Felszólalás adatai

DR. RÉTVÁRI BENCE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Valóban egy olyan törvényjavaslatot vitatunk meg, amely valahogy mintha az elmúlt egy-két év eseményeiről nem vett volna tudomást, így például a NIS megszületését sem foglalta volna magába, vagy sok más egyéb történést, mint például a Budapesti Ifjúsági Tanács megalakulását, és ezek nélkül próbálta ezt az egész területet szabályozni.

Ahogy korábban Ágh Péter képviselőtársam is mondta, alapvetően minden párt, minden ifjúsági szervezet, minden politikai ifjúsági szervezet régóta szeretne egy ifjúsági törvényt létrehozni. Az első ilyen próbálkozás a 2000-es évben volt, és egy nagyon hosszú egyeztetési folyamat indult el. Több változatot ért meg, akkor nem NIK-nek, hanem NIT-nek hívták ezt a csúcsszervezetet, amit képviselő asszony is emlegetett. Ez végül az egyeztetések során 2001 végén vakvágányra futott, pontosan azért, mert nem volt mögötte teljes támogatottság. Hiszen egy ilyen törvényjavaslat elfogadásához nemcsak a pártok támogatására van szükség, hanem ugyanúgy az egyházak, a középiskolások ifjúsági szervezeteinek, a HÖOK-nak és sok más egyéb civil szervezetnek a támogatását igényli. Ott akkor ez nem volt meg, pontosan valamelyes politikai okokból nem volt meg, de akkor úgy gondolta az a kormányzat, hogy ha nincs teljes támogatottság az akkori ifjúsági törvény mögött, akkor ezt 2002-ben, a választások előtti utolsó félévben nem fogja beterjeszteni, és nem is terjesztette be.

Annak a törvénynek a fejezetcímei nagyon hasonlóak voltak ehhez. Annak a törvénynek a tartalma sok tekintetben nagyon hasonló volt ehhez, hiszen 80 százalékban, azt hiszem, konszenzus van abban, hogy miről kell hogy szóljon egy ifjúsági törvény. Akár a parlament, ahogy mondta képviselő asszony, akár a miniszter feladatait, és a többit, és a többit sorra venni, egészen a legkisebb települési önkormányzatig, vagy pedig a civil szervezetekig azt vizsgálni, hogy kinek mi a feladata, utána nyilván az érdek-képviseleti rendszert, illetőleg a támogatások elosztásának mechanizmusát kell hogy magában foglalja; 1999-es és további jogszabályok hatályon kívül helyezésével együtt, amelynek mind-mind a funkcióját egybeveszi, és egy kis minikódexet hoz létre a civil szervezetek számára. Ugyanakkor ez a törvényjavaslat egyáltalán nem törekedett arra, hogy ilyesfajta konszenzust teremtsen.

(12.10)

A NIS alapján a kormánynak kellene az ifjúsági törvényt benyújtani. Talán nem véletlen, hogy nem a kormány nyújtotta be ezt a szöveget, bizonyára, ha a kormány tette volna, másfajta szöveget nyújtott volna be, és nem véletlen bizony az sem, hogy a kormány képviselője itt, most kétértelműen nyilatkozott arról, hogy támogatni fogják-e egyáltalán vagy sem, pontosabban azt mondta, hogy még nem alakult ki erre kormányzati álláspont. Gondolom, ez sem véletlen, hiszen azért az ifjúsági szakmával beszélve, jóllehet van egy kis csoport, amely most nagyon szeretné ezt a törvényjavaslatot - akár kész helyzet elé állítva is a parlamentet - elfogadtatni, de azért sem a szakmában, sem a civilek környékén nem ilyen nagy az egyetértés.

Ahogy csak itt egy gyors körtelefont elvégeztem, az egyházakkal semmiféle egyeztetés nem történt, és éppen az, hogy csak egyszer van megemlítve a szerepük ebben az egész törvénytervezetben, holott a sportszervezetek után az egyházi szervezetek a legnagyobbak az ifjúsági szférán belül, hiszen a legtöbben sportolnak, de utána a legtöbb szervezett ifjúsági munka vagy szervezett ifjúsági közösség pontosan a történelmi egyházak környékén alakult ki... - ezért volt az Orbán-kormány kialakult 16 fős partnerségi rendszerében is az egyházaknak igen kiemelt és komoly szerepe. Itt az ő ilyesfajta szerepük annyiban nyilvánul csak meg, hogy ezen kamarákban a nemzeti ifjúsági képviseleten belül egy részt kapnak ők is. De hát itt is olyan kérdéseket döntött el négy képviselőtársam ezzel a javaslatával - bár ahogy ők is mondták, nem az ő kezük munkája teljes mértékben ez a javaslat -, amelyekről nyitott vita van, hogy egész egyszerűen a civil szervezeteket önállóan egy ilyen kamarába vagy olyan szervbe sorolja be, nem veszi szét sportra, kultúrára, esélyegyenlőségre. A középiskolásokat is csak mint serdülő kategóriát kezeli annak ellenére, hogy itt azért elég széles érdek-képviseleti rendszerek alakultak ki akár az országos középiskolás érdekképviselet keretében, akár másként.

Úgyhogy egész egyszerűen itt óriási nagy buzgalom látható az alkotók részéről, de mivel a törvényjavaslat maga is az óriási együttes civil munkára épít, hiszen pont például a felkereső szolgálatnál - ami itt ma már szóba került - nem képzelhető el az, hogy az önkormányzatok végzik el a saját köztisztviselőikkel, közalkalmazottaikkal ezt a feladatot, ez nyilvánvalóan olyan terület, ahol csak civil együttműködésben tudják megkeresni azokat a fiatalokat, akik valamilyen módon krízishelyzetbe kerülnek, és valamilyen módon megpróbálnak rajtuk segíteni. Ha azokat, akikkel együtt akar működni a kormányzat, az önkormányzat ezen törvény elfogadása után, nem kérdezi meg előre, ez egyrészt technikailag is jelenthet problémákat, hiszen lenne olyan javaslatuk, módosító indítványuk, amelyeket be kellene fogadni ebbe a törvényjavaslatba, másrészről pedig nyilvánvalóan megint úgy érzik, hogy a fejük fölött döntenek róluk, nem kérdezik meg őket, utána meg elvárják az önkéntes munkájukat, és a legnagyobb részben az ő együttműködésükre számítanak az ifjúsági szférában. Hiszen a legnagyobb intézményrendszerrel azért - ha az oktatási intézményeket nem vesszük, hiszen az oktatási intézményeken, így akár az egyetemeken levő közéleti tevékenység folytatásával - ez a törvényjavaslat nem foglalkozik, nem próbálja szabályozni. Tehát ha az ezeken kívül eső részeket nézzük, akkor nyilvánvalóan a civil szervezetek jóval nagyobb infrastruktúrát, jóval több embert, jóval több hozzáadott értéket és munkát képviselnek, mint amit az állam, az önkormányzati szervek valaha is tudnak hozzáadni.

Török Zsolt képviselő úr mondta, hogy a múlt önkormányzatai nem fognak a fiatalokkal foglalkozni, a jövő önkormányzatai viszont fognak a fiatalokkal foglalkozni, azért mind a négy beterjesztő részéről kicsit furcsának tartom, hogy egy bőségszarut nyit meg valamelyest a fiatalok számára: az ombudsmantól kezdve a támogatásokig, mindenféle bevételek újraosztásával és szervezetrendszer fenntartásával. Pont azok a képviselők, akik az önkormányzatoktól gigantikus összeget vontak el pár héttel ezelőtt a költségvetés szavazásakor, és minden más téren is a megszorítások pártján álltak, most, amikor viszont úgy látják, hogy ennek a törvénynek a megvalósítása talán nem az ő feladatuk lesz, akkor hirtelen óriási intézményrendszert képzelnek el, gigantikus támogatásokkal, és - egyébként az esélyegyenlőséget nagyon helyes irányba terelő - különböző szolgáltatásokkal.

Úgyhogy ezt kicsit álszent megoldásnak tartom, hogy hirtelen így négyen egy ilyet nyújtanak be, és mögötte nincs normatív finanszírozás. Hiszen azért azok a funkciók, amelyek már említésre kerültek - nem akarom elismételni -, mind pénzbe kerülnek. De hol van ennek a fedezete? Egyedi pályázatokból kívánják fedezni? Az nem fog működni. Normatíva kell mögé, annak a szabályozása viszont nincs itt. Amikor szóba került, hogy az önkormányzati törvényt és kétharmados kérdéseket érint-e ez a kérdés; ez igenis érint, ezt közvetetten maguk az előterjesztők is elismerik, hiszen az önkormányzatokkal és kistérségi társulásokkal kapcsolatos zárórendelkezések kapcsán kőkemény önkormányzati kérdések merülnek fel a végén. Tehát igenis, ezt az önkormányzatoknak a feladatává is kell tenni.

Engedjék meg, hogy egy tartalmi - ha tetszik, érzelmi - részt is felvessek a vitában. Ahogy a törvényt az ember végigolvasta, az volt a legnagyobb gond számomra, hogy egy intézményrendszert láttam, ami akár még valamelyest jól is működhet. Nyilván korrigálni kell azt a 15-20 százalékot, amelyet szerintem mindannyian változtatnánk a magunk tapasztalatai alapján, de ugyanakkor a struktúrán kívül mást ebben nem láttam. Nem láttam azt, amit már itt a NIS vitájában is előhoztunk, hogy a hasonló szlovén szabályozás - mondjuk - ki meri mondani, hogy az aktív közéleti részvételre, a családban való felnövekedésre, a családalapításra hogyan, miként próbálja ösztönözni a fiatalokat. Mer értékeket vállalni, olyan értékeket, amelyek akár a hazafias nevelés, akár más olyan dolgok, amelyek konszenzust élveznek mindenki számára. Ez a szöveg teljesen technokrata ehhez képest, csupán az Európai Unió bürokráciájából ismert különböző terminus technicusokkal dobálózik, amelyek kevesek számára megfoghatók, kevesek számára hordoznak értékeket.

Ha az ifjúság kérdését általában akarjuk rendezni, nem mehetünk el amellett, hogy igenis alapvető értékeket szögezzünk le, és ebből fakadó alapvető célokat is meghatározzunk, amelyeket szerintem meg tudunk határozni ebben az Országgyűlésben is. Csak merjünk tartalmi kérdéssel foglalkozni, merjünk értékeket megnevezni, és merjünk valamiféle célt kitűzni mind magunk elé, mind a fiatalok felé, hogy milyen fiatalokat szeretnénk látni, és ne folyamatosan csak utalgassunk arra, hogy ez majd benne lesz a cselekvési programban, meg a NIS-ben benne lesz, hanem merjünk értékeket választani. Így például a törvény legelején, az 1. § (1) bekezdésben, amikor csak azzal foglalkozik, hogy a fiataloknak a családon kívüli, ifjúsági és iskolás időtöltésen kívüli részével kíván foglalkozni, szerintem ez alapvető értékválasztási hiba. Hiszen ha a fiatalokkal akarunk foglalkozni egy törvényben, akkor nem mondhatjuk ki már az első mondatban, hogy de csak azzal a részével, amit nem a családjában tölt. Hát a legmeghatározóbb egy fiatalnak az, amit a családjában tölt, akár értékválasztás, akár jövő, a továbbtanulás szempontjából, vagy bűnözés, vagy bármi egyéb kérdésben, nagyon jól láthatjuk.

Tehát nem rekeszthetjük ki a családot a gondolkodásunkból, amikor a fiatalokról beszélünk. Hiszen ha valamit el akarunk érni a fiataloknál, és nemcsak egy szervezetrendszert, egy bürokráciát akarunk létrehozni, hanem azt szeretnénk, hogyha a magyar fiatalság egészségesebb lenne, tovább élne, itt Magyarországon boldogulna, tovább tudna tanulni, többre tudná vinni, mint a szülei, és boldog, kiegyensúlyozott ember lenne, aki büszke a hazájára, büszke a településére, a családjára, és büszke arra a világnézetére vagy bármi másra, amit ő felvállal, vagy egy ügyre - akár a környezetvédelemre, akár a katolikus hitére -, akkor azt nem tehetjük meg úgy, hogy közben a családi nevelést teljesen kirekesztjük az ifjúságot érintő törvényből. Hiszen ha bármi ilyenre akarunk hatni, azért ma Magyarországon, hála istennek, ezt leginkább még a családokon keresztül tudjuk megtenni, és ne kirekesszük a gondolkodásunkból, hanem ha nem is eszközként használva, de a családot mindenképpen olyan valóságként használva, amely ezen célok megvalósításában nekünk mint törvényhozóknak a támogatónk lehet, hogyha tényleg egy kisebb bűnözéssel, nagyobb társadalmi részvétellel bíró fiatalságot szeretnénk látni 5-10 vagy 25 év múlva. Szerintem ezért kell bátran, igenis értékek mentén megfogalmazni a céljainkat, és nem hiszem, hogy lehetetlenség lenne ezt itt nekünk megtenni.

Zárásként úgy gondolom, hogy a törvényjavaslatnak a technikai szerkesztése, bár a fejezetek tényleg nagyjából adottak, de azért olyan pongyolaságok vannak benne - a már emlegetett 32. §-ban is -, hogy esetlegesen eladjuk, így-úgy-amúgy, ilyesfajta kifejezések egy törvényben nincsenek, hogy esetlegesség, nem hiszem, hogy a magyar corpus jurisban máshol ilyesfajta kifejezésekkel találkozunk. Ez egy ifjúsági chartába illik, ennek az egésznek is inkább egy ilyesfajta ifjúsági charta a stílusa, kevésbé a törvényjavaslat, de nagyon sok helyen - akár az utaló jogszabályi részben, akár az idézésekben, akár a szerkesztésben, tördelésben - egész egyszerűen hiányoznak akár a paragrafus-, bekezdés- és egyéb olyan jelek, amelyek egy törvény sajátjai. Tehát látszódik, hogy nem olyan emberek foglalkoztak vele, akik nap mint nap kodifikációval foglalkoznak.

Semmi gond, sőt jó, ha az ilyen emberek szeretnének törvényjavaslatot, és ehhez vannak célkitűzéseik, de azért van a kormányunk meg a kormányzat alá rendelt óriási apparátus, hogy ezekkel dolgozzon, és ezt technikailag teljes mértékben koherensen illessze a magyar jogtestbe. Ez a törvényjavaslat magán viseli annak a jegyeit, hogy ezt nem profi kodifikátorok tették, amivel semmi gond nincsen, hiszen az nagyon jó, ha nyílt jogalkotás van, hogy bárki beleszólhat, és civilek kezdeményeznek egy jogszabályt, de azért a végső formáját mégiscsak a kormánynak kell megtenni, mint ahogy ezt a NIS-ben ötpárti konszenzussal így is tettük.

(12.20)

Éppen ezért nagyon örültem annak, amikor a nemzeti ifjúsági stratégia kapcsán ötpártilag egyet tudtunk érteni. Azért tartom ezt elhibázott akciónak most a ciklus végén, mert ennek a javaslatnak a konszenzushiányos beterjesztése, a civilekkel, egyházakkal, hallgatói önkormányzatokkal és másokkal való egyeztetés hiánya megtörheti az egységes - ha tetszik - lendületet, amit mi itt a parlamentben a NIS kapcsán meg tudtunk fogalmazni. Az az érték, amit a NIS-sel létrehoztunk, igazából ugyan nincs veszélyben, hiszen továbbra is hatályban van az a határozat, ettől függetlenül szerintem ez annak a továbblépését inkább gátolja. Jó lett volna, ha az eredeti határidőre, 2004-re megszületik az ifjúsági törvény, jó lett volna, ha akkor tudtunk volna róla a civilekkel egyeztetni fél évet, egy évet, és a parlamentben is normál ütemben elfogadni. Egy ilyesfajta, az utolsó percben beterjesztett javaslat biztosan nem fogja elérni a célját, csak arra jó, hogy ismételten feszültséget keltsen akár a civilek, akár az egyházi ifjúsági képviseletek, a hallgatói önkormányzatok, a középiskolás érdekképviseletek, pártok, ifjúsági szervezetek és a beterjesztők között. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült ezt egy kicsit korábban beterjeszteni, mert akkor ma már egy hatályban lévő törvényünk lenne. Hiszen ha ez 2004-ben megvalósul, akkor már legalább négy éve lenne hatályban egy törvényünk, és nagyon jól működne az ifjúsági csúcsszerv, amely a fiatalok érdekeit minden fórumon tudná képviselni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)