Készült: 2024.05.29.19:31:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

283. ülésnap (2013.05.28.), 412. felszólalás
Felszólaló Dr. Rubovszky György (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Videó/Felszólalás ideje 8:44


Felszólalások:  Előző  412  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én eredetileg ezeket az indítványokat a mentelmi bizottság hatáskörében lévő gyakorlatok kialakítása során jelentkező problémák miatt adtam be. Az eredeti előterjesztés tulajdonképpen csak a mentelmi joggal és a mentelmi bizottság hatáskörébe tartozó kérdésekkel foglalkozott, és ezért is kértem már akkor úgy az alkotmányügyi bizottságtól, mint a Ház vezetésétől, hogy az Országgyűlésről szóló törvény, illetve a határozati Házszabály módosítására irányuló indítványokat együttes vitában tárgyalhassa meg a Ház.

Alapvetően a problémát az indította meg, amikor mentelmi ügyben a Ház előtt a mentelmi joggal érintett képviselő felszólalása körül kialakult egy vita. A vita eredményeként az alkotmányügyi bizottság hozott egy állásfoglalást, és az alkotmányügyi bizottság az állásfoglalásában mondta ki, hogy ezt a kérdést lehet házbizottsági előterjesztéssel esetenként rendezni, de az alkotmányügyi bizottság álláspontja az, hogy ezt a kérdést véglegesen a törvény módosításával lehet. No, ekkor határoztam el azt, hogy ennek a módosításnak a kidolgozását elkezdjük, és elő fogom terjeszteni.

Természetesen összekötődik a kérdés, mert a mentelmi bizottság eljárásai között különleges eljárásként szerepel az országgyűlési törvény által szabályozott mentelmi jogi kérdések elbírálása, de a határozati Házszabály rendelkezései alapján bonyolítja a mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság - elnézést, ezt még egyszer nem mondom el ilyen hosszan - az összeférhetetlenségi ügyek tárgyalását. Hogy ezeknek az ügyeknek egybehangzó legyen az eljárása, ezért kénytelen vagyok a mentelmi ügyek miatt az országgyűlési törvényt módosíttatni vagy kérni a módosítását, ugyanakkor az összeférhetetlenségi ügyek tárgyalása okán pedig kérni a határozati Házszabály módosítását.

Mind a két esetben azt az indítványt terjesztettem elő - tekintettel arra, hogy sem a Házszabály, sem az országgyűlési törvény erre nem terjed ki -, hogy odáig egyértelmű mind a két eljárás, hogy az Országgyűlésben ehhez a határozati javaslathoz módosító indítványt nem lehet előterjeszteni, az Országgyűlés a kérdésben vita nélkül dönt, de a bizottság előadója, illetve az eljárással érintett képviselő felszólalhat.

Én azt tartom igazságosnak - és ezt a javaslatot terjesztettem a tisztelt Ház elé -, hogy mind a két fél, úgy a bizottság előadója, mint az eljárással érintett képviselő, akár mentelmi jogi, akár összeférhetetlenségi kérdésről van szó, 5-5 perces időkeretben kapjon felszólalási jogot a tisztelt Háztól. Tehát ez az egyik kérdés.

A párhuzam létrehozása érdekében előterjesztettem egy olyan módosítást, ami arra vonatkozik, hogy ma a vagyonvizsgálati eljárásnál jelen pillanatban a Házszabály úgy rendelkezik, hogy ha az elnök a képviselő felszólítására megnyugtató választ kap, és úgy dönt, hogy indokolatlan, akkor minden további nélkül megtagadhatja a vagyonvizsgálati eljárást. Nincs se jogorvoslat, se továbbfolytatás, erről az elnök tájékoztatja a házelnököt, illetve a kérelmezőt, és ezzel az ügy be van fejezve.

Ezzel szemben az összeférhetetlenségi eljárásnál van egy olyan szabálya a törvénynek, hogy az összeférhetetlenségi eljárás során, ha az elnök a vizsgálódása eredményeként arra az álláspontra jut, hogy nincs értelme folytatni, mert indokolatlan, akkor haladéktalanul értesíti a bizottság tagjait. Ha a mentelmi bizottság az elnöki vélemény ellen nem emel kifogást, akkor az ügyet be lehet fejezni, ha kifogást emel, vagyis többségi döntés születik, hogy folytassuk csak az eljárást, akkor az elnök köteles elrendelni a vizsgálatot.

Én ugyanezt az eljárást szeretném a mentelmi ügyeknél is bevezettetni, hangsúlyozom, hogy az elnök egyszemélyes felelősségével szemben egy bizottsági kontroll jön be az eljárásba, és azt hiszem, hogy ez sokkal inkább közel áll a jogállamisághoz, mint a mai állapot.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Országgyűlés! A harmadik lényeges kérdéskör, amit szeretnék még itt elmondani, az az, hogy az országgyűlési törvényben a fegyelmi jogkörben - és a mi bizottságunk egyben az Országgyűlés fegyelmi bizottsága is - pénzbírság kiszabására van lehetőség. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló, 1990 júliusában kihirdetett törvényben a következő van szó szerint: "A képviselőnek járó alapdíj összege arányosan csökken, ha a képviselő a tárgyhónap napirendben előre feltüntetett szavazásainak több mint egyharmadán igazolatlanul távol van."

Kérem tisztelettel, itt számtalan sajtóhírt hallottam, hogy Rubovszky György be akarja vezetni a pénzbírságot az Országgyűlésben. Erről messze szó nincs. Arról van szó, hogy kétfajta szóhasználat van: a hatályos javadalmazási törvény azt mondja, hogy a képviselői alapdíjat arányosan csökkenteni kell, a másik pedig azt mondja, hogy pénzbírságot szabok ki. Az én indítványom arról szól, hogy abban az esetben, ha az elnök javaslatára az Országgyűlés bárkivel szemben anyagi hátrányt jelentő határozatot hoz, azt a határozatot ne pénzbírságnak hívjuk, hanem a már '90 óta befogadott szóhasználat szerint azzal legyen szankcionálva ez a bírság, hogy itt az alapdíj csökkentéséről legyen szó.

Ezért van számtalan helyen felsorolva, ahol az országgyűlési törvényben megjelent a pénzbírság, ott minden esetben az alapdíj csökkentését kérem elfogadni.

Az idő előrehaladottságára tekintettel én további részleteket nem szeretnék felhozni. Szeretném elmondani, hogy a kodifikációs műhelyben az időközben megjelenő kisebb pontosítás iránti igények és bizonyos módosítások - nem tartalmi és lényegi módosítások - kerültek be az országgyűlési törvényjavaslatba, illetve a határozati javaslatba.

Tisztelettel kérem a tisztelt Házat, hogy ezt a két indítványt szíveskedjen megtárgyalni, és lehetőséghez mérten elfogadni. Köszönöm szépen a türelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  412  Következő    Ülésnap adatai