Felszólalás adatai
172. ülésnap (2000.11.09.), 419. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Wiener György (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:06 |
Felszólalások: Előző 419 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai Államtitkár Úr! Nem a mostani MDF-et bíráltam. (Dr. Hende Csaba: De nem is dicsérte!) Az 1990-94 közötti kormány politikáját, amely mindenképpen arra irányult, hogy az önkormányzati törvény 107. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott közműlétesítmények ne kerüljenek önkormányzati tulajdonba; ez lenne az első megjegyzésem.
A második megjegyzésem pedig az, hogy a minisztérium valóban korrekt, megalapozott javaslatot terjesztett elő, az alkotmánybírósági határozat keretein belül. Jogilag nem volt nehéz összeállítani ezt a törvényjavaslatot, hiszen az Alkotmánybíróság pontosan meghatározta azokat a szempontokat, amelyeket a törvényalkotónak követnie kellett. Ebből következően semmiképpen nem lehet a Horn-Kuncze-kormány terhére írni azt, miként erre a felszólalásomban is utaltam, hogy nem ezen szempontok figyelembevételével próbálta, kísérelte meg a helyzetet megoldani, hanem olyan módon, hogy ezt a 40 százalékot, amit megjelölt a gázközművek esetében, tekintette a vagyon azon részének, ami a települések belterületére esik.
Végezetül azt is megjegyezném, hogy 1996-tól '98-ig, több mint két éven keresztül dolgozott az Alkotmánybíróság ezen határozat kidolgozásán, s meg kell jegyeznem - bár lehetséges, hogy ez a hivatali vagy az államtitokkal vagy a szolgálati titokkal való visszaélés -, hogy én láttam olyan tervezetet, amelyben az Alkotmánybíróság még elutasította volna az önkormányzatok indítványát.
Emellett pedig - ezt már Tóth Imre képviselőtársamnak mondom - az önkormányzatok napi gyakorlatérzéke jó volt, a jogérzéke azonban nem, tudniillik nem a kétségtelen tulajdonjog címre, hanem a közjogi alapú, vagyoni értékű jogra, az úgynevezett értékjogra alapozta az Alkotmánybíróság a döntését.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 419 Következő Ülésnap adatai