Felszólalás adatai
324. ülésnap (2013.11.13.), 24. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | László Tamás (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:45 |
Felszólalások: Előző 24 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Varga Zoltán képviselő úr egy kicsit gúnyosan azt hiányolta, hogy a "nemzeti" jelzőt nem tettük ezen törvénytervezet bizonyos megfogalmazásai, meghatározásai mellé. Én mellé teszem. Tehát úgy gondolom, hogy mi természetesen ezt vállaljuk, és úgy gondoljuk, hogy ez a törvénytervezet alapvetően a nemzeti fejlődést kell hogy szolgálja, és mi ezt nem szégyelljük, hanem bátran és határozottan a zászlónkra tűzzük.
Elhangzott az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ülésén az, hogy azok a szereplők, akikre mi most a szubszidiaritás jegyében jelentős feladatot, döntési hatáskört, felelősségi kört bízunk, vagyis a megyékre, ezek hogyan fogják tudni ellátni ezt a feladatot, merthogy ezek forráshiányosak, meg nem tudom, mi történt velük.
(10.00)
Úgy gondolom, hogy a képviselő úr nem figyelte az elmúlt évek számos olyan törekvését, amelyek a megyék szempontjából alapvető feladattá tették azt, hogy a területrendezésben és a területfejlesztésben kell hogy alapvető munkát végezzenek. Azt gondolom, hogy a megyék ezzel a meghatározással döntő szerepkörhöz jutottak, mert hiszen annyi érdeket, annyi értéket kell megvédeni, annyi érdeket kell összehangolni, akkora egyensúlyt kell teremteni nagyon sokféle törekvés között, hogy erre a megyék képesek. Úgy gondolom tehát, hogy először is a megyék nem forráshiányosak.
A megyék konszolidációja történt meg elsőképpen az önkormányzati konszolidáció körében, és a megyék készek erre a feladatra, és úgy gondolom, hogy a megyei vezetők nyilatkozatai abban a vonatkozásban, hogy majd a regionális tanácsokban együtt fognak tudni működni, az meg kipróbált dolog. Tehát nem az anarchia felé haladunk, hanem igenis a szerves, organikus, ráadásul a megfelelő szinteken történő döntéshozatal irányába.
A hozzászólásokban elhangzott olyan gondolat, hogy a főépítészi jogkörök csorbulnak. Én egyrészt azért hadd idézzek a törvénytervezetből, és hadd idézzek a saját gyakorlatunkból. Itt az a passzus szerepel, hogy az állami főépítész véleményezi illetékességi területén a területrendezési terveket, és indokolt esetben javaslatot tehet a tervek módosítására. Én ebből éppen nem ezt olvasom ki. Én éppen ebből azt olvasom ki, hogy a főépítészek szerepköre változatlan, és a főépítészek kellően fölkészültek az országban mindenütt arra, hogy erre a véleményező és javaslattevő feladatra készek is és ezt a munkát el is végezték eddig is, és ezután is el fogják végezni.
Úgy gondolom, hogy az az összhangbiztosítás, az az értékvédelem, a fejlesztési stratégiák értése, megismerése, támogatása jelen van a főépítészeink gyakorlatában. A saját főépítészem a XV. kerületben - ez egy 81 ezres városrész - ha kimond valamit területrendezés, területfejlesztés kérdésében, akkor az, amit ő mond, az szent. Úgy gondolom, hogy mindenütt ez a gyakorlat, és úgy gondolom, hogy ez nem is fog különösebben változni.
A megyék, megyei jogú városok, főváros, kerület vonatkozásában hadd mondjak néhány nagyon fontos dolgot. Először is a XV. kerület - és ekkor lehetne mondani Eger városát, lehetne mondani Szekszárdot, lehetne mondani a XI. kerületet, a IX. kerületet, Érd városát, és így tovább -, ha megyei jogú városokat és kerületeket mondunk, akkor a megyék, a főváros, a megyei jogú város, a főváros és a kerületek közötti együttműködés ma is létező folyamat. Ma is működő folyamat, és azt gondoljuk, hogy abban a vonatkozásban, hogy a nagy hálózatok kérdésében mind a főváros, mind a megyék vonatkozásában a megyéknek és a fővárosnak van alapvetően kompetenciája, ez alatt értem természetesen a közlekedési hálózatokat, és értem természetesen mindazon szempontokat, amik a területfelhasználás kiegyensúlyozottságát, az értékvédelmi kategóriáit, a fejlesztési stratégiákat, egyebeket szemléljük, ebben a vonatkozásban a megyének, a fővárosnak van jogosítványa. De ez az előterjesztés, ez a törvénymódosítás egy másodpercig nem beszél arról, hogy a kerületek, illetve megyei jogú városok ne rendelkeznének a saját szempontjaikban, a saját területfelhasználási, a saját fejlesztési stratégiákat illetően kompetenciával, sőt éppen azt mondja, hogy rendelkeznek ezekkel.
Én azért ennek ellenére azt kérem, és ez az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ülésén is elhangzott, hogy a megyei jogú városok és a kerületek vonatkozásában legyen még egy konzultáció, és ha kell, mind a fejlesztési ügynökségek vonatkozásában, mind az egyeztetési mechanizmusokban ebben a körben, ha szükséges, történjen módosítás.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Felszólalások: Előző 24 Következő Ülésnap adatai