Felszólalás adatai
262. ülésnap, 198. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) |
Felszólalás oka | A záróvita lezárása |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás ideje | 5:41 |
Felszólalások: << 198 >> Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Most a módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-5. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatokat 175 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 137 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a T/17335. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 180 igen szavazattal, 140 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta. (Taps az MSZP soraiban.)
Soron következik a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/17404. számon, az egységes javaslatot pedig T/17404/22. számon kapták kézhez a képviselők.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, záróvitára nem kerül sor, most tehát a zárószavazás következik. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az egységes javaslat 82., 83. és 84. §-ainak elfogadásához az alkotmány 40/A. § (4) bekezdése alapján a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, a zárószavazásra ezért két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/17404. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 324 igen szavazattal, 5 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Ház! Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 187 igen szavazattal, 140 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/17336. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/17336/32. és 36. számokon kapták kézhez.
Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az államtitkári zárszó már elhangzott, így most a határozathozatal következik. Ennek során nem döntünk az ajánlás 25. és a kiegészítő ajánlás 4. pontjáról, mert azok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, valamint az ajánlás 4. pontjáról, mert azt előterjesztője visszavonta.
Az előterjesztő az alapajánlás 3., 5., 7., 8., 10., 21., 22., 27., 28. és 29. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 2. pontját támogatja.
(18.20)
Ezek elfogadása kizárja az alapajánlás 2. és a kiegészítő ajánlás 3. pontját. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezen támogatott indítványokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 329 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a további módosító javaslatokról határozunk.
Az ajánlás 1. pontjában Kosztolányi Dénes és Salamon László a 3. § (1) bekezdésében a törvény 3. § (1) bekezdése utolsó mondatának elhagyását kezdeményezi. Eszerint önkormányzati rendelet szabályozhatja az óvadék kikötésének lehetőségeit és feltételeit nem szociális helyzet alapján történő bérbeadásnál. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 6. pontjában Kosztolányi Dénes és Salamon László a 9. §-ban a törvény 26 . (Jelzésre:) Salamon László képviselő urat illeti a szó.
Felszólalások: << 198 >> Ülésnap adatai