Felszólalás adatai

DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ismert a mondás, hogy az a kertész, aki a jövőbe néz, az diófát ültet, annak a politikusnak pedig, aki a nemzetének a jövőjére hangsúlyt fektet, az oktatásügyet kellene mindenekelőtt preferálnia.

Hétfőn, napirend előtti felszólalásomban arról emlékeztem meg, hogy XX. századi politikánkban volt rá példa, hogy háborúk, forradalmak és a trianoni katasztrófa után kivérzett nemzetet talpra lehetett állítani, meg lehetett erősíteni azzal, hogy az oktatásba és a kultúrába aránytalanul, a többi ágazathoz képest aránytalanul nagy pénzt, erőt és szeretetet invesztáltak. A válaszában Hiller István miniszter úr igazat is adott ennek az állításnak, mi több, még kiegészítette azokat az érdemeket, amelyeket gróf Klebelsberg Kunó neve mellett felsoroltam. Azonban sem ő, sem Veres János miniszter úr a tegnapi expozéjában nem adott választ arra a kérdésre, amivel a megszólalásomat kezdtem, hogy miért nem követjük azt a példát, ami bevált már egyszer Magyarországon, mi több, a nagyvilágban számos ország bizonyítja, hogy amikor nagy baj van - és most nálunk nagy baj van -, akkor az oktatás, a közoktatás és a felsőoktatás kellene hogy legyen az a terület, amely jóllehet nem egy évben belül, de belátható időn belül jelentős mértékben elő tudná segíteni, hogy az ország kilábaljon a katasztrófából.

Ez nem történt meg, holott mind a kormányprogram, mind a kormányzati felszólalások, mind a költségvetési törvénnyel kapcsolatos hozzászólások kapcsán gyakran elhangzanak azok a hívószavak, mint: reform, versenyképesség, igazságosság, az esélykülönbségek csökkentése, most pedig a nagykorú jelzőt is hallottuk itt közel egy órával ezelőtt. Én magam, bevallom, kicsit mindig mosolygok a politikának ezen a fogásán, hogy ilyen jelszavakkal próbálja az általa primitívnek tartott emberek agyába belesulykolni a lényeget. Az iskolákban szokásos jelszavakat a tantermek falára kitűzni - ott ez hat is a gyerekekre. Igen ám, csak az iskolákban ezekre a jelszavakra komoly figyelmet fordítanak, és ezeknek a tartalmát komolyan szokták gondolni.

(9.30)

Itt pedig, a költségvetési törvényben, bevallom, nem nagyon látom nyomát ezeknek a jelszavaknak, ezek érvényesülésének. Az alábbiakban a költségvetési törvény néhány vonatkozásával, passzusával szeretném alátámasztani ezt az állításomat.

A közoktatás összességében mintegy 11 milliárd forinttal kap kevesebb támogatást az idén, mint a megelőző években. Ez 2 százalékos csökkentés, ellentmond tehát annak a törekvésnek, hogy legalább szinten maradjon az oktatás, még az inflációt bekalkulálva is.

A közoktatásban szeptembertől áttérnek a tanévenkénti finanszírozásra. Ez önmagában nem baj, sőt talán kiszámíthatóbbá teszi az iskolák működését. Igen ám, de a szeptembertől esedékes finanszírozást egy olyan bonyolult számítási módszerrel tette elénk a költségvetési törvény, amiben igen sok a bizonytalanság. Pillanatnyilag az látható, hogy ha ezt a számítási módot és az idei költségvetési normatívákat vesszük alapul, akkor 2008-ra kivetítve ez a csökkenés már nem 11 milliárd, hanem 33 milliárd forint lenne.

Egyértelműen csökkennek, talán két évfolyam kivételével, a normatívák, azok a pénzek tehát, amelyeket a közoktatási intézmények egy-egy gyermek után kapnak. Tisztelettel kérdezem, mi indokolja azt, hogy például az általános iskola első évfolyamán az eddigi 204 ezer forinttal szemben 145 ezerre csökkenjen a normatíva. Minden gyakorló pedagógus, minden szülő, sőt a gondolkodó, értelmes ember is tudja, hogy a közoktatás első éve és évei meghatározóak az ember későbbi útját illetően. Ha ebben az első évfolyamban ilyen jelentős csökkenés van, ezt csak osztályösszevonásokkal, létszámemelésekkel, pedagóguselbocsátásokkal lehet kompenzálni, sokkal kevesebb figyelem fordul majd tehát ezekre a kisgyermekekre. De ugyanígy kérdezhetném a 10. évfolyamon a 262 ezer forintos normatíva 219 ezerre történő csökkenését, ami 17 százalékos - vajon mi indokolja?

Évek óta visszatérő téma a költségvetési törvény tárgyalásakor a művészetoktatás, holott jól tudjuk, hogy a művészetoktatás nem valami úri mulatság, nem valami luxus, hanem kihat a gyermek értelmi fejlődésére, sok hátrányos helyzetű kisgyereknek pedig az egyedüli lehetőséget teremti meg arra, hogy megkapaszkodjék, hogy valahol sikeres legyen, zenében, táncban, művészetben. Kérdezem, mi indokolja ismételten, hogy az alapfokú művészetoktatás normatíváját 59 ezer forintról 49 ezerre szándékozik csökkenteni a javaslat. És mi indokolja azt, hogy ezt a normatívát az alapnormatívákból kiveszik, és a kiegészítő normatívákba teszik?

A bizottsági ülésen felolvastam egy levelet az egyik olyan levélből a sok közül, amely hozzám eljutott, ahol egy alapfokú művészetoktatási intézmény arról számol be, hogy olyan szép nevű kis falvakban, mint Borzavár, Csetény, Lókút, hogy szűkebb pátriámat, a Dunántúlt említsem, ezek a normatívák egyértelműen biztossá teszik, hogy meg kell hogy szüntessék az alapfokú művészetoktatási intézményt. Ezekben a kis, apró dunántúli falvakban nem jó a közlekedés, két-három óránként jár egy busz. Ha ott nem lesz művészetoktatási intézmény, ezek a gyerekek ettől végérvényesen elesnek. És lehet, hogy az életük komoly, nagy lehetőségét veszítik el.

Nem a költségvetési törvényben, hanem az úgynevezett salátatörvényben van, de szorosan idetartozik, ezért említem meg: mi indokolja azt, hogy az ingyenes tankönyvellátás köréből kiveszik a háromgyerekes családokat? Kérem, tegnapelőtt az oktatási bizottságban rákérdeztünk erre, és az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára nagyvonalúan azt a választ adta, hogy a háromgyerekes családok túlnyomó többsége, igen nagy százaléka amúgy is beleesik azon kategóriák egyikébe, akik ingyentankönyvet kapnak, akik állandó segélyben részesülnek, tartósan betegek, nem sorolom föl. Rákérdeztünk, hogy végeztek-e számításokat a tekintetben, hogy hány ilyen gyerek van. Kiderült, hogy semmilyen számítás nem alapozta meg ezt a változást. Végül a szakállamtitkár úr nagyvonalúan azt mondta, hogy a gyerekek nagy többsége amúgy is ingyentankönyvet fog kapni, mert hiszen beleesik azon négy kategória valamelyikébe, amelyik megmaradt a támogatottak körében.

Az elmúlt idő túlfeszített munkájában mindössze arra volt lehetőségem, hogy véletlenszerűen megkeressek hat-hét iskolát, végül is ma reggel kaptam meg a hetediktől a választ, hogy szembesüljünk azzal, mit jelent ez. Nos, azt jelenti, hogy az eddigi támogatottak köre átlagban mintegy 25 százalékukra, egynegyedükre szűkül le. Ők azok, akik a jövőben ingyenes tankönyvellátásban fognak részesülni; mellette sok háromgyerekes szülő, akik nem kapnak rendszeres segélyt, akik nem tartósan betegek, akiknek a szülei éjt nappallá téve dolgoznak, de kis keresetűek, ettől elesnek vagy eleshetnek.

Szinte látom az államtitkár úr szemén a választ, hogy hiszen az iskola adhat nekik támogatást, illetve a fenntartó, hiszen fejkvóta szerint jár a 10 milliós tankönyvtámogatás. Szeretném jelezni, hogy a tavalyi évben az átlagos tankönyvárnál, az átlagot pontosan nem tudom, de a két véglet 8 ezer és 25 ezer forint között volt, az átlag olyan 15-16 ezer forintra esett. Ha nem biztosítanak magasabb összeget az iskolának, kik lesznek azok, akik elesnek ettől a támogatástól? Bizony azok a háromgyerekesek és a gyerekeket egyedül nevelők, akik eddig ezt megkapták.

Birtokomban van egy olyan levél is egy háromgyerekes pedagógus tanártól, aki tudományos fokozattal rendelkezik, ezért igen magas a fizetése: nettó 120 ezer forint, kedves képviselőtársaim! Nettó 120 ezer forint. A felesége gyermekgondozási segélyen otthon van, a jövedelmük tehát nagyjából ennyi. Ennek a pedagógusembernek kell majd kifizetnie a sorba iskolába lépő gyermekeik után a tanév elején azt az átlagban körülbelül 15-20 ezer forintos tankönyvdíjat, ami megközelítőleg egy hónapos fizetése. Ezek az emberek éhezni fognak, ha nem kapják meg ezeket a segélyeket!

Kérdezem továbbá, mi indokolja azt, hogy a dyslexiás, dysgraphiás, dyscalculiás gyerekek, akik külön fejlesztést, külön bánásmódot igényelnek, kikerültek a sajátos igényű nevelési gyerekek sorából.

A kormányprogram ígéretet tett az iskolafelújításokra. Nem tudom, tudják-e, hogy a magyarországi iskolák 60 százaléka komoly felújításra szorul, 13 százaléka még a XIX. század végén épült, és így tovább - ezek az adatok ellenőrizhetők.

A költségvetési törvény iskolafelújításokra mindössze 490 millió forintot irányoz elő; 490 milliót, amikor egy családi ház felújítása valahol 10 milliónál kezdődik. Egyetlen iskola, kettő iskola felújítása elviszi ezt az összeget. Hol köszön vissza akkor a költségvetési törvényben az, amit már a kormányprogramban a kormány maga vállalt?

Szót kell emelnem a pedagógusokról is, akiknek a nyári változtatások következtében, csökkenő túlóraszámuk és a megemelt 2 óra miatt - erről is volt egy felszólalásom, nem akarom önmagamat ismételni -, már most átlagban 10-15 ezer forinttal csökkent a fizetésük. Szeptembertől plusz 2 órát tanítaniuk kell, nulla fizetés mellett, amikor ez most is alacsony. Mi több, nagyvonalúan számolva a pedagógusok 8-9 százaléka elbocsátás előtt lesz.

Milyen világ lesz az, ahol a gyerekek kevesebb pénzt kapnak, ahol rosszkedvű, fáradt pedagógusok fogják őket tanítani? Veres pénzügyminiszter a tegnapi expozéjában azt mondta, hogy természetesen a munkáltatók növelhetik ezeket a béreket. Kérdezem, hogy miből? Kik az iskolák munkáltatói? Az igazgatók. A költségvetésüket pedig az önkormányzatoktól kapják. Az önkormányzatok pedig, mint jól tudjuk, olyan hiánnyal rendelkeznek, idézek néhány gondolatot az ÁSZ-jelentésből: "jelentős részük csak hitelből tudja a működését biztosítani" - írja az ÁSZ.

Azt is írja, hogy "a 2006. április 1-jei 3 százalékos béremelés áthúzódó hatására a járulékszámításokkal együtt, az 1 milliárd 298 millióval szemben a központi költségvetés mindössze 169 milliót irányzott elő". Kérdezem akkor: miből várható vagy miből gondolható, hogy ezek az önkormányzatok mint fenntartók ki tudják egészíteni a pedagógusbéreket, ki tudják egészíteni a tankönyvdíjakat, és így tovább?

(9.40)

Említenék még néhány olyan anomáliát, ami megint csak a költségvetési törvényből olvasható ki. Megszűnik szeptembertől a kistelepülések iskoláinak a támogatása. Kérdezem: miért? Miniszterelnök úr többször ígérte, hogy a kistelepülések megtartják az iskoláikat, az a szükség, az az igény, az a perspektíva és törekvés, hogy lehetőleg minden kistelepülésnek legyen iskolája. Mellette persze megjelenik egy emelt összeg a kistérségi társulások támogatására. Ebből mi következik? Az, hogy csak akkor juthatnak hozzá a kisiskolák a támogatáshoz, ha kötelező érvénnyel belépnek a kistérségi társulásba. Tudom, államtitkár úr, hogy ez az önök szándéka. El is fogadom, hogy módjukban és jogukban áll a költségvetésben a saját preferenciájukat megjeleníteni. De azt vitatom, hogy nem adnak helyt semmi egyéb elgondolásnak, nem teremtenek lehetőséget arra bármilyen szűk keretek között is, hogy azok a kistelepülési iskolák, amelyek úgy ítélik meg, hogy nekik nem jó a kistérségi társulás, mert rossz a közlekedés, vagy mert rosszban vannak annak a vezetőjével, és így hátrányos helyzetbe jutnak, legalább kaphassanak valami mentőövet, valami lehetőséget, hogy megmaradjanak.

Ugyanilyen anomáliának érzem azt, hogy csak a jóváhagyott programokban részt vett integrált oktatásnak van háromszoros normatív támogatása. Jól tudjuk, hogy az integráció egy szükséges és kívánatos cél az oktatásban, ez alatt mind a roma népességet, mind pedig a sérült gyerekeket érthetjük, de azt is jól tudjuk - és ezt szakemberek ezrei bizonyítják -, hogy sok olyan gyerek van, akinek nemhogy előnyös, hanem inkább kártékony a mindenáron történő integráció. Számukra miért nincs kiegészítő normatíva, miért kényszerítjük rá az iskolákat arra, hogy felkészületlenül, esetleg szakismeret nélkül, a háromszoros normatíva bűvöletében olyan integrációra vállalkozzanak, ami ezeknek a gyerekeknek inkább kártékony, mintsem előnyös lenne?

300 millió forint szerepel közoktatási speciális feladatok támogatására. Ezek között több olyat találtam, amit nem teljesen értek, és talán a fölösleges kategóriába utalható, de mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a példák között felsorolja a pedagógiai lapok támogatását, aminek nagyon örültem, hiszen én magam is főszerkesztője vagyok egy folyóiratnak, de azt már nem tudom elfogadni, hogy egyetlen példát említ zárójelben, és ez a Köznevelés. Ha a Köznevelés az Oktatási és Kulturális Minisztérium folyóirata, akkor szerepeljen ennek a költségvetése külön tétel alatt, de a pedagógiai lapok támogatásában ezt az egyetlen lapot megjegyezni akár példaként is, nos ezt én diszkriminációnak tartom.

Tegnap a késő esti órákban elég kedélyesen elcsevegtünk húszan-harmincan a parlament patkójában, és Kuncze képviselő úr többször következetesen azt reklamálta az ellenzéki politikusoktól, hogy mutassanak valami perspektívát, vagy mutassák meg, hogy hol vannak olyan helyek, ahol változtatni lehetne. Nos, ezen felbuzdulva kikerestem néhány olyan tételt és olyan fejezetet, amit nem értek, és ami meggyőződésem szerint felesleges pazarlás vagy legalábbis túlköltekezés akkor, amikor az oktatás ilyen hét szűk esztendőt él.

Először is megemlítem az emelt szintű érettségit. Tudom persze, hogy kormányrendelet és törvény írja elő azt, hogy az érettségi kétszintű lehet. De azt is tudjuk, hogy az egyetemek, az Országos Köznevelési Tanács és nagyon sok szakember annak idején az emelt szintű érettségi ellen szólt, és ezt a véleményét most is fenntartja. Mi indokolja akkor, hogy ilyen hét szűk esztendőben 1 milliárd 19 millió forint jelenjék meg csak az emelt szintű érettségire, miközben a középszintű, tehát a normál érettségire vonatkozó tételt sehol nem látom.

Ugyanez a véleményem a közoktatási ellenőrzési feladatról, amire két helyen összesen mintegy 600 millió forintot találtam. Szükségesnek, fontosnak tartom a közoktatási méréseket, de ha prioritásokat kell felállítanunk, akkor akár szüneteltethető is lenne néha egy-egy évben, hogy máshonnan pénzt szerezzünk.

Megint csak kérdezem, mi indokolja, hogy 161 millió forintot költsünk ilyen pénzszűkében a felsőoktatási gazdasági tanácsok támogatására. Vagy mit produkált eddig a Világnyelv-program, amely önálló tételként 50 millió forinttal szerepel a költségvetésben? Vagy mi indokolja, hogy az egyéb oktatási intézmények címszó alatt míg 2005-ben 1 milliárd 28 millió forint szerepelt, 2007-ben 5 milliárd 279 millió? S akkor itt vannak azok a fejezetek, mint az APEH, a VPOP, az NBH, amelyek költségei és támogatása jelentős mértékben megemelkedett.

Tisztelt Országgyűlés! Sokan meg szokták tőlem kérdezni, gyakran újságírók is, hogy vajon mi indokolja ezeket az intézkedéseket, amelyek könnyen beláthatóan rombolják - néha erőteljes szavakkal azt mondják, hogy tönkreteszik - az oktatást. Azt is meg szokták kérdezni, hogy ez vajon szándékos cselekedet-e. Nos, én nem gondolom, és nem is tudom, hogy mi indokolja, inkább azt hiszem, az a magyarázat, hogy nem jól okoskodnak a költségvetés előkészítői, a kormánypárti politikusok a jövőről. Mint mondtam, a jövőben akkor bizakodhatunk, hogy valóban felfelé ívelő lesz, ha az oktatást erősítjük. Ez a rossz gondolkodás csak további hanyatlást fog előidézni.

A fiatalok állapota eléggé tragikus, mind az egészségügyi, mind a pszichés, mind pedig a gazdasági helyzetük. Ferge Zsuzsa kutatásaitól kezdve Czeizel Endre és más orvosok vizsgálataira utalhatok, amelyek mind azt mutatják, hogy igen-igen nagy baj van. Ha az ifjúságra nem fektetünk nagyobb energiát és több pénzt, akkor a helyzet tovább fog romlani. Pedagógiából, de tapasztalatból is jól tudott tény és helyzet az, hogy amit elmulasztunk a fiatalok nevelésében öt-hat-hét-nyolc-kilenc éves korban, arra soha az életben nincs már lehetőségünk, hogy pótoljuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezeknek a javaslatoknak a nagy részét természetesen módosító indítványként be fogjuk nyújtani. Kérem önöket, főleg a pedagógiához vonzódókat, hogy fontolják meg és támogassák ezeket. Mi több, arra kérem a kormánypárti képviselőket - hiszen csekély féléves parlamenti tapasztalatom azt mutatja, hogy az ellenzéki javaslatoknak valamilyen oknál fogva egyszerűen nincs esélyük, hogy megszavazzák -, hogy nyújtsanak be önök olyan módosító indítványokat, amelyekkel ez a helyzet valamennyire még javítható, mert a pillanatnyi kilátások elkeserítően és tragikusan rosszak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)