Felszólalás adatai

Az első és legfontosabb kifogásunk az, hogy az egész afganisztáni feladatvállalásunkkal kapcsolatban nem született még egy úgynevezett exit strategy vagy másféleképpen, magyarul fogalmazva egy kivonulási tervezet - nem tudom a pontos, jó fordítását -, egy kiszállási elképzelés, stratégia, amely tagoltan, pontosan leírná, hogy a misszióból, a feladatvállalásból való kivonulásunk milyen ütemezés szerint, milyen tartalmakkal, hogyan történjen. Ez egy óriási hiányosság. Más országok már ezt megtették, legalábbis az időpontokat pontosan kitűzték, tehát valamiféle rendezett, végiggondolt stratégia alapján fogják elhagyni ezt a területet, és fejezik be a feladatvállalást.

Azt mindenképpen üdvözöljük, hogy az úgynevezett tartományi újjáépítési csoport, ez az úgynevezett PRT 2013 márciusában befejezi a tevékenységét. Már másfél éve körülbelül tényleges újjáépítési tevékenység ebben a tartományban nem zajlik. Baghlan tartományról beszélünk. Ez a csoport beszorult egy völgybe, és amióta a biztonsági helyzet romlott, azóta tényleges munkát nem tudtak végezni.

Azon kívül, hogy a biztonsági helyzet romlott, és erre majd még visszatérek, az is tény, hogy maga a csoport tevékenységében leginkább arra szorítkozott, hogy nem megteremti az afgán szerepvállalás feltételeit, hanem inkább pótolja azokat. Mondok egy egészen triviális, egyszerű példát. A rendelők csak addig képesek működni, amíg a PRT részéről ott valamelyik orvos szolgálatot teljesít. Ha nincs a PRT-csoport részéről orvos, akkor nagyon nehéz afgán orvosokkal pótolni őket. Tehát úgy érzik maguk az afgánok is, hogy a feladatvállalás esetlegesen kockázatos ebben a helyzetben.

Ami szintén idetartozik, tehát addig az alapvető cél azt jelenti, hogy kérdőjeles, tehát az a fajta afgán szerepvállalás, ami majd az önállósághoz fog elvezetni, egyelőre még mindig kérdéses. A járőrszolgálatot például nem tudtuk megfelelő hatékonysággal végezni. Az új-zélandi miniszterelnök ezt szóvá is tette, hogy ott áldozatokat is követelt az ő részükről a mi körzetünkben ez a hiányosság. De rögtön hozzá kell tenni, hogy ezért nem az ott szolgálatot teljesítő magyar katonák a hibásak, hiszen a körülmények és a felszereltségük is rendkívül siralmasak. Emlékeim szerint 500 milliós támogatásról 115 millióra esett vissza a támogatása ennek a csoportnak, a felszereltsége rendkívül hiányos.

(16.50)

És még egy nagyon érdekes jelenség, hogy kiképzett afgán alakulatok lövöldöznek a NATO-egységekre. Jóllehet nekünk ebből még veszteségeink nem voltak, de az egész kísérletnek az egyik gyenge pontjára ez a jelenség elég erőteljesen rávilágít. Ugye, erről legendák is képződtek már, sőt könyv is jelent meg arról, hogy innen-onnan összebuherált szereléssel próbálják a szolgálatukat teljesíteni az ottani magyar katonák. Ez a helyzet nyilván nem tartható fenn sokáig.

A következő, ami megfontolandó, nyilván itt valóban jogos az az igény is, hogy a későbbiekben le kell vonni a következtetéseket, hogy hogyan lehet valóban a helyi lakosságot bevonni, hogyan lehet ezt a fajta önállóságot megteremteni, elősegíteni. Megszokott jelenség és mindennapi tapasztalat, hogy az újjáépítés és a fegyveres szolgálat összevonása nem biztos, hogy szerencsés konstrukció. A helyi lakosokban inkább bizalmatlanságot vált ki, ha fegyveres csoport és újjáépítés egybeolvadva jelenik meg. Akkor vesznek részt ezekben a tevékenységekben, amikor a biztonsági helyzet stabil. Egyébként kockázatosnak gondolják a részvételüket, és nyilván az önállóságot nélkülük megteremteni elég nehézkes.

A következő kérdés, ami szintén problémás, a kabuli reptér védelme. Itt, ha jó az emlékezetem, egy 230 fős csoport fogja védeni a repteret, és valamikor 2013. december 31-ig szól a küldetésük. Több felől meg lehet közelíteni ezt a dolgot. Egyrészt talán kevésbé kockázatos, nem annyira a tűzvonalban teljesített szolgálat a reptér védelme, ám ez azt is fölveti, hogy nem kizárt annak lehetősége, hogy mi fogjuk lekapcsolni a villanyt Afganisztánban. Nem nagyon lehet tudni a kivonulás időpontját, hogy ennek a feladatnak a teljesítése mikor ér véget. Tehát nem biztos, hogy szükségszerű volt elvállalni ezt a feladatot, elképzelhető, hogy valamilyen más közreműködési formát kellett volna találnunk.

És még egy elem: szinte semmit nem tudunk erről a különleges műveleti csoportról, ennek létszáma meg is duplázódott, és a pakisztáni határ közelébe vezényelték őket. Tehát nem egészen lehet tudni, hogy most milyen feladattal, milyen időtartamra, egészen pontosan milyen küldetésre szánta őket a kormányzat. Erről jó lenne azért bővebben beszélni. Azért is hiányoltam a legelején ezt az átfogó kivonulási stratégiai tervet, mert akkor nem lennénk bizonytalanok ebben az esetben sem, hogy most ezzel a különleges műveleti csoporttal mi is a szándék, mi a pontos elképzelés őket illetően.

Ezek a kifogásaink és a kritikai észrevételeink. Végezetül azt azért engedjék meg, kedves képviselőtársaim, hogy az ott szolgálatot teljesítő katonáknak a köszönetünket kifejezzük, és a helytállásukért mindenfajta tiszteletet megadjunk nekik, hiszen nem mindennapi körülmények között teljesítenek szolgálatot, és ezért valóban főhajtás illeti őket. Végezetül azt jegyezném meg, hogy nagyon sok katonacsalád valóban a jövőjét arra építi, hogy külföldi missziókban próbálja a boldogulását keresni, hiszen a megélhetés ott biztosítottabb. Ez azért olyan szempontból is meggondolandó, hogy az itthon szolgálatot teljesítők járandóságát is rendezni kellene, hogy ne ez legyen az egyetlen vonzerő ebben a pályában.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)