Felszólalás adatai

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Mélységesen egyetértek Szabó képviselő úr ezen utóbbi felvetésével, tehát ami a Magyar Akkreditációs Bizottság összetételére vonatkozik. Nagyon remélem, hogy ebből a szempontból akkor sikerül olyan közös nevezőre jutni, ami megnyugtató megoldást jelent. Már csak emlékeztetnék rá, hogy a jelenlegi felállásban, tehát a mostani MAB esetében az MTA és a Rektori Konferencia aránya úgy néz ki, hogy durván egy a kettőhöz, a törvénytervezet szerint pedig egy a négyhez változna. Ez nagyon durva arányeltolódás, és valóban azon intézmények javára, amelyek maguk érintettek lennének az akkreditálás során. Tehát az önakkreditálásnak sok értelme nincs, valljuk be őszintén, még akkor sem, hogyha egyébként az akkreditálás gyakoriságát akarnánk növelni. Ez az a pont, ahol viszont már nem tudok egyetérteni az előttem szóló képviselő úrral.

A bizottsági ülésen elhangzott az az érvelés, hogy a bolognai képzési struktúra logikája igényli az ötévenkénti akkreditációt. Ha a bolognai típusú képzés teljes spektrumát nézzük, az viszont nyolc év, akárhogyan nézzük, három plusz kettő plusz három, merthogy ott a doktori képzés is. Háromosztatú a magyar felsőoktatás, tisztelt képviselőtársaim, vagy hogyha nem ez a helyzet, akkor meg sok értelme nem volt a bolognai típusú rendszernek. Van alapképzés, van mesterképzés és van a doktori; így néz ki, különböző szinteken lehet kijönni belőle.

Tehát amennyiben ez az indokolás, akkor azt javasolom, hogy a nyolcévenkéntit meg kellene őrizni, és ha elfogadjuk azt a felvetést, amit Szabó képviselő úr mondott, hogy legyenek akár szúrópróbaszerű ellenőrzések, én ezzel egyet tudok érteni, de akkor meg tényleg felesleges ötévente a nagy, átfogó, iszonyúan sok papírmunkával járó akkreditációs procedúrát lefolytatni, mert ha így is, úgy is vannak szúrópróbaszerű dolgok, akkor ebből a szempontból a dolog a helyén lenne.

Ugyancsak azt gondolom, a tekintetben érdemes lenne azért elgondolkodni, és ha lehet, akkor közös nevezőre jutni, hogy egyáltalán az egyetemi tanári kinevezések kérdését ésszerű-e, célszerű-e könnyíteni. Csak szeretnék arra emlékeztetni: a jog, a hatályos felsőoktatási törvény megszab egy szintet, hogy mi az elvárható dolog, akár tudományos fokozatok vonatkozásában is - ugye, egy ilyen van, a PhD -, viszont azt nem tiltja, hogy egyes intézmények ehhez képest szigorúbb szabályzatokat léptessenek életbe.

Ma olyan gyakorlat van - és ez helyes is -, hogy ha valaki az egyik intézményből egy másikba megy át, akkor ott újra meg kell pályáznia a különböző státusokat és címeket is. Most egy olyan esetben, amikor valaki egy olyan intézményből jön, ahol a törvény szövegéhez igazítottan történik az előreléptetés, egy olyan intézménybe menne, ahol a törvény szövegéhez képest szigorúbb belső szabályzatokat érvényesítenek, akkor már komoly probléma van a tekintetben, hogy az egyik delikvens esetében a professzori cím és státus elnyeréséhez ilyen követelményt kellett megtenni, a másiknál pedig egy jóval magasabbat. Ez nem szerencsés. Tartsuk meg azt a helyzetet, hogy minden intézményben le kell folytatni külön ezeket az eljárásokat. Ez ma így van, szerintem ez helyes. Egyébként ezt a fajta szabályozást - ha az emlékeim nem csalnak, talán még Magyar Bálint volt akkor a miniszter, azt hiszem, ezt akkor vezették be -, ennek az indokoltságát akkor sem vitattuk. Tartsuk meg, ne csökkentsük! Amennyiben kitűzött cél, hogy a felsőoktatás színvonala fontos dolog, ne kezdjük el visszanyomni; és az akkreditáció dolga visszacsatolódik ehhez a kérdéskörhöz.

Azt mondta az államtitkár úr, hogy azt olvassuk ki a törvény szövegéből, csak azt nézzük, ami a törvény szövege, és ne kezdjünk el spekulálni. Én ezt el is tudnám fogadni, ha épp az előttem szóló az előbb nem törte volna meg ezt a sort. Éppen Szabó képviselő úr mondotta, hogy az Akkreditációs Bizottság összetételéből következhet - feltételes módban - az, hogy önakkreditálás van. Egyetértek ezzel a felvetéssel, félreértés ne essék. De akkor engedtessék meg, hogy éljünk azzal a gyanúperrel is, hogy bizony a vállalkozói közintézet, akárhogy csűrjük-csavarjuk, akárhogy próbáljuk színezni, ez bizony annak a régi lemeznek a nem tudom, hányadik újabb és újabb mezbe öltöztetése, amit már volt módunk megtapasztalni, hogy ez bizony a felsőoktatásnak valamiféle privatizálási szándékát vetíti előre. Önök azt mondják, hogy nem így van, mi úgy gondoljuk, hogy így van. Engedtessék meg mindenkinek ezt a fajta továbbgondolási lehetőséget, gondolatszabadságot gyakorolni.

A többfejű egyetem problémájával továbbra is szembesülnünk kell. Tehát amennyiben szervezeti egységeket jogi személyiséggel ruházunk fel, onnantól kezdve bizonytalanná válik, hogy különböző munkavállalók esetében ki gyakorolja a munkáltatói jogot, hová van az telepítve; bizonytalanná válik, hogy ki rendelkezik aláírási joggal, milyen hatáskörrel, hová vannak számlák rendelve, és így tovább, és így tovább. Az államtitkár úr ugyan csóválja a fejét, de én azt gondolom, a helyzet nem ilyen egyszerű, mint ahogyan ön gondolja.

Nézzük csak meg azt, hogy állami tulajdonban lévő vállalatok szintjén mi is történik ma, akár csak a MÁV esetében. Üzleti titokra hivatkoznak, a miniszternek, akinek felügyeleti jogköre lenne, neki nincs hatásköre, ő mossa a kezeit. Nem szabad, hogy a felsőoktatásban ezeket a derék BKV-, MÁV- vagy az ördög tudja, milyen modelleket lenyomjuk. Ne tegyük meg, szeretném kérni.

A felvételivel kapcsolatosan van egy komoly aggály ebben a szövegben. Önök beterjesztettek a közoktatásra vonatkozóan egy olyan javaslatot, ami - ha az emlékeim nem csalnak - valami olyasmit tartalmaz, hogy emelt szintű érettségi legalább egy tárgyból legyen. Ezzel egyet tudunk érteni. Akkor ez a felsőoktatási törvénytervezetben miért nincs benne? Miért nincs benne? Az van benne, ami a jelenlegi gyakorlat, hogy az egyetemek mondják meg, hogy mit akarnak. Most is ez van. Mit fognak mondani az egyetemek? Nem kérjük, mert akkor egyébként magasabb követelmény van, kevesebb diák fog jelentkezni hozzánk, a normatíva látványosan visszaesik, bezárhatjuk a kaput. Ennek így sok értelme nincsen. Tehát hangoljuk már össze azért azt, hogy akkor a közoktatási törvényben mit szeretnénk elérni, a felsőoktatási törvényben ez hogyan megy tovább, mert hogyha az egyik helyen ezt mondjuk, a másik helyen amazt mondjuk, akkor ebből érdemi és okos előrelépés sajnos nem fog bekövetkezni.

Én örülök annak, hogy a kutatóegyetemekkel vagy akár szakkollégiumokkal kapcsolatban az a felvetés mégiscsak értő és befogadó fülekre talált, hogy ehhez rendeljünk már törvényi szempontból valami erősebb garanciális elemet, és ne szimpla cím legyen, ne egyszerűen csak kiragasztható címke, hanem legyen mögötte valós tartalom, mert enélkül sok mindent ezzel tényleg nem tudnak kezdeni az intézmények.

(14.50)

Remélem, hogy amikor a módosító indítványokat tárgyaljuk, akkor e tekintetben lesz közös egyetértés, és lesz kellő közös bölcsesség is, hogy ennek valódi tartalmat adjunk.

Összességében azonban - ezt a néhány elemet kiragadva, amiben úgy látszik, hogy körvonalazódni látszik talán némiféle egyetértés - az összes többi passzussal az a helyzet, hogy nem tudunk egyetérteni, és nem is igazán értjük az egésznek az időzítését sem. Ennek a parlamentnek a mandátuma hovatovább holnapután véget ér. Most akarnak a felsőoktatási törvényhez úgy hozzányúlni az utolsó pillanatokban, hogy gyakorlatilag az egész ódiuma rászakad majd a következő kormányra, a következő parlamentre, függetlenül attól, hogy annak milyen az összetétele, még egyszer mondom. Ha valóban ezt olyan fontos dolognak érzékelték a MAB összetételétől kezdve bármi máson át, miért is kellett most, az utolsó pillanatban - a költségvetési zárószavazás, az őszi ülésszak lassan véget ér, van még addig egy vagy másfél hónapunk - behozni?

Ha elfogadjuk azt az indokolást, amit a szakállamtitkár mondott a bizottsági ülésen, hogy egyszerűen csak át kell vezetni a költségvetési szervek jogállásáról szóló törvény dolgait a felsőoktatási törvénybe: miért is most? Azt már több mint egy évvel ezelőtt elfogadták.

Miért most? Tehát itt valami nem stimmel, úgyhogy élünk azzal a gyanúperrel - és ez egyben a végszó is -, hogy ez az egész mostani módosítás egy dologról szól alapvetően: az egyetemek privatizálásáról. Az összes többi mellette a gumicsont, hogy elterelje a figyelmet, lehessen min rágódni. Mindez azért, hogy a költségvetés megszavazásához meglegyen önöknek a szabad demokrata támogatásuk.

Köszönöm szépen. (Babák Mihály közbeszól.)