Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Biztos Urak! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Sokszor hallottuk, hogy az ombudsman a nép ügyvédje, a nép ügyvédje a hatósági jogsértésekkel, alkotmányos visszásságokkal szemben. Az ombudsman a kiszolgáltatottak ügyének szószólója. Sokszor elmondjuk, amikor a határon túli magyar kisebbségekről van szó, hogy ők annak idején kétszeresen voltak elnyomottak, hogy ők fokozottan kiszolgáltatottak. Tudnunk kell, hogy a magyarországi kisebbségek ugyanúgy többszörösen kiszolgáltatottak. Ezért is indokolt... (Dr. Dávid Ibolya: Csak annyit kérünk, mint amit mi is biztosítunk!) Bocsánat! Tessék, mondja! (Dr. Dávid Ibolya: Csak annyit biztosítunk számukra, mint amit biztosítanak ők is a számunkra - ezt a leghatározottabban visszautasítom.) Nem, én azt gondolom, hogy ez a mérlegelv nem helyes. Mert az, hogy mi mennyit biztosítunk a magyarországi kisebbségeknek (Dr. Dávid Ibolya: Csak annyit kérünk, amit mi is biztosítunk, képviselő úr!), független attól, hogy ugyanezt megkapják-e másutt is a magyar kisebbségek.

ELNÖK: Ezt a párbeszédet, monológot hagyjuk! Tessék, képviselő úr, folytassa, és majd a miniszter asszony is fog rá válaszolni. Tessék, folytassa, mert letelik a tíz perc, és majd az lesz a baj.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Rám nézve megtisztelő a párbeszéd.

Azt gondolom, a beszámoló és Kaltenbach Jenő biztos úr hatéves tevékenysége alátámasztja azt, hogy a kisebbségi ombudsman intézményének megvan a maga létjogosultsága. Tegnap a státustörvényről beszéltünk itt az Országgyűlésben, és természetesen újra meg újra szóba kerültek a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi sérelmei, hogy mi a helyzet a nyelvhasználatukkal, mi a helyzet a névhasználatukkal, milyen név kerüljön majd a magyar igazolványba. Nagyon fontosnak tartom, hogy a jelentés felhívja a figyelmet a kisebbségek nyelvhasználatára - például egy kisebbségi önkormányzat ülésén -, a kisebbségek névhasználatára - használhatják-e majd az anyakönyvezésnél a saját anyanyelvükön szokásos utóneveket, és nem csak a magyar utónévkönyvből választhatnak neveket. Ilyen problémák Magyarországon is vannak, azonban hajlunk rá, hogy erről megfeledkezzünk, így nagyon fontos, hogy ez a beszámoló is felhívja rá a figyelmünket.

De mint valamennyien tudjuk és ma is beszéltünk róla, az igazán súlyos kisebbségi probléma Magyarországon a romakérdés. Nagyon jó ebben a beszámolóban, hogy sorra veszi a romákkal szembeni diszkrimináció fontosabb területeit, és tárgyilagosan tárgyalja azokat a beadványokat, amelyek az ombudsmanhoz eljutottak, legyen szó a lakáshoz jutásban tapasztalható diszkriminációról, a foglalkoztatási diszkriminációról, a rendőrség viselkedéséről, a büntetés-végrehajtásban tapasztalt diszkriminációról. A magam részéről nagyon fontosnak és nagyon tanulságosnak tartom, ahogy a közvetett diszkrimináció kérdésével részben fogalmi alapon, részben pedig egy konkrét példán, egy kisvárosi intézkedés példáján keresztül foglalkozik, amely intézkedés látszólag nem diszkriminatív, hanem mindenkire egyformán vonatkozik, valójában azonban a nemzetközi irodalomból és joggyakorlatból ismert közvetett diszkrimináció tipikus esete.

Ha már a rendőrség viselkedéséről volt szó, nagyon tanulságos volt az a történetsor, amikor megjelent az Amnesty Internationalnek ez a vitatott hirdetése, pontosabban több vitatott hirdetése, amelyben Magyarországot vádolták. A magyar hatóságok felháborodottan tiltakoztak, mint tudjuk, az Országimázs Központ ellenkampányt indít.

(16.20)

És akkor következik a bagi cigányverés esete vagy gyerekverés? - az Amnesty Internationalnél; néhány nappal később az a Győr megyei falu, ahol rendőrök tévedésből, megfontolatlanul egy sor gyerekkel szemben alkalmaznak erőszakot. Úgyhogy azt gondolom, hogy nem az Országimázs Központnak kell ellenkampányokat folytatni, hanem oda kell figyelni a kisebbségi ombudsman jelentésére, legyen szó akár romákról, akár másokról, és szembe kell néznünk azzal, hogy itt valóságos, súlyos problémákról van szó, még ha nem is abban a konkrét példában, amit ezek a hirdetések tartalmaznak.

Egyetértek a beszámolóval és a szóbeli beszámolóval is abban, hogy fordulópont előttünk állunk ebben a kérdésben. Ez a zámolyi történet fordulópontot jelent. Fordulópontot abban az értelemben, hogy Magyarország egyszerűen nem teheti meg, hogy nem néz szembe azzal a problémával, ami az elkövetkező években és évtizedekben ennek a társadalomnak az egyik legsúlyosabb, ha nem a legsúlyosabb problémája lesz.

Hogyan kezelte Magyarország az elmúlt hónapokban ezt a zámolyi kérdést? Azt mondta a miniszterelnök, amikor Strasbourgban sorra adták meg a menedékjogot az oda menekült zámolyi romáknak, hogy az önbecsülésünk kérdése, hogy azt mondjuk - hogy mondta? -, igazságtalan, igaztalan, méltánytalan a franciaországi, strasbourgi hatóságok lépése. Nos, én ezt nem így látom. Amikor a miniszterelnök azt mondja, hogy a kisebbségi kérdésben Magyarország semmivel sincs rosszabb helyzetben, mint bármely európai ország, akkor azt gondolom, hogy részben igaza van, részben téved. Ő arra hivatkozott, hogy Európa régi demokráciáiban is szembe kell nézni a kisebbségellenes előítéletekkel, ott is érik támadások a bevándorlókat, Franciaországban is van arabprobléma, Németországban is törökprobléma. Nos, ez igaz. Olykor még súlyosabb támadások is érnek bevándorlókat Németországban vagy másutt, mint nálunk.

Mégis van egy alapvető különbség, tisztelt Országgyűlés. Alapvető különbség az, hogy a média, nevezetesen a közszolgálati média hogyan kezeli a kérdést. Nagyon fontosnak tartom azt, ahogy a jelentés külön tárgyalja azt a kérdést, hogy a médiában milyen burkolt és nyílt gyűlöletkeltés folyik kisebbségekkel, nevezetesen a roma kisebbséggel szemben. Ilyesmi azokban a nyugati demokráciákban, ahol előítéletek szintén vannak, nem fordulhat elő. Ott a média látványos gesztusokat tesz, hogy érzékeltesse az egész társadalommal, a nézőközönséggel - azzal, hogy kisebbségi bemondók és riporterek ülnek ott a stúdióban -, hogy ők ugyanolyan emberek, mint mi. (Ifj. Hegedűs Loránt közbeszól.) Ez a magyar médiában fordítva van.

A másik különbség a politika, a politika megszemélyesítőinek a reagálása. Tudjuk, hogy egy ilyen németországi kisebbségellenes akció idején hogyan vonul föl szinte az egész politikai elit nagy tüntetéseken a kisebbségek védelmében. Legföljebb a CSU marad ki, amely legközelebb áll Németországban az Orbán-kormányhoz és a Fideszhez. Tudjuk, hogy Mitterrand elnök hogyan lépett föl annak idején ilyen ügyekben, Magyarországon pedig a jelenlegi politikai vezetés összes képviselője azt magyarázza, hogy nem azoknak kell szégyellniük magukat, akik miatt ezek a szerencsétlen emberek elmenekültek, hanem hogy nekik kellene szégyellniük magukat, amiért külföldön keresik a boldogulást, amit Magyarországon nem találnak.

Az, tisztelt Országgyűlés, ahogy az orwelli értelemben szociális miniszter legfontosabb mondanivalója az, hogy a menekülőket korholja azért, hogy elmenekültek; az, ahogy Hende államtitkár külön sajtóértekezletet rendez a strasbourgi döntések után, hogy elmagyarázza azt, hogy miért ők az igazi felelősek azért, ami történt; azt gondolom, miniszter asszony, hogy ez a külön sajtóértekezlet megrendezése azt mutatja, hogy tulajdonképpen nincs mit önnek visszautasítania, amikor én erre hivatkozom, ahogy azt magyarázza el az államtitkár úr, hogy ők hazajártak közben, ahelyett hogy azt néznénk meg, hogy ez az ország - nem ez a kormány, ez az ország - hol követte el a hibákat, hogy a polgárai arra kényszerültek, hogy külföldre meneküljenek.

Igaz, hogy az előző kormányok idején ugyanilyen problémák voltak, a Rádió utca létezett, csak akkor volt egy belügyminisztere ennek az országnak, aki azért lépett fel, hogy békésen rendeződjön a kérdés, és megakadályozta azt, hogy rendőri erőszakot alkalmazzanak a Rádió utcaiakkal szemben. Ilyen minisztere a jelenlegi kormánynak nincs, miniszter asszony, beleértve az igazságügy-minisztert is. Azt gondolom, az a tény, hogy a jelenlegi kormány és a jelenlegi politikai vezetés így viselkedik a kisebbségi kérdésben, hogy őket teszi felelőssé, ez jelzi a legvilágosabban azt, hogy kisebbségi ombudsmanra szükség van, nagyon is szükség van, és olyan kisebbségi ombudsmanra van szükség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amilyen kisebbségi ombudsman ebben az országban az elmúlt hat évben volt. Ezért csak az ő újjáválasztását tartjuk megoldásnak ebben az esetben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)