Felszólalás adatai

Az is előfordult ugyanakkor, hogy a különböző európai uniós, brüsszeli irányelvekre, adott esetben diktátumokra hivatkozva azt mondják, hogy ez egy teljesen bevett forma az Európai Unióban. Az, hogy tranzakciós adót vetnek ki, az EU tagállamain belül egy olyan szokásjognak tekinthető, ami ellen semmiféle kifogás nem támasztható. A helyzet az, hogy a kezemben van az általam egyébként nem túlzottan tisztelt Európa Tanács irányelve, amely irányelv szó szerint kimondja az önök előterjesztésével kapcsolatban is, hogy a következő tranzakciók kizárásra kerülnek a pénzügyi tranzakciós adó hatálya alól, ezek pedig az államok és társaságok tőkeszerződése, a devizapiacon végrehajtott tranzakciók helyett a magánháztartások, vállalkozások és pénzügyi intézmények hitelezési és hitelfelvételi tevékenységének, valamint napi szintű egyéb pénzügyi tevékenységének az elhatárolása. Tehát a lakosságot mentesítené még az a Tanács is, amely diktátumainak önök szeretnek megfelelni, mi nem szeretjük ezeket annyira.

De ha már az uraiknak meg akarnak felelni, akkor ezt tegyék következetesen, konzekvensen, hiszen látható az is, hogy maga a Tanács irányelve taglalja azt, hogy a polgárok és vállalkozások számára a mindennapi pénzügyi teljesítmény és tevékenység különböző körei maradjanak kívül a pénzügyi tranzakciós adó hatályán. Tehát látható módon nem igaz és csaló az önök indoklása, hiszen sem az Európai Unióban bevett formáról nincs szó, sem pedig egy olyan brüsszeli ajánlásról, amit önöknek teljesíteni kéne, egyszerűen arról van szó, amit az indoklásban helyesen leírtak, hogy a költségvetést ki akarják egyensúlyozni, és megint úgy, hogy a lakosság fizesse meg ennek az árát. Vannak erről tapasztalataink, az utóbbi 22 év kormányai rendre ezt csinálták.

Elhangzott már nemegyszer, ismételjük meg még egyszer: a pénzügyi tranzakciós illeték mintegy 50 és 90 ezer forintnyi kiadást jelentene 2013-ban egy négyfős átlagos magyar család számára.

Erről beszélünk most, ezt az önök által beterjesztett számok alapján lehet kisilabizálni. Tehát nem arról van szó, hogy különböző sötét, fatalista becslésekbe bocsátkoznánk.

S adódik a kérdés, hogy miért illetékről beszélünk, hogy lehet egy újabb megszorítási formát illetéknek nevezni, amikor mindenki tudja, aki jártas ebben a témában, hogy minden illetékkel szemben kéne hogy álljon valami olyan állami legalább szolgáltatásszerűség, amiért cserébe felszámítható ez a külön díjazás. Jelen esetben ilyesmiről szó sincs.

Az is látható, hogy önök új közgazdasági fogalmakat próbálnak kreálni, amikor azt mondják, hogy a szétterülése minél nagyobb legyen egy adónak. Hát itt lelhető fel a köztünk lévő filozófiai különbség. Mi azt mondjuk, hogy nézzük meg, melyek azok az ágazatok és kik azok az ágazati képviselők, akik nem vettek részt a közteherviselésben az utóbbi 20-22 évben - nagyon sok ilyen multinacionális cég van -, terheljük őket adókkal. Ehhez képest azt csinálják, hogy minél nagyobb szétterüléssel a lakosságot sújtják egy adóval, miközben azt mondják, hogy ezt nem lehet áthárítani. Magyarázzák már meg a saját retorikájuk különböző ellentmondásait! Egyrészt azt mondják, hogy nagy szétterülésű adó kell, ami minél több embert minél kisebb mértékben terhel, és közben azt is mondják, hogy nem lehet áthárítani. Hát hogy van ez, kérem szépen?

Rogán előterjesztő úr azt mondja, hogy az áthárítás végül is megtörténhet, de szerinte olyan erős a piaci verseny - ugyanezt fejtegette KDNP-s vezérszónoktársa is -, hogy itt aztán áthárításról szó sem lehet. Ugye, nem volt szó áthárításról a banki és egyéb külön ágazati adóknál sem, amikor három hónapon belül bebizonyosodott, hogy tételesen az egész összeget áthárították a magyar lakosságra. Ezzel szemben most egy olyan szakmai blődli hangzott el a vezérszónoki körben, hogy ez a drága kormány megakadályozta a banki különadó áthárítását azzal, hogy a THM-et maximálta. Azért szabjunk már valami minimális szakmai követelményeket egy ilyen vitának! Ilyen nevetséges kijelentéseket tenni egyszerűen méltatlan a parlamenthez, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy nemcsak a hitelek árába építhető be az áthárítás, hanem bizony a tranzakciós díjaktól kezdve a kártyák költségein át adott esetben a bankfiók különböző járulékos költségeibe is.

De látható az is, hogy az az ellentmondás, miszerint egyesek szerint áthárítható ez a dolog, aztán mégis azt mondják, hogy nem áthárítható, legalábbis feloldandó lenne. Döntsék már el, hogy ez egy szélesen szétterülő adófajta - az önök terminológiájával élve -, vagy pedig egy átháríthatatlan valami. Véleményünk szerint jelen pillanatban semmiféle gátja nincs annak, hogy ezt egy az egyben áthárítsák. Adott esetben a bankok majd érdekes módon együttesen fognak árakat emelni, s ugyanúgy, ahogy a korábbi kartellgyanús ügyeinknél, amiket felhoztunk, itt sem történik lényegi jogkövetkezmény. Tehát látható az, hogy Magyarország jelenlegi kormánya hagyja ezeket megtörténni.

Az is látható, hogy azok után, hogy a postai befizetések, a készpénzfelvétel, a csekkes fizetés és egyéb tevékenységek jó része adókötelessé válik, dupla sarcot vetnek ki adóköteles jövedelmekre. Akkor is fizet az ember, amikor megkapja a juttatását, akkor is fizet, amikor elkölti azt. S amikor nekem azt mondják, hogy ez nem egy elviselhetetlen teher - önök szerint, hangsúlyozom -, akkor megint csak az a filozófiai különbség jön föl közöttünk, hogy mi azt mondjuk, hogy azokat a multinacionális egységeket kellene fokozottabban adóztatni, bevonni a közteherviselésbe, akik a haszonélvezői voltak például a szocialisták nyolc évének és az azóta eltelt két évnek. Mi azt mondjuk, hogy őket kéne terhelni és nem a magyar családokat.

Bár azt mondják, hogy 140-150 ezer forint az átlagkereset, és el fogják ezt viselni a magyar emberek; járjanak egy kicsit többet az emberek között és tapasztalják meg, hogy nagyon-nagyon sokan nem tudják ezt az átlagot produkálni, mégpedig azért nem, mert ebben az átlagban benne vannak a milliárdos fizetések is. Tehát van ennek a kategóriának egy olyan alja, egy olyan roncstársadalmi réteg - sajnálatos módon egyre szélesedő réteg - Magyarországon, amelynek ez is komoly sarc. Komoly terhelés a távközlési adó is, annak az áthárítása, és komoly minden pár száz forintos tétel is. Elvi kérdés, hogy nem vetünk ki újabb adókat ilyen helyzetben, főleg nem olyan szektorokra - és a távközlési kimondottan ilyen -, ami a gazdasági fellendülés motorja lehetne. Tehát önök alapvető gazdaságpolitikai koncepcionális hibákat vétenek, és az a katasztrófa, hogy be sem látják ezt.

Az is látható, hogy egy ilyen adó kivetésének nem csak a nyugdíjcsökkentés vagy más adók emelése lehet az alternatívája. Azt kérte az előterjesztő, hogy nevezzünk meg olyan javaslati formákat, hogy mit lehetne még tenni. Hát megmondom én! Példának okáért ott van az a mintegy 4500 milliárd forint, amit az általam már említett multinacionális társaságok lényegében adózatlanul kivisznek Magyarországról évente, s teszik ezt, mondjuk, az informatikai rendszer bérlésének a címszava alatt, vagy teszik ezt a know-how gyártási technológia vásárlásának beállított tranzakciók által. Ha ennek a kivitt összegnek csak az egytizedét meg tudnák fogni, vagy akár még kisebb részét, akkor nem kellene ezekről beszélnünk. Miért nem teszik meg ezt? (Zaj a kormánypárti oldalon.) Önök kérték, hogy arról beszéljünk, amivel kiváltható lenne ez a javaslat is, ami előttünk van, hiszen látható, hogy önök közül nagyon sokan nem értenek ahhoz, amiről beszélünk. Ezért próbálunk konstruktív ajánlásokat megfogalmazni, kérem, hogy hallgassák ezt végig.

Látható az is, hogy amikor arra hivatkoznak, hogy senki nem fog áthárítani semmit ebből az adófajtából, akkor elég, ha felmennek a napisajtó különböző oldalaira, és láthatják azt, hogy a Bankszövetség főtitkárának a nyilatkozata szerint a bankszektor azt állítja, hogy nem képes további terheket elviselni, az ügyfelekre kell áthárítani azokat. Ez egy teljesen egyértelmű kijelentés. A bankszektor el fogja intézni, hogy ez az áthárítás megtörténjen, és az önök kezében jelen pillanatban nincs olyan eszköz, amivel ezt meg akarnák akadályozni. Pedig kiépíthető lenne, igenis lehetne egy olyan monitoringrendszert építeni, amelyik képes erre figyelni, amelyik képes elérni azt, hogy áthárítás ne valósuljon meg. De még egyszer mondom, a banki ágazati különadó esetében is fellelhető volt, a bankométer kimutatása alapján három hónap alatt bebizonyosodott, hogy az utolsó fillérig mindent áthárítottak.

Az is látható, hogy a Bankszövetség bejelentése tökéletesen rávilágít arra, hogy akikkel önök alkudoznak, hiszen minden egyes bejelentésükkor elmondják, hogy a Bankszövetséggel kötött megállapodás alapján, a devizahitelesek esetében is ez van, hogy önök a bankok engedélyéhez kötik, hogy, mondjuk, a Nemzeti Eszközkezelő segíthet-e, mert így van. Tehát minden egyes esetben ahhoz a Bankszövetséghez kötik magukat, amelyről itt beszélünk, és ez a Bankszövetség jelenti be, hogy az ügyfelekre kell hárítani a tranzakciós adót. Ezek után önök azt mondják, hogy nem az ügyfelek fogják ezt megfizetni. Döntsék már el, hogy kivel alkudoznak, döntsék el, hogy kinek a diktátumait követik.

(16.00)

Azt is bizonyítottuk a korábbiakban, hogy nem európai uniós és nem európai uniós tanácsi irányelv egy hasonló, amúgy jobbára Európában is ismeretlen adófajta bevezetése. Még egyszer mondom, mi nem követnénk tanácsi irányelveket, de ha már önök igen, akkor ezt tegyék következetesen.

Végül pedig csak azt kérhetem önöktől, hogy álljanak a sarkukra, hogyha tárgyalnak, döntsék el, hogy kiket képviselnek. Ne a Bankszövetséggel alkudozzanak, hanem végre a magyar állampolgárok érdekében olyan intézkedéseket hozzanak, amelyeknek nincs széles szétterülésük, amelyek 30 fillérrel sem terhelik a magyar lakosságot, hanem amelyek egyértelműen azokat a közteherviselésben eddig részt nem vevő, főleg multinacionális egységeket terhelik újabb adófajtákkal, akik az utóbbi 22 évben nem vették ki a részüket a közös terhek viseléséből Magyarországon.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)