Készült: 2024.04.28.16:31:17 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

33. ülésnap (2006.11.17.), 288. felszólalás
Felszólaló Dr. Nagy Kálmán (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:59


Felszólalások:  Előző  288  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon az egészségügyi költségvetés életbelépésével elkezdődik egy olyan fajta humánkísérlet, ami még nem volt a világon, a résztvevő tízmillió ember, és azt is el kell mondanom, hogy a résztvevők a beleegyezési nyilatkozatot nem írták alá. Azt is el kell mondanom, hogy mint minden humánkísérletnek, ennek is lesznek mellékhatásai, és a mellékhatásai rendkívül súlyosak lesznek, olyanok, amelyek nem beláthatók. És azt is el kell mondanom, hogy ilyen jellegű vagy hasonló jellegű változás gyakorlatilag az elmúlt harminc-negyven évben a művelt világban, Európában nem volt. Azt is el kell mondanom, hogy a társadalom minden rétegét érinti, és azt is el kell mondanom, hogy mindenki kényszerűen vesz benne részt.

Az egészségügy az egyetlen olyan ágazat, végigtekintve, ahol minden elemében csak a költségeknek a megvonását látjuk. Kétségtelen, hogy prioritást kap az évtizedek óta már prioritást nyert kardiovaszkuláris betegségek és daganatos betegségek kezelése, de ugyanakkor olyan jellegű átalakulásokat involvál a költségvetés, amelyeknek még csak nem is sejthetők, nem is beláthatók a jövőbeni következményei.

Sokan arra hivatkoznak, hogy a magyar orvoslás milyen rossz, mennyire alacsony színvonalú, mennyire strukturálatlan, mennyire-mennyire nem éri el a megfelelő eredményeket. El kell mondanom, hogy Magyarországon az elmúlt években - először Magyarország történetében - elértük, hogy 5 ezrelék volt a csecsemőhalálozás, ez tehát azt jelenti, hogy ezer csecsemőből csak öt halt meg. Ez egy hihetetlen, egy európai szintű eredmény; az úgynevezett szocializmus időszakában hosszú ideig 20 ezrelék körül volt a csecsemőhalálozás.

Magyarországon elértük azt, hogy a beteggondozási rendszer kialakult. Elértük azt, hogy egy teljes védőnői hálózat gondozta a gyerekeket. Elértük azt, hogy körülbelül a gyerekeknek a 80 százalékát gyermekszakorvos látta. Elértük azt, hogy a felnőttdaganatos ellátásnak az eredményei is kezdtek javulni, mert tíz év óta a gyermekdaganatos ellátás valóban európai szintű eredményeket ért el. Elértük azt, hogy a krónikus betegeknek a gondozása folyamatossá vált, és az életminősége jelentősen javult. Ezek után a magyar egészségügyet úgy beállítani, hogy ez egy halódó ágazat és reformra szorul, olyanfajta reformra, amelynek a következtetéseit nem látjuk...!

És ha jól emlékszem, volt egy népszavazás, amely a kórház-privatizáció kapcsán bár indirekte tette fel ezt a kérdést, de mégiscsak feltette a kérdést: akarunk mi olyan egészségügyet, amelyik generális változáson megy keresztül? És mit válaszolt a társadalom? A társadalom azt válaszolta, hogy nem.

Ma mi a helyzet az alapellátásban? Az a helyzet az alapellátásban, hogy az orvosok nem tudják, hogy mi következik, amikor január 1-jén belép az első beteg hozzájuk. Azt sem tudják, hogy amikor belép az első beteg hozzájuk, akkor ki fogja beszedni tőlük a vizitdíjat, hogyan fognak elszámolni a vizitdíjjal, hogyan lesz, ha három darab fémszázast adnak nekik, vagy egyszerre egy tízezer forintost, hogy adjanak vissza belőle. És az is nyilvánvaló, hogy a vizitdíj, különösen Magyarországon, a mai orvos-beteg találkozási gyakorlat kapcsán jó, hogyha fél évig fog tartani, és azt is el kell mondani, hogy a keleti megyékben teljesen behajthatatlan lesz egy jelentős részében a populációnak.

Kérdezem én: önök egyenlőséget akarnak az ellátásban? Hát hogyan lehet úgy egyenlőség az ellátásban, hogy az ország egyes területein 100 százalékban befizetik a vizitdíjat, a másik területén meg 40 százalékban? Hol van benne a kompenzáció a költségvetésben? És az a 30 milliárd forint körüli összeg, amit önök a vizitdíjjal próbálnak beszedni a lakosságtól, az milyenfajta értékként jelenik meg, amikor még ma sem tudjuk biztosan, hogy vajon ki fogja kapni a vizitdíjat, hogyan lesz az elszámolás folyamata?

Ugyanakkor már azt is kiszámítottuk, hogy a vizitdíjjal, a különböző egyéb költségekkel egy család, ha olyan jellegű szolgáltatásokat vesz igénybe, ami az egész családot érintő három-négy kórházi megbetegedést jelent évente, ami nem ritka, akkor mindennel együtt körülbelül 40 ezer forint mínuszt jelent a család számára összességében.

De vegyük a kórházi ellátást! A családoknak és a betegeknek bejárt útjaik vannak. A bejárt utak azt jelentik, hogy az egészségügy általában bizalomelven alapul, ez azt jelenti, hogy nekem bizalmam van a családorvosomhoz, a családorvosom pedig ismer olyan kórházi orvost, akivel kapcsolatban van. És nem kell önöknek mindig a legrosszabb dolgokat feltételezni, mert Magyarországon az orvosoknak a jelentős része tisztességes és korrektül látja el a munkáját. Egy törpe kisebbségből levezetve olyan valamit feltételezve, ami általános, teljesen elfogadhatatlan morálisan az az álláspont, aminek alapján azt gondolják, hogy Magyarország az orvoscsalók országa!

Én azt gondolom, hogy a kórházi ápolási díjnál is pontosan hasonló a helyzet. Igazából mi nem tudjuk, és nem tudjuk belátni azt sem, hogy a kórházi ápolási díj befizetése mit jelent a kórházak számára. Ott ennek a beszedése még átláthatatlanabb. Igazából több kórházigazgatót megkérdeztem, hogy mi fog történni. Azt mondja, hogy nem tudja, mert nem látja, hogy mi fog megtörténni, mert sem az adminisztratív lehetőségek, sem az emberek, akik képesek végrehajtani ezt az utasítást, sem a betegek... Gondolják el, van olyan kórház, ahol nyolcvan vagy száz rendelés van, és ha ezeknél a napi betegforgalom csak húsz beteg, hogyan fogják tudni ezt a vizitdíjat beszedni? Az élet és amit önök leírtak számunkra, az eltávolodott egymástól.

(18.30)

Vegyük a progresszív betegellátást: a progresszív betegellátásban a betegnek el kell jutnia az ellátás csúcsára. Ma az ellátás csúcsára való eljutásnak van egy bizonyos folyamata. Kétségtelenül helyes az, ha tisztességesen kezelik a várólistákat, akkor a betegek a várólistának megfelelő sorrendben jussanak az ellátásukhoz. De gondolják meg, hogy a 31 vagy 32 kijelölt kórház közül, amelyek biztos finanszírozásúak, egyetlenegy az, amelyik a jövőben biztonsággal várólistát készíthet - senki más. És mit csinálunk a többi beteggel?

Azt gondolom, hogy nem lehet, különösen egy olyan érzékeny területen konzekvenciamentesen dolgozni, ahol bizony embereket veszíthetünk el, és nem is kis számban. Mert nem lehet azt elvárni az emberektől, hogy egy teljesen más rendszerbe átlépve abban a pillanatban elkezdjenek másképp gondolkodni. Ez teljesen irreális. Ők azt hitték, hogy biztonságban vannak, és azt hitték, hogy az állam, azaz mi felelünk értük. Éppen ezért, ha elégedetlenek voltak az orvosukkal, elégedetlenek voltak a kórházukkal, akkor tudják, hová fordultak? Az Egészségügyi Minisztériumhoz. Méghozzá nem is kis számban, hanem tömegesen. Most az Egészségügyi Minisztérium levetkőzte ezt a feladatot, áttette egy közbenső szervhez, és azt mondja az állampolgárnak, hogy keresd meg azt; erre költségvetést is biztosítunk a következő költségvetésben. És ha ennél a szervnél jelentkezik az állampolgár, azt fogja mondani, hogy ha azt hiszed, hogy igazad van, mert szerintünk nincs igazad, akkor perelj be.

Eddig mindig az volt, hogy egy politikailag jól determinált szerv állt szemben az állampolgárral. Tudták, hogy ki az egészségügyi miniszter, tudták, hogy hová tartozik, tudták, hogy mi a politikai felelőssége. Most nincs ilyen. Most egy közömbös szerv fog vele szemben állni. Az a közömbös szerv, amelynél azt fogják mondani neki, hogy kérem, uram, pereljen be. Tételezzük fel, hogy a betegnek igaza lesz; majd három év múlva, amikor a pernek vége. Akkor vissza fogja kapni azt a fajta esetleges anyagi kártérítést.

Erre x példát tudok mondani. Voltam Amerikában egy olyan összejövetelen, ahol egy úr a biztosítót perelte azért, mert a feleségének nem biztosított egy ellátási formát, akinek emlőrákja volt, egy őssejt-átültetést. A per három és fél évig tartott, a férj egymillió dollárt kapott. De közben meghalt a felesége, és maradt négy gyereke. Hogy gondolják, hogy az emberek a mai rendszerből átlépve egy másik rendszerbe, egyik pillanatról a másikra alkalmazkodni tudnak ehhez? Ez képtelenség! Ha felsoroljuk azokat az intézményeket és azok költségvetését, az előbb itt nézegettem ezeket, gyakorlatilag minden olyan jellegű intézmény, amely meghatározó szerve volt eddig a magyar egészségügyi ellátásnak, ilyen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, ilyen az Országos Vérellátó Szolgálat, amely nem érdemli meg, hogy a törvényben kis betűvel szerepeljen a neve, de számos más olyan jellegű szervezet, amelyik nagyra becsült szervezet volt, költségvetési hiánnyal fog küszködni.

Hivatkozom arra, hogy Magyarországon az Országos Idegsebészeti Intézetben ezreket operáltak meg agytumorral. Ezekkel a betegekkel mi lesz? Hogy fogják egyik pillanatról a másikra átvenni ezeket a betegeket más intézmények?

Összességében azt kell mondanom, hogy a költségvetésben nem az a legnagyobb baj, hogy nem látjuk azt, hogy mi lesz egy év múlva. Az a legnagyobb baj, hogy nem látjuk, mi lesz két év múlva. Mert hogy egy év múlva mi lesz, mi következik ránk, azt látjuk. Zűrzavar következik ránk. De mi lesz a következő évben? Mit csinálunk ebből? Hogy megy tovább ez? Azt gondolom, jobb lenne most felismernünk a saját hibáinkat. Mi korábban javasoltunk egyfajta rendszert, amelyben világosan megjelenik egyfajta regionalitásnak az elve, világosan megjelenik egyfajta, a gyógyító intézetbe való eljutás lehetősége.

Tudják önök, hogy igazából egy korrekt országban önök nem is jogosultak egy ilyenfajta költségvetés elkészítésére? Hiszen egy művelt országban rengeteg, a kormánytól független, a kormánynak el nem kötelezett egészségügyi tervező van, aki olyanfajta költségvetést tud csinálni, amelyik az ellátottakból magukból indul ki. Nem hiszem el, nem tudtam elképzelni azt, hogy bármilyen politikai alakulat ekkora terhet vesz magára, mint ahogy most történik. Ma úgy gondolom, hogy mindent el kell követnünk, mert ez a költségvetés el lesz fogadva, hogy a következő évben a kárenyhítés megtörténjen, és amennyire lehet, megtartsuk az embereket, megtartsuk a jelenlegi eredményeket, amiket elértünk a világban, az orvoslásban, a betegek érdekeinek védelmében.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  288  Következő    Ülésnap adatai