Felszólalás adatai
139. ülésnap, 154. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Szilvásy György |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Beosztás | a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás ideje | 2:06 |
Felszólalások: << 154 >> Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. SZILVÁSY GYÖRGY tárca nélküli miniszter: Köszönöm a kérdéseket, megpróbálok talán hadarva is, de mind a háromra válaszolni. A megyei jogú városok, illetve a fővárosi kerületek valóban újként kerültek bele, egyébként ez a múlt hét óta ismert, amikor már nyilvános is a határozat, az indoklását pedig az interpellációkra adott válaszomban elmondtam. Annak a körülbelül 2000 milliárdos nagyságrendnek, ami az önkormányzati szférába kerül majd az európai uniós fejlesztési forrásokból, a nagy része erre az intézményi körre koncentrálódik, megyei jogú városok, kerületek és onnan felfelé, ha szabad így fogalmazni. Kétségtelen, hogy az az alatti szinten is jelentős a pénzhez való hozzáférés, pályázatok kiírása s a többi, és ott is indokolt lenne a védelem, a tájékoztatás, az együttműködés, a segítségnyújtás, csak a Nemzetbiztonsági Hivatal kapacitásokkal nem bírja, és itt ez a lényeg. A kapacitások elemzése után jutottunk arra a döntésre, hogy ezen a szinten meg kell állni, és idáig tudunk csak segíteni az önkormányzatok számára.
Hivatal vagy önkormányzat. 2008-ban - ön polgármester, tudnia kell - nem mondhatom, hogy a hivatalok önálló jogi személyek vagy a hivatalok önálló jogalanyok, mert nem így van. Az önkormányzatot illetik meg a jogok és a hatáskörök, és az önkormányzatot a polgármester képviseli. Ezért van az, hogy a polgármestereknek küldjük a határozatot, és a polgármesterekkel törekszünk a megállapodásra, amely megállapodásokra azt követően kerül sor, hogy a határozatot kikézbesítette formálisan a Miniszterelnöki Hivatal - nem a nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, hanem a Miniszterelnöki Hivatal -, és ezután kerül sor arra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal egyenként megkeresi a polgármestereket, vagy a kirendeltségen keresztül, vagy a központjukon keresztül, és végigbeszélik ennek az együttműködési megállapodásnak a részleteit, aztán vagy megkötik az együttműködési megállapodást, vagy nem kötik meg. Ugyanaz a gyakorlat egyébként, mint az elmúlt években.
Meg kell önöket nyugtatnom, hogy az összes kijelölt intézmény - beleértve a MOL-t meg a többit is - megkötötte ezeket az együttműködési megállapodásokat, mert előnyük van belőle, előnyük van abból, hogy együttműködnek a hivatallal.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Felszólalások: << 154 >> Ülésnap adatai