Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr hozzászólását. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e valaki még hozzászólni az előterjesztéshez. (Nincs jelzés.) További igényt erre nem látok.

Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e reagálni az elhangzottakra. (Nincs jelzés.) Nem.

Ezek után az általános vitát most már lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, éppen ezért a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön fog majd sor kerülni.

Soron következik a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése.

A törvényjavaslatot a T/11079. számon, a bizottsági ajánlást pedig a T/11079/1. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Katona Tamás államtitkár úrnak, 25 perces időkeretben. Parancsoljon, államtitkár úr!

DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Több mint egy évtizede indult Magyarországon a nyugdíjreform, amely az állami nyugdíjrendszer mellett bevezette a kötelező tőkefedezeti szisztémát. A kormány továbbra is egyetért az egy évtizede megkezdett nyugdíjreform alapelveivel. A kötelező nyugdíjrendszer feladatait, szolgáltatásait továbbra is két nyugdíjpillér között tartjuk indokoltnak megosztani. A nyugdíjrendszer finanszírozási biztonsága hosszú távon csak akkor tartható fenn, ha a feladatokat részben a tőkefedezeti rendszer veszi át, így megerősödik a nyugdíjrendszer védelme az elkövetkező évtizedek demográfiai folyamatainak kedvezőtlen hatásaival szemben. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a reformot tovább kell vinni. A reform 1998-ban nem fejeződött be, csak elkezdődött. A szabályozásnak folyamatosan reagálnia kell az újabb és újabb kihívásokra.

A 2006 óta eltelt időszak fejleményei közé tartozik többek között a tagdíjbevallási és -beszedési rendszer átalakítása, amely igen jelentősen mérsékelte az adminisztrációs terheket. Bevezettük a választható portfóliós rendszert. Nagymértékben csökkentek a pénztárak által érvényesíthető költségek, továbbá a megtakarítások értékmegőrzését immár hozamgarancia biztosítja.

Tisztelt Országgyűlés! A magánnyugdíjrendszer erejét az elmúlt időszak folyamatai is bizonyítják. Tavaly a nemzetközi folyamatok miatt kialakult kedvezőtlen befektetési eredmények nyomán sokan megkongatták a vészharangot az intézmények felett. Most azt látjuk, a tavalyi veszteségek döntő részét az év eddig eltelt időszakában már visszanyerték a pénztárak. Az említett veszteségek tehát jelentős részben virtuálisnak bizonyultak, azok a pénztártagok jövőbeni ellátására nem lesznek hatással.

A reformot két területen kell továbbvinni: ez a két terület a szolgáltatások rendezése és az intézményi szabályozás. Mivel ez a két területe a szabályozásnak lényegében a teljes terjedelmét érinti, a törvényjavaslatot a kormány nem törvénymódosítás, hanem új törvényi szabályozás formájában készítette el és nyújtotta be a tisztelt Országgyűlésnek.

A magánnyugdíjrendszer szolgáltatásainak szabályait a törvényjavaslat részletesen meghatározza. A szabályozás az egyszerűséget, a közérthetőséget és az alacsony költségszintből adódó olcsóbb működést helyezi a középpontba. Összességében tehát a lehetőség szerint legmagasabb színvonalú ellátás biztosítása a fő cél.

A törvényjavaslat elfogadása esetén a biztosítottak már az aktív életszakaszban felmérhetik, hogy felhalmozott megtakarításuk mekkora összegű életjáradék megállapítását tenné lehetővé.

(12.00)

A kiszámítás nagyon egyszerű lesz: a számlaegyenleget meg kell szorozni a járadékszolgáltatók által nyilvánosságra hozott járadéktényezővel. Az áttekinthetőség a járadékszabályozás kulcsfontosságú eleme. A kötelező magánnyugdíjrendszerben a járadékszolgáltatók az ügyfelek számára tehát csak felelős és ellenőrizhető ígéreteket tehetnek.

A járadékszolgáltatási jogosultság, összhangban a társadalombiztosítási nyugellátás szabályaival, a nyugdíjkorhatár elérésével vagy korhatár alatti nyugellátás megállapításával nyílik meg. A jogosultság elérésekor a biztosítottak egyértelmű, világos lehetőségeket mérlegelhetnek. Választhatják az inflációkövetésen alapuló járadékmegállapítást, ez az inflációindexált járadék, ami azt jelenti, hogy magán-nyugdíjpénztári rendszerből kapott ellátásuk folyamatosan megőrzi reálértékét. Lehetőség van ezenkívül arra is, hogy nagyobb kockázatot vállaljanak. Ezt kínálja a garantált összegű járadék megállapítása. Ez az eljárás egyaránt eredményezhet a mindenkori inflációnál magasabb, de adott esetben alacsonyabb indexálást is. A járadék nominális értéke azonban egyik esetben sem csökkenhet. Ugyancsak választhatnak a járadékosok arra vonatkozóan, hogy csak saját maguk részesülnek járadékban, vagy két életre szóló járadékot kérnek.

Tisztelt Országgyűlés! A járadékszolgáltatás során továbbra sem tehető különbség egyes csoportok eltérő halandósága miatt. Ez a szabály biztosítja azt is, hogy a férfiak és a nők részére a hatályos szabályozásnak megfelelően, egyforma feltételekkel kerül megállapításra az életjáradék. A szabályozás a korábbiaknál szűkebb körben, de fenntartja az egyösszegű szolgáltatás lehetőségét is. Ugyanakkor deklarálni szükséges, hogy a magánnyugdíjrendszer fő célja a megfelelő színvonalú ellátás biztosítása az idős kor teljes tartamára.

A legfontosabb ellátási forma tehát az életjáradék lesz. A járadékszolgáltatási tevékenységet az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok mellett életbiztosítók is elláthatják, amennyiben teljesítik az előírt feltételeket. A javasolt szabályozás arra az esetre is felkészül, ha a biztosított nincs megelégedve a piaci szolgáltatók járadékszolgáltatási kínálataival. Ebben az esetben az állami szerv keretében működő, úgynevezett kijelölt járadékszolgáltató inflációkövető ellátását vehetik igénybe.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány úgy látja, célszerű az intézményrendszert átalakítani annak érdekében, hogy a működési kockázatok csökkenjenek. Jelenleg a pénztártagok formailag tulajdonosai a magánnyugdíjpénztáraknak. Ehhez a státushoz azonban semmiféle többletjogosultság nem kapcsolódik. Azt tapasztaljuk, hogy a tagoknak csupán töredéke vesz részt a közgyűlések, küldöttközgyűlések munkájában. A tulajdonosi jogkörből adódóan azonban formailag a pénztártagok viselik a működési kockázatokat, a szponzorintézményeknek ilyen kötelezettségük nincs. A valódi tőkeerős tulajdonos hiánya, a hatályos kiszervezési szabályokat is figyelembe véve, gyakorlatilag akadályozza a pénztári működés átláthatóságát is. Az intézményrendszer átalakítása egyértelművé teszi a mögöttes pénzügyi intézmény döntési jogkörét és felelősségét. Ennek következtében az újjáalakult magán-nyugdíjintézményt, amelynek javasolt megnevezése magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaság, a tulajdonosok csak fokozott biztonsági eszköztár alkalmazásával működtethetik. A szabályozás előírja, hogy a magánnyugdíjrendszer működtetésével kapcsolatos valamennyi kockázatra, tehát a működésre, a befektetésre, a járadékszolgáltatásra fedezetet kell biztosítani. Ez a fedezet részben a tulajdonos saját forrásából - ez a szavatolótőke -, részben pedig a tagok befizetéseiből képzett tartalékok, valamint a magánnyugdíj-garanciaalap forrásaiból kerül kialakításra. A magánnyugdíj-garanciaalap a pénztárak garanciaalapjának jogutódja lesz.

Tisztelt Országgyűlés! Az új forma egyik legfontosabb előnye, hogy az új típusú intézmények járadékszolgáltatásra is alkalmassá válnak. A szolgáltatási jogosultság megszerzésekor így a tagok nem kényszerülnek arra, hogy feltétlenül új szolgáltatót válasszanak. A törvényjavaslat részletesen szabályozza a magánnyugdíjpénztárak átalakítási folyamatát. Ez több év alatt, folyamatos kontroll mellett zajlik majd. Az átalakulás végeredményeként a pénztártagok 2013 januárjától már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesznek.

Természetesen ez a váltás nem jár a korábban meghatározott jogosultságok és garanciák csorbulásával. A tagok egyéni számláján felhalmozott megtakarítás teljes egészében átkerül a magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságnál vezetett egyéni számlára. A megtakarítások értékmegőrzését biztosító hozamgarancia ugyancsak változatlan feltételek mellett érvényesül.

A javaslat valamennyi magánnyugdíjpénztárnak lehetőséget ad az általa kiválasztott intézménybe történő beolvadásra. A szabályozás fokozott figyelmet fordít arra, hogy a kisebb magánnyugdíjpénztárak az átalakulás során ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, ne kényszerüljenek beolvadásra valamely nagyobb intézménybe. Nem cél tehát, hogy az átalakulási folyamat újabb lökést adjon az előző 12 évben tapasztalt, de az elmúlt időszakban már nyugvópontra jutott koncentrációs folyamatnak.

A kis pénztárak átalakulása érdekében a törvényjavaslat a biztonsági tőke követelményét létszámtól függően, sávosan határozza meg. A javaslatban foglaltak értelmében - az új intézményrendszer kialakításához hasonlóan - a járadékszolgáltatás is megfelelő átmeneti időt követően, 2013-tól kezdhető meg.

Összességében tehát elmondható, hogy a törvényjavaslat célja a magánnyugdíjrendszer megerősítése. Ezt szolgálja a kiszámítható szabályrendszer, valamint a kockázatok megfelelő kezelése. A cél az, hogy a magánnyugdíjrendszer tagjai időskorukban megfelelő színvonalú, a befizetéseik és elért hozamaik nagyságát tükröző szolgáltatásban részesüljenek.

Tisztelt Országgyűlés! Éppen ennek érdekében kérem, hogy az Országgyűlés támogassa a magánnyugdíjpénztárról és intézményeiről szóló törvényjavaslatot.

Elnök asszony, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Államtitkár úr, köszönöm a hozzászólását. Most a bizottságok álláspontjának és a megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére fog sor kerülni. A napirendi ajánlásunk szerint erre 5 perces lehetősége van a hozzászólóknak.

Elsőként megadom a szót Keller Lászlónak, a költségvetési bizottság előadójának.

Parancsoljon, képviselő úr!

KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési bizottság a múlt heti ülésén nagy többséggel támogatta a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, éppen azért, mert nagyobb biztonságot és nagyobb kiszámíthatóságot jelent a magánpénztártagok számára.

Államtitkár úr is említést tett a '97-es reformról, amikor is a felosztó-kirovó rendszer plusz az önkéntes nyugdíjpénztár mellé fölcsatlakozott a tőkefedezeti nyugdíjpénztár. Ezt mi reformértékű lépésnek tartjuk, egy helyes irányba tett lépésnek. Természetesen ez alatt az idő alatt, ugye, 1998-tól több mint tíz év telt el, jelentős tapasztalat halmozódott fel, és azokkal a változtatási irányokkal a költségvetési bizottság nagy többsége egyetértett, amelyek lényegében két területre koncentrálnak: az intézményi formán történő változtatásra, illetve az ellátási szabályokon történő változtatásra. Azt szeretném világossá tenni, hogy az alapelvek továbbra is változatlanok, ami a törvényi reformnál tulajdonképpen kialakult.

A magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyon mintegy 2000 milliárd forint. Ekkora vagyonról kell a pénztártagoknak döntést hozni. Az is a tapasztalatok közé tartozik, hogy a döntéshozatali folyamatban a tagoknak lényegében a töredéke vesz részt, és abban az esetben, ha működési zavarok lépnének fel, ezek nem léptek föl, egyébként ez is egy fontos tapasztalat, hogy kiszámíthatóan működnek a magánnyugdíjpénztárak, de a tagok felelőssége megnövekszik.

Azzal a megoldással, amit a törvényjavaslat tartalmaz, egyetért a költségvetési bizottság, nevezetesen a tulajdonosi szerkezetben olyan változtatást eszközöl a javaslat, amely egyrészt egyfajta tőkeerőt biztosít a magánpénztárak tagsága mellé, illetve felelősséget növel a tulajdonosi szerkezet változtatásával.

(12.10)

Ezt úgy éri el, hogy magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságot kell létrehozni, és ebbe a pénztárak egy beolvadással csatlakoznak. Megfelelőnek tartjuk azt, hogy egy kellően hosszú átmeneti időszak következik, 2013-ig ez a szervezeti átalakulás levezényelhető. Nagyon fontosnak tartottuk a bizottsági vitában rögzíteni azt, hogy a tagi jogosultsági szabályok nem változnak, nem csorbul az egyéni számlához való jog, és a működési tartalék nem fog elveszni.

Ami a járadékszolgáltatás szabályozását illeti: jelenleg egy felhalmozási-tőkegyűjtési időszakban vagyunk, 2013-ban indul meg a járadékszolgáltatás. A bizottsági vitában egyértelművé tettük, hogy sokkal határozottabbá kell tenni azt, hogy milyen mértékű ellátáshoz juthatnak a tagok, hogyan történik ennek a járadéknak a folyósítása, hogyan kell tekintettel lenni a demográfiai kockázatokra, s hogyan lehet gondoskodni az ellátások értékmegőrzéséről.

A törvényjavaslat választ ad ezekre a kérdésekre. Ahogy államtitkár úr is utalt az expozéjában rá, a járadék kiszámítása egyszerűvé válik, hiszen csak a felhalmozott megtakarítást kell a törvényben rögzített járadéktényezővel megszorozni. A pénztártagok akkor, amikor az ellátáshoz jogosultságot szereznek, választhatnak inflációindexált, illetve garantált összegű ellátás között. Belép a kijelölt járadékszolgáltató, amelyik inflációkövető ellátást képes biztosítani azoknak, akik az előbb említett két változat között sem akarnak választani. Megvan, meglesz a lehetőségük azoknak, akik igénybe veszik a magánnyugdíjpénztár szolgáltatásait, hogy egy életre szóló járadékot vagy két életre szóló járadékot válasszanak, illetve különválasztja a törvényjavaslat a demográfiai befektetési kockázatokat.

Azt is rögzítettük a bizottsági ülésen, hogy az új járadékszabály nem jelent sem alacsonyabb, sem magasabb ellátást - erre fölhívtuk a figyelmét azoknak, akik nem támogatták az általános vitára való alkalmasságot -, és úgy, ahogy azt az elején mondtam, egy biztonságosabb, közérthetőbb és kiszámíthatóbb szabályozás fog érvényesülni ebben a szektorban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezzel tehát kérem, hogy a költségvetési bizottságnak megfelelően támogassa a Ház a benyújtott törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm a képviselő úr hozzászólását. A kisebbségi vélemény előadóját nem látom. Körbenézek, az ifjúsági bizottság előadóit sem látom.

Ezek után, képviselőtársaim, a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Elsőként Kékesi Tibor képviselő úrnak adom meg ezt a lehetőséget, az MSZP frakciójából. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. KÉKESI TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Teljesen logikus, hogy egy rövid történelmi visszapillantással kezdi mindenki a hozzászólását ebben a témában, hiszen nem előzmény nélküli a magánnyugdíjról és annak intézményrendszeréről szóló törvényjavaslat. 1997-ben került elfogadásra az első olyan tőkefedezeti nyugdíjról szóló törvényjavaslat, amely kötelező jelleggel és az akkor pusztán az önkéntes nyugdíjpénztárakkal színesített, tradicionális nyugdíjrendszerben egy második pillért hozott létre, ez a második pillér pedig éppen a hosszú távú, a fenntartható, biztonságos nyugdíjszolgáltatást kívánta megalapozni Magyarország minden állampolgára számára, az itt munkával, járulékfizetéssel járadékra való jogosultság szerzésének biztonságát kívánta megalapozni.

Sok vita övezte azt a törvényt, a jelenleg is hatályos jogszabályt, hiszen egyesek azt a kérdést vitatták, hogy szabad-e kiengedni az állami rendszerből ezeket a jogosultakat, illetve szabad-e azokat a forrásokat kiengedni a tradicionális nyugdíjrendszerből, amelyek nyilvánvalóan az új típusú nyugdíjpillér megalapozáshoz, fenntartásához szükségesek voltak.

Azt kell mondjam, hogy éppen az erről a törvényjavaslatról folytatott vita nyugtatott meg a tekintetben, az ebben a vitában felsorakoztatott érvek nyugtattak meg a tekintetben, hogy ez a vita letisztult és tulajdonképpen lezárult. Úgy érzékeltem, ma már minden politikai párt minden, ebben a tekintetben megszólaló képviselője hasznosnak, szükségesnek, legfeljebb megoldásaiban vitatottnak tekinti a magánnyugdíj rendszerének ezt a tőkefedezeti ágát. Fontos kérdés ez azért is, mert 2013-ban - ahogy már hallottuk - tömeges méretben válnak jogosulttá azok a személyek, akik már ezt az ágát is, ezt a részét is használják a nyugdíjuknak, hiszen hagyományos nyugdíjforrás szolgál a nyugdíjak mintegy 75 százalékának kifizetésére, és az új nyugdíjpillér szolgálna mintegy egynegyedének a kifizetése céljából.

Éppen ezért egyre élesebben vetődnek fel azok a kérdések, hogy működőképes-e valóban ez a rendszer. A működőképesség két szempontból lényeges, hogy vannak-e hiányosságai ennek a magánnyugdíjrendszernek, illetve milyen kockázatai vannak. Azt kell lássuk, hogy az oly sokszor hivatkozott gazdasági válság, aminek egy nagyon markáns szelete éppen a pénzügyi szektorban, a pénzügyi szegmensben jelentkezett, rávilágított ezekre a hiányosságokra és ezekre a kockázatokra, felerősítette azokat a bizonytalanságokat, amiket ez a mai rendszer hordoz vagy legalábbis hordozhat magában.

Két kérdésre kellett válaszolni, az egyik az, hogy kellőképpen biztonságos-e ez a mai rendszer, és a másik kérdést talán úgy fogalmaznám meg, hogy tényleg azt nyújtja-e ez a nyugdíjrendszer, ami ma él, ami az előbb felvezetőképpen vázolt cél, azaz, hogy az időskori járadékot biztosítsa a korábban járulékot fizetők számára.

Nézzük meg a biztonságát ennek a rendszernek! Korábban egy háromszintű garanciarendszer húzódott meg a magánnyugdíjpénztár működése, a járadékfizetések biztonságát garantáló elemek körében, és ezt az új törvényjavaslat egy négyelemű garanciarendszerrel váltja fel, illetve erősíti meg. A hagyományos rendszerben is rendelkezünk végső soron egy állami garanciával. Ennek ugyan egy mögöttes, a garanciaalap kifizetéseire vállalt további állami garancia a megnyilvánulási formája, de végső soron van állami garancia az ilyen típusú kifizetések mögött.

Már említettem az ezt megelőző szintjét a garanciarendszernek, ez a mai nyugdíjpénztárak, a jövőben majd a nyugdíjbiztosítók által létrehozott garancialap, amelyik egy-egy szeletét kívánja, ha nem megfelelően teljesít, garantálni a nyugdíjszegmensnek, jellemzően értelemszerűen a kötelező nyugdíjpénztári szegmensnek. Ez a jövőben is így kell hogy működjön, és természetesen minden mai nyugdíjpénztárnál, a jövőben nyugdíjbiztosítónál ott van a különféle tartalékképzések garanciája mind a felhalmozási, mind a járadékfizetési időszakra vonatkozóan, hogy azokra a kiadásokra, azokra a demográfiai és különféle egyéb kockázatokra magánál a pénzügyi intézménynél is ott legyen a megfelelő forrás, bizonyos mértékig ki tudja ezeket egyenlíteni, el tudja hárítani.

Ami azonban nincsen, az a működtetőnek az általános kockázatviselése, az általános tőkegarancia tulajdonképpen.

(12.20)

Hiszen a mai pénztárak egyfajta, bár fiktív önkormányzati jelleggel bírnak, ilyen keretek között működnek, és éppen ezért nincsen tényleges, valóságos kockázatviselő képességük. Maga a szervezet nem tud ilyet produkálni, hiszen nincsen tőkéje, nincs, amit kockáztasson a tevékenysége során.

Az új nyugdíjbiztosító rendszernek mint javaslatnak ez az egyik jelentős hozadéka, hogy - persze taglétszámtól függően, és ebben majd még egy-két gondolatot fogok említeni - megteremti ezt az elsődlegesen kockázatviselő személyt, szervezetet, és megnevezi azt a mértékű szavatolótőkét, ami a tevékenység méretétől, nagyságától vagy összetettségétől függően kell hogy további, és még egyszer mondom, elsődleges biztosítékként viselje ennek a tevékenységnek a bizonytalanságát.

Mint említettem, a jelenlegi önkormányzati rendszer egyfajta látszat-önkormányzatiságot testesít meg, hiszen viszonylag bonyolult módon próbál nagy, sőt esetenként óriási taglétszámú szervezeteket működtetni, ezért valójában nem érvényesül egy-egy tag véleménye, nagyon szűk körre korlátozódik a képviseleti jog delegálása folytán a véleménynyilvánítás lehetségessége.

A taglétszám tekintetében, bár az új törvény, a benyújtott törvény szövege egy alacsonyabb létszámot tartalmaz, de itt mindenképpen azt szeretném jelezni, hogy szeretnénk a jelenlegi szinten a taglétszám minimumát megtartani. Ez nem jelent szűkítést a jelenlegi rendszerben, hiszen a legkisebb pénztár is mintegy 700 fővel meghaladja a mai állapotok szerint ezt a minimális taglétszámot, a legnagyobb pedig a 800 ezres létszámával jóval túl van ezen a szinten.

A szavatolótőkét, mint ahogy említettem, fontosnak tartjuk a garanciarendszerben, és éppen ezért a törvényjavaslat megalapozza, hogy a taglétszám és a tevékenység összetétele függvényében ez eltérő mértékben kerül megkövetelésre. Úgy látjuk, hogy nincs olyan kockázat, hogy ez a jelenlegi nyugdíjpénztári rendszer szűkítéséhez vezethet. A koncentráció maga egyébként már lezajlott, hiszen mintegy 30 nyugdíjpénztárból mára, bár minimális fluktuáció azért van, de nagyjából 20 stabil nyugdíjpénztár alakult ki; viszont ahogy említettem, rendkívül eltérő létszámokkal, a 2700 fős tagságtól egészen a 807 ezer főig.

Itt esetleg még azt fontolnánk meg, hogy nem kellene-e jobban differenciálni, jobban széthúzni a tényleges taglétszámokra is figyelemmel a szavatolótőke-követelményt. A most a törvényjavaslatban bent levő, viszonylag nagy léptékekkel mérő javaslat éppen az alsó régióban talán nem kellően arányos a taglétszámmal és így azokkal a kockázatokkal, amit a növekvő taglétszám esetleg jelent, mondjuk, a demográfiai kockázat esetében, de természetesen nem megfeledkezve az alacsony taglétszámú szervezeteknél a fix költségek kitermelésének kockázatáról sem.

A struktúra tekintetében nagyon lényeges elemek nemcsak az általam említett, mondjuk úgy, pénzügyi garanciák, hanem hogy egyéb feltételrendszerek is olyan előírásokat tartalmazzanak a törvényben, amelyek a tulajdonosi körben nem engedik, hogy átláthatatlan, bizonytalan és épp ezért túlzott kockázatot jelentő szereplők szálljanak be ezeknek a nyugdíjbiztosítóknak a birtokosai közé.

Ugyanígy nagyon lényeges, hogy a menedzsment körében is szigorítsunk egy kicsit a pénztári körnél talán engedékeny előírások mentén, mert láttuk, hogy a vezetőknek, a vezető szakértőknek rendkívül nagy befolyásuk van a különféle döntések meghozatalában, és éppen ezért itt a képzettség, a tapasztalat előírásai jelentős mértékben javítanak egy-egy ilyen szervezet működőképességén.

A különbségtétel a biztosítottak között - mint hallottuk - alapvetően nem lehetséges, szakmailag ezt ilyen unisex biztosításnak hívják, és azoknak az ösztönzéseknek is gátat kíván szabni a törvényjavaslat, amelyek a tagtoborzást vagy éppen a tagok megtartását olyan forrásokkal próbálják meg biztosítani, amelyek esetleg az etikai elvárásokkal nem egyeztethetők össze.

A működés keretei vonatkozásában is lényeges a szabályozás. Egyes tevékenységek, így különösen a vagyonkezelés, a befektetések tekintetében - mert ezt többnyire maguk végzik ezek a szervezetek majd - olyan előírásokat, olyan kockázatot, szintén korlátozó követelményeket fogalmaz meg a törvény, ami eloszlatja azokat a kételyeket, hogy akár egy ilyen gazdasági válság, aminek most vagyunk a szemtanúi, hasonló problémákat okozhat majd a biztosítói rendszerben, mint aminek tanúi voltunk a pénztári rendszerben, tehát hogy az előző évben jelentős veszteségeket halmoztak fel ezek a pénztárak. Bár nyilván jórészt objektív okok miatt, de éppen ezért kellenek olyan portfólió-előírások például, amelyek nagymértékben csökkentik ezeknek a kockázatát.

Kritikaként felvethető, hogy mennyire tudjuk ugyanazokban a pénzügyi alapokban megtartani ezeket a forrásokat, hiszen például az állam finanszírozása tekintetében egy nagyon nagy büdzsé volt, hogy úgy mondjam, hiszen az államkötvények vásárlásán keresztül jelentős finanszírozója volt az állami költségvetésnek a magán-nyugdíjpénztári rendszer. Nos, például itt van egy úgynevezett devizamegfelelési előírás, ami a kifizetés pénznemében írja elő azt a kötelezettséget, hogy miben kell tartania a biztosítónak a befektetéseit, és ez éppen a megfelelőség miatt döntően hazai forrásban történő pénzelhelyezést jelent. Tehát nincs meg a kockázata annak, hogy a biztosító majd különféle külföldi és esetleg kevésbé biztonságos befektetésekben helyezi el a pénzeket, így itthon tudjuk megőrizni, itthon tudjuk adott esetben a gazdaság fejlesztésére vagy a gazdaság stabilizálására fordítani azokat a forrásokat, amelyeket ezeknél a nyugdíjbiztosítóknál felhalmoztak.

Az ellenőrzés is komoly hátteret kap, hiszen a párhuzamosan folyó, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvényjavaslat oda is újabb jogosítványokat rendel, és ebben a törvényben is olvashatjuk, hogy például az előzetes kétfokozatú engedélyezésen keresztül az adatszolgáltatási kötelezettség, annak a konkrét meghatározása mentén világos és nyilvános, a saját honlapon is, ahogy említettem, a PSZÁF-on keresztüli beszámoláson, az összevethető és éppen ezért aztán hatékony adatokon keresztül egy versenyképes szektor alakul ki ezen a területen, és még egyszer - ez egy nagyon lényeges szó -, egy biztonságos szegmensévé válik a nyugdíj-biztosítási rendszernek.

Már a pénztári törvényben is két időszak kerül elhatárolásra, az egyik a felhalmozási időszak, a másik pedig a járadékfizetési időszak. A nyugdíjpénztári törvény is a felhalmozási időszakot többé-kevésbé jól kezelte. Itt majd a végén, a felhalmozási időszak vége felé jelentkezik az új törvény által létrehozott járadéktényező, ami rendkívül egyértelműen megmutatja, hogy ha ma fogalmuk sincsen a járadékra jogosultaknak, hogy mennyi lesz a nyugdíjuk, ez a járadéktényező megmutatja egy könnyű matematikai művelet kapcsán, hogy mire számíthatnak.

(12.30)

Az átváltási költség maximalizálásával világossá válik, hogy a felhalmozott összegből mennyi az, ami a járadékos időszakra valójában az összeg alapját fogja képezni. A költség korlátozásával, ami európai viszonylatban is rendkívül kedvező mérték, garantáljuk azt, hogy természetesen nem lesz olyan ára ennek, mint Nyugat-Európában, ahol kétszer akkora költsége van az ilyen típusú átváltásoknak.

A másik időszak a járadékfizetési időszak, és ez az, ami, mondhatjuk, teljes egészében hiányzik a jelenlegi pénztári rendszerből. Ez egy olyan hiátus, amit mindenféleképpen pótolni kell. Csak a példa kedvéért elmondom, hogy 2002 és 2005 között összesen 7 darab ilyen nyugdíjba vonulás történt, és a mai napig, mondjuk, 2009 első félévig 1827 olyan típusú szolgáltatás történt, ami a nyugdíjpénztári rendszerből kell hogy eszközölődjön. De ezek mind, egytől egyig egyösszegű kifizetések voltak. Tehát mondhatni, hogy nemcsak a gondolkodásmódban, hanem annak tartalmi kivitelezése szempontjából is hiányzott a járadékfizetés szabályozása.

A teljes körű szabályozás ebben a törvényben megtalálható, sőt éppen azért, hogy ne kerüljünk csapdahelyzetbe, hogy van a járadékfizetésnek technikája, csak nincs, aki csinálja, kijelölésre kerül egy állami szerv is, amelyik vagy az átmeneti időszakban, vagy választás hiányában, vagy végső soron, de szolgáltatja ezt a járadékot. A típusok már említésre kerültek, úgyhogy ezeket nem is részletezném, csak megemlíteném, hogy van egy biztonságos inflációkövető megoldás, és van egy garantált összegű, ami nagyobb kockázatvállalással többlet-nyugdíjkifizetést eredményezhet. Van egy egy életre szóló és egy két életre szóló, ami az öröklés továbbgondolását, az özvegyi nyugdíjnak a magánnyugdíjban is megjelenő részét jelenti, és van egy összegkorlátozás, ahol az elitbiztosító kialakulását van hivatva gátolni, hogy a korlát felett egyösszegű kifizetés van, az alatt pedig járadékról is lehet szó.

Természetesen a felhalmozási időszak alatt tartalékok biztosítják, a matematikai tartalék, a járadékfizetési tartalék, a költségtartalék és az egyéni kiegyenlítési tartalék annak biztonságát, hogy mindenki biztonsággal hozzájuthasson időskorában a járadékhoz. A szocialista képviselőcsoport éppen ezen megfontolások alapján támogatja a törvényjavaslatot, és elfogadásra javasolja az Országgyűlésnek.

Elnök asszony, köszönöm a szót. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen Kékesi Tibor képviselő úr vezérszónoki felszólalását.

Vezérszónoki felszólalásra következik a Fidesz-frakcióból Varga Mihály képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr!

VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kékesi Tibor a végére hagyta az MSZP álláspontját, miszerint támogatják ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását. Én akkor ezzel kezdeném: a Fidesz képviselőcsoportja nem támogatja ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását, hiszen úgy ítéljük meg, hogy sem az előkészítés, sem maga a konkrét szabályozás nem alkalmas arra, hogy erre a Ház igent mondjon.

Hadd kezdjem én is egy kicsit távolabbról, egy kicsit messzebbről, hiszen olyan kérdésről van szó, amit egy kicsit méltatlan körülmények között, méltatlan előkészítés után kezd el a Ház tárgyalni. Általában a nyugdíjrendszert érintő kérdésekben, tehát olyan kérdésekben, amelyek 20-30-40 évet ölelnek át, és amelyeknél egy pici elmozdulás is évek, évtizedek múlva nagyon súlyos szabályozási problémákat jelenthet, minden kormánynak nagyobb felelősséggel kell eljárnia. Így kellett volna tennie az MSZP-SZDSZ-kormánynak is. A parlamenti ciklus utolsó hónapjaiban egy ilyen szabályozást, amelyik alapvetően szabja át a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszert, véleményünk szerint nem lett volna szabad ilyen előkészítetlen állapotban a Ház elé hozni.

Kiről is szól ez a törvényjavaslat? Bár nyugdíj szerepel benne, alapvetően nem a nyugdíjasokról. Ez a törvényjavaslat azokról a generációkról szól, amelyek mai aktív korosztályai Magyarországnak, azok a generációk, amelyek a következő években, évtizedekben fognak majd nyugdíjba menni. Ahhoz, hogy ez a nyugdíj biztonságos, kiszámítható, az egyén életszínvonalát megőrző vagy azt fenntartani igyekvő legyen, nyilván szükség van arra, hogy ennek a nyugdíjrendszernek többféle eleme, többféle lába legyen. Éppen ez volt az oka annak, hogy a Fidesz 1998 és 2002 között nem megszüntetni akart bizonyos nyugdíj-megtakarítási formákat, hanem éppen ellenkezőleg: megerősíteni, és az emberek számára világossá tenni, hogy olyan országban élnek, amelyik garantálni fogja majd, hogy ha nyugdíjba vonulnak, akkor ez a nyugdíj egy tisztességes ellátásra adjon módot és lehetőséget.

Honnan is indultunk el? Nyilván most a nyugdíjrendszer elemeiről, lábairól kellene beszélni, de egy picit még visszább lépnék ennél. Miről is szól a nyugdíj? Arról szól, hogy amikor majd már nem leszünk munkaképes korban, amikor már jönnek a betegségek, az ember abba az életszakaszba ér, ahol inkább a megtakarításokból kell élni, legyen olyan megtakarítás, ami az ellátást biztosítja, garantálja. A második világháború előtti nyugdíjrendszerek általában tőkefedezeti elven működtek, az emberek életük aktív szakasza során megtakarítottak, felhalmoztak, ezeket a nyugdíjbiztosítók vagy nyugdíjpénztárak, hiszen akkor is többféle lehetőség volt, kezelték. Igyekeztek megőrizni a felhalmozások, megtakarítások értékét, és amikor a munka, az aktív életszakasz befejezésével valaki nyugdíjba ment, akkor ennek hozamaiból, járadékaiból élt.

A második világháború alapvetően felforgatta ezeket a rendszereket, hiszen a nyugdíjpénztárak, nyugdíjbiztosítók vagyona elpusztult, viszont a nyugdíjasokról gondoskodni kellett. Ekkor jöttek be azok a felosztó-kirovó rendszerek, amelyek a pillanatnyi befizetésekből, járulékokból tartották fenn a nyugdíjrendszereket. Alapvetően persze az is hosszú kérdés lenne, hogy ezek a felosztó-kirovó rendszerek vajon alkalmasak-e arra, hogy a nyugdíjas életszakasz biztonságát garantálják, vajon megfelelnek-e annak a kihívásnak, amit egy mai, globalizált, nagyon sokszor tőkében, a munka szabad áramlásában, a tőkepiacok összefüggéseiben bonyolultabbá váló világ igényel. De ez messzire vezetne.

Én itt most csak arra szeretnék utalni, hogy amikor '95-96 táján a magyar gazdasági, közgazdasági gondolkodásban is elindult az a vita, hogy hogyan lehetne a nyugdíjrendszerünket stabilabbá tenni, akkor az egy kétségkívül létező és lehetséges opció volt, hogy igen, jöjjön vissza valami a tőkefedezeti rendszerből. Igen, tegyük lehetővé azt, hogy az emberek ne csak az úgynevezett állami felosztó-kirovó rendszerben, hanem máshonnan is valamilyen biztos megélhetést adó nyugdíjat kapjanak. Így érkeztünk el ahhoz a szakaszhoz, amit a kötelező és az önkéntes magánnyugdíjpénztárak megjelenése jelentett. Talán illett volna a kormány szempontjából egy értékelést adni arról, hogy ez az elmúlt tíz esztendő mit is hozott az embereknek. Beváltotta-e azokat a reményeket, amelyeket a magánnyugdíjpénztárakhoz fűztünk? Hát, hiányzik ez a fajta kormánybeszámoló, nem kaptunk egy ilyen átfogó képet. Pedig talán hasznosabb lett volna, ha egy ilyen vitának úgy megyünk neki, hogy mindenki képben van arról a teljesítményről, amit a magánnyugdíjpénztárak az elmúlt években képletesen szólva az asztalra letettek.

Nos, ilyet nem kaptunk, ezért különböző nyugdíjpénztári beszámolókra, sajtónyilatkozatokra, a pénztárszövetségek összegyűjtött anyagaira támaszkodhatunk akkor, amikor valamilyen verdiktet, valamilyen megítélést akarunk a magánnyugdíjpénztárakhoz kötni. Itt is óvatosabbnak kell lennünk persze, hiszen a magánnyugdíjpénztárak teljesítményét alapvetően két dolog befolyásolta az elmúlt tíz esztendőben.

(12.40)

Az egyik a gazdaság teljesítménye. Látjuk, tapasztaljuk, naponta érezzük, hogy ez a teljesítmény az elmúlt években viharosan gyengült, egyre rosszabb lett. Lényegében a magyar gazdaság most már hosszú évek óta olyan pályán van, amely nem egy fenntartható növekedés az emberek számára, a mindennapi megélhetésben segítő pálya, hanem sajnos ez egy rossz lejtő, ez éppen legutóbb egy mínusz 7,2 százalékos gazdasági visszaesést mutató pálya.

Nyilván, ha tőkefedezeti modellben gondolkodunk, és a magánnyugdíjpénztárak teljesítményét megítéljük, akkor azért tudnunk kell azt, hogy a gazdaság teljesítménye visszaköszön a magánnyugdíjpénztárak teljesítményén is. Hiszen ha a részvények nem lesznek értékesebbek, ha nincsenek új részvények, ha nincs egyébként egy magyar magánnyugdíjpénztárnak milyen részvénybe fektetnie - hiszen két-három úgynevezett blue chipet leszámítva nem is nagyon tudja valamilyen stabilabb instrumentumba fektetni ezt a megtakarítást -, ha ezek a részvényárfolyamok csökkennek, akkor nyilvánvaló, hogy a magánnyugdíjpénztárak teljesítményén ez vissza fog köszönni.

Így is történt, egy kicsi előreszaladok. Annak, hogy a magyar központi szabályozás akkor kényszerítette a magyar magánnyugdíjpénztárakat nagyobb részvényportfólióra, nagyobb részvényvásárlásokra, amikor azok éppen a csúcson voltak, az most visszaköszön a magánnyugdíjpénztárak számain és mutatóin. Sajnos tény és való, hogy mondjuk, ha a nyugdíjemeléseknek a mindenkori összegét, mutatóját nézem meg, 2004-et leszámítva a magán-nyugdíjpénztári hozamok soha nem érték el a nyugdíjnövekedés mértékét.

Összességében azonban meg vagyok győződve arról, hogy itt egy olyan felhalmozásról van szó, amely effektíve mégiscsak létezik és megvan, hiszen a felosztó-kirovó rendszerrel ellentétben a tőkefedezeti rendszer, akár részvényben, akár állampapírban, akár ingatlanban, akár más eszközben helyeződik is el, mégiscsak egy létező instrumentum; ellentétben a felosztó-kirovó rendszerrel, amely a gazdaság teljesítménye mellett nagyon erősen kitett a demográfiai tendenciáknak is.

Azért lássuk be, hogy a felosztó-kirovó rendszerek alkonya éppen azért következik be nagyon sok európai országban - ugye, a világ más országaiban is-, mert olyan demográfiai, népesedési tendenciák indultak el, amelyek mellett ez a rendszer nem fenntartható. Vagy csakis olyan formában lenne fenntartható, ha a járulékok összege jelentősen növekedne, ugye, ez rontaná az aktív korosztály életkörülményeit, hiszen több járulékot nyilván csak a munkaadó, a munkáltató vagy éppen a munkavállaló tudna befizetni, mind a két szempont arra mutatna, hogy az egyén nyilván kevesebb összeghez, támogatáshoz jut; másrészt pedig itt is a gazdaság teljesítménye jelentős romláson menne keresztül, azaz csökkenteni kellene azokat a járadékokat, amit a felosztó-kirovó rendszerből aztán majd a későbbiekben kifizetünk.

Itt le is zárnám ezt a hosszú zárójeles gondolatomat, és visszatérnék ahhoz, amire igazából utalni szerettem volna, hogy úgy tűnik, hogy a mindenkori MSZP-SZDSZ-kormányoknak tízévente van egy nagy felbuzdulása, amikor úgy gondolja, hogy márpedig megforgatjuk az egész világot - a klasszikusokat idézve -, márpedig át kell szabni mindent, ami addig létezett. Úgy tűnik, hogy 2009-ben megint ennek a sugallata, ennek az érzete megcsapta az MSZP képviselőit, jobban mondva a kormány tagjait, és úgy gondolják, hogy most át lehet szabni az egészet anélkül, hogy bármiféle mérleget, elszámolást, leltárt csinálnánk az eddigi teljesítményekről. Szerintünk nem lehet.

Szükség lett volna arra, hogy Katona Tamás államtitkár itt az expozéban, ha már nélkülözzük ugye a pénzügyminiszter urat, egy világos képet adjon nekünk arról, hogy annak az ominózus nyugdíjrendszer-átszabásnak, ami '96-ban és '97-ben történt, mi is a mai eredménye.

A nézők vagy a parlamenti közvetítést hallgatók számára talán érdemes felidézni azt, hogy ennek a nyugdíjrendszernek ma ugye három, három és fél lába van: van egy kötelező állami, van egy magán kötelező része és van egy magán önkéntes része, és emellett bejött egy olyan szabályozás, amely nyugdíj-előtakarékossági számla nyitásával további öngondoskodásra ad lehetőséget. Ezt is éppen most a kormány szőröstül-bőröstül akarja kidobni, és másfajta elképzelései vannak.

De ami a lényeg, hogy bárhogyan is fogja majd valaki a jövőben a nyugdíját kapni, azért azt látni kell, hogy az állami nyugdíjrendszerből a nyugdíjnak körülbelül a háromnegyed részét kapja majd az érintett. Tehát bármilyen furcsa is, amikor a magán-nyugdíjpénztári kérdésekről beszélünk, amiről Kékesi Tibor itt előttem már hosszabban szólt - özvegyi nyugdíj, rokkantellátás, örökölhetőség és így tovább -, ezek fontos kérdések, de az egyén, az emberek szempontjából mégiscsak az a fontosabb, hogy az a nyugdíj, amit majd kap, és amelynek a háromnegyed része az állami rendszerből származik, az mekkora lesz.

Tehát sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna tennie a kormánynak arra, hogy vajon a felosztó-kirovó rendszerrel mi fog történni; hogy az állami nyugdíjrendszerből kapott nyugdíj vajon értékálló lesz-e; az tükrözi-e azt a járulékbefizetést, amit az egyén tíz, húsz, harminc vagy negyven éven keresztül teljesít. Hát erről miért nem hallunk? Miért hiányzik a nyugdíjrendszernek ez a lába? Sőt továbbmegyek: miért ellensége az MSZP-SZDSZ-kormány az állami nyugdíjalapnak?

Hát azért gondolkozzunk el, képviselőtársaim! Mivel is kezdte ez a kormány a működését? Egyből megváltoztatta azt az arányt, ami az állami és a kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetések között volt. Ez volt az első lépés. Hiába mondtuk el 2001-2002-ben - tettünk is azért, hogy ez ne így legyen -, hogy az nem működik, hogy az a pénz, ami aztán az állami nyugdíjrendszerből hiányzik, azt az adóforintokból kell hosszú távon betenni. Nézzük meg a készülő 2010-es költségvetést: milyen számokat látunk ott? Körülbelül 500 milliárd forint az, amit részben különböző igazgatási kiadások címén, részben pedig közvetlen direkt átfizetésként vagy átutalásként az állami központi költségvetés a nyugdíjrendszerbe be fog fizetni. Bocsánat, de önök fenekestül felforgatták az állami nyugdíjrendszert, az a pénz, amit a magánnyugdíjpénztárakba tesznek át, az onnan hiányzik, és az embereket többletadók, többletpénz befizetésére kényszerítik, hiszen az mégsem működik egy országban, hogy a nyugdíjakat nem fizetjük ki.

Jó lett volna erről is hallani, de úgy tűnik, hogy ez kívül esik a látókörön, és erről kevesebb szó esik. Nem véletlen egyébként, hogy amikor aztán a rendszernek már működési zavarai vannak, akkor gyors szabályozási módosítások történnek; például most az ötven éven felülieknek az átléphetősége vagy visszaléphetősége az állami nyugdíjrendszerbe. Miről szól ez a történet is? Arról szól, hogy valamit rosszul szabályoztak, kiderül, hogy az ötven feletti korosztály már vesztese annak az átalakításnak, amit '97-ben megcsináltak, és most akkor nem számít ilyenkor a kiszámíthatóság, nem számít az, hogy mondjuk, legalább 10-20 éves működési rendszerekről van szó, kinyitjuk a kaput, lehet visszamenni.

Bocsánat, de ezt sem lehet anélkül megtenni, hogy az alapvető működési problémákról ne beszélnénk. Itt pedig szerintem mindig két dologhoz jutunk vissza: demográfiai tendenciák, amellyel szemben eddig semmilyen érdemi intézkedése ennek a kormánynak nem volt, a másik pedig a gazdaság teljesítménye. Ezek alapvetően okozzák azt a problémát, amit nem tudnak ilyen módon orvosolni.

Visszatérve a magánnyugdíjpénztárakra: közel 3 millió fő ezekben a nyugdíjpénztárakban, több mint 2000 milliárd forint felhalmozott vagyon. Úgy tűnik, nagy a csábítás, hogy ezzel a vagyonnal valami történjen. Úgy tűnik, hogy az a nonprofit elv, ami alapján ezek a nyugdíjpénztárak működtek, az sokak számára vagy - hadd pontosítsak - néhányak számára nagy csábítás vagy nagy ígéret lehet.

Miről is szól a történet? A történet nem csak arról szól, amit Kékesi Tibor mondott, hogy egy újfajta, a változásokat pontosabban követő rendszerre állunk rá. Itt alapvetően mégiscsak arról szól a dolog, hogy ezek kőkemény profitorientált nyugdíjbiztosítókká fognak válni, és a piacról a ma működő magánnyugdíjpénztárak valószínű egyharmada, de talán a fele is el fog tűnni. Hiszen olyan követelményeket tettek bele ebbe a törvényjavaslatba, amelyeket ha elfogad a parlament, akkor valószínű, ezeknek a magánnyugdíjpénztáraknak a többsége, mivel komolyabb háttérrel nem rendelkezik, el fog tűnni, meg fog szűnni.

És azt se felejtsük el, hogy az eddigi tulajdonosi jogviszony helyett - hiszen ma, aki befizet egy kötelező magánnyugdíjpénztárba, mégiscsak tulajdonosa annak a magánnyugdíjpénztárnak - ez a jogviszony megszűnik, és egy ügyfél-kategóriába csúszik át az illető, ügyfélként egy biztosítóval lesz majd valamilyen jogviszonyban, és várhatja a reményei szerint megérkező biztosítói járadékot.

(12.50)

Szóval, ezek a problémák azok, amelyekről többet szerettünk volna hallani államtitkár úrtól, például arról, hogy vajon kivel, hogyan egyeztettek, amikor ennek a törvényjavaslatnak az előkészítése történt. Kikérték a szövetségek álláspontját? (Keller László: Igen.) Nem. Itt mellettem képviselő kollégám azt kiabálja, hogy igen; én azt mondom, hogy sajnos nem - én is beszéltem velük. Lehet, hogy két nappal a benyújtás előtt elküldték nekik postán, hogy lássák a törvényjavaslatot, de ezt nem lehet egyeztetésnek nevezni, szóval ez nem az, amire egyébként az egyeztetés címszó alatt gondolni szoktunk.

Summa summarum, azt tartom e javaslat legfontosabb problémájának, hogy a profitelv teszi be itt is a lábát a rendszerbe. Nyilván megvan az a négy-öt, nagyobb banki háttérrel rendelkező biztosító - akinek egyébként ez nem lesz ellenére -, aki már készen áll arra, hogy az egyébként vállalati vagy más háttérrel működő magánnyugdíjpénztárak egy részét is átvegye.

Én azt gondolom tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a törvényjavaslatnak időt kellene még adni; időt kellene még adni magunknak is, hogy egy kicsit nézzük meg, milyen is a kép, milyen is ma a nyugdíjpénztári rendszer, hol vannak ennek belső feszültségei. Esetleg azt is javasolnám kormánypárti kollégáim számára, hogy keressék elő, mondjuk, azt a javaslatcsomagot, amelyet a Fidesz-kormány készített 2001-2002-ben, mert az a javaslatcsomag szerintem az érdemi problémákra koncentrál, vagyis arra, amiről manapság nem beszélnek: az állami nyugdíjrendszer problémáira.

Mit is akartunk ott elérni? Egyrészt azt akartuk elérni, hogy az állami nyugdíjrendszerben lévők számára is világos és követhető legyen, hogy milyen befizetések történnek a fizetésük után, a jövedelmük után. Mi is volt ennek az első eleme? 2001 őszén elindult egy úgynevezett kiértesítési projekt: minden munkavállaló kapott egy levelet, amelyben világos elszámolás volt arról, hogy utána az állami nyugdíjrendszerbe mennyit fizettek be.

Mi volt az első dolga a szocialista kormánynak? Megszüntette ezt a fajta elképzelést; mindegy az embereknek, mennyit fizetnek be utánuk a nyugdíjrendszerbe, úgyis olyan sokára mennek nyugdíjba, ha egyáltalán megérik, hogy teljesen lényegtelen az ilyen kiértesítés. Hát nem erről van szó! Ugyanis a magánnyugdíjpénztárak egyik nagy versenyelőnye éppen az volt, hogy követhetővé vált a befizetés, követhetővé vált a felhalmozás, ami ott az egyénnek a számláján megtörténik. Ezért javasoltuk mi annak idején a német, svéd vagy a lengyel modellhez hasonlóan azt az úgynevezett virtuális egyéni számlát, amely egy felosztó-kirovó rendszeren belül is lehetővé teszi azt, hogy valakinek a befizetései, munkaadói és munkavállalói befizetései követhetőek legyenek, és világossá váljon, hogy a befizetésből lesz majd a nyugdíja, a kifizetett járadék. Na, ezeket szüntették önök meg első lépésként, és ugye most már látszik, hogy próbálnak a magánnyugdíjpénztárak megmentésére különböző lépéseket tenni, de ha nem foglalkoznak az állami nyugdíjrendszerrel, akkor ebből hamarosan sokkal súlyosabb, sokkal komolyabb problémák fognak következni.

Még egyszer - befejezésül -, tisztelt elnök asszony, tehát azt szeretném a tisztelt Házzal közölni, hogy a Fidesz-frakció nem fogja támogatni ezt a törvényjavaslatot. Szeretnénk, ha a kormány átdolgozná, és majd csak átdolgozás után kerülne ide vitára és tárgyalásra ez az anyag.

Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr hozzászólását. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a vezérszónoki kör végére értünk.

Ügyrendben jelentkezett Göndör István képviselő úr. Parancsoljon!

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Mivel látszik, hogy lényegesen gyorsabban haladunk, mint az az előzetes tervezetben volt, tisztelettel kérem, hogy a T/11025., T/11026. és T/11027. számú indítványoknál holnap reggelig lehessen módosító indítványokat benyújtani. Eredendően ez úgy volt - ezt azok számára mondom, akik nem tudták -, hogy ma az ülésnap végéig lehetett volna.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr hozzászólását. Egyetértek önnel, és támogatom is ezt a javaslatot: holnap reggel 10 óráig lehet a képviselőtársainknak benyújtani módosító javaslatot.

A napirendi ajánlás szerint csak vezérszónoki körre került volna sor. Egy kétperces kört engedélyezek képviselőtársaimnak a vezérszónoki felszólalásokhoz kapcsolódóan. (Keller László: Nem lehet. - Gőgös Zoltán: Ilyet nem lehet elvileg.) Ezt a Házszabály szerint - egyeztetve főtitkár úrral - lehet. (Babák Mihály: Keller beszél összevissza, nem kell rá figyelni.) Köszönöm szépen. A vezérszónoki reagálást ezúttal engedélyezem.

Mádi László képviselő úrnak adom meg ezt a lehetőséget, két percben.

MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Varga Mihály képviselő úr elmondta nagyon részletesen, szakmailag, hogy miért nem megfelelő ez a törvényjavaslat, és ehhez csatlakoznék, hiszen a törvényjavaslat lényegében úgy került a parlament elé, hogy nemhogy évek hosszú sorának folyamatos szakmai egyeztetései nem előzték meg, de lényegében jószerivel, mondhatni, egyáltalán nem volt előkészítve, és hatástanulmányok oldaláról sincs alátámasztva ez a törvényjavaslat.

Ez a törvényjavaslat alapvetően változtatná meg az eddigi konstrukciót, a nonprofit helyett egy forprofit világba kényszerítené bele a magánnyugdíjpénztárakat, lényegesen csökkentené a szereplők számát, ezáltal nyilvánvalóan a verseny lehetőségét is. A megadott feltételek miatt jórészt csak pénzügyi hátterű, banki és biztosítói hátterű cégek tudnának fennmaradni (Babák Mihály: Mutyi!), ami egyértelműen a jelenlegi helyzetben azt eredményezné, hogy a pénztártagok befizetései és az ő tulajdonuk a törvény elfogadása esetén átmenne a profitorientált pénzügyi befektetők tulajdonává. Azt gondolom, hogy ez egy olyan súlyú ügy, amelynek több évtizedes kihatása van, és mind a tízmillió magyar állampolgárt rövid időn belül, néhány évtizeden belül érinteni fogja, ezért ennek a struktúrának a koncepcionális átalakítása csak nagyon-nagyon hosszas és alapos szakmai előkészítés alapján és után történhet meg.

Ugyanakkor hibáztatjuk a Pénzügyminisztériumot és a PSZÁF-ot, hogy nyolc év alatt, az elmúlt nyolc évben lényegében semmi nem történt, a Pénzügyminisztérium a megfelelő jogszabály-változtatásokat nem készítette elő, hogy megfelelő időben, érdemben lehetett volna a megfontolásokat megtenni a törvény módosítása kapcsán (Az elnök csenget.), a PSZÁF pedig nem ellenőrizte a szférát megfelelően, és ezért is alakult ki ez az abnormális helyzet.

Azt gondolom, hogy ezt hozzá kell tenni a vezérszónoklati körhöz. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr hozzászólását. Két percben megadom a vezérszónoki körre történő reagálás lehetőségét Keller László képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr!

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Varga Mihály képviselő úr hozzászólását Kékesi Tiborral árgus szemekkel figyeltük, mert azt szerettük volna megtudni, hogy a tartalmi kérdésekhez hogyan viszonyul a Fidesz-frakció. (Gőgös Zoltán: Sehogyan. Nem jellemző.) Ehhez képest gyakorlatilag húsz percet úgy beszélt Varga Mihály képviselő úr, hogy a törvény két lényeges elemét nem érintette. Beszélt arról, hogy az egyébként felosztó-kirovó rendszerben milyen változtatásokat kellene, kellett volna eszközölni; elfelejti azt, hogy az elmúlt másfél évben ezen a területen jelentős törvényváltozásokat hajtottunk végre, éppen annak érdekében, hogy minél kevesebbet kelljen az adóból fizetni a nyugdíjkasszába. Egy dolgot megtudtunk, hogy nem értenek azzal egyet, hogy most az eddigi, általuk nonprofitnak mondott rendszert egy profitorientált rendszer váltja fel.

Tisztelt Képviselő Úr! Miután a beszédéből világosan kiderült az, hogy jól ismeri a jelenleg működő rendszert, akkor pontosan tudnia kell azt is, hogy jelenleg sem nonprofit módon működött ez a rendszer. Ugyan a pénztárak tevékenysége látszólag nonprofit elven működött, de tudni kell azt - és nyilván képviselő úr pontosan tudja -, hogy tevékenységeket szerveztek ki a pénztárak, és a kiszervezett tevékenységen keresztül vitték ki a profitot.

Most pedig egy olyan változást tervezünk bevezetni - és lehet, hogy ez fáj képviselő úrnak -, hogy innentől kezdve nincsen kiszervezése a tevékenységnek, hanem megmarad a részvénytársaságon belül; egy nagyobb tulajdonosi felelősség érvényesül, egy nagyobb tőkekockázat-viselés érvényesül, és nyilvánvaló, ha képviselő úr figyelmesen elolvasta volna a törvényt, arra is rájön, hogy bizony, az osztalékszabályozásban is, a profitszabályozásban is nagyon határozottan léptünk a törvényen belül.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(13.00)

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr hozzászólását. Ügyrendben jelentkezett Varga Mihály képviselő úr. Parancsoljon!

VARGA MIHÁLY (Fidesz): Igen, ezt akartam kérdezni elnök asszonytól, hogy ügyrendként vagy kétpercesként kapok szót.

ELNÖK: Ügyrendként kap szót.

VARGA MIHÁLY (Fidesz): Akkor arra kérem elnök asszonyt, hogy figyelmeztesse Keller László képviselő urat, aki részben eltért a tárgytól, másrészt pedig úgy érzem, visszaélve azzal a lehetőséggel, hogy utoljára kap szót ebben a körben, olyanokat állított, amiket én nem mondtam. Világossá tettem, képviselő úr, hogy a Fidesz nem támogatja ezt a törvényjavaslatot. Önök nem azzal foglalkoznak, amivel foglalkozniuk kellene. Ha ön szerint reformértékű lépés volt a nyugdíjkorhatár emelése, a 13. havi nyugdíj elvétele, ám legyen, de ettől még a nyugdíjrendszer gondjait nem tudták megoldani.

Köszönöm, elnök asszony.

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr ügyrendi javaslatát. Egy körről beszéltem az előbb.

Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Köszönöm képviselő urak aktivitását az előterjesztéshez kapcsolódóan.

Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Bárándy Gergely, MSZP képviselő önálló indítványát képviselőtársaim T/11061. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/11061/1. és 2. számokon már megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának. Parancsoljon, képviselő úr!