Felszólalás adatai

BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Először csak tényleg egy gondolatot arról, hogy elnök úr azt említette, hogy nagyon belemegyünk abba, hogy egyben tárgyaljunk ennyi módosító indítványt. Az a helyzet, hogy nem nagyon lett volna értelme azt javasolnunk, hogy bontsuk szét részletekre, hiszen a patkó másik oldalán egy szakpolitikus ül, aki ezzel a témával foglalkozik, ráadásul vele éppen egyet is értünk azokban a kérdésekben, amikkel ő kíván foglalkozni, tehát önmagunkkal elég nehéz vitatkozni.

De annál súlyosabb a dolog, mert azt kell tudomásul vennünk - meg nem értjük és el nem is fogadjuk, de tudomásul kell vennünk az eddigi vita lefolytatásának tapasztalatai alapján -, hogy elszánta magát a kormányzat arra, hogy nem kívánja ennek a területnek a három egységét egyben, együtt kezelni. És elszánta magát arra, amit egyik képviselőtársunk említett a patkónak arról az oldaláról, hogy egy szálat kívánnak kihúzni, és majd így akarják a gordiuszi csomót fölbontani, nem pedig egy határozott vágással a problémát megoldani.

Ezért én tényleg csak a módosító javaslataink egyik velejével kívánok foglalkozni, mert a többi technikai jellegű módosító javaslatról nincs értelme beszélni, ha ezek, amiket említeni fogok, nem találnak megértésre és elfogadásra a kormányzati többség részéről. Ezek nevezetesen az ajánlás 2., 3. és 5. pontjai. Ez három definíció, ez a három definíció összefügg. És ha az a törvény legalábbis szóban és itt a szónoklatokban elmondott szándéka, hogy ezeket az embereket újra integráljuk és bevonjuk a munka világába, akkor ezeknél a definícióknál rögtön kizárjuk őket az igazi megoldásból. Miért? Azért, mert folyamatosan szakmai munkaképesség helyreállításáról beszélünk, folyamatosan arról beszél a kormányzati többség, hogy ott, ugyanazon a munkahelyen, ugyanazon munkakörben akarják ezeket az embereket rehabilitálni. És megfeledkeznek arról, hogy egy ilyen rehabilitációs folyamatnak zömében, többségében az a vége, hogy egy teljesen más pályát, teljesen más szakmát kell választani.

Hogy mást ne mondjak, általában legtöbbször pont a munkahelyi ártalmak vagy az ottani munkakörülmények okozzák azokat a súlyos változásokat, ami miatt nem fogja tovább ezt folytatni. Ezért mi azt javasoljuk, hogy ne szakmai munkaképességről beszéljünk, hanem általában munkaképességről, hogy hogyan lehet visszahozni a munka világába, értelmes tevékenység folytatására ösztönözni és segíteni ezeket az embereket, hiszen az ő erőfeszítésüket is kéri a jogszabály, tehát nem lehet azt mondani, hogy rájuk erőltessünk valamit, hanem őket is be kell ebbe vonni, és kérjük az ő erőfeszítésüket.

Tehát amiről szól a törvény - illetve az önök interpretációjában amiről szól -, hogy a megmaradt képességekre koncentráljunk, ezért a munkaképesség definíciójánál érdemes lenne akkor bevenni ezt, hogy egyébként a megmaradt munkaképességének megfelelő munkakörbe kerüljenek rehabilitálásra ezek az emberek. Hiszen ez a folyamat úgy működik, hogy két profilt kell fölállítani: az elvégezhető, betölthető munkakörökét, munkahelyekét és a megmaradt képességekét, és utána kerülnek javaslatok arra, hogy milyen irányba lehet elmozdulni.

Itt alapvetően három irány lehet. Vagy a munkahelyet igazítjuk hozzá a pácienshez vagy őt - amennyiben lehet a képességeit fejleszteni - a munkahelyhez, és a harmadik, benne van, hogy egy teljesen más szakmát kell neki tanulni. És ezzel a definícióval ezt kizártuk; mert amit tanult, amit betöltött, és amilyen képzettsége van. De ha ezek nem mennek, akkor miért zárjuk el az elől őket, hogy olyat is vállalhassanak, és olyan területre is kérjék a rehabilitálásukat, amit egyébként nekik újra kell tanulni. Azt gondolom, hogy ha ebben a háromban... - és természetesen ha nem definiáljuk, hogy mi az az együttműködési megállapodás, amit kötnek a rehabilitációra, akkor az egész lényege vész el, és a többi tényleg csak egy fölösleges vita lenne.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)