Felszólalás adatai

DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Én ehhez a furcsa megfogalmazáshoz szeretnék kapcsolódni, kvázi magyar államiság a szomszéd országban. Én ezt nem így fogalmaznám meg, hanem úgy fogalmaznám meg, hogy lépés az autonómia felé.

Egy dolgot semmiféleképpen nem szabad elfelejtenünk: akkor, amikor megpróbáljuk összehasonlítani, hogy hogyan bánik a német állam, a horvát állam a határon kívüli honfitársaival, azt, hogy Magyarország azért egy különös helyzetben van abból a szempontból is, hogy a nemzet igen jelentős része, tehát nagy tömege esik a határon kívülre, és ezért mi kezdettől fogva olyan megoldásokra törekedtünk, amelyek a szülőföldön való megtartást tekintették elsődleges szempontnak, úgy, hogy természetesen az emberi jogát az illetőknek, és ebbe beleértve a költözés jogát is, nem lehet elvitatni, de a kedvezményeket és az életlehetőségeket úgy kívántuk meg kiteljesíteni, hogy ez ne jelentsen feltétlenül elvándorlást, vagy ne ösztönözze az elvándorlást.

Én úgy gondolom, szemben a sok egyéb példaként felvetett, vagy a kettős állampolgárság esetében megfogalmazott megoldásokkal, hogy ahol gyakorlatilag az illető államnak, ha nem is kimondva-kimondatlanul, de igazából nem jelent problémát az, ha megérkeznek ezek a nemzetiségileg hozzátartozó honfitársak az országba, mi viszont úgy látjuk, hogy hosszú távon, az egyéni boldogulás szempontjából is, és a közösségi lét szempontjából is a szülőföldön megtartás formájában kellene megtalálni. Ezért, én azt hiszem, pontosan ezért van arra szükségünk, hogy kialakuljon a magyarság önigazgatásának olyan szervezete a szomszéd államok területén is, amely képes ezt a közösségi létet (Az elnök jelzi az idő leteltét.), az egyenjogú közösségi létet megteremteni, és ez jelenti az igazi integrációt abban az államban, amelyben vannak.