Felszólalás adatai

DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövid és eredményes csata után vagyunk, de visszakanyarodnék a 2006-os költségvetés teljesítésének a jelentéséhez. Én is részt vettem abban az egyórás küzdelemben, amely a kétpercesekkel zajlott. Elöljáróban azért hadd mondjak annyit, hogy azok a bizonyos különböző pénzekre tett javaslatok megalapozottak voltak. Való igaz, választani kellett volna.

Az egészségügyi alap esztendők óta deficitesen terveződik. Ha megnézzük - említette képviselőtársam - 2004 óta a hiányokat, akkor azt látjuk, hogy a hiányok nagysága 10 milliárddal indult 2001-ben, és 2005-re a tervezett hiány 341 milliárd volt. Kerestem a gondolataimban, hogy mi lehet az oka a tervezett hiánynak. Nos, abban az esetben, ha egy állam az állampolgáraival, az egészségüggyel foglalkozik, akkor arra nyilvánvalóan megfelelő mennyiségű pénzt ad. Tehát a hiány is kisebb lesz az egészségügyi alapnál. Való igaz, hogy 2006-ban 111,3 milliárdra sikerült teljesíteni a hiányt.

(18.40)

A legnagyobb hiányok a gyógyító-megelőző kasszában jelentkeztek. Itt 660,9 milliárd volt a tervezett hiány, végül 714 milliárd lett. Az előbb említett mondattal a fő okot abban láttam és abban látta az Állami Számvevőszék, hogy a forráskivonás jelentős volt. A 2005-ös évi előirányzathoz képest is jelentős volt a forráskivonás.

Az Állami Számvevőszék úgy fogalmazott, hogy "A 2006. évi költségvetésről szóló előirányzat a tervezés időszakában ismert, illetőleg a kormányprogramban elhatározott intézkedések tükrében is kockázatosnak tekinthető. Az egészségügyi ellátási kiadások növekedése az elmúlt évben ugyanakkor nem nevezhető túlzottnak, a 2003-2006. év közötti kiadások 14,6 százalékkal emelkedtek."

Elgondolkodtam azon, és fölteszem a kérdést, másik ágazatoknál mekkora ez az emelkedés, mert alapjában véve három év alatt épphogy csak inflációkövető vagy még az sem. Arról beszéltünk, hogy egy állam az állampolgárai egészségének biztonságát úgy is meg tudja teremteni, hogy az egészségügyre pénzt ad. Tudjuk, hogy az átlagéletkort messzemenően nem az egészségügyre adott pénz határozza meg, hanem a társadalmi biztonság meg a társadalmi jólét. De bizony az egészségügy mintegy 10 százaléknyi erővel befolyásolja az átlagéletkort. Úgy néz ki, hogy ezzel a három év alatti 14,6 százalékos emelkedéssel nem nagyon szolgáltuk ezt.

A következő, amit szeretnék mondani, hogy az államtitkár úrral itt több ízben beszéltünk a hiányról, a hiány okáról, és a forráskivonás mellett szeretnék ismételten idézni az Állami Számvevőszék jelentéséből. Kormányhatározat született arról, hogy 6,5 milliárd forintot osztanak szét azok között az intézetek között - ennek örültünk, hogy szétosztották, mert legalább az egészségügybe került a pénz -, amelyek az ágykorlátozást végrehajtották, tehát magyarul azokat jutalmazták, akik öncsonkítást végeztek.

Horváth képviselőtársam már beszélt róla, hogy ennek a 6,5 milliárdnak 4,5 milliárd része volt az, amit ezek az intézetek kaptak, amelyeknél krónikuságy-, illetve ágy- és osztálymegszüntetések történtek, illetve 2 milliárd pedig az egyéb célok tekintetében került elosztásra. Szintén idézek a jelentésből: "A megítélt támogatások 14 százaléka, 900 millió forint, részben a 11 tagú bírálóbizottság - amit a miniszter kért fel - egyes tagjaihoz köthető, amennyiben a támogatást az általuk képviselt intézmény nyerte el, de az összeférhetetlenségi szabályok hiányában ez nem kifogásolható."

Nyilvánvalóan egy zárszámadásnak, egy diagnózisnak a következő lesz az értelme és oka. Az értelme az, hogy utána egy terápiát tudunk felállítani, a terápiát alkalmazzuk, és megnézzük, hogy milyen tapasztalatok vannak utána, és a jövőre adunk javaslatokat. Én úgy gondolom, hogy ez a bizonyos 6,5 milliárdos, emlékezzünk rá, viszonylag későn, az önkormányzatok megalakulásához kötődően kiíródott pályázat sem időben, sem a bírálóbizottság összeállításában nem volt megfelelő.

Összevont szakellátások teljesítése. A pontszámértékek nagyjából, a járóbetegeknél is és a fekvőbetegeknél is nagyjából ugyanazok maradtak. Minimális az emelkedés, hiszen a járóbetegeknél 1,34-ről 1,36 pontra emelkedett, a fekvőbetegeknél korábban emlegetett 134 ezer forintról az 1 pontérték 136 ezer forintra nőtt. Korábban jelentős emeléssel biztattak bennünket, és bizony erre terveztek a kórházigazgatók. Hát a kórházak hiányának részben az az oka, hogy a pontértékváltozás egyáltalán nem az lett, messze nem ugyanaz lett, mint amit korábban beharangoztak.

Teljesítményvolumen-korlát. Előfordult az, hogy az egyik ismerősöm elment szemműtétre. A világ legegyszerűbb dolga, nagyjából már az egynapos sebészethez hasonlít. Bemegy a beteg, a szemlencséjét kicserélik, és alapjában véve, ha megfelelő ellátást tudnak otthon biztosítani a számára, néhány óra fekvés után elengedik haza. Ment az egyik bácsi, ment az egyik néni, és még ketten vártak ott műtétre - előjegyzés volt -, és mondta nekik a főorvos, hogy ne haragudjanak, tessenek szívesek lenni elmenni. Érdeklődtek szegények, hogy mi történt. Tetszik tudni, mi történt: a teljesítményvolumen-korlát nem engedte meg, hogy akkor, aznap meglegyen a műtétjük.

Ez persze nagyon egyszerű dolog, mert alapjában véve, ha egy hét múlva, két hét múlva van meg a szemlencseműtét, hát istenem. Egy a lényeg: meglegyen. Sokkal nagyobb problémát jelent ez a korlátozás, mondjuk, az infarktusos betegeknél. A koronária-intervencióra adott volumenkorlát a régióra érvényes. Például néhány helyen az országban megnyílt a hemodinamikai laboratórium, magyarul a ma legkorszerűbb infarktusellátás lehetősége adott. A technikai lehetőség adott - a pénzügyi lehetőség nem adott. Ugyanis pénzügyi lehetőségben, azt mondták, hogy van egy megadott keret, a megadott keretet tessék szétosztani a régióban, és ha több lett a hemodinamikai laboratóriumok helye, ez ugyan a beavatkozások számát fokozta, de a volumenkorláttal büntetett volt a következő intézet, amelyik belépett a rendszerbe. Úgy hiszem, a sürgősségi ellátásban - mert ez annak minősül - egyáltalában nem lehet, nem szabad a pénzügyi, fiskális elképzelések, fiskális okok miatt befolyásolni a terápiás eredményességet.

A következő kérdés - a gyógyszerkérdésről már beszéltem, a betegterhek növekedéséről már beszéltem.

(18.50)

Nyilvánvalóan a volumenkorlát megtartása azt eredményezte - szintén idézek a jelentésből -, hogy eladósodás, várólisták kialakítása, az ellátáshoz való hozzájutás időigényének növekedése, az ellátás színvonalának a visszaesése a következmény. Azt hiszem, hogy ezek a megállapítások nagyon súlyos megállapítások. Azt hiszem, hogy ezek olyanok, amelyek mindenképpen a finanszírozás ezen formájának átalakítását teszik szükségessé. A várólistákkal, azt hiszem, hogy a betegek életminőségének a romlása és a túlélési esélyeinek a romlása következik be. Egyáltalában nem az következik be, hogy költségérzékeny lesz a beteg. A beteg beteg, nem azért megy orvoshoz, hogy őt piszkálja. Az egészségügynek, az államnak, a pénzadónak pedig, úgy gondolom, nyilvánvalóan egy megfelelő korláttal és határral az a feladata, hogy ezt finanszírozza.

És akkor itt vagyunk az egészségügyi alap kapcsán az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál. Szó volt korábban róla, hogy szufficites lett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Ez mit jelent? Tudom, mit jelent a szó, tudom, mit jelentett ebben az esetben a dolog, de alapjában véve a magyar lakosság által befizetett járulékok visszaosztásáról van szó. Ki kapja meg a maradékot? Én remélem, hogy a magyar lakosság, én remélem, hogy a magyar egészségügy. Arról volt szó, elmondta a miniszter asszony, hogy azok az intézetek kapják meg, akik végrehajtották - hogy mondjam szépen, szóval - a kormány utasítását. Miért? A többiek által ellátott lakosok nem fizették be a járulékot?

Úgy gondolom, hogy ez mindannyiunk pénze. Nehézkes ezt igazságosan megítélni, és nagy baj van, ha az egészségügyre befizetett pénz máshova kerül - félünk tőle. A korábbiakban, talán annál még korábban az egészségbiztosítási pénztár, akkor úgy hívták, hogy társadalombiztosítás, a társadalombiztosítás összege és a költségvetés valahogy valamiféle kapcsolatban volt egymással, úgy emlékszem, és nyilván a hiányoknak a fedezése, fedezete részben időnként bizony ebből a tb-költségből történt.

Még egy dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár működési költségének aránya 1,5 százaléka annak az összegnek, amivel gazdálkodik. Ez elég nagy pénz persze, ha az egész pénzt nézzük, de alapjában véve a biztosító minimális összeget fordít a saját működésére. Ha végiggondoljuk - és ma ott vagyunk, hogy több-biztosítós modell indul el -, tessék nekem mondani, az 1,5 százalékos működési költségnek megfelelő összegért fog a többi biztosító is dolgozni? Tehát ha összeadjuk a pénzt, akkor ez az 1,5 százalékos költség elegendő lesz-e a biztosítók működésére?

Egyszerű a párhuzam, és messzemenően nem ilyen léptékű. A Mentőszolgálat a következőt csinálta: mentés, betegszállítás. Úgy hívták ezt a rendszert: mentő-, betegszállító rendszer. Magyarul, a nagyon drága, sürgősségi ellátást végző autók kevesen voltak, és sok betegszállítást végző autó volt, ami olyan színvonalú volt, hogy bármikor bevonható volt a sürgősségi ellátásba. Ennek a két feladatnak a pénzügyi különválasztása - ami nagyon fontos, nem a szervezet különválasztása, pénzügyi különválasztása - az 1990-es évek elején megtörtént. Az egyik részt, a mentést a költségvetés finanszírozta, ez az egész összegnek 75-76 százaléka volt, és utána a másik részt teljesítményarányosan pedig az OEP finanszírozta. Később technikai dolog volt, hogy az egész pénzjuttatás az OEP-en keresztül történik.

Mi történt? A tavalyi évben azt mondták, hogy a Mentőszolgálat költségvetési hiányát úgy próbáljuk megoldani, hogy a betegszállítást leválasztjuk. Elküldjük a dolgozók 10 százalékát, és a betegszállítást mint bevételt hozó tevékenységet, befejezi a szolgálat. Volt egy egészségügyi bizottsági ülés, ahol megkérdeztem a kormánybiztos urat, aki ezt a folyamatot vezényelte, hogy tessék mondani, adott pénzből ez a jelenlegi országos mentőszolgálati modell a leghatékonyabb rendszer, drágább lesz, ha különválasztjuk a mentést és a betegszállítást. Azt mondta, hogy nem az a cél, hogy olcsóbb legyen, hanem az a cél, hogy jobb legyen. Való igaz, ha az a cél, hogy jobb legyen, válasszuk külön!

Ugyanezt akarjuk tenni a több-biztosítós rendszerrel? Ma, amikor nincs pénzünk, szegények vagyunk? A több-biztosítós rendszer messzemenően drágább lesz. Mi lesz akkor a jövő esztendei zárszámadással vagy a 2009-es zárszámadással? Vagy remélem, hogy ez a kérdés már ott föl sem merül úgy, hogy ez történt, és ennyivel lett drágább.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)