Felszólalás adatai

DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vitában hallunk számokat, számokat kiadási oldalon, számokat bevételi oldalon, néha egészen döbbeneteseket is. Az előbb például a csúcsprodukció talán Körömi képviselő úré volt, aki a költségvetés hiányát a költségvetés kiadási főösszege arányában határozta meg. Szerintem ilyen indikátorokat kitalálhatunk még, mondjuk megnézhetjük a költségvetés hiányát a szociális kiadások arányában, de semmi értelme nincs, ha a költségvetés hiányát a nemzeti össztermék arányában szokták a világon mindenhol meghatározni, és benchmarkként használni.

A költségvetés hiányában hallunk még minősítéseket is, hol bekapcsolt mikrofonnal, hol kikapcsolt mikrofonnal, mikrofon nélkül, bekiabálások formájában. Az egyik oldalon halljuk, hogy dübörög az ország, dübörög a gazdaság, kirobbanó a siker (Domokos László: Ezt te hirdeted!), a másik oldalon azt halljuk, hogy töpörödünk, nyomorodunk, hogy Magyarország lemarad, Magyarország tehetségtelen. Valljuk be őszintén, ha ezt hallgatják az emberek, nézik a televízión keresztül, akkor nem értik, hogy valóban két ország van-e egymás mellett. (Domokos László: Hát kettő!)

Azt javaslom, hogy alkalmazzunk egy kicsit más megközelítést, nézzük meg, hogy az utóbbi években milyen változásokon ment keresztül a magyar gazdaságpolitika, milyen változásokon ment keresztül az ország, mi az az új környezet, amelyben teljesítenünk kell, merre haladunk. Talán még a pillanatképnél, a 6,1 vagy 4,7 százaléknál, azoknál az ezermilliárdoknál, amit néha összekeverünk, néha jól idézünk, azoknál is fontosabb, hogy vajon merre tartunk, milyen karaktert álmodtunk meg Magyarországnak, mert ha ez nem tiszta, és ebben a politikusok nem mutatnak valamiféle minimális konszenzust, akkor azt hiszem, hogy évről évre hiába ülünk itt, és hallgatjuk az egyre érdektelenebbé váló költségvetési vitákat meglehetősen szerény képviselői részvétellel, nem gondolnám, hogy az emberek értenék, mi végre is van ennek az országnak tulajdonképpen költségvetési vitája.

Nézzük végig, hogy az utóbbi években milyen úton haladtunk végig! 1999-ben és 2000-ben az Orbán-Torgyán-kormány ezt az országot letérítette a fenntartható növekedési ívről, és eltérítette a stabilitás irányából. A kilencvenes évek közepén, a rendszerváltást követő ötödik, hatodik évben a politikai elit ráébredt arra, hogy Magyarországon a politika felelőssége több, mint az embereknek való folytonos ígérgetés. Erről a pályáról tért le az ország, amikor az Orbán-kormány úgy döntött, hogy nem teszi meg azt a szívességet a parlamentnek, hogy lehetőséget teremt a költségvetési vitára, hanem kizárta azt azzal, hogy kétéves költségvetést hirdetett. (Dr. Fónagy János: Ez nagyon korrekt!)

A kétéves költségvetés egyébként nagyon sok olyan veszély forrásául szolgált, amit a mai napig nyögünk. (Sisák Imre János: Ez a 2004-es!) Ilyen a folyamatos költségvetési maradványképzések kötelezettsége, amit aktuálpolitikai érdekekből építettek be egy folyamatosan előre görgetendő nehézségként a költségvetésbe. (Domokos László: Ezt ti csináljátok! - Márton Attila: Ezt pontosan ti csináljátok!)

A Medgyessy-kormány 2002-ben úgy gondolta, itt az idő ahhoz, hogy a szociális deficitünk egy nagy részét költségvetési deficitre, illetve hitelre váltsa. (Derültség a Fidesz soraiban.) Hogy jó döntés volt-e, ne ítéljük ezt meg most. Hogy jó döntés volt-e az embereknek ezermilliárd forintot odaadni; jó döntés volt-e a közszférában, az egészségügyben, az oktatásban nagyon sok éve megígért, de valójában soha meg nem adott béremeléseket adni, ezt ítélje majd meg az utókor. (Lengyel Zoltán: Kérdezd meg az önkormányzatokat!) Egy valami biztosan elmaradt: azoknak a versenyképesség-javító intézkedéseknek az azonnali hatása, amit ez a kormány egyébként 2002-ben megkezdett (Márton Attila: És ez mi volt? - Domokos László: 2006-ban mi lesz?), hiszen 2002-ben kezdődtek azok a nagy volumenű autópálya-építések, amelyeket önök, kedves ellenzéki képviselők, elmulasztottak megkezdeni. Idézném ismét azt a 7 kilométer autópályát, amit önök megépítettek, és amely valószínűleg az országot érdemben nem mozdította elő 1998 és 2002 között a versenyképesség felé vezető úton.

Megindult nagyon sok minden, de valóban 2002-ben, 2003-ban még nem tudott beérni. Ennek köszönhető az, hogy ’99 és 2004 között Magyarország évről évre veszített versenyképességi pozícióiból, mindig romlott a mi indulási esélyünk a nemzetközi versenyben. 2004-ben sikerült ebben a tekintetben fordulatot végrehajtanunk. Ilyen közelségből, 2005-ből nagyon nehéz megítélni, hogy ami 2004-ben történt, az mennyire markáns fordulat, pedig az a vonal, amely folyamatosan lefelé ívelt Magyarország versenyképességét tekintve ’99-től, az megfordult, és az utóbbi időben egyes kutatások szerint öt, más kutatások szerint ennél is több pozíciót nyertünk vissza, léptünk előre a versenyképességi rangsorban.

2005-ben is ezt az utat követtük, egy expanzív, fejlesztésközpontú politikát, ahol nő a gazdaság, nő az autópálya-hálózat, nőnek a befektetések, a beruházások, nő az export - ma éppen kétszer olyan gyorsan, mint az import -, nőnek a reálbérek, nőnek a nyugdíjak; egy gyors fejlődésű és egészséges gazdasági szerkezetű országot látunk magunk előtt. A gazdaság tehát, köszönjük, jól van, jól teljesít, a bizalom a magyar gazdasági környezet iránt töretlen.

A jövő évi költségvetés igazi kihívása, hogyan maradhatunk ezen a pályán, sőt ha lehet, hogyan tehetünk rá egy lapáttal a gazdasági növekedésre. Eközben persze közelednünk kell az egyensúly felé, nem azért, mert az Európai Unió, Brüsszel közben csúnyán néz ránk, ha nem teljesítjük, hanem azért, mert ez az ország érdeke; mindezt a fejlesztést és a stabilitást úgy, hogy az emberek megélhetését és gyarapodásuk lehetőségét továbbra is biztosítsuk. Úgy gondolom, hogy ez a három alapvető kihívás: a fejlesztés, a stabilitás és az emberek biztonsága a munkához, a megélhetéshez, a személyi biztonsághoz.

Erről szól 2006 is, tisztelt hölgyeim és uraim. Több autópálya, több ipari park, több logisztikai centrum, többet invesztálunk a képzésbe, hogy Magyarország infrastruktúráját, tudását, szabályozását, gazdasági környezetét tekintve továbbra is élen legyen a régióban. (Márton Attila: Láttad te ezt a költségvetést, amiről most beszélsz?) E tekintetben próbáljuk folyamatosan illeszteni az oktatás- és foglalkoztatáspolitikát a piac új kihívásaihoz, így próbáljuk a munkaerőpiac igényeinek megfelelően képezni a magyar munkaerőt. (Domokos László: Így lesz kártyavár!)

Ilyenfajta szemléletet hordoz tehát, tisztelt képviselők, a 2006-os költségvetés, és őszintén szólva ez a szemlélet nekem nagyon tetszik. Azt javaslom, hogy ezt a szemléletet vitassuk előbb, és utána a hozzá tartozó számokat. A számok között vegyük észre, hogy milyen országot vizionálunk. (Márton Attila: Lázálom!)

Miközben azt mondom, hogy folyamatosan fejlesztenünk kell az országot, az is igaz, hogy a stabilitás felé kell közelednünk, tehát mindezt kevesebb pénzből kell megtennünk. Kevesebb pénzből, rövid távon pedig két eszközzel tehetjük: kisebb állam, modernebb intézményrendszer kell, illetve igazságosabb elosztás, hogy több jusson oda, ahol nagyobb a szükség, magyarul: rászorultsági alapon próbáljuk meg elsősorban elosztani azokat a pénzeket, amit azoknak juttatunk, akik nem tudnak belépni a versenybe. Azt gondolom, hogy ezek így együtt, a verseny és a szolidaritás azok az igazi liberális értékek, amelyeket 2002 óta, amióta ebben a kormányban van a liberális párt, igyekszik képviselni, nem kis sikerrel, hiszen a száz lépés programjának nagyon sok eleme éppen ebbe az irányba mozdítja a magyar gazdaságpolitikát és a magyar szociális politikát. (Domokos László: Új pártelnök!)

Vajon elég-e ez a lépés? Azt mondom, hogy nem. Valószínűleg sokkal nagyobbat kellene lépnünk, sokkal inkább rászorultságalapúvá kellene tennünk a rendszert, sokkal kisebbé kellene szabnunk az államot, de ahogyan a görög bölcsesség is mondja, amikor az első lépéseket megtesszük, akkor ennek nem a mérete, hanem az iránya fontos elsősorban. Lehetett volna-e nagyobbat lépni egyik évről a másikra, mint tettük azt 2005-ről 2006-ra? Nos, ennek elemzését szintén hagyjuk majd az utókorra.

(10.30)

Az irány tehát jó, a mértékkel én személyesen biztosan mindig elégedetlen leszek, de úgy tűnik, hogy ez az én szerepem a magyar politikában. Hosszabb távon persze nem elégedhetünk meg ezekkel a lépésekkel, markáns, érdemi döntésekre van szükség a közigazgatással kapcsolatban, az egészségüggyel kapcsolatban. Ezek azok a pontok, ahol elkerülhetetlen lesz az, hogy a parlamenti patkó két oldala valamiféle minimális megegyezést ki tudjon csikarni magából.

Hogyha ezekben a kérdésekben a kormány meghozza azokat a döntéseket, amelyek - mindannyian tudjuk - egy modernebb, élhetőbb Magyarország irányába mutatnak, akkor az ellenzék a saját aktuálpolitikai érdekeinek megfelelően ne keresse mindenáron azt a pontot, hogy hogyan lehet ezekbe belekötni.

Vegyük észre azt a politikai csapdahelyzetet, amelybe a parlament, a politika két oldala belavírozta magát. Miközben takarékos szemléletre buzdít az ellenzék is, és a kormánypártok is ezt követik, eközben az ellenzék kizárólag a további költekezésekben partner. Tegnap végighallgattam az ellenzéki szólamokat ezzel kapcsolatban: álságosak, kizárólag ott ígérnek együttműködést, ahol többet lehet osztogatni. (Lasztovicza Jenő: Hová tettétek a pénzt? Hol a pénz?)

Mi kimondjuk, hogy mire költünk most kevesebbet: saját magunkra, az államra. Önök, tisztelt ellenzéki képviselők, ki merik-e ezt mondani? Vagy kizárólag az osztogatást és a takarékosságot hajlandóak egyszerre számon kérni a kormányon? Nézzék, nem korrekt, ahogy ebben a költségvetési vitában viselkednek!

Figyeltem a szólamaikat, figyeltem azokat a szólamokat, amelyeket Orbán Viktor fogalmazott meg (Arnóth Sándor: Nem is szólt még!) nemrégiben egy hétvégén, ahol kisebb államról, radikális adócsökkentésről beszélt, és figyelem önöket, amikor szocialisztikus szólamokat, demagógiával, populizmussal átitatott szólamokat dörögnek (Lasztovicza Jenő: Három éve ezt mondjátok!) pontosan erről a helyről, azért, mert nem tudnak és nem is akarnak választ adni arra, hogy hogyan lehet egyszerre takarékoskodni, és egyszerre többet elosztani.

Ennek a szimbólumrendszernek, ennek az érvelési rendszernek egyszer vége kell hogy legyen, mert aki ért hozzá, aki érti, hogy miről van szó, az szánalmasnak, egyre szánalmasabbnak találja, aki pedig nem érti, elhiszi. De ez nem korrekt! Nem korrekt olyan embereknek, akik nincsenek tisztában a költségvetés szerkezetével, a kiadási és bevételi oldal egyensúlyának a kötelezettségével, nem korrekt ezeknek az embereknek azt mondani, hogy tudunk úgy többet osztogatni mindenhova, hogy közben takarékoskodunk is. (Lengyel Zoltán: Na!)

Van egy másik nagy hiba, tisztelt ellenzéki képviselők, amit maguk elkövetnek: a panaszkultúra mindenáron való terjesztése Magyarországon (Domokos László: A költségvetésről beszélj, ne rólunk beszélj!), a folyamatos depressziókeltés, amely Magyarországot most már sokkal inkább sújtja, úgy tűnik, mint azok a makrogazdasági körülmények, amelyek között teljesíteni vagyunk kénytelenek. Hogyha Magyarországot valóban nyertesnek akarjuk tudni a régióban, akkor belül és kívül egyaránt el kell mondanunk, hogy sikeresek vagyunk (Domokos László: Otthon!), ez a nemzet teljesíteni képes. Ehelyett önök folyamatosan arról akarják meggyőzni a magyar és nemzetközi közvéleményt, hogy ez egy tehetségtelen, növekedésre képtelen nép. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban: A kormány az!) Én nem volnék partner abban, hogy ezt a vitát ilyen színvonalon vívjuk.

Kérem önöket, kérem a Magyar Országgyűlést, hogy tanúsítsanak önmérsékletet ebben a kérdésben (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), az osztogatási kedvben, mert lehet, hogy a perc politikájában győzelmet aratnak, de hosszabb távon az ország jövője a tét. Magyarország ugyanis sikerre van ítélve (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ha kormányváltás lesz, valóban!), kedvező a fekvésünk, a környezetünk, a magyar tehetség. (Moraj a Fidesz soraiban.) Épül minden Magyarországon, az autópályák, a vasutak (Felzúdulás és derültség a Fidesz padsoraiban: A vasutak?! - Domokos László: Nevetséges! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: És a nemzetközi helyzet fokozódik! Szállj már le!), épül Magyarországon egy olyan vállalkozói kultúra, amelynek a mostani szinten való kifejlődéséhez mindössze tizenöt év kellett, Nyugat-Európában ehhez száz évre volt szükség.

Ezt a sikert, tisztelt képviselőtársaim, csak mi, politikusok tudjuk visszafogni (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiból.) a gazdasági racionalitás háttérbe szorításával. Ha a politikai érdekeink vezérlik a gazdaságot, nagyon nagy hibát követünk el, ehelyett javaslom, hogy a gazdaság érdekei vezéreljék a politikát.

Tisztelt Politikustársaim! Legyünk bátrak józannak lenni (Márton Attila: Te legyél!), és a politikai populizmussal szemben visszatérni ahhoz a világos, őszinte világlátáshoz (Sisák Imre János: Miről beszélsz?), amely a rendszerváltáskor győzedelmeskedett. Mert a rendszerváltás ebben a tekintetben nem fejeződött be csak, az államreform még hátravan. Lássuk be, hogy az a kritika, amely nap mint nap bennünket ér a gazdaság részéről, a gazdaság szereplői oldaláról, nagyon is józan és nagyon is világos!

Nem beszélnék, mert nem hiszem, hogy itt, ezen a ponton helye volna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetéséről. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Meggyőztél!) Annyit szeretnék mindössze elmondani, hogy ezeket az elveket igyekeztünk tükröztetni a GKM költségvetésében: kisebb, hatékonyabb, összességében 20 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodó minisztériumot és háttérintézményeket terveztünk a következő évben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium működése, működtetése alatt, miközben ugyanazokat a feladatokat látjuk el, csak bizalmam szerint magasabb minőségben és még többet belőlük, mint amit 2004-2005-ben. (Folyamatos zaj.)

Ennek megfelelően épülnek tovább az autópályák, korszerűsödnek folyamatosan az utak, a korábbiaknál lényegesen nagyobb tempóban (Domokos László: De nem a tárca költségvetéséből!), ezekkel az eszközökkel igyekszünk még több beruházót, befektetőt Magyarországra vonzani, ezekkel az eszközökkel igyekszünk valóban támogatni nemcsak szóban, nemcsak szólamokkal, nemcsak szimbólumokkal, nemcsak Széchenyi-programszerű, néhány tucat vállalkozónak osztogató programmal (Sisák Imre János: Miről beszélsz?), hanem igazi kezdeményezéssel a kis- és középvállalkozásokat.

Ezzel a lendülettel szeretnénk minden korábbinál nagyobb támogatást lehívni az Európai Unióból. Örömmel mondom, hogy a jövő év közepéig a gazdasági versenyképesség operatív programjának mind a 154 milliárd forintja lekötésre kerül, ennyit kaptak a vállalkozások, szemben a Széchenyi-program összesen kevesebb mint 50 milliárd forintjával. (Márton Attila felmutat egy lapot: Olvasol újságot?) A vállalkozók majd eldöntik, hogy melyik program volt a sikeres. És természetesen ennek megfelelően fogjuk végigcsinálni valamennyi programunkat az energiaellátásban, a közlekedésben, a vállalkozásfejlesztésben.

Tisztelt Képviselők! Én azt javaslom, hogy próbáljuk meg a 2005-ös lendületünket megtartani 2006-ban is. (Márton Attila: Olvasd el az újságot!)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)