Felszólalás adatai

DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokáig vajúdtam azon, hogy érdemes-e részt venni egy ilyen vitában, érdemes-e részt venni egy olyan vitában, amelynek a végeredménye nem kétséges: lesz egy döntés, és a döntés megint egy részmegoldást fog takarni. Érdemes-e részt venni egy olyan vitában, amely 1990-ben keletkezett, és az Országgyűlés ezt a kérdést még félig megnyugtatóan sem tudta lerendezni 2005-ig, tehát 15 éve. Ami akkor, '90-ben újdonság volt, ma már inkább történelem, és egyre inkább történelem lesz. Ami akkor, 1990-91 környékén megoldandó probléma volt, azóta sem oldódott meg.

Hogy a bajok gyökerét egy kicsit próbáljam láttatni, emlékszem arra, amikor Hankó Faragó államtitkár úrral együtt ültünk az alkotmányügyi bizottsági ülésen, és épp az átvilágító bírókat hallgattuk meg, akkor két jellemző történetet meséltek el. Az egyik, hogy hogyan jött létre ez az átvilágító testület, a másik pedig, hogy hogyan lehet beleesni valakinek a saját csapdájába. Úgy jött létre ez az átvilágító testület - amely a teljes magyar közélet tisztaságát lett volna hivatva mintegy három fővel... -, hogy megjelent egy fekete autó egy bíró háza előtt, megkérték, hogy fáradjon Pestre, és ahogy Pestre ért, tíz perc múlva átvilágító bíró lett. Ennyit az ügy akkori komolyságáról. Szó szerint ez van a jegyzőkönyvben, tehát megkérdezték, a válasz az volt, hogy igen. Lehet, hogy tíz percnél rövidebb idő alatt lett átvilágító bíró az illető; megtekinthető az alkotmányügyi bizottság jegyzőkönyveiben.

A másik jellemző példa, amikor az átvilágító bíró maga sem tudta azt, hogy olyan ítélkezésben vett részt, ami alapján ő nem lehetett volna átvilágító bíró. Erről aztán a parlament később, jó öt évvel a történet után döntött. Akkor találtam mondani, hogy ne világítson az, akinek zárlatos a lámpája. Na, ezzel a zárlatos lámpával világít azóta az Országgyűlés. Hiszen felsorolták kollégáim, képviselőtársaim, hányféle kísérlet történt arra, hogy az igazságokból még igazságosabb megoldásokat szüljünk, hányféle szakmai és politikai megoldás volt arra, hogy ebből az igazságból ügynöklistákat szervezzünk, D-209-es ügyet formáljunk.

A D-209-es mellett még volt egy D-1-től 11-ig terjedő sorozat, amelyet egy másik bizottság nem egészen tudott kezelni, és ennek egy oka van: magunkban politikailag és erkölcsileg ezt a vitát nem tudjuk lezárni. Ennek másik oka az, hogy ezt a politikai és erkölcsi vitát mások feje fölött folytatjuk, olyanok felett, akik nincsenek és soha nem is voltak abban a helyzetben, hogy érdemben választ adjanak az általunk feltett kérdésekre. Ebbe tartozik a III/I. és III/II. ügyosztály valamennyi tagja, dolgozója, akkori alkalmazottja. Bocsánat, ők nem besúgók voltak. Ők egy jogállaminak nem nevezett állam - persze erre fél mondattal majd mindig utalni fogok - olyan alkalmazottjai voltak, akik esküt tettek nemcsak a rendszerre, hanem a feladat ellátásának titkosságára, mint ahogy esküt tesznek ma is vagy ugyanők, vagy késői követőik ezeken az ügyosztályokon vagy ebben a szervezetben. És nincs módjuk arra, hogy megmagyarázzák - még a bizottságok előtt sincs módjuk arra, hogy megmagyarázzák -, hogy mit miért tettek, kivel milyen kapcsolatuk volt. Ha erre kényszerítjük őket, akkor olyan válaszokat kapunk, mint a volt miniszterelnököktől, akik elnagyolták egy bizottság előtt ennek a válasznak a lehetőségét, vagy pedig azt mondták, hogy sose volt ilyen lista, vagy nem volt a kezükben. Mára kiderül, hogy volt a kezükben - ez is egy érdekes történet. Vagy pedig olyan válaszokat kaptunk, hogy megkerülte a volt szt-tiszt azt, hogy őt ki milyen feladattal bízta meg.

(13.20)

Tudniillik nagyon nagy hátrányuk származott abból később, hogy ezeket a kapcsolatokat ápolták. Hiszen volt olyan titkosszolgálati miniszter, aki direktben rugdosta ki őket, volt olyan, aki a kollégáin keresztül rugdosta ki őket, és végül a szervezet kezdett átpolitizálódni azért, mert mi nem adtuk meg azt az alkotmányos védelmet, és nem disztingváltunk a különböző szolgálatok között az elmúlt 15 évben egyszer sem. Ma is, képviselőtársaim, összekeveri mindenki a különböző ügyosztályokat, összekeveri azt, hogy ügynök, szt-tiszt, tartó tiszt vagy nem tudom, milyen fogalmakat, nem szeretném a teljes palettát felsorolni. És amikor összemossuk ezeket, elfeledkezünk arról, hogy a III/III. ügyosztály volt az, amelyre a rendszerváltás után azt mondtuk, hogy nem, és mindent tudni kell, és az összes többit békén hagyjuk.

Kérem, önök kötötték meg azt a kétharmados megállapodást, azt a paktumot annak idején, hogy annak a történetnek ott és akkor vége van, és létrehozunk közösen egy olyan jogállami szervezetet, amely ma megfelel a modern nemzetbiztonság valamennyi követelményének. Kérem, hogyan lehet arabterrorista-elhárító olyan valaki, aki bizonytalan lehet abban, hogy holnap jön egy másik kurzus, és feltárja a nevét? Hogyan lehet ma drogügyeket ellenőrző, kapcsolattartó vagy titkosszolgálati személy az, aki nem tudja azt, hogy a drogosok holnap hozzájutnak-e a nevéhez? Kérem, tudjuk azt, hogy mivel játszunk ebben a Házban? A bizonytalanság - amikor a jogállamba vetett hit és bizalom megtörik, drága képviselőtársaim, akkor az egész rendszer elemére hullik. És önök itt, bár néha velem együtt, bár mondom, nem kívántam ebben a vitában részt venni, ebben a játékban részt vesznek.

Megmondom őszintén azt is, nem igazán tudom, hogy mitévő legyek majd a szavazáskor, mert amit eddig erről tudtam, és amilyen információk birtokába jutottam, annak alapján azt mondom, hogy pont és vége. És nem döntök semmi olyanról, ami nekem nem igazán tetszik, és amiről úgy gondolom, hogy hosszabb távon kárt okozhat az országnak. Ugyanakkor van egy másik lelkiismerete is az embernek, amely azt mondja, hogy kérem, drága barátaim, jó lenne egyszer úgy pontot tenni az ügy végére, ahogy illik, vagy a teljes nyilvánosság, vagy a történet teljes bezárása. A kettő között mindig rossz döntéseket fog hozni ez az Országgyűlés, mert nem lesz sem szakmailag, sem politikailag kezelhető, és a történészeknek pedig semmiféle iránymutatást nem ad, ami itt mindenkinek a vágya és álma, hogy majd a Kutrucz Katalin által közzétett 700 ezer oldalon mindenki szabadon tallózik, és megtudja azt, hogy milyen volt a régi rendszer, vagy pedig megtudja azt, hogy milyen aljas módszereket alkalmaztak a titkosszolgálatok keretében.

Kedves Képviselőtársaim! Nem kell III/III. Kell az összes többi. Kell az a történet, amikor a titkosszolgálatok érdemben működnek, különböző ügyosztályokban, ma is működniük kell. Az eszközeiket tekintve minden civil kontroll mellett is bizonyos titkosszolgálatoknak vannak kivételes eszközeik, jogaik, ma is. Ha a régmúltban vitatjuk ugyanezeket, akkor ma is vitatni kell ugyanezeket? Ha vitatjuk ugyanezeket, akkor mi a titkosszolgálatok jövője? A mai világban, amikor ennél fontosabb tevékenység - sajnos, lehetne több más is - nem sok van a Magyar Köztársaság történetében, külső és belső biztonságunk okai miatt. Itt, belül van a terror és terrorista jellegű cselekmények. A külbiztonságról pedig nem kell külön beszélni önöknek.

Ezt akarjuk szétzúzni? Ezeknek a szolgálatoknak kínáljuk azt a jövőt, hogy önöknél nincs 90 évre titkosítva semmi? Az első világháborús titkosszolgálati dokumentumokat hány évre zárolták? A második világháborús titkosszolgálati dokumentumokat hány évre zárolták? És ebbe belefért egy olyan történet, bár ne fért volna bele, hogy dr. Sorgét kivégzik Japánban, az egyik oldalon kivégzendő kém, mert nyilvánosságra került, hogy kém, a másik oldalon pedig hős. És kérem, ezek a hősök, ezek a kétarcú hősök és áldozatok most is közöttünk vannak, és jelen vannak ebben a történetben és folyamatban.

Kérem, ezen gondolkodjunk el együtt, amikor hatalmas lendülettel nekiállunk mindenféle törvényalkotásnak, és azon gondolkodjunk el, hogy tudunk-e a társadalomban bizalmat teremteni. Ma a társadalom inkább nevet rajtunk, egy komoly ügyön. És ez sajnálatos azért, mert mi a legnagyobb drámákból is képesek vagyunk bohózatot csinálni, és a bohózatokból pedig ragyogó drámákat írunk itt, ebben a parlamentben ebben az ügyben is.

Köszönöm a figyelmet.