Felszólalás adatai

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Köszönöm szépen. Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik az antidiszkriminációs bizottsággal kapcsolatban elhangzott rendkívül rossz kicsengésű mondat, hogy a tett halála a bizottság. Remélem a képviselő urak akkor is erre gondolnak, amikor az általuk óhajtott vizsgálóbizottságokról beszélnek. (Taps a kormánypártok soraiban. - Bauer Tamás: Talán ezt nem kellett volna mondani, mert a Házszabály...)

Egy biztos: ha az emberben megvan az a jóindulat, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdésben a civil szervezetektől kezdve az egyetem képviselőjéig, a különféle pártok képviselői, az Országgyűlés erre hivatott bizottsága részt vegyen egy olyan szűrőmunkában, mint amilyen ez a bizottsági munka... - ez a bizottság egyébként tegnap másodszor ülésezett. Én tegnap elolvastam azt a jelentést, amit az ülésezésről kaptam, ahol elnök asszony is ott volt. Valójában minden minisztérium rövid időn belül befejezte ezt a szűrőmunkát, senki nem arra utazott ezen a bizottsági ülésen, hogy az időt el kell húznia. A minisztériumok egyébként szóban és írásban beadták a saját megállapításaikat, és ki is tűzte ez a bizottság 2001 júniusára a következő ülését.

Én azt hiszem, hogy ha egy Unió megengedheti azt magának, hogy a törvények átvilágítására 2003 júniusáig adjon saját tagállamainak időt, akkor néhány hónapos bizottsági előkészítés feljogosíthat minket is arra, hogy egy alapos munkát végezzünk. Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy az Alkotmánybíróság döntésének alapján nem vagyunk mulasztásos alkotmánysértésben, és nincs olyan kötelezettségünk, hogy egy diszkriminációs törvényt készítsünk, elegendőek az ágazatiak.

Nekem nem posztom miniszterként összehasonlítani a jelenleg hatályban lévő magyar, de a diszkrimináció ellen ható jogszabályokat azzal a román tervezettel, amely jelenleg vita alatt áll. Szerintem a magyar jogrendszer kétszer akkora védelmet nyújt most, a mostani formában, mint az az összesített anyag, amit egy törvény formájában nyújtottak be ma - amely a román antidiszkriminációs törvény -, hiszen mindenütt a szankcionálás az, ami legnagyobb problémát jelenti, és a legnagyobb differenciáltságot kell hogy jelentse.

Azt pedig, amit Bauer képviselő úr mondott, egyenesen visszautasítom, és kikérem magamnak, hogy azt feltételezze képviselő úr rólam, hogy én a zámolyi romák ellen adatokat gyűjtök. Én magam újságolvasó ember voltam, azt olvastam, hogy többen kifogásolták a településen élők közül, hogy a zámolyi romák miközben Strasbourgban menedékjogot kérnek, Magyarországon különféle atrocitásoknak és üldöztetésnek vannak kitéve, rendszeresen hazajárnak fölvenni a segélyeiket. Én, egy jóindulatú állampolgár meg egy jóindulatú miniszter, aki egyébként a kisebbségekért felelős, ezt nem akartam elhinni, és rögtön azt mondtam, hogy ezt csak a polgármester úr tudja majd megcáfolni, hogy ilyen nem lehet, hogy aki kimegy Strasbourgba, és a hazai viszonyokat kifogásolja, az utána hazajön személyesen is, és fölveszi ezt a pénzt.

Képviselő úr, nagyon sajnálom, de tévedtem. Tévedtem, mert visszajöttek a zámolyi romák, nem zavarta őket a hazai nehéz körülmény, és a 2000-ben fölvett szociális segély két személy esetében 146 ezer forint volt, és a 16 gyermek után fölvettek 325 ezer forintot, még egy gyermekvédelmi támogatás volt, 24 ezer forint, amiért hazajöttek. Én nem akartam elhinni, és azt szerettem volna, ha a polgármester úr az ellenkezőjéről győz meg, hogy akinek ilyen szomorú a helyzete a falujában, az többet nem teszi be oda a lábát.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)