Felszólalás adatai
26. ülésnap (2006.10.30.), 148. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Gál J. Zoltán (MSZP) |
Beosztás | a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 1:12 |
Felszólalások: Előző 148 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
GÁL J. ZOLTÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Egyetértünk, az elmúlt órákban is itt a parlamentben láthattuk az ellenzék részéről, hogyan néz az ki, amikor előbb hoznak ítéletet, és csak utána próbálják lefolytatni a tárgyalást. Én azt gondolom, hogy tények alapján kell elindulni, ebből következtetéseket levonni, és ezt mindaddig mentesíteni a politikai megnyilvánulásoktól, a pártpolitikától, ameddig a tiszta igazság, a valóság ki nem derült.
Ennek a vizsgálatnak az első lépése, a tények megismerésének első momentuma lehet holnap a három bizottság, vagyis a rendészeti, a nemzetbiztonsági és az emberi jogi bizottság együttes ülése, ahol meg lehet teremteni a feltételeket - Simicskó elnök urat erre kértem az imént -, meg lehet teremteni tehát azon feltételeket, amelyek lehetővé teszik Szilvásy miniszter úrnak, hogy ezekről a tényekről számot adjon. Mert a konkrét kérdései kapcsán igen, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak vannak olyan információik, amelyek segíthetik a tisztánlátást még akkor is, hogyha ez bizonyos pártpolitikai ítéleteket, előzetes prekoncepciókat és vádakat nem igazol.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Felszólalások: Előző 148 Következő Ülésnap adatai