összhangban a büntető jogszabályok módosításával, a jelenleginél szigorúbb és kibővült szankciórendszert vezet be a jogsértések megelőzése és büntetése érdekében.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy részletesebben szóljak a szankciórendszer főbb elemeiről. A pénzbírság a jövőben is elsődleges marad, valamennyi tényállásnál alkalmazható lesz, minimum 1000 forint, maximum 100 ezer forint mértékben. Ez megfelelő mérlegelési lehetőséget ad a jogalkalmazó számára.
A rendzavarás és a veszélyes fenyegetés szabálysértésénél a javaslat a pénzbírság kiszabhatósága mellett az elzárásra mint önálló büntetésre is lehetőséget teremt. Ennek törvényi szabályozását indokolja, hogy személyi szabadság korlátozásáról szóló döntés közigazgatási szervek határozatában nem mondható ki. A járművezetéstől való eltiltással és a kiutasítással bővül a szankció köre. A járművezetéstől eltiltás jelentős hátrányt jelent az érintettek részére, ezért a jogbiztonságot szolgálja, hogy törvény határozza meg a vezetői engedély visszavonásának jogalapját, mértékét.
A büntetőeljárások tapasztalatai szerint a külföldi elkövetővel szemben hatékony szankcióként működik a kiutasítás mellékbüntetés. A törvényjavaslat lehetőséget teremt arra, hogy ez a szankció a szabálysértési eljárásban is alkalmazható legyen.
Szigorúbb rendelkezéseket kívánunk alkotni a helyszíni bírságolási eljárásban, részben a befizetési fegyelem javítása, részben a korrupciós veszély csökkentése érdekében. Emelkedne a helyszíni bírság összege, és kizárnánk a helyszínen történő készpénzfizetés lehetőségét. Lehetővé válik ugyanakkor a befizetés elmaradása, behajthatatlansága esetén az elzárásra történő átváltoztatás.
Tisztelt Országgyűlés! A szabálysértési eljárás reformjának fontos eleme, hogy az eljárás alá vont személy bírósághoz fordulhat. A bíróság a szabálysértési hatóság határozatát ténybeli és jogi szempontból vizsgálja felül. Ezt hatályban tarthatja, megsemmisítheti, megváltoztathatja. Súlyosabb büntetést csak akkor állapíthat meg, ha súlyosbításra alapul szolgáló új bizonyíték merül fel a bírósági eljárásban.
A bíróság döntése jogerős, fellebbezéssel nem támadható, csak akkor, amikor az elzárással is sújtható szabálysértésről már első fokon is a bíróság dönt.
A törvényjavaslat a pénzbírság végrehajtásánál a fokozatosság elvét kívánja megvalósítani az önkéntes befizetések elmaradása esetén.
(10.00)
Először a közvetlen letiltást írja elő, majd ennek eredménytelensége esetén bevezeti a tartozások adó módjára történő végrehajtását. Az adóvégrehajtás eredménytelensége esetén következik az elzárás.
A tervezet rendkívüli jogorvoslatként a perújítási típusú felülbírálatot jelöli meg. Fő szabályként a felelősségrevonás szempontjából lényeges kérdéseket érintő, de el nem bírált tények képezik a megtámadhatóság jogalapját.
Tisztelt Képviselők! A magyar szabálysértési jog több mint 230 tényállást tartalmaz. Az élet valamennyi területén adott a szabálysértési felelősségrevonás lehetősége.
A javaslat hatálybalépésével elkerülhetetlenül együtt járó költségkihatásokról is szólnunk kell. Mivel a szabálysértési ügyekben eljáró közigazgatási szervek részére új feladat nem kerül meghatározásra, ott nem merül fel többletigény a személyi kiadások területén. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy a másodfokú szabálysértési hatósági feladatok megszűnése nem eredményez majd komolyabb létszám-megtakarítást. Eddig is rendkívül alacsony volt a másodfokú ügyintézésben részt vevő munkatársak száma, s ezeknek az ügyintézőknek az adott jogterület hatósági felügyeletével kapcsolatos teendőket is el kell látniuk. A három legnagyobb ügyforgalmat bonyolító szabálysértési hatóságnak - az önkormányzatoknak, a rendőrségnek, a vám- és pénzügyőrségnek - 1997-ben mintegy 23 ezer olyan jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, amellyel a bíróságok feltétlenül számolhatnak az új szabályozás keretében.
A bíróságok feladata várhatóan jelentősen nőni fog. Országosan mintegy 40-50 ezer szabálysértési üggyel lehet számolniuk. A jövő év költségvetésének előkészítése során az emiatt várható létszámigényt figyelembe kell venni.
A törvényjavaslat szándékunk szerint tükrözi az elmúlt években végbement társadalmi, politikai, gazdasági változásokat. Hosszú távra szóló joganyagot kívánunk adni, eleget téve a nemzetközi jogi és alkotmányos követelményeknek. Meggyőződésem szerint a jelenleginél hatékonyabb eljárást biztosít az életünket zavaró kisebb súlyú jogsértésekkel szemben, mint a korábbi törvény.
Tisztelt Képviselők! A benyújtott törvénytervezet ismételt áttekintése során észleltük, hogy a tervezet 176. § k) és s) pontja indokolatlanul tartalmaz hatályon kívül helyező rendelkezést, ezért azok módosítására intézkedtünk. A hibáért elnézésüket kérem.
Kérem, hogy további észrevételeikkel, javaslataikkal támogassák a szabálysértésekről szóló törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági állásfoglalások, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben.
Tájékoztatom a képviselőket, hogy az önkormányzati, valamint az alkotmányügyi bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott.
Megadom a szót Tóth Imrének, az önkormányzati bizottság előadójának.
TÓTH IMRE, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság az Országgyűlés elnöke által első helyen kijelölt bizottságként az 1999. február 23-i ülésére tűzte napirendre és tárgyalta meg a belügyminiszter által előkészített és a kormány által benyújtott, a szabálysértésekről szóló T/669. számú törvényjavaslatot.
A bizottság a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságának vizsgálata körében áttekintette annak normaszövegét és indoklását, továbbá meghallgatta az előterjesztő képviselőinek az ahhoz fűzött szóbeli kiegészítését. Mindezek együttes ismeretének birtokában a bizottságban érdemi vita bontakozott ki, többek között a következő kérdésekben: a nemzetközi kötelezettség maradéktalan teljesíthetőségéről, a szabályozás alapját képező választott koncepció helyességéről, a szabálysértés korszerűsítésére irányuló törekvés maradéktalan megvalósulásáról, a szabálysértési ügyekben eljáró közigazgatási szervezet terhelhetőségének mértékéről, továbbá a bírói testület tervezett létszáma és az azt alátámasztó gazdasági hatáselemzés megfelelőségéről és a szabálysértési tényállásnak kormányrendeletben történő megállapíthatósága helyességéről.
A bizottsági többségi megközelítések alapján a javaslat nagy vonalakban az alábbiakban jellemezhető:
Az általános rész tekintetében megtartja a jelenleg hatályos rendet. Természetes személy múltban elkövetett, felróható, szándékos, gondatlan, a bűncselekménynél enyhébb súlyú jogsértésére alapvetően vagyoni jellegű hátrányt helyez kilátásba. A szankciók bővülnek az elzárással, a járművezetéstől eltiltással és a kiutasítással. Úgy tekinthető, hogy akik a szabálysértés, kihágás jogági helyének évszázados vitájában a büntető jellegű felelősségre vonás indokoltságát kérdőjelezik meg, azoknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a bűncselekményi tényállások 37 százalékának van szabálysértési alakzata, és a szabálysértési tényállások 73 százaléka mutat összefüggést a büntetőjoggal.
Az eljárás rendje alapvetően az 1952-es német szabálysértési törvény modellje szerint alakul. Az elsőfokú közigazgatási döntés kerül - ha az érintettek így döntenek - kifogás útján a bíróság elé. Egyben a legkevésbé költséges megoldásnak is ez látszik, megtartva a szabálysértési hatóságok jelenlegi hatáskörét; a másodfokú hatóságok helyébe a bíróság lép.
A vitában a bizottság többsége úgy ítélte meg, hogy a szabálysértési hatóságok munkaterhe csökken, hiszen nem kell tárgyalniuk, a feljelentés és egyéb adatok alapján hozhatnak érdemi döntést. Az eljárás közigazgatási jellege mutatkozik meg abban, hogy a beérkezett kifogás alapján a szabálysértési hatóság hozzányúlhat a saját határozatához, azt visszavonhatja, illetve módosíthatja. Ez a lehetőség is igen sok ügytől mentesíteni fogja a bíróságokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság álláspontja az, hogy mindenképpen indokolt volt a törvényjavaslat benyújtása, hiszen mindazon emberi magatartásokat, amelyek a társadalmi együttműködés szabályaival - bár alacsonyabb szinten, mint a büntetőjog - helyezkednek szembe, feltétlenül szabályozni vagy újraszabályozni kell.
A hatályos szabálysértésekről szóló törvényt felváltani szándékozó most tárgyalt törvényjavaslat, amely a bizottság által állítottan sem hibátlan, a bizottsági vita végeredménye szerint szükséges. A hibák kiküszöbölésére, a szükséges korrekciókra a javaslat tárgyalása során lehetőségünk nyílik.
Végezetül az önkormányzati és rendészeti bizottság szinte egységesen kiemelte és pozitívnak tekintette, hogy ez egy egyeztetett törvényjavaslat, ami jelentős erénye. Az előterjesztő belügyminiszter vagy Belügyminisztérium a véleményeket valóban figyelembe vette és beépítette azokat javaslataiba.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak alapján a bizottság a törvényjavaslatot 18 igen és 2 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, s a bizottság nevében tisztelettel kérem, hogy a társadalmi együttélés normáit meghatározni kívánó fontos törvényjavaslatot annak tárgyalása során szakmai észrevételeinkkel támogassuk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetője Kóródi Mária. Megadom a szót.
DR. KÓRÓDI MÁRIA, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság ülésén kisebbségi vélemény fogalmazódott meg, amely kisebbségi vélemény ebben az esetben a szabaddemokraták frakciójának véleményét jelezte.
(10.10)
A kisebbségi vélemény nem támogatta és nem tartotta általános vitára alkalmasnak ezt a törvényjavaslatot több okból. Az első és meghatározó ok, amely miatt nem tartottuk általános vitára alkalmasnak, hogy ez a törvényjavaslat koncepciójában rendkívül zavaros. Nem tisztázza, nem dönt arról a kérdésről, hogy a szabálysértési eljárást bagatell büntetőjognak vagy közigazgatási szankciórendszernek tekinti. Emellett - és talán éppen ebből adódóan - nem határozza meg céljában és eszközrendszerében azokat a feltételeket, amelyek mentén az állam szolgáltató jellege erősödik, és nem az állam büntető jellege. Ebben a törvényjavaslatban sajnálatosan ismét az állam büntető jellege erősödik azzal az eszközrendszerrel és szabályozással, amelyet ez a törvény megvalósít.
Mik ezek az eszközök, amelyek megmutatják, hogy nem a szolgáltató államot, hanem a büntetőt erősítjük? Ebben a törvényjavaslatban ez is szóba került az önkormányzati bizottság ülésén. Ezek a tények, amelyek ezt mutatják többek között, hogy ebben a törvényjavaslatban szinte parttalan felhatalmazást kap a kormány, hogy szabálysértési tényállásokat kreáljon. Jelenti ez azt, hogy amikor valamely kérdést nem lehet máshogyan megoldani, akkor szankciórendszert vezetnek be, és szabálysértési tényállást alkalmaznak ahelyett, hogy a valós körülményeket próbálnák befolyásolni a jogkövető magatartás érdekében.
Ezt mutatja az a rendelkezés is, hogy a büntető állam erősödik, ahogy az elzárás jogintézményét visszahozzák a szabálysértési eljárásba. Az elzárás jogintézményének visszahozása mutatja, hogy nem keresték azokat az alternatív büntetési lehetőségeket, amelyek nem kriminalizálják az elkövetőket, különösen nem kriminalizálják a szegény elkövetőket, hiszen az elzárás visszahozása a szegény néprétegek esetében jelent nagyobb terhet. Ők azok, akik nem tudják a megemelt szabálysértési díjat kifizetni. Ezért ők azok, akiknél a büntetés elzárásra való átváltoztatása azt jelenti, hogy fogdákba, rendőrségi fogdákba vagy börtönbe kerülnek olyan esetekben, amely esetekben, ha az ügyet nem szabálysértési eljárásban bírálja el a bíróság, akkor biztosan nem kerülnek börtönbe.
Egyedülálló intézményt vezet be, pontosabban hagy életben a szabálysértési törvény akkor, amikor a kiutasítást lehetővé teszi a szabálysértési hatóságok részére is, mindenféle bírói eljárás és mindenféle kontroll nélkül. Sarkítottan ez azt jelenti, hogy a szabálysértési törvénnyel ma a természetvédelmi hatóság például kiutasíthat valakit az országból, aki a természetvédelmi hatóság területén, mondjuk, szemetelt. Azt gondolom, ez a része megmutatja, hogy mily mértékben átgondolatlan a büntetőpolitika és a büntetés e jellegének erősítése ebben a törvényben.
Egyetértünk azzal, hogy a bírói út igénybevételére sort kell keríteni. Azért nem tudtuk támogatni ennek ellenére sem ezt a törvényjavaslatot, mert azt viszont nem látjuk a törvényjavaslat mögött, hogy valójában hogyan teremtik meg a bírói út igénybevételének lehetőségét. Nem látjuk a törvényjavaslat mögött a hatékonyságelemzést, és nem látjuk azt az eszközrendszert, amely eszközrendszer felállítja azokat a bíróságokat, amelyek el tudnak járni, és megfelelő eljárást biztosítanak a bírói út igénybevétele esetén a szabálysértést elkövetőknek. Ezért a bizottság kisebbsége - mint említettem - ezt a törvényjavaslatot általános vitára nem tartotta alkalmasnak, örömmel vette volna a további egyeztetéseket.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Horváth Balázsnak, az alkotmányügyi bizottság előadójának.
DR. HORVÁTH BALÁZS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottság 16 igen, 8 ellenszavazat mellett és 1 tartózkodással a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta, megfogalmazva bizonyos részmegoldásokkal összefüggésben a fenntartásait. Az egésznek a logikája helyes, a szerkesztési elvei zártak, következésképpen általános vitára alkalmas. Szinte egyhangúlag fogalmazódott meg azonban az az igény, amely magyarázatot vár arra, hogy miért az önkormányzati bizottság tárgyalta első helyen kijelölt bizottságként, és miért nem az alkotmány- és igazságügyi bizottság.
A fentiekre figyelemmel a törvényjavaslat álláspontunk szerint többségi döntéssel általános vitára alkalmas. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Hack Péter úrnak.
DR. HACK PÉTER, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az alkotmányügyi bizottságban viszonylag hosszabb vita folyt a törvényjavaslatról, hiszen ez egy rendkívül nagy horderejű törvény. A jelenlegi statisztikák szerint évente több mint 400 ezer szabálysértést követnek el. Ezen szabálysértések döntő része nem igazán súlyos, úgynevezett kriminális cselekmény, hanem apróbb közigazgatási normasértés. Ilyen módon a polgárok jelentős hányada kerül élete során egyszer-kétszer kapcsolatba a szabálysértési hatósággal, illetőleg magával a szabálysértési eljárással.
Magyarország csatlakozása az Európai Emberi Jogi Egyezményhez azzal a követelménnyel járt, hogy azokban az esetekben, amikor a polgároknak büntetőjogi vagy büntetőjogias jellegű szankciót kell elszenvedni, meg kell teremteni a bírói kontrollt. Ezért olyan jogrendet kell létrehozni, ahol a bíróságokon nyilvános, közvetlen, szóbeli és pártatlan eljárásban van része, ráadásul gyors eljárásban azoknak, akikkel szemben szankciót alkalmaznak. A Magyar Köztársaság annak idején fenntartási nyilatkozatot tett az emberi jogi egyezménynek ehhez a passzusához, de nyilván ez a fenntartási nyilatkozat nem tartható tovább. Ezért az SZDSZ és az ellenzéki pártok is az alkotmányügyi bizottságban értelemszerűen támogatták azt, hogy megteremtődjön a bírói út lehetősége. Kötelezően írja ezt elő az Alkotmánybíróság döntése is.
Ugyanakkor a bizottsági vitában kiderült, hogy az előterjesztő - hogy úgy mondjam - nagyon nagy vonalakban szabja meg azokat a feltételeket, amelyek között a bírói utat megteremti. Az előterjesztésben miniszter úr is utalt arra, hogy majd a 2000-es költségvetésben kell megteremteni a bírói út alapjait. A jelenlegi tervezet 40 bíró és 40 bírósági alkalmazott létszámemelést ír elő, ami első ránézésre úgy tűnik, hogy megyénként 2 bíró és 2 bírósági alkalmazott. De úgymond megnyugtattak a kormány képviselői, hogy ez nem okoz problémát, hiszen ez az előterjesztés nem azt jelenti, hogy ennyien fognak szabálysértésekkel foglalkozni, hanem azt jelenti, hogy a már meglévő bírók is fognak szabálysértésekkel foglalkozni, plusz még 40 státuszt kap majd a bíróság országosan.
Tisztelt Ház! Előre látható, hogy ilyen módon a 2000 márciusi bevezetése ennek a törvénynek zavarokat fog okozni a szabálysértések elbírálásában is, és zavarokat fog okozni a bíróságok egyéb tevékenységében is, hiszen mindeddig az előterjesztés tekintetében úgy tűnt, hogy a Házban konszenzus van abban a kérdésben, hogy a bíróságok túlterheltek. Értelemszerűen, ha nem ez a 40 plusz bírói státusz fogja ellátni a szabálysértések összességét, ez csak azt jelentheti, hogy a jelen pillanatban büntetőügyekkel és az ebben a kódexben foglaltaknál súlyosabb normasértésekkel szemben fellépő bírákat kell majd terhelni szabálysértések elbírálásával is. Ez szerintünk az állam hatékony fellépését rontja. Ilyen értelemben a bizottsági ülésen is felvetődött, hogy ez az előterjesztés talán az előterjesztést készítők szándéka ellenére is egyfajta fricska lesz az európai emberi jogi követelményeknek, mert az európai emberi jogi követelmények teljesítése után rosszabb körülmények közé kerülhet a szabálysértések elbírálása, mint előtte volt.
(10.20)
Ez lassabban, bonyolultabban és drágábban fog történni. Ez pedig nem lehet cél, ezt nem követeli tőlünk sem az európai egyezmény, sem az Alkotmánybíróság. Ezért a megítélésünk szerint - több egyéb kifogás mellett - a kormánynak felül kell vizsgálnia, hogy a feltételrendszereket biztosítsa, és megítélésünk szerint ezt már most, e törvény vitájánál el kell dönteni, hiszen a költségvetésimaradvány-alkuban erre lehetetlen lesz vállalkozni.
Ugyanakkor szeretném még azt is elmondani, hogy az alkotmányügyi bizottságban azok a tisztázatlanságok, a profiltisztázatlanságok, amelyekről korábban az önkormányzati bizottság kisebbségi előadójának szavaiban szó volt, felvetődtek, ezek is vezettek arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy az ellenzéki képviselők nem támogatták a javaslat általános vitára bocsátását.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
ELNÖK: Az emberi jogi bizottság álláspontját Hargitai János ismerteti. Megadom a szót.
DR. HARGITAI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a február 24-ei ülésen tárgyalta a szabálysértési törvény tervezetét. A bizottság először azt a kérdést vizsgálta, hogy mi indokolja és mi indokolja éppen most a szabálysértési törvény megalkotását, illetve újrafogalmazását. Nyilvánvalóan a bizottság ülésén is szóba került az a nemzetközi kötelezettség, amellyel az ország szembe találja magát; az előbb Hack Péter képviselő úr is hivatkozott erre. Magyarország '92-ben csak fenntartással tudta ratifikálni az emberi jogi egyezményt, mert akkor a szabálysértési ügyekben hozott közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát nem tudtuk volna biztosítani.
Ugyancsak elemeztük az Alkotmánybíróság döntését. A '97-es decemberi alkotmánybírósági döntés is kötelezi a jogalkotót a szabálysértési törvény újrafogalmazására. De legalább ilyen fontos vagy talán még fontosabb az a törvényalkotói cél, amelyet azzal nyilvánít ki, hogy az egész szabálysértési eljárást célszerű és kell hatékonyabbá tenni.
A vizsgálódásunk gyakorlatilag arra irányult, hogy e törvény elfogadásával vajon a szabálysértési eljárás az eddigieknél hatékonyabb lesz-e. Kétféle álláspont körvonalazódott, mint általában mindig az emberi jogi bizottság ülésén. Az ellenzéki képviselőtársaink hangot adtak azon véleményüknek, hogy nem tartják szerencsésnek, hogy erős büntetőjogias szabályozás felé tolta el az előkészítő a törvénytervezetet. Kritikaként fogalmazták meg azt, hogy nehéz úgy megítélni egy törvénynek az általános vitára való alkalmasságát, hogy a törvényhez szervesen tartozó kormányrendelet különös részi tényállási elemeinek sokaságát nem látja a bizottság. Az ellenzéki képviselők elmondták azt, hogy a bíróság helyzetét reménytelennek gondolják, arra célozva, hogy nagyon sok ügy fog a bíróságokra zúdulni. És mint mindig az emberi jogi bizottsági üléseken, újra megfogalmazódott az ellenzéki képviselők részéről az, hogy a büntetések szigorítása, amely nyomon követhető a törvényalkotásban, nem fog eredményre vezetni.
Ezzel szemben kormánypárti képviselők a törvényt épp amiatt dicsérték, hogy a szabálysértési eljárás ilyen büntetőjogias jelleget vesz fel, mert ezzel kiszámítható és áttekinthető lesz az eljárás. Fontosnak véljük azt, hogy például a bizonyítás elveit vagy a személyek ellen irányuló kényszerintézkedések alkalmazási feltételeit törvény rögzíti, hogy az ártatlanság vélelmét a büntetőeljárásból átemeljük a szabálysértési eljárásba is. Jónak tartottuk azt, hogy a szankciórendszer átalakítása mellett szélesedik a jogorvoslati lehetőségek köre, és még tovább sorolhatnám azokat az értékeket, amelyeket megfogalmaztunk a törvény mellett a bizottsági ülésen.
Örömét fejezte ki a bizottság azért, mert az adatvédelmi biztossal egyeztetés történt.
A bizottság részletesen foglalkozott az elzárással, a szabálysértési őrizettel és a külföldiekre vonatkozó szabályok rendszerével, és az emberi jogok védelme nézőpontjából ezt a szabályozást kielégítőnek találta.
A bizottság osztotta az ellenzéki képviselők véleményét, és megfogalmazta, hogy tényleg szerencsés lett volna, ha a kormányrendeletet - amely még nem készült el és a különös részi tényállási elemek sokaságát fogja szabályozni - a törvényalkotó, az Országgyűlés láthatta volna.
Végül is a két álláspont között, a kormánypártiak és az ellenzékiek álláspontja között, ha volt is jelentős hangsúlyeltolódás, a bizottság mégis 12 igen és 8 tartózkodás mellett fogadta el a törvénytervezetet; az ellenzéki képviselők nem kívántak előadót állítani, ezzel is jelezve, hogy nem olyan nagy a szakadék a két oldal között. Tehát a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta ilyen arányban, és azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy támogassa e törvény elfogadását.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Turi-Kovács Bélának, a környezetvédelmi bizottság alelnökének, a bizottság előadójának. (Dr. Turi-Kovács Béla a mellette ülő képviselővel beszélget. - Pillanatnyi szünet.) Megadom a szót Turi-Kovács Bélának! (Dr. Hack Péter: Turi-Kovács képviselő úr, szót kapott! - Dr. Vastagh Pál: A környezetvédelmi bizottság többségi véleményét kell elmondani! - Dr. Hankó Faragó Miklós: Mindent hallunk!) Képviselő úr, ön a környezetvédelmi bizottság előadójaként van feltüntetve! (Dr. Hankó Faragó Miklós: A szabálysértési törvényről van szó! - Dr. Hack Péter: A parlamentben vagyunk!)
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek, erről nem tudtam! (Dr. Hankó Faragó Miklós: Valamit mondjál azért!)
A környezetvédelmi bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és azt általános vitára alkalmasnak találta. Talált ugyan a környezetvédelmi bizottság számos olyan részt és pontot, amely nyilvánvalóan módosításokkal lesz javítható, de egyértelmű volt, hogy az az irány, az az elképzelés, amelyet a törvényjavaslat a tisztelt Ház elé hozott, olyan, amely fontos előrelépést jelent ebben az ügyben.
A szabálysértések ügyének pontosan az egyik legnagyobb hibája volt az általános széttagoltság; az a fajta széttagoltság, amelyben, azt hiszem, még a jogban járatos emberek is csak igen-igen nehezen tudtak bármi módon is tájékozódni, és a tájékozódásaik is igen gyakran egymásnak ellentmondóak voltak. Ha tehát egyetlen igazi erényét emeljük ki a törvényjavaslatnak, azt, hogy a kodifikáció most úgy történik, hogy ez egy egységként jelenik meg előttünk, akkor ez már komoly eredmény.
Hozzá kell tennem, hogy nézetem szerint vannak ennek az előterjesztésnek olyan részei, amelyek a környezetvédelmet közvetlenül érintik. A környezetvédelmi bizottság ezért az ott történt javaslatok alapján a módosító indítványokat majd ebben az ügyben támogatni kívánja.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az FKGP padsoraiból.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalása következik, a napirendi ajánlás alapján 15-15 perces időkeretben; ezek között kétperces felszólalásra nem kerül sor.
Megadom a szót Koczka Csabának, a Fidesz-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak; őt Vastagh Pál követi, az MSZP részéről.
DR. KOCZKA CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat kapcsán először engedjék meg, hogy néhány gondolatot az előzményekről, a régmúlt előzményeiről is néhány szót elmondjak.
A magyar szabálysértési jog gyökerei a kihágási jogba nyúlnak vissza, a kihágás pedig az első magyar, modern értelemben vett büntető törvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk hármas felosztása szerint a büntetés, a vétség mellett enyhébb alakja a bűncselekményeknek. Ennek megfelelően az 1879. évi XL. törvénycikk külön szabályozta a kihágásokat. A Csemegi-kódex szerint a bűntettek és a vétségek törvényi tényállásait kizárólag törvény határozhatta meg, és e cselekményeket csak bíróságok bírálhatták el. A kihágások konstituálására viszont a közigazgatási hatóságok is jogosultak voltak, és a kihágások egy részét a közigazgatási hatóságok bírálhatták el.
Az 1878-79-től kialakult magyar büntetőjogi hagyomány szerint tehát a kihágások - mint a szabálysértések büntetőjogi előzményei - a büntetőjog részéhez tartoztak, és alapvető karakterüket is büntetőjogiasnak mondhatjuk.
(10.30)
Komoly változás 1955-ben állt be a magyar büntetőjog rendszerében. A szabálysértés jogintézményét az 1955. évi 17. törvényerejű rendelet vezette be Magyarországon oly módon, hogy a korábbi kihágások egy részét a büntetőjogban hagyta bűntetti alakzatban, egy jelentősebb hányadát pedig szabálysértésként az államigazgatási szervek hatáskörébe utalta. Világossá vált, hogy ez a döntő, kardinális változás a bírói kontroll nélküli állami beavatkozásnak egy nagyon határozott, jelentős törekvését jelenítette meg jogszabályi szinten.
Az 1955. évi törvényerejű rendeletet követően hatályba lépett 1968-ban a mostani és a jelen törvénytervezettel felváltani kívánt 1968. évi I. törvény, és a 17/1968-as kormányrendelet, az úgynevezett szabálysértési kódex. Ez a szabálysértési kódex különböző részeket önállóan nevesített, de egy összefogott rendszerben szabályozott, így a szabálysértési jog általános részét, a szabálysértési eljárást, a végrehajtás szabályait és az egyes szabálysértési tényállásokat tartalmazta. A szabálysértések így továbbra sem képezték a büntetőjog részét, de azzal egyre több rokon vonást mutattak. Véleményem szerint a most benyújtott törvénytervezet is arra az 1878-79-től 1955-ig tartó időszakra vonatkozó és akkor kialakult magyar büntetőjogi hagyományra igyekszik visszatérni, amely bevált intézményrendszerével és szabályozási technikájával közmegelégedésre szolgált.
A büntetőjog és a szabálysértési jog között azonban éles különbségtétel is van. Beszélhetünk a büntetőjog és a szabálysértési jog közötti egyfajta sajátos munkamegosztásról is, hiszen ugyanannak az életviszonynak a védelmét aszerint látják el, hogy a jogalkotó az életviszony elleni támadást milyen súlyosnak ítéli meg, nyilván a bagatellebb támadásokat, kisebb súlyú támadásokat sorolja a szabálysértések körébe. A szabálysértési jog általános részét némely szakértők lényegében a Btk. kicsinyített másának is szokták nevezni. A tisztelt Ház asztalán fekvő törvénytervezet, törvényjavaslat szerint ez ismét alátámasztásra kerül, hiszen a Btk. szerinti általános részi fogalommeghatározások egy utaló szabállyal kerültek be a törvényjavaslatba. Véleményem szerint ez a szabályozási technika felel meg a magyar jogi hagyományoknak.
A mostani törvényjavaslat kialakulásának előéletéről engedjenek meg néhány szót. A szabálysértési jog reformja először 1988-90 között szerepelt az akkori kormány elképzelései között. Elég élénk tudományos vita, elméleti értekezés folyt ebben az időszakban, és a megváltozott életviszonyok, a rendszerváltozás kiváltotta változtatási igény folytán került is sor törvényi változásra, azonban egy teljes, átfogó felülvizsgálatra nem futotta akkor az erőkből, energiákból. Az a változás, ami jelentősnek mondható, az 1990. évi XXII. törvényben nyilvánult meg, amikor is ez a törvény hatályon kívül helyezte az önálló elzárás büntetést, továbbá a szabálysértési őrizetbe vételt. Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltozás folyamatában ezek a garanciális jellegű változások a korábbi, elmúlt több évtized állami túlkapásainak ismeretében, tudatában indokoltnak tűntnek.
A következő lépcső az előzmények körében az 1993. évi XXXI. törvény, amely a csatlakozás kihirdetését jelentette az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Az előttem felszólaló képviselőtársaim már említették, hogy ennek a nemzetközi egyezménynek a 6. cikkelye írja elő a fair és korrekt eljárás igényét, illetőleg a bírósági út biztosításának kötelezettségét Magyarország számára. Ennek megfelelően 1995-től a kormány intenzíven foglalkozott a szabálysértési törvény újrakodifikálásával, a szabálysértési jog átfogó reformjával. Az én ismereteim szerint az alábbi kormányhatározatok fogalmaztak meg ehhez kapcsolódóan feladatokat: az 1991/1995., a 2192/1995., az 1040/1996. és végül az 1078/1996. kormányhatározat.
Az utóbb említett kormányhatározat már eljutott arra a szintre, hogy pontosan kitért a szabálysértési jog szabályozásának koncepciójára, pontosan rögzítette a szükséges intézkedéseket, és 13 pontban meghatározta az alapvető szempontokat, aminek alapján a szabálysértési törvény tervezetét el kell készíteni, és az 1997. évi költségvetésben tervezni rendelte az ehhez szükséges forrásokat, ennek biztosítását határozta el. Sajnálatos módon azonban rejtélyes okok miatt nem került sor ennek a szabálysértési kódexnek, ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására, és ez a mulasztás, ez a jogellenes állapot odáig fajult, hogy az Alkotmánybíróság volt kénytelen foglalkozni ezzel a visszás helyzettel, ezzel az alkotmányos visszássággal.
A kodifikáció számára a végső lökést az előttem szólók által többször említett 1997. decemberi 63/1997. alkotmánybírósági határozat adta meg. Hogy mennyire súlyos volt az Alkotmánybíróság megítélése, és mennyire komoly volt az akkori kormány mulasztása, arra csak egy mondatot szeretnék idézni ebből az alkotmánybírósági határozatból, amely így szól: "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szabálysértési jog reformja nélkül a magyar jogrendszer nem felel meg a jogállamiság követelményének." Ilyen előzmények után, tisztelt Ház, nyilvánvaló, hogy az új kormány alapvető feladatának tekintette, hogy ezt a visszás helyzetet megszüntesse, gyors, hatékony lépéseket tett, és ez most az előttünk fekvő törvényjavaslatban testesül meg.
Szeretném kiemelni néhány lényeges változását ennek a tervezetnek az 1968. évi szabálysértési törvényhez képest. Szerencsére az új törvényjavaslat befejez egy szokatlan és a magyar jogrendszerhez nem illő hagyományt, amikor az intézkedések köréből törli a szabálysértési határozat nyilvános közzétételét. Úgy gondolom, hogy az a nyilvános megszégyenítés, a kollektíva előtti szabálysértési határozat felolvasása, a vállalati hirdetőtáblákra való kihelyezése olyan torz, zsákutcás megoldás volt, ami esetében kiemelésre méltó, hogy ezzel véget ér.
Új intézkedéssel számol a törvényjavaslat a járművezetéstől való eltiltással, ami régi igény már, és valóban egy határozottabb, ha úgy tetszik, szigorúbb szabálysértési elbírálás, szankcionálás irányába mutat. Visszahozza a javaslat az elzárást - de nem önálló büntetésként, hanem vagylagos büntetésként, pénzbüntetés mellett - két darab szabálysértés esetén: a rendzavarás és a veszélyes fenyegetés esetén. Ha a tisztelt képviselőtársaim megnézték ennek a két szabálysértési törvényi tényállásnak a tartalmi részét, akkor, úgy gondolom, egyetértünk abban, hogy indokolt ennek a szigorú szankcionálása.
A helyszíni bírságolás szabályozásának megváltoztatása egy újabb újdonság a törvényjavaslatban.
(10.40)
Az esetleges félreértések, netalán korrupció veszélyét zárja ki a javaslat akkor, amikor előírja, hogy csak befizetési utalványon, készpénzhasználat nélkül lehet a helyszíni bírság összegét megfizetni, tehát nem kerül sor pénzkezelésre a szabálysértési hatóságok eljáró személyei részéről. Ugyanakkor megemeli a helyszíni bírság mértékét tízezer forintra, ez nyilván az időközi inflációs hatásokkal is magyarázható, de nyilván a visszatartó erőt is növeli.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja az alábbi célok megvalósulását látja a benyújtott törvényjavaslatban. Véleményünk szerint a törvényjavaslat a hatékonyabb, gyorsabb és alaposabb szabálysértési eljárások érdekében született, és ennek jogi feltételeit teremti meg. Üdvözöljük, hogy a bírósági felülvizsgálat lehetőségének teljes körű biztosítására helyezkedett a törvényjavaslat, és ezáltal végre több év után megfelelünk mind a nemzetközi közvélemény - nemzetközi jogszabályok, megállapodások -, mind az Alkotmánybíróság elvárásainak.
Nagyon fontos, hogy a törvényjavaslat a közrend, a közbiztonság kisebb súlyú megzavarásának megfelelő súlyú szankcionálását biztosítja, és a társadalmi együttélés kialakult rendjét is védi ezáltal. Fontos garanciális szabály a bírósághoz fordulás jogának biztosítása mellett, hogy a bizonyítás elveit és eszköztárait részletesen és pontosan szabályozza a törvényjavaslat. Fontos garanciális elem továbbá, hogy csak törvény állapíthat meg elzárással is sújtható szabálysértést.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Úgy érzem, ilyen körülmények között a törvényjavaslat támogatásra érdemes és méltó, egy alapos, kiérlelt szakmai előkészítés után egy megfelelő, korrekt szabályozás került a Ház asztalára. Talán kis túlzással úgy zárhatnám a hozzászólásomat, hogy megteremtődik annak a lehetősége az új szabálysértési kódex elfogadásával, hogy a jogállamiság fontos sarokköve kerül beillesztésre a magyar jogrendszerbe, hiszen ahogy a bevezetőben mondtam, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint addig nem beszélhetünk teljeskörűen a jogállamiságról Magyarországon, amíg ez a felülvizsgálat nem történik meg.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Megadom a szót Vastagh Pál úrnak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek, az ülés vezetését pedig átadom Szili alelnök asszonynak. Köszönöm a segítségüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
DR. VASTAGH PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr és elnök asszony. Valóban egy hosszú törvényhozási folyamat végére kíván pontot tenni az Országgyűlés az új szabálysértési kódex vitájának lezárásával és a törvényjavaslat elfogadásával. Tulajdonképpen 1990 óta folyamatosan foglalkoztatta a joggyakorlatot - az államigazgatást és a jogelméletet egyaránt - a szabálysértések újraszabályozásának és az eljárás újraszabályozásának az igénye. Reflektorfénybe került az ügy akkor, amikor 1992-ben Magyarország fenntartást tett az Emberi Jogok Európai Egyezménye megerősítése kapcsán, és ez a fenntartás egyben arra is rávilágított, hogy bizony sokféle elképzelés, sokféle irány jelentkezett a szabályozási igény megfogalmazásában, és ezek gyakran igen eltérőek voltak.
Talán nem árt visszaidézni - és ez kicsit a szabályozás komplexitását is alátámasztja -, hogy volt olyan nézet, amely szerint Magyarországnak az az igénye, hogy ilyen tartalmú fenntartást tegyen, mégpedig azt, hogy szabálysértési ügyben nem lehet bírósághoz fordulni jogorvoslatért, ilyen fenntartás nem is tehető, mert ez az egyezményben foglalt jogok olyan súlyos korlátozását jelenti, hogy kétséges, hogy vajon ezt a fenntartást elfogadják. Ez most már nyilván idő utáni vita, az Európa Tanács ezt a fenntartást elfogadta, de ez egyben utal a probléma mélységére is.
Volt olyan vélemény is, amely magát a fenntartás felfogását és tartalmát kritizálta, mégpedig rendkívül alaposan. Szabó András alkotmánybíró úr ezzel kapcsolatos véleményét kell felidéznem, miszerint a magyar fenntartás 1992-ben téves volt, mert csupán a közigazgatási határozat bírói jogorvoslatának lehetőségére koncentrált - ez van egyébként a fenntartás szövegében -, és nem arra, hogy miután a szabálysértés fogalma alá tartozó cselekmények jelentős része kriminális jellegű, ezért ezekben az esetekben a közvetlen bírói út igénybevételét kell biztosítani. Mindezekből tehát a követelmény a szabályozás számára eléggé világosan megrajzolható: biztosítani a jogorvoslat lehetőségét bírói úton a más közigazgatási hatóság által hozott határozat felett, illetőleg biztosítani a közvetlen bírói út lehetőségét.
Az előbbiekben hallottunk a törvényjavaslat előkészítésének előzményeiről. Valóban több kormányhatározat született, amelyeket itt most részletesen is felsoroltak, és valóban az Alkotmánybíróság 1997-es döntése újból reflektorfénybe helyezte ezt a kérdést. Lényegében 1997-re, a megelőző kormány időszakában - még pontosabban 1997 novemberére - a törvényjavaslat előkészítése megtörtént. Kétségtelen, hogy egy hosszadalmas eljárás keretében, egy széles kodifikációs bizottság közreműködésével folyt a törvényjavaslat előkészítése, és a kormány is - ahogy ez már említésre került - többször foglalkozott ezzel a kérdéssel. Nyilván '97 novemberében már nem volt arra lehetőség, hogy az előző kormány ezt az elkészült törvényjavaslatot a közelgő választások miatt a Háznak elküldje, beküldje, de a javaslat elkészült, és tárgyalható állapotban volt.
A jelenlegi kormány több ponton eltért azoktól az elvektől, céloktól, amelyeket a képviselőtársam is említett az előbb, és én kerestem azt a kormányhatározatot, amely meghatározza, hogy mely pontokon nem kívánja folytatni a jelenlegi kormány a korábbi szabályozás gondolatmenetét, elképzeléseit, és szerettem volna összevetni a korábbi határozatokkal. Ilyen határozatot nem találtam 1998 őszén; tudomásom szerint '98 decemberében terjesztette be a tárca a kormány elé a szabálysértési kódexet. Nyilvánvalóan az az eljárási rend véleményem szerint - vagy legalábbis az a feltételezhetően helyes eljárási rend -, hogyha egy előző kormány által meghatározott koncepciótól el kívánunk térni - ami hangsúlyozom, szuverén joga a kormánynak, tehát nem kötelező folytatni azt, amit az előző kormány elkezdett, de - akkor ezt egy másik határozatban kell rögzíteni, megjelölve az eltérés okait, és nyilvánvalóan jobb megoldásokat kell ajánlani. Én ennek nyomát a vitára való felkészülés során nem találtam. Ez mindenesetre önmagában is sajátságos.
Senki nem vonja kétségbe azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindenféle szempontból szükség van az új szabályozásra, és talán fölösleges az indokokat sorolni. Igenis kell új szabálysértési kódex, nem mindegy azonban, hogy ez milyen tartalmú, nem mindegy, hogy ez mit jelent a jogalkalmazók számára, nem mindegy, hogy ez filozófiájában, megoldásaiban, kodifikációs színvonalában mit képvisel és mit szimbolizál. És itt elsősorban néhány elvi probléma mellett arra szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket, hogy természetesen a szocialista képviselőcsoport messzemenően fontosnak tartja a szabályozást, de azt is legalább ennyire fontosnak tartja, hogy a szabályozás megfelelő, jó színvonalú, lehetőség szerint ellentmondásoktól mentes, koherens, jól szerkesztett, áttekinthető szabályozás legyen.
Márpedig, tisztelt hölgyeim és uraim, ez a szabályozás, amelynek vitáját most kezdjük meg, álláspontunk szerint nem felel meg ezeknek az alapvető követelményeknek; sok helyütt érthetetlen, áttekinthetetlen, pontatlan, hibáktól hemzseg, követhetetlen a szerkesztése, és éppen ezekből a megállapításokból adódóan mi arra készülünk, hogy igen nagy számú módosító indítványt kívánunk benyújtani.
(10.50)
Ezek, tisztelt képviselőtársaim, nem olyan ellenzéki észrevételek, amelyeket nem lehet példával alátámasztani. (Dr. Juharos Róbert felé fordulva:) Képviselőtársam derűs mosollyal hallgatta a megállapításaimat. Nagyon szívesen megmutatom önnek a jogszabály szövegében mindazon jogszabályi helyeket, azokat a hivatkozásokat, amelyek nem léteznek a törvényben, tehát jócskán van benne ilyen probléma, ilyen hiba, és ezt inkább el lehetett és el kellett volna kerülni.
Az elvi jellegű problémák sorában azzal szeretnék elöljáróban foglalkozni, hogy abban tért el a korábbi koncepciótól a jelenlegi törvényjavaslat, hogy nem iktatta be a szabálysértési hatóság és a bíróság közötti szakaszban az ügyészség előkészítő szerepét, előkészítő funkcióját. Ennek nyilván megvan a magyarázata, és nyilván ezt indokolni lehet, bár hozzá kell tennem, nem kizárólagosan az előző kormány álláspontja volt, hogy ez egy ésszerű, racionális megoldás, ez elősegítheti a bíróságok tehermentesítését. Szíves figyelmükbe ajánlom az első magyar országos jogászgyűlés ajánlásait a szabálysértési szabályozással kapcsolatban, amiben külön kiemelik azt, hogy célszerű és hasznos egy ilyen szűrő beiktatása a bírói, illetőleg a szabálysértési hatóság közé. 1992-ben hangzott el az ajánlás, nemcsak az előző kormány szerette volna ily módon egyszerűsíteni és hatékonyabbá tenni az eljárást. Az ügyészséggel kapcsolatosan van egyébként más probléma is, a legfőbb ügyész úr levélben fordult az alkotmányügyi bizottsághoz, elnökéhez és tagjaihoz, amelyben konstatálja, hogy a szabályozás következetlenségei miatt joghézag keletkezett az ügyészi óvás szabályozásában, és erre vonatkozóan módosító indítvány beadását kéri az alkotmányügyi bizottságtól.
A másik kérdéskör, amivel szeretnék még foglalkozni röviden, összefügg azzal, amit korábban kisebbségi véleményként az ellenzéki képviselők is hangsúlyoztak, azzal, hogy valójában a feltételek a bírósági oldalon mennyiben biztosítottak és mennyiben adottak. Ez összefügg a súlyosítási tilalom problémájával is, amely az előző kormány koncepciójában is szerepelt, ez vitathatatlan. Ez is egy régi vita, hogy vajon lehet-e, érdemes-e súlyosítási tilalmat bevezetni. Nagyon sokan képviselik azt az álláspontot - és esetleg a gondolkodásnak, az újragondolásnak a lehetőségét nem kellene elvetni -, hogy ha nincs kockázat a bírósághoz fordulás esetében, ha eleve, egy-két kivételtől eltekintve minden esetre vonatkozik a súlyosítási tilalom, akkor ez gyakorlatilag fölmérhetetlen munkaterhet jelenthet a bíróság számára. Itt kell azt is elmondanom, hogy a feltételek, a törvény alkalmazásához szükséges feltételek megítélése tekintetében igen messze állnak egymástól az előterjesztő és az igazságügyi szervek, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács álláspontja a lehetséges és a szükséges létszám és feltétel biztosításáról. A tárca - vagy pontosabban: a kormány - álláspontja 40 bíró és 40 ügyviteli alkalmazott. Ezzel szemben érdemes a közvéleménnyel ismertetni azt, hogy az Országos Bírói Tanács 120 bíró és 180 ügyintéző alkalmazását látja elengedhetetlenül szükségesnek ahhoz, hogy ez a rendszer megvalósuljon.
Miután a különbség meglehetősen nagy, mintegy háromszorosa a bírák számának megítélését illetően, és többszöröse az ügyintézők megítélését illetően, azt hiszem, azért a kettő között kell hogy legyen az igazság, és érdemes lenne még egyszer átgondolni a feltételeket a tekintetben, hogy ne következzék be az, hogy újabb konfliktushelyzet, újabb zavarforrás keletkezzék a bíróságok munkájában, hiszen más ügyek tekintetében is éppen elég megbirkózni a folyamatos igényekkel és a fölhalmozódott ügyhátralékkal.
Végezetül szeretnék néhány olyan elemet felsorolni önöknek mintegy tíz pontban, amely a szabályozás következetlenségének, pontatlanságának néhány csomópontját kívánja megjelölni. A hatásköri szabályok tekintetében elnagyoltnak érezzük, különösen a hatásköri összeütközés esetében alkalmazandó szabályokat hiányoljuk a törvényjavaslatból. Másodikként a jogbiztonság követelménye szempontjából nem látjuk egyértelműen rögzítettnek, hogy mikor, milyen eljárás keretében dönt a hatóság, mikor a meghallgatás alapján és mikor az iratok alapján.
Hiányoljuk az eljárási határidők pontos meghatározását, a végrehajtás feltételeinek pontos rögzítését, a "hatóság" fogalom következetesebb használatát; a kényszerintézkedések kapcsán a jogorvoslati lehetőségeket az előállítás és őrizetbe vétel kapcsán; a perújítási okok pontosabb meghatározását; a büntetőeljárás és a szabálysértési eljárás közötti viszony oly módon történő megközelítését, mint amit egyébként az igazságügyi szervek is javasoltak, hogy a Be., a vétségi eljárás szabályai legyenek az irányadók, és csak a különbségek legyenek benne a kódexben. Kiutasítás esetén ennek a szabályozásával kapcsolatosan van elvi problémánk is és kodifikációs problémánk is. Kiutasítás esetében nem minden jogszabály alapozhatja meg a kiutasítást, nyilvánvalóan önkormányzati rendelet erre nem vonatkozhat.
Nincs a törvényben megjelölve a szabálysértésekkel kapcsolatos nyilvántartás célja. Valószínű, hogy ha az adatvédelmi biztos nem kifogásolta, akkor a nyilvántartás létrehozható, de meg kell jelölni a törvényben, hogy milyen célt szolgál a nyilvántartás. És végezetül a felhatalmazások terjedelmét a jogalkotási törvényben foglaltakkal összhangban kellene konkrétabban meghatározni, mert az általános jellegű felhatalmazás ellentétes a jogalkotási törvény jelenlegi tartalmával és követelményeivel. Számtalan apróbb, kisebb-nagyobb pontatlanság, ellentmondás, hivatkozások olyan szakaszszámra, ami nem létezik a törvényben, és egyik helyütt vagy másik helyütt hivatkoznak rá, ezekre bőven lehetne illusztrációkat említeni, de ez talán az általános vitának ebben a szakaszában nem célszerű. De hangsúlyozom, hogy a részletes vitában és a módosító indítványainkban is ezeknek a korrekciójára nagyon sok módosító indítványt fogunk benyújtani.
Végezetül, tisztelt Ház, néhány hónappal ezelőtt a minőségi jogalkotás igénye szakaszát hirdette meg a kormány egyik minisztere. Az a véleményem, hogy ez a törvényjavaslat nem ennek a szakasznak a jele és nem ennek a terméke.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Kiszely Katalin képviselő asszony, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi majd Hack Péter képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében. Képviselő asszony, önt illeti a szó.
DR. KISZELY KATALIN, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ahogy már a miniszteri expozé is említette, a szabálysértési törvényjavaslat megszületésének előzményéhez tartozik, hogy az európai jogi egyezmény 6. cikkelye alapján az Alkotmánybíróság 63/1997. számú határozatával 1998. év végéig arra kötelezte az Országgyűlést, hogy a szabálysértési jog területén is biztosítsa az állampolgárok számára a bírói út igénybevételének lehetőségét. A kormány ezen alkotmánybírósági határozat nyomán a szabálysértési anyagi jog általános részének, a szabálysértési eljárási jognak és a végrehajtási jognak a teljes, míg az egyes szabálysértési tényállások részleges, egy jogszabályban történő újrakodifikálása mellett döntött.
A törvényjavaslatban található jogi megoldások igényessége és korszerűsége mellett a Független Kisgazdapártnak fel kell hívnia azonban a tisztelt Ház figyelmét arra is, hogy az újrakodifikáció során az új szemléletmód ellenére több vonatkozásban nem megnyugtató módon történt a törvényi tényállások megállapítása.
(11.00)
A törvényjavaslat szelleméből, szerkesztési szabályaiból és szóhasználatából a szakember a büntetőjog trichotomikus felosztásának funkcionális újraéledésére következtethet. A javaslatban foglalt szabályrendszer alkalmazásával a magyar társadalom elszakadhat az állampolgárok életvitelét és konkrét cselekedeteit pusztán közigazgatási szempontok és szemléletmód szerint elbíráló végrehajtó hatalom nyomasztó közelségétől, és a társadalmi viszonyok ezen szegmense terén is találkozhat az egyén életét csak indokoltan és független bíró által korlátozható polgári életformával, amely azonban szükséges elemként magában hordozza a társadalmi együttélési normákat akár kisebb mértékben is megszegő állampolgárokkal szembeni határozottabb fellépést.
Jelen javaslat történeti előzményeként én is megemlíteném az 1879. évi. XL. számú törvénycikkelyt. Ennek az volt a címe, hogy "A magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról". Ezen múlt századbeli törvény a kihágások megvalósítását jelentő magatartások jellege alapján a büntetőeljárás-jog szabályait rendelte alkalmazni a kisebb jogsértések elbírálásának foganatosítása során. Sajnálatos módon meg kell állapítanom, hogy a mai magyar jogalkotás nem tudta egészen egyértelműen eldönteni, hogy a szabálysértések jogi természetük alapján a büntető- vagy a közigazgatási joghoz állnak-e közelebb.
A 63/1997. számú alkotmánybírósági határozat indokolása is kétarcú jogintézménynek nevezi a szabálysértést, mondván, hogy a szabálysértések egy része az úgynevezett közigazgatás-ellenes cselekmények kategóriájába tartozik - példaként azt lehetne mondani, hogy ha egy engedélyköteles tevékenységet valaki engedély nélkül folytat -, másik része pedig az emberi együttélés szabályait sértő, úgynevezett kriminális cselekmény - példaként lehet mondani a tulajdon elleni bűncselekmények értékhatárral elválasztott összes alakzatát e körben.
A szabálysértési felelősségre vonás a jogsértés természete, az elbírálás rendje és a szankció tekintetében a büntető igazságszolgáltatáshoz áll közel, azzal rokon. A szabálysértési felelősség alapvetően bűnfelelősség, azaz a természetes személy múltban elkövetett jogsértésére válaszol. Álláspontom szerint a törvényjavaslat alkotói elindultak azon az úton, amely a szabálysértések elbírálását a büntető igazságszolgáltatás keretében valósítaná meg. Ennek a kitűzött célnak az eléréséhez azonban ezen a javaslaton bizony változtatásokat kellene végrehajtani.
A törvényjavaslat alapvető rendelkezéseit tartalmazó I. fejezet, valamint a szabálysértés miatt alkalmazható jogkövetkezményeket tartalmazó II. fejezet a büntetőjogból ismert dogmatikai szempontokat érvényesítve határozza meg a szabálysértés fogalmát, a törvény hatályát, a felelősségi kérdéseket, az elévülés feltételeit, a büntetéseket és az intézkedéseket, továbbá az egyes speciális szabályokat. Különleges rendelkezés, hogy szűk körben, de a szabálysértés kísérletének a büntetése is lehetséges a törvénytervezet alapján - ezt a törvény 7. §-a teszi lehetővé.
Üdvözlendő, hogy a javaslat szerint az elzárás büntetés - természetesen megfelelő garanciális szabályokkal körülvéve - ismét alkalmazhatóvá válik a magyar jogban.
Törvényszerkesztési hibának tartom azonban, hogy az ügyek egyesítésének és elkülönítésének szabályai - ezt a 25. § szabályozza - nem az alaki jogi, eljárásjogi szabályok közt nyertek elhelyezést a jogszabályban; ennek mindenképpen a II. fejezetben kellene lennie.
A szabálysértési eljárással ennek a javaslatnak a II. fejezete foglalkozik. A magam részéről ezt sem tartom megnyugtató módon megszerkesztett résznek. A szerkesztési hiba a már általam említett jogági bizonytalanságból fakad, hogy a tisztelt jogalkotó - kodifikáló - nem tudta eldönteni, hogy a közigazgatási jog vagy pedig a büntetőjog irányába induljon el, és a kettő közül valamelyik legyen az egységes rendszerező elve ennek a törvényjavaslatnak.
Sajnálatos módon hibának tartom azt is, hogy az eljárási szabályok nem az általános alapelvek, hanem az eljáró hatóságok felsorolásával kezdődnek. A jogalkotó egy szót sem ejt az eljárás során követendő, meg kell hogy mondjam, minden egyes eljárás garanciális feltételeit megteremtő és jelentős szabályokról. Itt felsorolnám az officialitás, a legalitás, az opportunitás, az anyanyelvhasználat, a nyilvánosság elveit - minimum ezeket illett volna taxatív formában felsorolni az általános résznél a jogszabályban. Az tény, hogy ezek az elvek az egyes konkrét törvényi tényállások szabályaiban viszont fellelhetők.
A magam részéről ennél is nagyobb hibának tartom azt, hogy az ártatlanság vélelme expressis verbis nem kerül beiktatásra a törvényjavaslatba. Az ártatlanság vélelmének érvényesülése a szabálysértési eljárásban is - természetesen a büntetőeljárásban is - az elkövető számára kedvező eljárásjogi helyzetet teremt. Az ártatlanság vélelmének a következménye az, hogy a szabálysértési eljárásban a bizonyítási teher nem az elkövetőre, hanem a szabálysértési ügyekben eljáró hatóságokra hárul. Illett volna megfogalmazni az ártatlanság vélelmét a jogszabályban!
A következő, amivel foglalkozni szeretnék, a szabálysértési eljárásban részt vevő személyek köre. A javaslat e tekintetben sem teljesen következetes. Az eljárás részvevőinek elnevezései - egy kivétellel - azonosak a büntetőeljárás szereplőivel. A kivétel azonban éppen a legfontosabb személy megnevezését takarja, pontosan azét, aki ellen az eljárás folyik. A javaslat 47. §-a ugyanis fenntartja az "elkövető" megnevezést a szabálysértés alá vont személy tekintetében. Az indokolás szerint az "elkövető" eljárásjogi kategória, az eljárás valamennyi szakaszában a szabálysértés feltételezett tettesének a megjelölésére szolgál.
Tekintettel arra, hogy a javaslat e része a közigazgatási jog felől közelít a szabálysértésekhez, nélkülözi a vád, a védelem és az ítélkezés funkcióinak a megosztását. Ennek megfelelően nem veszi át a büntetőeljárás elkövetőjének eljárási szakaszok szerinti eltérő megnevezését. Miért nem veszi át az eltérő megnevezéseket a javaslat? Megmondom őszintén, hogy erre rendkívül okos választ nem tudok adni, csak találgatni tudok. Gondolom, talán azért, hogy a bíróságnak az eljárást megszüntető végzésében az szerepeljen indokként, hogy "mert az elkövető nem követte el a szabálysértést" - például ez is lehet egy válasz.
El kell gondolkodni, hogy mennyiben egyeztethető össze az "elkövető" elnevezés az ártatlanság vélelmével, másrészt pedig azon is kellene egy kicsit gondolkodni, hogy az "elkövető" szónak önmagában is van már prejudikatív jellege. Ezért én sem tartom és a Kisgazdapárt sem tartja szerencsésnek az "elkövető" elnevezést. Szerencsésebb lenne például "szabálysértési eljárás alá vont személy"-ként elnevezni. Nem mondom, hogy ez túlságosan rövid, de az "elkövető" kategória nem szerencsés. Ez az elnevezés az ártatlanság vélelme által támasztott követelményeket nem elégíti ki. Előfordulhat az is, hogy egy csekélyebb normasértés miatt felelősségre vont személy eljárásjogi és pszichikai szempontból - figyelemmel éppen az elnevezésre, valamint a védelmi, a vád- és a bírói funkció nem megfelelő elválasztására - roszszabb helyzetbe kerülhet, mintha egy büntetőeljárás terheltje lenne és nem egy szabálysértési eljárás alanya.
(11.10)
Most egypár intézkedést kiragadnék. Aggályosak számomra a lefoglalás szabályai, például ez a 80. §. Nem egyértelmű - ez a (6) bekezdés -, hogy amennyiben a hazánkban tartózkodó külföldi elkövető a vele szemben előreláthatólag kiszabásra kerülő pénzbírság összegét nem helyezi letétbe, akkor pontosan mely vagyontárgyait nem lehet lefoglalni. Ezzel szemben jónak találom garanciális szempontok miatt, hogy a büntetőeljáráshoz hasonlóan a szabálysértési hatóság határozataival és intézkedéseivel szemben az elkövető és védője és bizonyos esetben a sértett is panasszal élhet.
Újbóli átgondolást javaslok a kifogás intézménye szabályainak a meghatározásánál; a törvénynél több helyen előfordul, és eltérő jelentéssel. Helyenként aggályosak számomra a végrehajtás szabályai. Ezek elsősorban a közvetlen letiltást, a másodlagos adók módjára történő végrehajtást írják elő, és ezek lehetetlen volta miatt rendelkeznek a pénzbírság elzárásra történő átváltoztatásáról. Végig kellene gondolni a 111. § (4) bekezdését, miután nem precízen fogalmaz a jogszabály.
Következetlennek és rossznak tartom jogtechnikai szempontból a 111. § (5) bekezdését, amely szerint az eljárás mind bv-intézetben, mind rendőrségi fogdában végrehajtható lenne. Köztudott, hogy a rendőrségi fogdában csak őrizetbe vett vagy az előzetes letartóztatás kezdeti stádiumát töltő személyek vannak elhelyezve; a büntetés-végrehajtásra külön erre a célra létrehozott, a rendőrségi fogdáknál alkalmasabb intézetek vannak: a büntetés-végrehajtási intézetek; a rendőrségi fogdák legjobb esetben is csak a börtön fokozatnak felelnek meg. Ugyanilyen jogtechnikai következetlenség a 113. § (2) és a 114. § (4) bekezdése. Ezek kifejezetten csak bv-intézetről szólnak, a rendőrségi fogdákról még említést sem tesznek. El kellene dönteni a jogalkotónak, hogy a kettő közül melyiket szeretné.
Az egyes szabálysértések közül jónak tartom a korábban több szabálysértés tényállását magában foglaló rendzavarást, gyermekkel koldulást, lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértést, a természetvédelmi és a környezetvédelmi szabálysértéseket.
Az egyes fontosabb alapjogokat sértő szabálysértéseket - például vallásgyakorlás jogának megsértése, gyülekezési joggal való visszaélés - súlyosabban szankcionálnám.
A 144. és 145. §-ok elnevezése rossz. Ugyanis amíg az összes többi nyitott törvényi tényállás magát a tiltott cselekmény lényegét nevezi meg rövidített formában - például gyermekkel koldulás, rendzavarás -, addig a fent jelzett két tényállás ugyanolyan szerkezetű diszpozíció és szankció mellett magát a tilalmat deklarálja, és nem annak megszegését nevezi meg mint szabálysértést. Helyesen ez úgy lenne, hogy szexuális szolgáltatásra való felhívás tilalmának megszegése, illetve szexuális szolgáltatás felkínálására, hirdetésére irányuló tilalom megszegése.
A tulajdon elleni szabálysértésnél a bírság összegét 10 ezer forintra emelném.
Összefoglalván: az, hogy a törvénytervezet egy jogszabály keretei közé helyezi az összes szabálysértést, valamint a bírói utat beemeli, ez számomra a demokrácia kereteinek tágítását jelenti, egyben a demokratikus kontroll erősítését is. Ezekre tekintettel a Kisgazdapárt javasolja a tisztelt Háznak a törvény elfogadását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Hack Péter képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Őt követi majd Horváth Balázs képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum részéről.
Képviselő urat illeti a szó.
DR. HACK PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt kell mondanom, hogy a végkövetkeztetés nélkül teljes mértékben egyetértek az előttem szólóval. Az SZDSZ ugyanezen érvek alapján is azt az álláspontot foglalja el, hogy nem támogatja a javaslat elfogadását, és az előbb elhangzott beszéd alapján megfontolásra ajánlom a kormánynak, hogy esetleg használja ki a rendelkezésre álló időt és a Kisgazdapárt szakértőivel egyeztesse a javaslatot - csak javára válna az előterjesztésnek.
Bizonyos értelemben figyelemre méltó az is, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeket viszonylag mérsékelten használták ki a kormány, illetőleg a kormánypártok képviselői, hiszen a miniszter úr nyolc percet el nem érő terjedelemben szólt a javaslatról, ami egyébként fontosságánál fogva biztos, hogy ennél hosszabb méltatást is megérdemelt volna, a legnagyobb kormánypárt képviselője 15 perces beszédéből 10 percet tartott fontosnak jogtörténeti eszmefuttatásra, így viszonylag kevés érv hangzott el eddig a javaslat mellett, hiszen az előttem szóló kormánypárti képviselő beszéde - még egyszer mondom, az utolsó mondatot leszámítva - a javaslat ellen fogalmazott meg nagyon alapos és nagyon jogos kritikákat.
Az előttem szólók is felhívták arra a figyelmet, hogy a javaslat alapvetően nem old meg egy problémát; nem oldja meg azt a problémát, nem dönti el azt a kérdést, hogy melyik irányba haladjunk. Lehet, hogy jobb megoldás lett volna, hogyha különválasztjuk a büntetőjogias magatartásokat és azokat inkább a büntető törvénykönyvbe emeljük be, és ezzel megszüntetjük azt, hogy például az értékhatártól függően minősül egy cselekmény bűncselekménnyé vagy szabálysértéssé, és a közigazgatási jellegű cselekményekre meghagyjuk a szabálysértési eljárást.
De az előterjesztés legnagyobb hibájának azt tartom, hogy elmulaszt egy nagyon nagy esélyt. Elmulasztja azt az esélyt, hogy a polgárbarát, szolgáló közigazgatás irányába mozdítsa el a magyar közigazgatást, hogy az előterjesztő szándéka szerint 2000 márciusában hatályba lépő törvény már a XXI. század közigazgatását vetítse előre. Ehelyett a '68-as vagy a 68-at megelőző időszak felfogásához tér vissza, és ehhez ragaszkodik minden elemében, minden lényeges elemében ez az előterjesztés.
Én az előterjesztőknek azt az érvét, hogy a szabálysértések területén jelen pillanatban is - és alapvetően '68 óta - egy működő modellel állunk szemben, ezt az érvét méltányolom és elfogadhatónak tartom. Azt gondolom, hogy erről a helyről is meg kell emlékeznünk a szabálysértésekben dolgozó hivatalnokok rendkívüli erőfeszítéseiről és arról, hogy ezek az erőfeszítések sikeresek; alapvetően a közel 400 ezret meghaladó szabálysértéseket különösebb nagy feszültségek nélkül elintézik ezek a hatóságok. De úgy tűnik, az előterjesztőket ez a körülmény túlzott mértékben a '68-as törvényhez való ragaszkodásra indította. Ezért nem teszik meg azt, nem hajtják végre azt a fordulatot, amit valamennyien joggal várhattunk volna az új szabálysértési kódextől.
Az egyik bizottsági előadó elmondta, hogy a szabálysértés mai szabályozásának az egyik nagy problémája, hogy áttekinthetetlen szabályrendszer, ezzel szemben a mostani javaslat áttekinthetővé teszi a szabálysértések rendszerét. Hát ezt még egyelőre, azt gondolom, nem lehet felelősen állítani, hiszen a tervezet három szinten szabályozza a szabálysértéseket; mintegy két tucat tényállás és annak minősített esete ebben a törvényben jelenik meg. Jelenleg még egyikünk se tudja, hogy mennyi szabálysértés lesz majd egy kormányrendeletben, amely kormányrendeletre a tervezet 165. §-a ad felhatalmazást - meggyőződésem szerint túlzottan tág körben -, és majd még az önkormányzatok is szabályozhatnak szabálysértéseket. Ez a megoldás megítélésem szerint lényegesen nem fogja áttekinthetőbbé tenni a helyzetet, hacsak a kormánynak nem sikerül a jelenlegi szabálysértéseket a kormányrendeletben lényegesen redukálni, de ebben a vonatkozásban semmiféle ígéretet nem kaptunk és semmiféle támpont nem áll a rendelkezésünkre.
(11.20)
Nagyon nagy problémának tartom azt, hogy az előterjesztés - ha szabad ilyen kifejezéssel élni - az erőszakos, a brutális államot állítja szembe a polgárokkal, azt az államot, amely bármit elhatározhat, és ha a polgár ezt az elhatározását nem veszi figyelembe, akkor számíthat arra, hogy a szabadságától is megfosztják.
Számunkra elfogadhatatlan az a szabályozási koncepció, hogy akár kormányrendelet, akár önkormányzati rendelet úgy határozhat meg szabálysértéseket, úgy nyilváníthat egy magatartást szabálysértéssé, hogy ennek a kormányrendeletnek az lesz a következménye, hogy pénzbüntetést szabnak ki, és meg nem fizetés esetén a személyes szabadság elvonása következik be.
Megítélésünk szerint az a szabályozás lenne elfogadható, ha csak olyan magatartásoknál lehetne szabadságvesztésre átváltoztatni a pénzbüntetést, amely magatartásokat a törvény szabályozza. Tehát minden olyan magatartást, amit olyan súlyosnak tart a jogalkotó, hogy végső soron személyes szabadság elvonásával is büntetni rendeli, vegyük be a törvénybe. Mi a magunk részéről nem tiltakoznánk ennek a magatartási listának a kiterjesztése ellen, ha nem 24, hanem 44 tényállás szerepelne magában a törvényben, de ahhoz ragaszkodnánk, hogy csak ezeknél az eseteknél lehessen szabadságvesztésre, szabadságelvonásra is átváltani a kiszabott szankciót.
Ezt azért is tartom fontosnak, mert Kiszely Katalin képviselő asszonnyal egyezően aggályosnak tartom a végrehajtás leírt szabályait, de magát - és úgy gondolom, ő is így érti - azt a tényt, hogy a szabálysértési pénzbírságot adók módjára be lehessen hajtani, ezt az SZDSZ is támogatja, ezt jónak tartom. Ilyen értelemben nem igazán érthető, hogy a kormány miért lép egy lábbal egyszerre kettőt, miért vezeti be azt, hogy megerősíti a behajtás szabályait, ami helyes, plusz még a fenyegetettséget is növeli olyan bagatell eseteknél is, amit adott esetben egy önkormányzat határoz el a jelenlegi koncepció szerint. Ha az önkormányzat előírja, hogy minden ház ablakában virágnak kell lenni, és valaki nem tud virágot tenni az ablakába, az végső soron elveszítheti a szabadságát is, ha nem tudja kifizetni az emiatti pénzbüntetést. Ez csak egy fikció, de a szabályozás lehetőségében benne van.
Hangsúlyozom: az elzárás átváltoztatását szabadságvesztésre abban a körben tudjuk támogatni, ahol magát a magatartást a törvény szabályozza, nem a mindenkori kormány pillanatnyi elhatározása alapján - minden csütörtökön vagy újabban minden kedden bővíthetné ezt a kormányrendeletet, ami szabálysértéseket határoz meg. Ez szerintünk nem szolgálja a jogbiztonságot.
Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy azt a lehetőséget, miszerint a büntetőjogban és a kriminológiában régóta folyó azon felvetést, hogy bővíteni kellene a büntetőjogi megtorlás eszközeit, pontosabban: színesíteni kellene ezeket az eszközöket, a törvényjavaslat elmulasztja. Én elfogadom, hogy a bűncselekmények tekintetében vannak viták arról, hogy az úgynevezett alternatív szankciók beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket Nyugat-Európában. De egy dologban biztos vagyok: az úgynevezett piti cselekményeknél, jelentéktelen jogsértéseknél ezeknek az alternatív szankcióknak lenne helye, lenne lehetősége.
Azt gondolom, hogy például egy tiltott falfirkát készítővel szemben elegendő szankció lenne, ha egy bizonyos pénzbüntetésen kívül arra kötelezik, hogy állítsa helyre azt, amit megrongált. Ezek a szankciók szerintem a XXI. századi kisbüntetőjogban nagyon nagy szerepet tölthetnének be. Nagyon hiányoznak, a törvény végül is csak az elzárást, a pénzbírságot, a járművezetéstől eltiltást és a kiutasítást tartalmazza.
A kiutasítás kapcsán szeretném megjegyezni, hogy itt a szabályozás meglehetősen következetlen. A magunk részéről nem tudjuk támogatni azt a szabályozást, amit a törvényjavaslat tartalmaz, és szeretnénk felhívni a kormány figyelmét arra, hogy az itt leírt szabályozás ellentétes az 1993. évi LXXXVI. törvényben foglaltakkal - a külföldiek beutazásáról és magyarországi tartózkodásáról és a bevándorlásról szóló törvénnyel -, nincs meg a jogharmónia az itteni szabályozás és az említett törvény között.
Különösen viccesnek tartom a magam részéről azt, hogy a kiutasítás olyan széles körben használható, hogy szinte szélesebb szabálysértések esetén a kiutasítás lehetősége, mint a büntetőjogban. Tehát ha valaki bűncselekményt követ el, a szabálysértésnél lényegesen súlyosabb jogsértést, az ő kiutasítására nincs lehetőség, a szabálysértési törvény pedig lehetővé teszi. Azt pedig kifejezetten anomáliának tartom, hogy a kiutasításra joga van a bányakapitányságnak, a nemzeti park felügyelőségének, a fogyasztóvédelmi felügyelőségnek és a Szerencsejáték Felügyeletnek. Érthetetlen, hogy ezeknél a szervezeteknél, a '93-as törvényben egyébként szigorúan szabályozott kiutasítási feltételek nélkül miért teszi lehetővé az előterjesztés a kiutasítás alkalmazását.
Érthetetlen az is, hogy amennyiben az egyes bűncselekmények kapcsán az állandó bírói gyakorlat szerint nem kerül sor kiutasításra, akkor a szabálysértés esetén miért kerülhet rá sor. Számunkra érthetetlen, megmagyarázhatatlan, hogy az előterjesztő miért nem kívánja kiutasítással fenyegetni a tulajdon elleni szabálysértések elkövetőit; tehát ha valaki lop, vagy a pénzügyi szabálysértések elkövetőinél miért nem teszi lehetővé a kiutasítást, míg a tiltott helyen népszavazási aláírást gyűjtőt ki lehet utasítani az országból.
Ezeket a szankcióbeli aránytalanságokat ki kellene küszöbölni a javaslatból, és végig kellene azt gondolni, hogy hol vannak azok az elemek - és ezt hiányoljuk a legerőteljesebben -, ahol az állami megtorló eszközöknek egy viszonylag szélesebb skáláját kell alkalmazni, és hol következik be az a szabályozás, ahol a közigazgatás nem szankciókkal, hanem más utakon próbálja rávenni a jogkövetésre a polgárt.
Itt újra arra kell hivatkoznom, hogy a retorikájában a "polgár" szót oly gyakran használó kormánytól joggal lenne elvárható, hogy egy olyan közigazgatási rendszert vetítsen a polgárok elé a XXI. századra, amely közigazgatás az elődök hagyományaihoz képest nem a polgárok ellen, hanem a polgárokért van, és ezért nem szankciókkal, nem szabadságelvonással fenyegetve, nem megtorlással fenyegetve, hanem a polgárokat szolgáló módon próbálja rávenni a jogkövetésre azokat a polgárokat, akik az SZDSZ véleménye szerint alapvetően törvénytisztelő életet szeretnének élni, de ehhez olyan törvények kellenek, amelyek életbarátok.
Ezeknek a törvényeknek az érvényesítéséhez nem kell börtönnel, nem kell szabadságelvonással fenyegetni az embereket, nem kell a most benyújtott törvényjavaslat szellemében az ilyen szabálysértések elkövetőivel szemben kutyát bevetni, könnygázszóró palackot bevetni, ahogy a közterület-felügyeletről szóló törvény javaslatában láthatjuk, hanem olyan megoldásokat kell keresni, ahol a polgár alapvető érdekévé válik a jogkövetés.
Ebben a tekintetben - még egyszer hangsúlyozom, nem a törvényjavaslatban leírt tényállások tekintetében, hanem a ma még létező szabálysértések tekintetében - lenne szükség radikális deregulációra, radikálisan csökkenteni kellene azoknak a szabálysértéseknek a számát, amiket így szankcionálunk, és más eszközökkel kellene megoldani a jogkövetést.
Meg kell jegyeznem, hogy a törvényjavaslat a jogbiztonságot is fenyegeti abban a tekintetben, hogy nem tesz egyértelmű jelzést arra, hogy ha egyéb törvény egyéb szankciót alkalmaz, például az építésügyről szóló törvény vagy bármely más törvény, és közben egy szabálysértési magatartást is megvalósít ugyanaz a magatartás, akkor legalább azt bele kellene írni, hogy a kettő szankciót együtt nem lehet alkalmazni, hiszen a római jog óta tartó jogelv, hogy kétszer ugyanazért nem lehet valakit felelősségre vonni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Ezek a kifogások, amiket én elmondtam, és amelyek az előttem szóló beszédében is elhangzottak, minket arra indítanak, hogy a törvényjavaslatot ebben a formájában ne támogassuk.
(Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
(11.30)
ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr hozzászólását. Hozzászólásra következik Horváth Balázs képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi majd Fenyvessy Zoltán képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportjából.
Öné a szó, képviselő úr.
DR. HORVÁTH BALÁZS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ha nem beszélem végig a 15 percet, kérem, azt ne vegyék sem a Házzal, sem a törvénytervezettel szembeni tiszteletlenségnek, pusztán megpróbálom a gondolataimat szikárra zsugorítani, hiszen az idő pénz.
A Fórum és a saját nevemben a törvényjavaslatot elfogadom, és elfogadni ajánlom önöknek, abból a logikából kiindulva, hogy mi, a Fórum tagjai soha nem fogunk gépszerűen megszavazni egy törvényjavaslatot. Végiggondoljuk, és alapállásunk az, hogy az Országgyűlésnek, a Háznak, önöknek törvényt kell alkotniuk, tehát alakító módon részt kell venniük a törvényalkotás folyamatában.
Mi következik ebből? Ebből értelemszerűen az következik, hogy ha elfogadjuk a törvényjavaslat logikáját, ha szükségesnek tartjuk annak a megvalósítását, ha okosnak és célszerűnek tartjuk a szerkezetét, ha érezzük azt, hogy várja, esetleg kéri a társadalom, ebben az esetben általános vitára alkalmasnak tartjuk. Azt senki nem vitatja, jómagam sem, hogy egy ilyen nagy terjedelmű és részletes, az életünk egy szeletét vagy egy vonatkozását meghatározó módon alakító törvényjavaslat tökéletes nem lehet, hiszen minden ember más, más kapcsolatrendszerben él, következésképpen a részletekben álláspontunknak nem kell egyezniük az előterjesztőjével. Ebből következően pedig már most bejelentem, hogy néhány módosító indítványt be fogunk terjeszteni azon kívül, amit már beterjesztettem.
Tisztelt Ház! Ahogy az imént mondtam, a törvény megalkotása fontos és szükségszerű. Őszintén megmondom, hogy egy elvi fönntartásom van, amit elmondtam már a bizottsági ülésen, és most is elmondom. Ha elfogadom és tényként kezelem, hogy az a közigazgatás büntetőjoga és egyrészt a nemzetközi egyezményekkel, másrészt a XXI. századi elvárásokkal szinkronban a bírói utat biztosítom, megfontolás tárgyává kellett volna tenni azt, hogy a szabálysértési Be. - tudom, hogy ez nem jó kifejezés, de talán idevaló - beépíttessék a büntetőeljárás-jogról szóló törvény 13. fejezetétől kezdve valamelyik passzusba, illetve fejezetbe. Ez egy olyan elvi elvárás lett volna a részünkről, amely a szerkesztés logikáját határozza meg, és jogrendszeri problémákat nem vethetne föl, viszont ezt már - miután a Be.-t nem nyitottuk meg ezen a körön belül - indítványként előterjeszteni nem áll módunkban. Az elvi fönntartásainkat fogalmaztam meg.
Tisztelt Ház! Néhány, az általános vita keretén belül szükségszerűen fölmerülő fönntartásomról, illetve gondunkról szeretnék beszélni, megjegyezve azt, hogy bár 15 perc áll rendelkezésemre, a különös résszel kapcsolatos indítványainkról nem fogok beszélni, hiszen a részletes vita során azokat majd részletesen kifejtjük.
A javaslat általános része iránymutatást ad a vonatkozásban, és elmondja, hogy a helyi bíróság előtt kifogással megtámadható a döntés. Ebben az esetben kérdésként merül föl a következő:
Ha a bíróság csak részben módosítja a szabálysértési határozatot, ez újabb kifogással megtámadható-e? Az eljárásrészben ezen kérdéskörrel mindenféleképpen rendelkezni kell. Mint gyakorló jogász, szinte biztos vagyok abban, hogy tucatszámra zúdulnak majd be a részben módosított határozatokkal szembeni ismételt kifogások.
A bíróságot a szabálysértési hatóság határozata sem jogi minősítésében, sem tényállásában nem köti, a bíróság az eljárása során minden körülményt, amely a felelősség megállapítása szempontjából releváns, köteles földeríteni; sőt mi több, bizonyítást is lefolytathat.
Ebből, úgy vélem, világosan látszik a törvényjavaslatnak az az érdekes logikai vonulata, hogy a felülvizsgálati eljárás során az eljárás nem tisztán reformatorikus, de nem is cassatorius. Ez elméleti szempontból érdekes, és a felülvizsgálati eljárás soráni döntések meghozatalát illetően is a részletes vita során kiderül majd, feltehetően jelentőséggel bír.
Szintén a szabálysértési törvényjavaslat általános részével kapcsolatban döntenünk kell - legalábbis önöknek, képviselő urak és hölgyek, dönteniük kell - abban a kérdésben, mi történjék akkor, ha a szabálysértési eljárás alá vont személy a bírósághoz fordul. Itt egyesbíróként jár el a bíró, a másodfokú eljárás során tanácsban jár el a bíróság, tehát három szakbíró jár már el. Célszerű lenne megfontolás tárgyává tenni, szükséges-e ilyen esetben másodfokon - azt hiszem, elég merész gondolatot fogalmazok meg, de végig kell gondolni ennek a logikáját - a tanácsban hozott bírói döntés a másodfokú eljárás során. Én fogalmilag nem tartom kizártnak, még akkor sem, ha néhányan meglepődnek rajta, hogy a másodfokú eljárás során ne tanácsban járjon el a bíróság. Ez a bf-ek, ha úgy tetszik, másodfokú bíróságok leterhelését illetően bírhat jelentőséggel.
Beszéltek arról az előttem szólók, hogy a bíróságoknak milyen rendkívül komoly többletmunkaterhet jelent e törvényjavaslat törvényként való megalkotása. Egy előttem felszólaló hivatkozott, ha jól emlékszem, az Országos Bírói Tanács egyik állásfoglalására. Vannak bizonyos igazságszolgáltatási tapasztalataim. Amikor fölkészültem az ügyre, akkor Veszprém megyében megnéztem a szabálysértési érkezéseket. Sőt mi több, vettük magunknak azt a fáradságot - hogy egy kicsit meséljek is önöknek -, hogy e törvényjavaslat alapján megkíséreltük prognosztizálni a bírósághoz való érkezést. Töredelmesen bevallom önöknek, mindezt azért tettem, azért tettük, mert szerettünk volna több státuszt biztosítani a veszprémi bíróság számára. Elképesztő nagy csalódás ért, ugyanis Veszprém megyében, bár nem főváros, és nem egy nagyon nagy megye, két bíró ezt a munkaterhet ezen törvényjavaslat alapján kiválóan bírja, és el tudja végezni, azzal együtt, hogy azt magunk is megállapítottuk, hogy a két bíróra eső két fő kisegítő személyzet - vagy nem tudom, hogy nevezzem, nem akarok senkit megbántani - kevésnek tűnik. Akkora lesz az érkezéseknél a kurrencia és az írásos intézés, hogy ez a 2 plusz 2 státusztöbblet nem valószínű, hogy biztosítja a zökkenőmentes ügyintézést. Persze, ez egy olyan technikai jellegű módosítás, amin lehet változtatni.
Tisztelt Ház! Megfontolás tárgyává kell tenni, hogy a Be.-hez hasonlóan, abban az esetben, ha az ügy megítélése egyszerű, ha az eljárás alá vont személy beismer, ne biztosítsuk-e azt a lehetőséget a bíróság számára, hogy kvázi tárgyalás mellőzésével hozza meg a döntését, amely rendkívüli módon meggyorsítaná az eljárást, a bírói munkaterhen pedig csökkentené. Ugyanakkor semmiféle garanciális elemet nem sértene, hiszen, ahogy az imént mondtam már, a Be. rendelkezéséhez hasonlóan a tárgyalás mellőzésével hozott határozat meghozatalának bizonyos konjunktív feltételei lennének a beismerő vallomás, az ügy egyszerű megítélése - és a többi, és a többi, nem akarok itt a részleteibe belemenni.
(11.40)
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Évtizedek óta az a konzekvens álláspontom, hogy a járművezetéstől való eltiltás és a kitiltás rendszertanilag is, de a súlyát tekintve is büntetésnek számít, ezért a szabálysértési kódex vagy a szabálysértési törvényjavaslat megalkotása során megfontolás tárgyává ajánlom tenni, figyelmükbe javaslom azt a módosító indítványunkat, hogy e két intézkedés - amely most intézkedés -: a járművezetéstől való eltiltás és a kiutasítás ne az intézkedések, hanem a büntetések között legyen felsorolva. Ennek természetesen vannak bizonyos konzekvenciái, amelyek eljárásjogi szempontból relevánsak, ezeket magától értetődően át kell vezetni a törvényen.
Mint gyakorló jogász vetek fel egy kérdést, egy problémát. Abban az esetben, ha bevonják az elkövető gépjármű-vezetői engedélyét, és a hatóság - vagy olyan jellegű cselekménynél a bíróság - úgy dönt, hogy mégsem vonandó be az engedély, nyitott kérdésként merül fel, hogy mi lesz a "holtidő" sorsa. Ezt végig kell gondolni.
Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Szintén az általános résznél maradva, e példálózó felsorolást kiegészítve, szeretnék egy elvi kérdésre is rámutatni. A tervezet különös módon szabályozza a korlátozott cselekvőképességgel kapcsolatos követendő magatartást. A korlátozott cselekvőképesség polgárjogi kategória, és nem büntetőjogi. Például magánindítvány előterjesztésére a korlátozottan cselekvőképes is jogosult.
Ezzel kapcsolatban már most közlöm, hogy módosító indítványt fog a képviselőcsoport benyújtani, nyilvánvalóan abból a célból, hogy a polgári jogban meghonosított fogalomhasználattal kapcsolatos, úgymond, büntető konzekvenciák a helyükre kerüljenek.
Tudom, hogy nem kardinális kérdés, de célszerű egy törvényjavaslat esetén tiszta fogalmakkal operálni és tiszta fogalmakat használni. Erről már, azt hiszem, a kisgazda felszólaló vagy vezérszónok beszélt. A 12. §-ban a "jelentéktelen" szó mint fogalommeghatározás szerepel, csak nem nagyon tudom értelmezni. A "jelentéktelen" szót a szabálysértési törvényjavaslat vonatkozásában mindenféleképpen értelmezni kell és értelmezendő.
Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A törvényjavaslat 25. és - ha jól emlékszem - 27. §-a teljesen egyértelműen eljárásjogi kategóriák, ezeket egy módosító indítvánnyal hátrébb kell sorolni. Az egyik az egyesítés, a szabálysértési Be.-be kell beletenni, a másik az adatkezeléssel foglalkozik.
A fentiekre figyelemmel én megpróbáltam a törvényjavaslat elfogadása mellett is érvelni, azzal, hogy kértem önöket, hogy ne szavazzák meg, hanem alkossanak egy törvényt. Ez a törvényhozói felelősségünk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Fenyvessy Zoltán képviselő úr, a MIÉP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő. Önt illeti a szó, képviselő úr.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A szabálysértésekről szóló jogszabályok az életviszonyok rendkívül széles körét szabályozzák. Ezek közül a szabálysértésekről szóló törvény a törvényalkotó által legfontosabbnak tartott és legmagasabb szinten védendő viszonyokat igyekszik összefoglalni. Ezen kívül azonban kormány- és miniszteri rendeletek formájában is számos szabálysértés kerül szabályozásra. A törvényalkotó feladata megtalálni az egészséges arányt a törvényi és az alacsonyabb szintű szabályozás között. Ez azonban nem jelenthet első- és másodrendű vagy magasabb és alacsonyabb rendű szabálysértéseket, vagy a korábban használt és szerintem a lényeget jobban kifejező szóval: kihágásokat.
Az is a törvényalkotó feladata, hogy egy cselekmény, például közlekedési, tulajdon elleni, közrend megsértésére irányuló és egyéb cselekmény meddig szabálysértés vagy kihágás csupán, és mikortól bűncselekmény. Nem véletlen, hogy amikor e két kategória között átcsoportosítás történik, azzal jelentősen módosítani lehet a bűnügyi statisztikát is.
Ami az elénk terjesztett törvényjavaslatot illeti, számunkra sajnos kétarcú. Örömmel fedeztük fel benne az általunk már régen várt és a közvélemény jelentős részében is nagy visszatetszést kiváltó prostitúció bizonyos keretek közé szorítására irányuló törekvést vagy a gyermekkoldulás szankcionálását. Ugyanakkor alapvető kérdésekben van hiányérzetünk is. Ilyen például a fiatalkorú elkövető büntethetőségének kérdése, vagyis inkább a csaknem teljes büntethetetlensége. A tervezet ugyanis akként rendelkezik, hogy "nincs helye elzárásnak, ha az elkövető fiatalkorú." Ezt követően felmerül az a kérdés, hogy mit lehet tenni a fiatalkorúval, ha például lop egy boltban. Erről a tervezet 29. § (2) bekezdése rendelkezik a következőképpen: "Fiatalkorúval szemben pénzbírságot akkor lehet kiszabni, ha önálló keresete, jövedelme vagy megfelelő vagyona van." Csakhogy ritka az ilyen, mivel a szabálysértést elkövető fiatalkorúak zöme vagy tanuló, vagy munka nélkül tengő-lengő, vagyontalan ember. Ha tehát sem elzárni, sem bírságolni nincs lehetősége az ilyen elkövetőt a szabálysértési hatóságnak, akkor mit tudnak vele kezdeni? A tervezet felsorol négy intézkedési lehetőséget. Ezek:
A járművezetéstől eltiltás. Mivel a járművezetők túlnyomó többsége nagykorú, ezért ez az intézkedés nem igazán érinti a fiatalkorúakat.
A második az elkobzás. Természetesen el lehet és el is kell kobozni a botot, a nuncsakut vagy a bokszert, amivel valaki megvert vagy megfenyegetett valakit, de ez nem jelent tényleges joghátrányt és elriasztó erőt, mivel ez az elkövetői kör könnyen pótolja az elkobzott elkövetési eszközt. És az sem igazán hatásos, hogy például egy bolti lopás esetén elkobozzák a lopott dolgokat.
A harmadik a kiutasítás. Ez külföldi állampolgárokra vonatkozik, mivel magyar állampolgár nem utasítható ki az ország területéről. A fiatalkorú elkövetők túlnyomó többsége pedig magyar állampolgár, tehát ez sem hatásos.
A negyedik végül a figyelmeztetés. Ennek viszont csak akkor van súlya, ha bűnismétlés esetén szigorúbb jogkövetkezmények is vannak a szabálysértési hatóság eszköztárában. Egyébként pedig a kézhezvétel pillanatában a figyelmeztetést eldobja az elkövető, és magatartását ott folytatja, ahol abbahagyta, hiszen sem intézkedést nem lehet vele szemben alkalmazni, sem büntetni nem lehet őt.
(11.50)
Ezt követően sajnos azt kell megállapítanom, hogy a tervezet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a fiatalkorúak által elkövetett szabálysértéseket hatékonyan szankcionálni tudná. Ez baj! Ugyanis minden olyan képviselőtársam, aki hozzám hasonlóan ügyvédként praktizálva kemény bűnözőkkel megismerkedett, tudja, hogy ezek a nagyfiúk is kisfiúkként kezdték a letérést a törvény ösvényeiről; hajdanán pitiáner könnyűfiúként kezdték, és fokozatosan váltak nehézfiúvá. Ezért a MIÉP ellenzi azt, hogy a büntetlenül maradó szabálysértés-sorozatok elkövetői megrögzött bűnözőkké nőjék ki magukat. A megrögzött bűnözők ugyanis - ügyvédi tapasztalataim alapján - már nehezen megjavítható emberek. Fiatalkorú szabálysértés-elkövető korukban kellett volna őket néhányszor szigorú kézzel helyre zökkenteni. Nem azt mondjuk természetesen, hogy az elzárással kell kezdeni a büntetést, de a lehetőségét legalább meg kellene adni annak, hogy bizonyos esetekben ezzel is élhessen a hatóság.
A fentiek miatt javasoljuk, hogy a nagyobb súlyú vagy többször ismétlődő szabálysértést elkövető fiatalkorúval szemben legyen lehetőség elzárás kiszabására, vagy a pénzbírságnak elzárásra változtatására a bírság megfizetésének elmaradása esetén. Természetesen a MIÉP védi a fiatalkorú sikeres iskolai tanulmányának folytatásához fűződő érdekeket, és e képzést nem kívánnánk elzárással megszakítani. Ezért az iskolai tanulmányokat folytató, de súlyosabb elkövetői magatartást tanúsító fiatalkorú elzárásának végrehajtását az iskolai téli, tavaszi, nyári szünetekben tartanánk célszerűnek. Erre vonatkozóan módosító indítványt is benyújtunk, mert kezelhetetlennek tartjuk azt a helyzetet, amikor is egy jövedelemmel nem rendelkező fiatalkorú - és ilyen a fiatalkorúak túlnyomó többsége - bármilyen szabálysértést büntetlenül elkövethet, hiszen, mint említettem, elzárással nem büntethető, esetleges pénzbírság pedig végrehajthatatlan. Magyarán egy fiatalkorú akár naponta, vagy ha az idejébe belefér, akár óránként elkövethet például bolti lopást a szabálysértési értékhatáron belül, és vele szemben a figyelmeztetésen kívül semmit nem lehet tenni. Alig hiszem, hogy ez lenne az előterjesztő szándéka! Vagy ha mégis, akkor azzal nem tudunk egyetérteni. Óhatatlanul felmerül ugyanis a kérdés, hogy kit véd vagy kit akar védeni a törvény. A társadalmat az elkövetővel szemben - vagy pedig az elkövetőt? Az elmondottak egyértelműen ez utóbbit jelzik.
Meggondolandónak tartjuk, hogy a fiatalkorú elkövető felett szülői felügyeletet gyakorló, vele egy háztartásban élő személy, szülő vagy nevelőszülő készfizető kezeskénti felelőssé tétele a szabálysértési bírság megfizetésében a családon belül komoly visszatartó hatással lehetne a fiatalkorúak kihágásának elkövetésében.
A másik alapvető kifogásunk az officialitás hiánya. Nem értjük ugyanis, hogy ha egy szabálysértési hatóság észleli vagy tudomására jut egy másik szabálysértési hatóság hatáskörébe vagy illetékessége alá tartozó tényállás, miért nem kell értesítenie az adott ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságot. Ez nem más, mint a szabálysértési ügyek egy része feletti szemhunyás csupán kényelemből, mert a törvény lehetővé teszi a hatóság ilyen jellegű eljárását, illetve annak elmaradását.
Az elvi észrevételeknél maradva nem értjük, hogy miért ilyen szűk az alkalmazható büntetések és intézkedések választéka. Miért nem alkalmazhat a szabálysértési hatóság például javító-nevelő munkára vagy közmunkára kötelezést, vagy az okozott sérelem reparálására irányuló határozatot, a már említett falfirka-példa esetén annak eltávolítására kötelezést? Megítélésünk szerint igen komoly nevelő hatása lehetne például a jövedelemmel nem rendelkezők esetében, akiket pénzbírsággal nem lehet vagy jövedelem hiánya miatt célszerűtlen büntetni, az elkövetett cselekmény súlya pedig az elzárást nem indokolja, az ilyen személyek javító-nevelő munkára vagy közmunkára kötelezése; ráadásul még társadalmi hasznossága is lehetne a dolognak.
Mint már jeleztük, a fiatalkorú elkövetőknél törölnénk az elzárási tilalmat, viszont azt bizonyos életkor felett nem tartjuk célszerűnek. Például hetven év felett szerintünk nem lenne helye elzárásnak, sem a pénzbírság elzárásra átváltoztatásának. A törvénytervezet erre lehetőséget ad, nincs felső korhatár. Már csak azért sem tartanánk ezt helyesnek, mert a fiatalkorúakkal ellentétben az idősek általában rendelkeznek valamiféle jövedelemmel - például nyugdíjjal vagy egyéb jövedelemmel -, tehát a pénzbírság aránylag könnyen végrehajtható akkor is, ha az önkéntes teljesítés elmaradna.
Nem értjük - Hack Péterrel ellentétben -, hogy a tervezet miért bánik viszonylag szűkmarkúan a kiutasítás lehetőségével. Megemlítenék néhány olyan esetet, ahol véleményünk szerint külföldi elkövető esetén igenis helye lenne kiutasítás alkalmazásának, és ezt a tervezet nem teszi lehetővé. A teljesség igénye nélkül ilyennek tartjuk például a magánlaksértést, a vámszabálysértést, a devizaszabály-sértést, a pénzutánzattal kapcsolatos szabályok megszegését vagy a tulajdon elleni szabálysértéseket, tehát a kisebb súlyú lopást, sikkasztást, csalást, szándékos rongálást, idegen, nem gépi meghajtású jármű mástól való elvételét, annak jogtalan használatát és így tovább. Nem tudjuk, hogy annak a külföldi állampolgárnak, aki ilyen cselekményeket követ el Magyarországon, mi indokolja a további magyarországi tartózkodását.
Szeretnék továbbá a tervezet néhány elemével kapcsolatosan is tájékoztatást kapni. Olyan szóhasználatokról van szó, amelyek nem egyértelműek, márpedig az elbírálás és a felelősség szempontjából az egyértelműség elengedhetetlen. Tilos például bárkinek nyilvános rendezvényen testi sértés okozására alkalmas eszközt magánál tartva megjelenni. Ez természetesen alapvetően helyes szabályozás, csak éppen nem tudni, hogy mit is értsünk ezalatt. Az indoklás szerint ezen eszközök kimeríthetetlen alakváltozatai miatt lehetetlen e tárgyakat taxatíve felsorolni - ami igaz is -, de valamiféle iránymutatást mégis kellene adni. Mert most így nem tudom, hogy nyilvános rendezvényre bevihetek-e egy golyóstollat például vagy a kulcscsomómat, hiszen mindkettővel lehet testi sértést okozni! S ha ezekkel mégis elmegyek egy nyilvános rendezvényre, akkor kiteszem magam egy húszezer forintig terjedő pénzbírságnak? Megjegyzem, hogy az államnak ez egy kiváló bevételi forrás lehet, hiszen ezen az alapon minden nyilvános rendezvény minden résztvevője megbírságolható lenne. Alig hiszem, hogy az előterjesztőnek ez lenne a célja. Jó lenne, ha nem a szabálysértési hatóság értelmezésétől vagy jóindulatától függne e kérdés eldöntése.
Egy másik ilyen példa: említhetném a tervezetnek azt a részét is, amely büntetni rendeli a vallási tisztelet tárgyának meggyalázását. Ez is helyes intézkedés, de a rendelkezésből nem derül ki, hogy mire gondol pontosan az előterjesztő. Az indoklás ugyan megemlíti, hogy a vallásgyakorlás objektumai ellen irányuló garázda jellegű magatartásokról van szó, de sajnos ez sem ad megfelelő eligazítást. Nem tudjuk például, hogy csak a jelenleg vallásgyakorlás céljára használt objektumokra vonatkozik-e a szabályozás - emlékszünk a templomgyalázásokra -, vagy például a régebben erre használt, de ma már e célra nem igénybe vettekre is. Például a templomrom vagy az elhagyott útszéli feszület is ide tartozik vagy nem tartozik ide? És mely vallások objektumaira vonatkozik a védelem? A Magyarországon ma elismert vallások vagy ezenkívül a Magyarországon el nem ismert, de magukat egyháznak tartó csoportok objektumaira is, vagy netán a valaha Magyarországon gyakorolt, de mára nálunk már nem létező vallások megmaradt objektumaira is? Olyan kérdések ezek, amelyek nem tudom, hogy a szabálysértési hatóság elé kerülésük esetén milyen alapon dőlnek majd el.
Tudom, hogy sok a kérdés, de ezeket a kérdéseket az előttünk fekvő tervezet váltotta ki. Az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén szerettem volna választ kapni a kérdéseimre. Sajnos az előterjesztő ott megjelent képviselői a kérdéseim többségére egyáltalán nem válaszoltak. Mindössze két kérdést gondoltak válaszra méltónak, de még e két kérdésre sem kaptam megnyugtató választ.
Természetesen a tervezetnek sok jó eleme is van, de nem az volt a célom, hogy azokkal foglalkozzam, hanem hogy a problémákra felhívjam a figyelmet, hogy azokon változtatva egy minden szempontból jó törvény születhessen.
Végezetül megjegyzem, hogy túlságosan távolinak tartom a jövő év márciusi hatálybalépést, amennyiben a parlament az előterjesztést ilyen módon fogadja el.
(12.00)
Hiszen várhatóan még e hónapban elfogadásra kerülhet a reményeink szerint sok módosításon áteső tervezet, és a csaknem egyéves felkészülési időt indokolatlanul hosszúnak tartjuk. Úgy a bíróságok szervezetének néminemű módosulása, mint a társadalom védelme szempontjából indokoltnak és megvalósíthatónak tartanánk egy korábbi, január 1-jei hatálybalépést.
Összegezve: a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről a tervezetet akkor tartjuk elfogadhatónak, ha a jelzett elvi problémák megnyugtatóan rendeződnek, az egyes elemek módosítására pedig javaslatokat fogunk előterjeszteni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr, megköszönöm hozzászólását.
Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végéhez értünk. Az általános vitát elnapolom, folytatására csütörtöki ülésnapunkon kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Felkérem Szabó Erika jegyző asszonyt, hogy a jegyzői bejelentést tegye meg. Öné a szó.
Felszólalások: 19-25 25-51 53-62 Ülésnap adatai