Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. MELLÁR TAMÁS, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Pár évvel ezelőtt, amikor még boldog közgazdász professzor voltam, akkor azt gondoltam, azt hittem, hogy a költségvetés egy ország gazdasági ügyeiben a legeslegfontosabb dolog, ezért erre nagyon föl kell készülni, és nagyon alaposan meg kell vitatni, hiszen ettől nagyon sok minden fog függeni. Ma már tudom egyébként, hogy ettől nem sok minden függ, nyilvánvalóan azért sem, amiről már volt itt szó a korábbiakban, hogy olyankor tárgyaljuk ezt a költségvetést, amikor még nincs kellő információnk arról, hogy egyáltalán tudnánk reálisan értékelni a folyamatokat, hiszen még a ’18-as végső számok sincsenek meg, ’19-ről az első negyedévről tudunk valamit, és közben ’20-ról szeretnék mondani releváns dolgokat.Hargitai János képviselőtársam ugyan próbált megnyugtatni, és nyilvánvalóan az ő szavára kell figyelnem, hiszen ő az én képviselőm a körzetemben már tizenvalahány esztendeje, de most nem tudok vele egyetérteni, mert ő azt mondta, hogy tulajdonképpen minden szám mindig teljesült, a makroszámok rendre teljesültek. Nos, ez csak egészen kis részben igaz, csak abban a részben igaz, hogy a hiányszámok azok mindig teljesültek, ez kétségkívül így van, és ez nagy erénye egyébként a jelenlegi kormányzatnak, hogy a 3 százalék alatti hiánycélt 2010-től kezdve betartotta.

Ezt el kell ismerni. De azért hogyha megnézzük a tavalyihoz képest, tetszenek emlékezni rá, hogy 2,7 százalékos inflációval számolt, 311 forintos euróárfolyammal, olyan nominális GDP-számmal számolt, ami most, a mostani tudásunk szerint 2019-re már 2000 milliárddal eltér attól.

Tehát nyilván a makroszámok nagy többségét nem tudjuk előre megmondani, és nem is sikerült soha. Viszont működik az a mechanizmus, amelyben pótköltségvetés nélkül, a költségvetés újrarendezésével, bizonyos forrásoknak a befagyasztásával, bizonyos átrendezésekkel az alapvető hiányszám mindig teljesül, pótköltségvetést nem kell kivetni, aztán van mindig egy jelentős mennyiségű tartalék. Így ez a tartalék most is alapot teremt arra egyébként, hogy egyrészt korrigálni lehessen, másrészt pedig szabad források tudjanak keletkezni.

A gazdasági növekedéssel kapcsolatosan azt gondolom, hogy túlzottan optimista ez az elképzelés, amelyik 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számol a következő időszakra vonatkozóan is. Természetesen most rögtön mondhatják, hogy na de az első negyedévben 5,3 százalékos volt a gazdasági növekedés, miért mondok én ilyet. Ha azonban önök megnézik a gazdasági növekedést, hogy ez hogy is jött létre, hogy ez miből áll, akkor azért azt láthatják, hogy az első negyedévben az építőipar teljesítménye 48 százalékkal növekedett, ami azt jelenti egyébként, hogy a 7,6 százalékos részarányát figyelembe véve az össz 5,3 százalékos gazdasági növekedésből ez önmagában 3,6 százalékot hozott. Hasonló számot lehet mondani ’18-ra, és ’18-ban az építőpar 22 százalékkal növekedett, és a 8 százalékos részesedését figyelembe véve az akkori 5 százalékos gazdasági növekedésből mintegy 2 százalékpont neki tudható be.

Ez önmagában is problematikus, hiszen van egy építőipari buborék ebben a gazdaságban, ami egyébként most már megjelent ingatlanbuborékban is, de egyébként túl is értékeli a növekedési számot. Azért értékeli túl, mert az építőipari beruházások egyedi beruházások, ezért azoknak az árazását nem lehet nyomon követni, tehát nem a részteljesítmények vagy az alkatrészek áraiból és árindexeiből áll össze, hanem teljesen másként, figyelembe véve a széles körű beszállítói láncot, ezt már több vizsgálat is megállapította, hogy ezek túl vannak árazva. Vagyis valójában nincs ekkora gazdasági növekedés ma Magyarországon, mint amennyit kimutatnak, ennél kevesebb, én azt gondolom, hogy inkább a 3 százalékhoz van ez közelebb, mint az 5 százalékhoz. De ez még mindig magas ahhoz képest, hogy mennyi a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme.

Varga miniszter úr is dicsekedett ezzel a számmal, hogy az Európai Unióban a legmagasabb növekedési ütemünk nekünk van, 5,3 százalék, de elfelejtett azzal a másik adattal büszkélkedni, hogy kijött egy másik szám, ahol szintén a lista élén vagyunk, ha nem is első helyen, de legalább a második helyen, ez pedig az infláció. Romániában 4,4 százalékos infláció volt az első negyedévben, Magyarországon 4 százalékos infláció volt, az EU átlaga 1,6 százalék. Mire utal ez is? Arra utal, hogy egy olyan gazdaságunk van, amely jelen pillanatban igen erőteljesen túlfűtött  és majd a későbbiekben erről még ejtek néhány szót.

Ami a hiányt és az adósságot illeti, az államháztartási hiányban valóban folytatódik ez a három részből összeállított hiánymutató, a működési költség, a beruházás és az európai uniós, és ennek az összege 1,5 százalék, de az ESA 2010-es módszertan szerint csak 1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány van, ami valóban egy dicséretes dolog. A strukturális hiány ennél egy kicsivel magasabb, 1,1 százalék, amely azonban nem felel meg teljes egészében a konvergenciaprogramban megfogalmazott középtávú hiánycélnak. Ezt egyébként mind a két hozzászóló, tehát az ÁSZ-jelentés is megemlítette és a Költségvetési Tanács is megemlítette. De ez valóban nem olyan nagyságrendű, amelyik miatt valamilyen lényeges módosítást kellene végrehajtani.

Az adósság-GDP alakulása szempontjából akár üdvözölhetjük is azt, hogy a jövő esztendőben, ha minden igaz, akkor 65,5 százalék lesz csak az adósság-GDP hányados, és 80 százalék fölöttről indult el ez az egész történet, tehát 15 százalékponttal csökkent. Csak ehhez a történethez tessenek önök mindig hozzágondolni vagy hozzászámítani azt, hogy 2010 után folyamatosan, évenként, kumuláltan, GDP-arányosan 45 százaléknyi európai uniós támogatást kapott Magyarország, tehát 45 százalékos forrástöbblet jött be.

Ezenkívül a magánnyugdíjpénztárak szintén GDP-arányos 10 százaléka is felhasználásra került, valamint a jegybanki tartaléknak a fele is, ami GDP-arányosan szintén 5 százalék. Hogyha ezeket összeadjuk, akkor azt láthatjuk, hogy több mint 50 százalékos forrástöbblet jött be, és ebből egy 15 százalékos adósságcsökkentés  mindent GDP-arányosan mondok  nem olyan nagyon nagy történet, amire olyan borzasztóan büszkék lehetnénk. Ezt gyakorlatilag bármelyik más kormány is meg tudta volna tenni.

(13.00)

Itt az volt a nagy szerencse… (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.) Most is többletből él a magyar gazdaság, tehát a magyar gazdaság improduktív, vagyis nem képes megfelelő többletet termelni, csak 2010 előtthöz képest most az a szerencse, hogy ezt EU-forrásból tudta megtenni, azelőtt ez a forrás nem állt rendelkezésre, és a Gyurcsány-kormányok pedig eladósították az országot, 53 százalékról 80 százalék fölé vitték, ez kétségkívül igaz (Közbeszólás a kormánypártok soraiból.), ez kétségkívül igaz, de a másik fele is igaz, hogy most sincs egy olyan gazdaságunk, amely valóban produktív lenne.

Foglalkoztatottság. Elég optimista az elképzelés, hogy 1,3 százalékos foglalkoztatásnövekedés fog megvalósulni. Ez, azt gondolom, csak úgy lehet, hogyha egyre több és több vendégmunkást fognak befogadni, és erre vonatkozóan látszanak is jelek.

A termelékenység 2,7 százalékos  eléggé optimista. Ha megnézzük a 2019 és ’23 közötti konvergenciaprogramot, akkor azt lehet látni, hogy az van betervezve, hogy nominálisan a keresetek növekszenek 10-11 százalékkal, ha ehhez képest az infláció 34 százalékos, akkor ez azt jelenti, hogy 5-6, esetleg 7 százalékos reálkereset-növekedés fog végbemenni ebben az időszakban, ezekben az években. Ez nagyon szép, ez nagyon dicséretes, csak ehhez adjuk hozzá, hogy a tervek szerint is csak 3 százalék körüli termelékenységnövekedés van, vagyis erről az oldalról önmagában minden évben van egy 3 százalékos kereslettöbblet, keresleti nyomás, ugye, tehát több bér áramlik ki reálértéken számolva, mint amennyi termék valójában megtermelődik, tehát továbbra is van egy keresleti nyomás ebben a gazdaságban, ami egyébként a mostani 4 százalékos infláció mellett nyilvánvalóan az inflációt fogja majd a későbbiekben jelentősen felpörgetni.

Adók, adózás kérdése. Azt gondolom, hogy elhibázott az a koncepció, amely arra épít, hogy versenyképességet adócsökkentéssel lehet javítani. Igen, én voltam az egyik olyan képviselő, aki nem szavazta meg a szochót, és azért nem szavaztam meg a szochót, mert azt gondolom, hogy annak a megszavazásához talán meg kellene mondani azt, hogy tessék mondani, akkor a kieső forrást miből fogjuk fedezni annak érdekében, hogy a szociális ellátás megfelelő szinten tudjon maradni. Ráadásul egyébként nem hiszem, hogy a kis- és középvállalkozások számára ez olyan nagy nyereséget jelenthetne, hiszen az alapvető probléma a magyar gazdaságban nem az, hogy túl van adóztatva, hanem sokkal inkább az, hogy a hozzáadottérték-tartalom nagyon kevés, nagyon alacsony. Azt pedig kifejezetten erkölcstelennek tartom, hogy 15 százalékos szja van mindenki számára, a minimálbért és az egymilliót vagy a kétmilliót keresők számára is, hiszen azt önöknek is meg kell érteniük, hogy az, akinek százezer forintos fizetése van, annak nincs diszkrecionális jövedelme, az nem tud dönteni, hogy miről mondjon le, hiszen determinált a pénz elköltése, míg az 1-2 millió forintnál sokkal nagyobb szabadság van. Nem beszélve a 9 százalékos tásáról, ami egyébként kifejezetten a nagytőkének kedvez, és egy gyarmatiország-státuszt tart fent, egy összeszerelő gyarmati üzemmé teszi Magyarországot a továbbiakban is, ahelyett egyébként, hogy egy felzárkózó országgá tenné. Tessék megnézni, hogy a legnagyobb adórátával rendelkező országok a leginkább versenyképesek  nézzék meg Svédországot, Dániát vagy Finnországot! , tehát mindenképpen rossz úton járunk, amikor azt gondoljuk, hogy a külföldi tőkét így kell idevonzani, hogy a versenyképességet így lehet kialakítani. Nem. Ez rövid távon ugyan működőképes, de konzerválja a mi gyarmati sorsunkat és a mi helyzetünket.

A K+F kiadásokkal kapcsolatban: örülök, hogy 32 milliárd forinttal több pénz kerül be a dologba, de a miniszter úr elfelejtette elmondani azt, hogy akkor a K+F kiadások a GDP arányában hogyan is alakulnak. Ez még mindig olyan 1,5 százalék körül van, jelentem, a skandináv országokban ez 4 százalék. Tehát örülnék neki, ha 2 százalék fölé tudnánk emelni, a 32 milliárd nem egy túlzottan nagy összeg  és akkor még nem beszéltem arról, hogy ezt majd mire fogják használni, hogy vajon milyen kutatóhálózat fogja ezt majd felhasználni.

A Költségvetési Tanács megállapításával szeretném zárni. Ma a magyar gazdaság fundamentumai stabilak  írták ők, ezt érdemes megemlíteni, hogy majd a későbbiekben is lássuk. Hát, az a helyzet, hogy nem, valójában nem stabilak, hiszen a mai magyar gazdaság 1-2 százalékos potenciális növekedési ütemre képes, és ez van felturbózva 4 százalékra. Ebből még nem következik az, hogy nem lehet fenntartani a 4 százalékos gazdasági növekedést, fenn lehet tartani, akkor, hogyha továbbra is bejön évente 4 százaléknyi EU-s forrás, hogyha a külföldi vállalkozások továbbra is a GDP-nek a 25-30 százalékát produkálják, hogyha az exportnak a 80 százalékát produkálják, ha további magyar emberek mennek ki külföldre és vállalnak ott munkát, hogyha ugyanilyen számban jönnek be hozzánk vendégmunkások, és ha további forrásokat vonunk el az egészségügyből, az oktatásból és a vidékfejlesztésből. Ez tehát fenntartható, csak mindezeknek a fenntartása azt jelenti, hogy Magyarország továbbra is egy olyan zsákutcába megy, amiből majd nagyon-nagyon fájdalmas lesz egyszer visszalépni és visszatérni, de a visszatérés idejét nem odázhatjuk el, ez igen hamarosan be fog következni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Párbeszéd, az MSZP, a DK és a függetlenek soraiban.)