Felszólalás adatai

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csalódás nekünk ez a 2010. évi költségvetési törvényjavaslat. Csalódás azért, mert amikor az összeállítás alapszempontjait megjelölte a miniszterelnök, akkor stabilitásról, biztonságról és növekedésről beszélt. Az egészségügyben sem a stabilitást, sem a biztonságot, sem a növekedést nem látjuk 2010-re vonatkozóan. Majd azt hallottuk, hogy az egészségügy prioritás lesz a 2010. évi költségvetésben. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy további reálérték-csökkenésre kell számítanunk 2010-ben. Egyáltalán csodálkozunk azon, hogy egy ilyen helyzetben, ami ma válsághelyzetként jellemeztetik, neveztetik Magyarországon, miért uralkodott el ennyire az a fiskális szemlélet, amely tulajdonképpen egyetlen prioritásként a költségvetésben a 3,8 százalékos hiánycél tartását jelöli meg.

Mi szemléletváltást vártunk ettől a költségvetéstől. Szemléletváltást azért, mert meggyőződésünk, hogy egy válságból kilábalni csak jó kondíciójú humán erőforrással, vagyis testében, lelkében ép, egészséges emberrel lehet. Azt gondoltuk naivan, hogy felértékelődik az egészségfejlesztés, az egészségmegőrzés és a bekövetkező bajok orvoslása kapcsán a munkaerő helyreállítása, magyarul az egészség. Ezt a szemléletváltást nem látjuk továbbra sem, hiányoljuk. A népegészségügy szemlélete is hiányzik ebből a költségvetésből. Nem a térségi népegészségügyi szükségletekre, megbetegedési, halálozási trendekre, születéskor várható átlagos élettartamra, csecsemőhalandóságra mint szakmai bázisra lett felépítve ez a költségvetés, hanem fiskális szemlélettel csak puszta számokról és ezeken keresztül megszorításokról szól.

Nem szembesül a válsággal, ezt már az előbb említettem, nem lehet a válságból kilábalni egészséges emberek nélkül. Szó sincs arról például, hogy a demográfiai trendeket a költségvetés összeállításánál értékelték volna. Magyarországon is egyre több az idős ember, egyre több az egészségügyi szükséglet; ez a gondolat meg sem fogalmazódott a költségvetés megalapozásakor.

(Nem fogalmazódott meg az inflációkövetés...)

éva/Mandur-V. Németh-/ (Dr. Mikola István)/bl

(15.00)

Nem fogalmazódott meg az inflációkövetés szükségessége, az önkormányzati forráselvonás azt jelenti az egészségügy működtetése szempontjából, hogy egyre inkább hiányozni fog a tőkehányad az egészségügyből, nem lesz csak puszta működtetési forrás, nem lehet majd a tőkehasználati díjat elszámolni, amortizációt, eszközvisszapótlást megoldani az ágazatban. Ez egy nagyon súlyos dolog, hiszen fenntarthatatlanságot jelent az ágazatban.

Aggódunk amiatt is, hogy az európai források, amelyek soha nem látott mértékben jönnek ezekben az években és a következő esztendőkben az egészségügybe, a működtetési oldalon nincsenek modellezve. Tudjuk azt, hogy ha az egészségügyben valamit fejlesztünk, akkor annak szinte mindig működtetési többletforrásigény a következménye, aggódunk azért, hogy ezeket a fejlesztési forrásokat nem fogjuk tudni az ágazat számára igazán hasznosítani, hiszen a működtetési oldalon egy olyan forrásszűkösség és egy olyan reálérték-csökkenés van, amely megakadályozza ezeknek a fejlesztéseknek a betegek javára történő érvényesíthetőségét.

Aggasztó az is, hogy a költségvetés egy előző években egészségügyi reformnak nevezett ámokfutás kapcsán egy torz struktúrára, összekuszált betegutakra épül, és emellett még egy teljesen kiszámíthatatlan finanszírozásra, ha lehet azt mondani, hogy épül, egyáltalán arra alapoztatik. Ha végiggondolom ezt az esztendőt, háromszor változtak a finanszírozási szabályok, és ahogy látjuk, most is változni fognak. Nemrég, néhány órával ezelőtt az egészségügyi szakbizottság ülést tartott, és arról beszéltünk, hogy miről fogunk itt vitatkozni, hiszen most, hogy elkezdődött jó nagy késéssel a civil szervezetekkel, illetve a szakmai szervezetekkel való egyeztetés, most végképp nem lehet tudni, hogy a 2010. éves költségvetésben például a gyógyító-megelőző kasszának az irányszámai milyenek lesznek, hiszen az egyeztetés most folyik, amikor már a parlamenti vita is megkezdődött.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A közteherviselés területén ugyancsak nem látunk tisztán, bár a potyautasoknak hadat üzent a kormányzat és az előző kormány is, továbbra sem látunk tisztán abban a kérdésben, hogy a munkaadóknak és többek között az állami nagyvállalatoknak a járulékbefizetéseivel hogy állunk. Több olyan információnk van, miszerint a közteherviselésnek az állam tulajdonában, fenntartási felelősségi körében lévő nagyvállalatok nem teljeskörűen tesznek eleget. Erre vonatkozóan többszöri kérésre sem kaptunk információt, jó lenne egy költségvetés megalapozásakor ezt is tudni.

Mi várható mindezek után? Egyértelmű az, hogy hosszú távon a népegészségügyi trendek romlása várható, megbetegedési, halálozási trendekre gondolok itt, születéskor várható életkilátásokra, megélt minőségi évekre és egyebekre. Különösen aggasztónak tartjuk, bár apró tétel a költségvetésben, a sportráfordításoknak az önkormányzatok költségvetésében történő négyezer-valamennyi millió forinttal való csökkentését. Ezek nagyon rossz előjelek, amelyeknek a következményei szinte törvényszerűen a népegészségügyi adatokban, trendekben mint negatív trendek mutatkoznak meg. Nyilvánvaló, hogy az ágazatban a gyógyító szolgáltatások minősége romlani fog, az intézmények állaga romlásával egyidejűleg. Nőni fognak a várólisták, és nagy valószínűséggel az egészségügyben dolgozó orvosok, nővérek, a humán erőforrás is megsínyli majd ezt a költségvetést. Sajnos látjuk azt, hogy egyre több orvos keres külföldön munkát, az egyetemen a nyelvtanulás lett tulajdonképpen a legfontosabb tantárgy most már, egyre többen keresik a megélhetésüket, a boldogulásukat idegen országokban, és most a megszorítások kapcsán egyre több intézet foglalkozik a humán erőforrás további visszavágásával, vagyis a szakdolgozói létszám, az orvoslétszám, a kisegítők, nélkülözhetetlen munkatársaink számának a csökkentésével.

Nyilvánvaló, hogy következményként számolni kell azzal, hogy a morális helyzet is romlik az ágazatban. Látjuk már most, hogy intézeteken belül a dolgozók szembefordulnak az igazgatással, a menedzsmenttel, menedzsment burnout szindrómák bontakoznak ki az intézetekben, hiszen miközben a kormányzat mossa kezeit, a felelősséget rátraktálja az intézet vezetésére, a menedzsmentre, amelyik kénytelen a fiskális szigort érvényesíteni a dolgozóival szemben, akik lázadnak. A kórházigazgatók aggódnak azért, hogy a kiadásaikkal, fedezetlen kiadásaikkal a hűtlen kezelésnek bűncselekményi kategóriájába sodródnak, és egyszerűen némelyik már nem is vállalja ezt a felelősséget. Ez egy nagyon komoly helyzet, ami az intézetek belső életét és a nyugodt körülmények között történő betegellátást feldúlja.

Azt is meg kell említeni, hogy sok beteg el fogja veszíteni a gyógyulási esélyét, tovább romlik az orvos-beteg viszony, a bizalmi viszony, ami pedig a gyógyulásnak feltétele, és egyben gazdasági hatékonysági tényező is az egészségügyben.

És nem is folytatom a sort, kellene itt beszélni - de talán majd a részletes vitában vagy kollégáim szólnak majd erről - az ÁNTSZ szerencsétlen helyzetéről, a vérellátásról, ahonnan olyan forráselvonás történik, ami mellett nem maradhat talpon a Magyar Vérellátó Szolgálat, a mentésről, a Vöröskeresztről, az otthon ápolásról, a daganatos betegek szervezeteiről, a kamarákról, amelyek a hivatásrendi köztestületei az ágazatnak, és nem is folytatom tovább. Egyszóval, úgy látjuk most, hogy talán minden idők legrosszabb egészségügyi költségvetésével állunk szemben, és ha ez így marad, akkor egyetlen vágyunk lehet, egyetlen tervünk lehet a túlélés, amit nagyon nehéz lesz 2010-ben megoldani.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)