Felszólalás adatai

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Kézbe véve a most tárgyalt törvényjavaslatot, a címe után úgy ítéltem meg, hogy mivel itt különböző eljárási rendelkezésekről van szó, a sok súlyos törvény között ez egy viszonylag egyszerű, adminisztrációs karakterű javaslat lesz. A szöveg első olvasata is ezt igazolta vissza.

A mindössze hét oldalon megjelenő tíz paragrafus alaposabb tanulmányozása azonban gyökeresen megváltoztatta ezt a nézetemet. Éppen a lényegében a gyakorlatra vonatkozó, azt módosító, változtató rendelkezések, eljárások mutattak rá arra, hogy a törvényalkotás meghatározó jelentősége és rendkívüli felelőssége abban van, hogy a társadalom életében kialakult helyzeteket és helyzetváltoztatásokat, helyzetváltozásokat, folyamatokat kövesse, ne csak kövesse, hanem elő is segítse. Ez azonban ideális esetben van így, mert még szerves fejlődés során is - hát még gyökeres és gyors változások sodrában! - előfordul, hogy a gyakorlat és a törvény között ellentétek támadnak, rések, hézagok keletkeznek, a törvény elmarad a valóságtól, így a gyakorlat regulázására sem képes.

Ezt fogalmazza meg az Alkotmánybíróság 6/2001. számú határozata, megállapítva, hogy az Országgyűlés mindmáig nem teremtette meg maradéktalanul az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító mindazon jogszabályi feltételeket, amelyek megfelelő védelmet nyújtanak a nyilvántartásba vételi eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben. Ez a jogalkotói feladat elmulasztását jelenti, s így alkotmányellenes helyzetet idéz elő.

Érdemes és érdekes felfigyelni a dátumokra. Az Alkotmánybíróság e jogellenes helyzetre 2001. március 14-én utal, s előírja, hogy az Országgyűlés ezt 2001. december 31-éig szüntesse meg, és az új rendelkezések 2002. január 1-jén, illetve 2003. január 1-jén lépjenek hatályba. Ez azt jelenti, hogy az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító teljes feltételrendszer megteremtése és hatálybalépése átnyúlt az ezredforduló utáni periódusra.

Vajon miért érdekes és figyelemre méltó ez a tény? Azért, mert az egyesülési szabadság történelmi jelentőségű. 1945 előtt a társadalomban annyi közösség létezett, ahány létrehozását valami szükségessé vagy kívánatossá tette. Ezek nem rombolták szét a társadalom egységét, sőt éppen lehetőséget teremtettek arra, hogy abban mindenki helyet találjon magának.

Talán többen emlékezünk arra, hogy jóval 1990 előtt egy ismert szociológus közzétette az e közösségekre, szervezetekre vonatkozó kutatásait, kimutatva, hogy életkorra, nemre, társadalmi hovatartozásra, érdeklődésre és még számtalan egyéb szempontra alapozva hány meg hány közösség, szervezet adott, úgymond, otthont mindenkinek, akinek erre igénye és lehetősége volt. Ez az írás meglehetős nyugtalanságot váltott ki az MSZMP vezetőinek körében; nem véletlenül, hiszen az ő diktatúrájuk éppen úgy keletkezett, hogy színre lépésük után szinte nyomban megszüntették ezeket a közösségeket, s a szocializmust, a közösségi társadalmat egyetlen közösségre: egy pártra építették. Bármely más közösség az egypártrendszer bomlasztását jelentette. Természetes tehát, hogy az egypártrendszer létrejöttét, a szocializmus megteremtését egyebek mellett az egyesülési szabadság korlátozása alapozta meg, tette lehetővé.

Ha az előttünk fekvő törvénytervezetben és annak indoklásában a történelmi politikai analízis érdekében megkeressük a dátumokat, s azokat kronológiai sorrendbe állítjuk, majd hozzárendeljük a jelen törvényjavaslat módosításait, kiegészítéseit, változtatásait, értelmezéseit, akkor szinte iskolapéldáját kapjuk az idő ritmusának, a politikai helyzet változásának és a törvényi tartalom szoros összefüggésrendszerének.

A gyors áttekintés azt mutatja, hogy 1945 után mintegy 14 éven át semmiféle egyesülési formátumról szó nem esett. Először 1956 után, 1959-ben és 1960-ban foglalkoztak az úgynevezett alapítványokkal. Az 1959. évi IV. törvényt a jelen javaslat három paragrafus tíz bekezdésével teszi használhatóbbá. Hangsúlyos e rendelkezéscserék, kiegészítések közepette a közalapítvány fogalmának az értelmezése, mely a polgári törvénykönyv 74. § g) paragrafusának (1) bekezdése helyébe a következő fogalmazást állítja: "A közalapítvány olyan alapítvány, amelyet az Országgyűlés, a kormány, valamint a helyi önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából hoz létre. A törvény közalapítvány létrehozását kötelezővé teheti." Majd az idézett paragrafus (8) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezést állítja: "A közalapítvány gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi."

Azért volt érdemes a tíz bekezdésből e kettőt kiemelni, mert az itt szereplő fogalmak világosan mutatják a helyzet változásának nyomon követését. E törvényi változtatás mintegy 42 évet ível át. 1960-ban az alapítványokkal kapcsolatos ügyintézés került előtérbe, a változtatások is pontosabb eljárásmódot, intézkedési rendet tartalmaznak.

1989-ben a rendszerváltoztatás előszeleként jelenik meg a törvények között a II. törvényben az egyesülési jog. Itt két jellemző motívumot emelek ki. Az egyik az, hogy 1989 már nemcsak időben van közel a rendszerváltozáshoz, hanem a gondolkodásmód, a terminológia is korszerű.

(12.40)

Ezért az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 15. §-a helyébe léptet a törvényjavaslat új rendelkezéseket tíz bekezdéssel. Ezek az új rendelkezések biztosítják az egyesülési szabadság érvényesülésének még hiányzó jogszabályi feltételeit. Ez a másik motívum, amely kiemelésre érdemes, már csak azért is, hogy megkérdezzük, vajon egy demokratikus alapjog gyakorlásának törvényi biztosítékai miért várattak ennyi ideig létrejöttükre.

1997-ben több fontos, a gazdaságra vonatkozó törvény született a cégnyilvántartásról, a gazdasági szervezetekről, a közhasznú szervezetekről. A jelen törvényjavaslat 8. és 9. §-a több bekezdésben egészíti ki, változtatja meg e rendelkezéseket. Ezeknek célja az eljárásmód pontosítása, a szervezet létrehozásának feltételrendszere, a törvényesség biztosítása és gyakorlatban történő megvalósíthatósága. Éppen ezek okán a törvényjavaslat a perspektívára is utal, bizonyos eljárások ugyanis majd az országos ítélőtábla működésének létrehozásával lesznek jól megvalósíthatók. Így a törvény hatálybalépése is két lépcsőben történhet, 2002. és 2003. január 1-jével.

Úgy véljük, nemcsak a hatálybalépés perspektivikus. E törvényjavaslat törvényes intézkedési rendet kíván teremteni, ezért nemcsak az intézkedést, hanem annak határidejét is meghatározza az intézkedés kezdetétől a lebonyolítás végéig tartó napok számával. E határidőkről hosszan tartó vita lenne lefolytatható, hiszen mindenkinek vagy sokunknak van tapasztalata e területeken. Arról azonban még nem lehet tapasztalatunk, hogy ez az eljárásmód, ez az intézkedési rend - mely minden elemében gyakorlati - hogyan válik majd be a gyakorlatban, ezért a határidőkre vonatkozó vita csak a gyakorlati beválás vagy a gyakorlatban megjelenő problémák adataival lesz majd reális és érdemi. Ezért most arra kell törekednünk, hogy az Országgyűlés szüntesse meg az alkotmányellenes helyzetet, és annak örülhetünk, hogy a munka során éppen az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító, ma még hiányzó jogszabályi feltételeket teremthetjük meg.

Mindezek miatt és az időhiány okán itt ki nem fejthető érdemek miatt a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről a T/5102. számú, a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint az egyes cég-, csőd- és felszámolási eljárási rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot vitára és elfogadásra ajánlom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)