Felszólalás adatai

A képviselő úr azt mondta, hogy keresztény ihletettségű is volt ez a forradalom. Valóban, akiket kiszabadítottak börtönéből, például Mindszenty Józsefet, aki utána az amerikai nagykövetségen talált menedéket, ő is a magyarok szabadságát kívánta szolgálni. Hiszen a Magyar Katolikus Egyház vezetőjeként, azt hiszem, példaértékűen szállt szembe az akkori kommunista államhatalommal - nem kötött kompromisszumot, nem ült le tárgyalóasztalhoz, hogy valamiféle modus vivendit kialakítson a kommunista vezetőkkel, nem engedett az emberi méltóságból, nem engedett az emberi szabadságjogokból, hanem ha kellett, vállalta a börtönt, a körömletépést, a megkínzást, az ütlegelést és a teljes bizonytalanságot, de a kommunistákkal alkuba nem bocsátkozott.

A forradalom erkölcsisége sok minden másban is megnyilvánult. Talán mindnyájan láttuk azokat a régi fekete-fehér képeket, amelyeken különböző ládákban gyűjtöttek a forradalom áldozatainak, azoknak az árváknak, egyedül maradt gyermekeknek, asszonyoknak, akiknek a házastársa, férje meghalt a csatában, és azokból a ládákból senki egyetlenegy bankjegyet sem vett el, hanem azoknak a javára fordították, akik tényleg elvesztették valamelyik hozzátartozójukat.

(13.50)

Sokat hallhattunk arról, hogy a repeszektől betört egy-egy kirakat, de senki sem rabolta ki azokat a kirakatokat a forradalom napjaiban, hanem ott maradtak benne az áruk, senki sem vitte haza magával.

Vagy mondhatnék egy példát a saját körzetemből, Svéger Tamás példáját. Ő a Móricz Zsigmond körtéren harcolt mint körtéri pesti srác, ugyanúgy küzdött az ávósok ellen, aztán küzdött a szovjetek ellen, mint sok-sok más hazafi. De napnyugta után, miután talált a Himfy utca sarkán egy elhagyott kisbuszt, és körbement a környék utcáin, összeszedte a sérülteket; ugyanúgy összeszedte a magyar sérülteket, mint ahogy a szovjet sérülteket is. Hiszen aki már élet és halál határán volt, azokat begyűjtötte, és elvitte a mostani Szent Imre Kórházba a Tétényi úton, és akár a Szovjetunióból érkező emberről, akár magyar emberről volt szó, ugyanúgy elvitte, hogy ápolják és meggyógyítsák a sebeit. Ritka az ilyen pillanat egy ország történelmében, amikor ennyire össze tud fogni.

És azt láthattuk utána, hogy bár a külföldi kormányok nem avatkoztak be, de a külföldi államok különböző jótékonysági civil szervezetei óriási segítséget nyújtottak annak a több százezer magyar honfitársunknak, aki elmenekült a forradalom és a szabadságharc utolsó napjaiban a nyugati határ felé. Külön táborokat állítottak fel, külön igazolványokat állítottak ki a részükre, egészségügyi ellátást biztosítottak, élelmezést biztosítottak, és óriási nagy áldozatot vállaltak azért, hogy az elmenekült magyar honfitársaink egy új életet kezdhessenek ott, ahol nem üldözték őket politikai okokból. Azoknak a szervezeteknek igenis viszont köszönettel tartozunk, akik ezt Nyugaton, a mostani diaszpóra magyarságnak a segítésére megtették, és ott kiálltak a magyar emberek mellett.

Ugyanúgy nekünk is fontos, hogy a még köztünk élő egykori forradalmároknak megadjuk azt, ami törvény szerint nekik jár. Éppen ezért döntött a kormány arról, hogy azokat a juttatásokat, akár az '56-os, akár azelőtti, kommunizmus áldozatainak járó juttatásokat, kárpótlási nyugdíj-kiegészítéseket, amelyeket a Gyurcsány-Bajnai-korszakban befagyasztottak, és nem emeltek úgy, mint az alapnyugdíjat, ezt visszamenőlegesen is pótoljuk. Igyekszünk valamennyit visszaadni abból, amit 2008-tól elvettek, hiszen van olyan áldozat, akinek 2000-től, és van olyan, akinek 2008-tól egészen az idei évig nem emelkedett a juttatása, csak évről évre inflálódott. Mi azt mondtuk, hogy ezeknek az embereknek ez a nyugdíjrésze ugyanúgy kell hogy emelkedjen, mint ahogy az alapnyugdíj emelkedett mindenki számára, ezért a politikai rehabilitáltak számára 16,2 százalékos, míg a kitelepítettek számára 50 százalékos nyugdíjemelést szavazott meg a kormány ebben az esztendőben. Ezzel is kívánjuk ezeknek az embereknek az emlékét őrizni.

Azt nem tudjuk meg nem történtté tenni, hogy nem tudtak továbbtanulni, nem vállalhattak vezető állást, és mind a mai napig elszenvedik mindazokat a csapásokat, amelyeket akkor a kommunista rendszer mért rájuk, de valamit tudunk ebből visszaadni, valamit tudunk ebben kompenzálni. Nem tudjuk őket már visszahelyezni abba az állásba, amit képességeik alapján betölthettek volna, nem tudjuk a zaklatásokat meg nem történtté tenni, de valamit abból az igazságtalanságból, amit a történelem és a Gyurcsány-Bajnai-kormányoknak is az utolsó három éve megtett, igyekszünk kompenzálni (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), s ezeket a juttatásokat értéken tartani. (Dr. Józsa István: Ha ezt nem mondod, akkor megtapsoltalak volna!)

Köszönöm szépen a türelmet.