Felszólalás adatai
43. ülésnap (2018.11.26.), 290. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Korózs Lajos (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 0:59 |
Felszólalások: Előző 290 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én felettébb örülök, hogy idekerült ez a javaslat, annál is inkább, mert a Népjóléti bizottságban leszavazásra került, és ott vergődtünk ebben az ügyben. Pedig nyilvánvaló volt polgármester asszonynak, képviselő asszonynak az indítványa, hogy nem boldog-boldogtalannak kívánja odaadni ezt a lehetőséget, hanem azoknak az embereknek, akik mondjuk, krónikus, tartós betegségben élnek, vagy legalábbis előreláthatóan a munkavégzésben korlátozva lesznek az egészségi állapotuk miatt. Nem olyan nagy was ist das ez az összeg, amely a költségvetést megrendítené. Én úgy látom, hogy néhány kormánypárti képviselő a csikkzsebből kivágja ezt a pénzt, amelyet erre szánna, hiszen a nettó közfoglalkoztatási bérnek, úgy emlékszem, a 90 százalékáról van szó.
Az MSZP- és a DK-frakció támogatni fogja az indítványt. (Székely Sándor: Ó, köszönöm! Derültség az ellenzéki padsorokból.)
Felszólalások: Előző 290 Következő Ülésnap adatai