Felszólalás adatai
269. ülésnap (2018.02.20.), 148. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kövér László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | Országgyűlés a képviselő tiszteletdíjának csökkentését fenntartotta |
Videó/Felszólalás ideje | 14:29 |
Felszólalások: Előző 148 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Köszönöm. Azzal a feltételezéssel élve, hogy a megmaradt csekély mértékű időt nem kívánják a frakciók kihasználni, az összevont vitát lezárom. Tudomásom szerint az előterjesztők nevében nem kíván senki sem zárszót mondani. Így rám házelnökként már csak az a kötelezettség háramlik, hogy köszönetet mondjak a törvény előterjesztésében társult képviselőknek és pártoknak a törvény megalkotásáért és hamarosan bekövetkező elfogadásáért.De mindenekelőtt mindannyiunk nevében köszönetet mondok erdélyi atyánkfiainak a kezdeményezésért és azért, hogy lehetővé tették számunkra a részvételt e történelmi pillanatról való méltó megemlékezésen a történelmi helyen. (Taps.) Természetesen nemcsak az itt megjelent főtiszteletű és főtisztelendő uraknak és közösségeiknek szól ez a köszönet, hanem Jakubinyi György excellenciás érsek úrnak és katolikus testvéreinknek is, akiknek együttműködése és támogatása lehetővé tette a méltó megemlékezést történelmünk egyik egyetemes jelentőségű nemzeti teljesítményéről. Köszönjük szépen, Isten áldja önöket! (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Most határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat.
Soron következik az 1568. évi tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a vallásszabadság napjáról szóló T/19859. számú törvényjavaslat zárószavazása. Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot házszabálytól eltéréssel tárgyaltuk. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
(16.10)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/19859. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. Taps az eredmény megjelenésekor.)
Megállapítom, hogy a Ház 142 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a tordai vallásügyi törvényről szóló emléktörvényt.
Soron következik a Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben című, H/19861. számú határozati javaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.
Köszöntöm a III. számú páholyban helyet foglaló őexcellenciája Jerzy Snopek urat, Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. (Taps.)
Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi döntésünknek megfelelően a határozati javaslatot kivételes eljárásban tárgyalta az Országgyűlés. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát H/19861/7. számon, összegző jelentését pedig H/19861/8. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság H/19861/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 13 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Most a zárószavazás következik.
Kérdezem a tisztelt házat, elfogadja-e a H/19861. számú határozati javaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház 114 igen szavazattal, 13 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosított határozati javaslatot elfogadta. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Soron következik a Budapesten megrendezendő Hungarian Open ATP World Tour tenisztorna megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló T/19868. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Tegnapi döntésünknek megfelelően ezt a törvényjavaslatot is kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/19868/5. számon, összegző jelentését pedig T/19868/6. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/19868/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az összegző módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 11 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/19868. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház a törvényt 130 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 2 tartózkodással elfogadta.
Soron következik a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról szóló T/19863. számú törvényjavaslat zárószavazása. A tegnapi döntésünknek megfelelően ezt a törvényjavaslatot is kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. Az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk ezek szerint.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/19863. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház a törvényt 132 igen szavazattal, 15 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül elfogadta.
Soron következik a pénzügyi közvetítőrendszer hatósági felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCI. törvény módosításáról szóló T/19862. számú törvényjavaslat zárószavazása. Ezt a törvényjavaslatot is kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. Az előterjesztéshez összegző módosító javaslat szintén nem érkezett, most tehát az előterjesztett szövegről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/19862. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
A törvényt 131 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 11 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.
Soron következik a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/19773. számú törvényjavaslat zárószavazása. Tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot házszabálytól eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés. Az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, így tehát a benyújtott szövegről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadja-e a T/19773. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház a javaslatot 145 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el.
Tisztelt Ház! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.
Kérdezem önöket, hogy tárgysorozatba veszik-e a Tóth Bertalan, MSZP és Szabó Timea független képviselők által a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a kötelező miniszterelnök-jelölti vita megteremtéséhez szükséges módosításáról szóló, T/19749. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A tárgysorozatba vételre vonatkozó javaslatot a Ház 35 igen szavazattal, 112 nem mellett, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tóth Bertalan és Harangozó Tamás MSZP-s képviselők által a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló, T/19594. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
A törvényjavaslatot 33 igen mellett, 113 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Országgyűlés nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Szelényi Zsuzsanna független képviselő és képviselőtársai által az „Isztambuli Egyezmény” elfogadásáról szóló, H/18293. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház a határozati javaslatot 31 igen szavazat mellett, 114 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.
Tisztelt Országgyűlés! Most fegyelmi ügyek döntéshozatalával folytatjuk munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (1) bekezdése alapján a 13. § (6) bekezdésében foglalt elnöki jogkörömben eljárva dr. Szél Bernadett és dr. Hadházy Ákos LMP-s képviselők esedékes tiszteletdíjának csökkentését rendeltem el. A képviselők kérték a Mentelmi bizottságtól a döntések hatályon kívül helyezését, de a bizottság ennek egyik esetben sem adott helyt.
Ezt követően az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (9) bekezdése alapján a képviselők kérték, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a házelnöki döntéseket.
(16.20)
Erre figyelemmel a házszabály 148. § (2) bekezdése alapján határozati javaslatokat terjesztettem elő H/19866. és H/19864. számokon a képviselők esedékes tiszteletdíjának csökkentését elrendelő korábbi döntéseimmel azonos tartalommal. Felhívom figyelmüket, hogy a határozati javaslatokat, az azokhoz kapcsolódó házelnöki döntéseket, az erre vonatkozó képviselői kérelmeket és a Mentelmi bizottság döntéseit a honlapon megismerhették.
Tisztelt Országgyűlés! A házszabály rendelkezései szerint a határozati javaslatokhoz sem módosító javaslatokat, sem bizottsági jelentést nem lehet benyújtani. Felhívom figyelmüket, hogy amelyik képviselő esetében a házelnöki döntést az Országgyűlés hatályon kívül helyezi, a képviselő esedékes tiszteletdíja nem csökken, az Országgyűlésről szóló törvény 51/A. § (1) bekezdése alapján a vele szemben indított eljárás megszűnik. A tiszteletdíj csökkentéséről szóló házelnöki döntésekről az Országgyűlés vita nélkül, képviselőnként külön-külön határoz.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e a dr. Szél Bernadett képviselő asszony esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/19866. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a házelnöki döntést 112 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül fenntartotta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja-e a dr. Hadházy Ákos képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/19864. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a házelnöki döntést 111 igen szavazattal, 32 nem ellenében, tartózkodás nélkül fenntartotta.
Most felkérem Tiba István jegyző urat, hogy ismertesse a dr. Szél Bernadett és dr. Hadházy Ákos képviselőkre vonatkozó elfogadott határozatok szövegét.
Felszólalások: Előző 148 Következő Ülésnap adatai