Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Advent időszakában mi mással is kezdhetném az expozémat, mint hogy emlékezzek egy 1986-os bemutatóra a Nemzeti Színházban, ahol Sinkovics Imre főszereplésével bemutatták az Advent a Hargitán című darabot.„Meghatódottan vettem kezembe az Advent a Hargitán első példányát, amelyet a felületes olvasó a földrajzi meghatározottság nyomán hargitai mesének ítélhet. De ez csak a felszín. Az igazi értékmérő, amelyet meg kell mutatni, kibontani, az a megannyi mögöttes, általánosabb emberi sors és gondolat, amely benne sűrűsödik a drámában. Sütő bámulatos tehetséggel menti át a jelenbe valaha használatos szóképeinket, kivesző szavainkat. Különösen fontos ezt elmondani, amikor nemcsak a beszélt nyelv, hanem a színpadi nyelvünk is korcsosodik. Nyers, durva fogalmazás. Ez a modernség? Néven nevezni a dolgokat, ahogyan a kocsmában is?

Ma már egyre inkább a parlagiságnak nem égi mása, hanem maga a parlagiság tombol a deszkákon. Sütő András drámájában sok indulatszó elhangzik, átkok megannyi formája, de egy se szennyes, egy se mocskos. Az ő költői-drámai írásművészetének ereje, képzelete van ahhoz, hogy a szélsőséges indulatokban is a nyelv a maga emelkedettségében fejezze ki hőseinek keserűségét.

Ez a mai harsogó, csápogó, idegrángásos, lélektelen fogyasztói társadalom diszkóival, hamburgerjeivel, drogos, alkoholos tömeghisztériájával mint a hínár húz le tartalmatlan, csenevész élet mocsarába. Az így elsatnyult testben milyen lélek lakozhat? Márpedig Magyarországnak testben és lélekben is erős, egészséges keresztény ifjúságra és családokra van szüksége. Ha fenn akarjuk tartani, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban, az évezredekben.

Mert mi végre vagyunk a világban? Hogy valahol otthon legyünk benne. Ez a valahol itt van a talpunk alatt. Magyarország”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 1986-ban írta ezt Sinkovics Imre, és a gondolatai most, az idei esztendőben, ennek a törvénynek a benyújtásakor érvényesek az én gondolataimra is. Magyarország felelősséget vállal a nemzeti kultúra megőrzéséért és a nemzeti identitás megerősítéséért, amely keretében biztosítja a nemzeti kultúra és a kulturális értékek egyenlő esélyű hozzáférhetőségét és megőrzését a jövő generáció számára, a magyar állampolgárok számára a kulturális alapellátást, a nemzet szellemi és közösségi fejlesztését a kulturális közszolgáltatásokon keresztül, továbbá támogatja az olyan új, kiemelkedő kulturális értékek létrehozását, amelyek az innováción keresztül hozzájárulnak a kreatív ipar, valamint a nemzetgazdaság teljesítményének fokozásához.

Ezzel párhuzamosan a kormányzat nemzetstratégiai dimenzióba emelte a kultúrpolitikai célokat, amelyek elsősorban az ehhez illeszkedő kulturális intézményrendszeren keresztül valósíthatóak meg. Célunk egy olyan intézményrendszer és finanszírozás kialakítása, amely illeszkedik a XXI. század második évtizedének végére átrendeződött kulturális folyamatokhoz, alkotói igényekhez. E kötelességeinek eleget téve az Országgyűlés a nemzeti kultúra erősítése érdekében meghatározza a kultúrstratégiai intézmények körét, és létrehozza a Nemzeti Kulturális Tanácsot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kultúrstratégiai intézmények felsorolását önök megtalálták a dokumentumban, kérem, engedjék meg, hogy ne olvassam fel őket. De beszéljünk arról, hogy ezek az intézmények mit is fognak tenni, miért is lettek kiemelve. Hiszen olyan intézményekről van szó, amelyek eddig is elláttak olyan stratégiai szerepet, amely hatással volt, hatással lehetett a szakágazatokra. Jól látszik, hogy a művészetek különböző ágaiban, a kultúra különböző ágaiban határoztuk meg a csúcsintézményeket: Nemzeti Színház, Operaház, Magyar Nemzeti Múzeum, Széchenyi Múzeum (sic!).

Ezek az intézmények biztosítják a nemzeti identitás erősítését, a jövő nemzedékek kulturális nevelését. Hálózatot fognak építeni, alkalmasak arra, hogy a saját példájukkal megmutassák a szakágazatukban lévő intézményeknek, hogy milyen úton kell dolgozni. Alkalmasak arra, hogy szakmai kapcsolatot tartsanak fenn a többi kulturális szakágazat intézményeivel. És talán az egyik legfontosabb vívmány, hogy elértük, hogy módszertani és tudományos feladatok ellátására is alkalmasak legyenek, képesek legyenek elméleti kutatások végzésére.

(19.50)

A kulturális ágazat tekintetében szakfeladat-kiosztásra, pályázatkiírásra is felhatalmazást fognak kapni ezek az intézmények. A határon túli magyar közösséggel, közösségekkel és a nemzetközi szakmai szervezetekkel fogják tartani a kapcsolatot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzet kultúrstratégiai intézményei között, talán látták, az egyik legerősebb szelet, talán a legtöbb intézmény az előadó-művészet területén jelent meg, Magyarországnak az előadó-művészet területén egészen hihetetlenül erős intézményrendszere van. Két fontos, erős, stabil bástyát emelnék ki, amelyre büszkék lehetünk, és amely meghatározza az előadó-művészeti életünket. Az egyik, amelyik a stabilitást, az állandóságot és a tradíciót jelenti, ez a kőszínházi struktúránk; nincs még egy olyan ország Európában, amelynek ilyen erősen épített, ilyen tradicionális és ilyen jól működő, saját társulattal bíró repertoárszínház-hálózata lenne. A másik nagyon fontos pillérünk, amelyik a megújulást, az útkeresést jelenti, a frissességet hozza, ez a független, kísérletező, alternatív színházi világ, amelynek a fenntartása, működtetése, segítése alapvető értékőrző feladatunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ennek a törvénynek az előkészítése egészen 2015. december 3-áig nyúlik vissza, amikor is az Operaházban öt színházigazgató összeállt, ez az öt színházigazgató: Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója (Arató Gergely: Micsoda csapat!), Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és akkor még a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, Fekete Péter állt össze. Ez az öt színház kijelentette, hogy a kulturális taót mostantól fogva jutalékmentesen fogják csak igénybe venni. Ezzel rendkívüli nehézséget vettek magukra ezek a színházak, hiszen addig sokan azt mondták, hogy nem lehet kulturális taót megszerezni jutalék nélkül. És ez volt az a pont, tisztelt hölgyeim és uraim, amikor elindult a színházi, előadó-művészeti szférának egyfajta tisztulása, megtisztulási folyamata, ez volt az az első pont, amikor elindultak az elemzések, a beszélgetések arra vonatkozólag, hogy át kell alakítani az előadó-művészeti rendszernek a finanszírozását.

A következő pont a 2018. esztendő volt, amikor szakmai konferenciák és egyeztetések sorozata történt meg annak érdekében, hogy ha egyszer az előadó-művészeti taót kivezetjük, akkor mi legyen helyette, és volt öt olyan pont, amelyben mindenki egyetértett. Azt mondta mindenki, minden színházi szakember, minden előadó-művészeti szakember, hogy ne csökkenjen az ágazatba érkező források mennyisége, az átalakítás ne veszélyeztesse a közfeladatokat ellátó szervezetek feladatellátását. Azt mondták, hogy továbbra is biztosítsa a független előadó-művészeknek a kiegészítő finanszírozását. Azt mondták, hogy ez egy ellenőrizhető rendszer legyen, és hogy minden közpénz a közjó szolgálatára fordítódjék, a kulturális közfeladatok ellátására, és mindennemű visszaélés kizárásra kerüljön.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2018 végére, novemberére a törvénymódosítás lehetővé tette, hogy az a forrásmennyiség, amely korábban adó formájában nem tudott a költségvetésbe befolyni, mostantól befolyjon a költségvetésbe, és a kormány beváltotta ígéretét, ezt a forrást, úgy, ahogy van, odatette az előadó-művészek számára. A ’19. esztendőben egy új elosztás indult, és ennek az új elosztásnak a kapcsán valamennyi valós munkát végző, valamennyi értéket teremtő, alternatív, független, önkormányzati fenntartású vagy állami fenntartású intézmény nemhogy annyit, mint korábban, de annál jóval több forrást sikerült megkapjon. Ebből azt látjuk, hogy egyre több forrás folyik az előadó-művészet irányába.

Itt meg is kell hogy álljunk egy pillanatra, mert kértem a kollégáimtól, hogy egy nemzetközi kitekintést is tegyünk. Kulturális célú támogatások területén az Európai Unióban az 1,7 százalékos GDP-vel abszolút éllovasok vagyunk, az átlag 1,5 százalék alatt van, tehát ami forrást Magyarország az előadó-művészet irányába biztosít, az egyrészt rendkívül magas, másrészt évről évre nő. A 28 európai tagország az átlagos kiadásának 0,9 százalékát fordítja kulturális szolgáltatásokra, Magyarországon ez az arány 2,1 százalék. Megnézettem, hogy 2010 óta két és félszeresése emelkedett a kulturális kiadásunk, idén 453 milliárd forint állt rendelkezésre, jövőre 578 milliárd forintra fog ez nőni. Oly sokszor beszélünk a független szféráról, kérem, engedjék meg, hogy elmondjam, hogy mintegy 5 milliárd forint közpénz, támogatás folyik a független szférába, amelyből csak a színházi területre 2 milliárd forintot szánunk közpénzből  ezek hatalmas összegek.

Egy egészen hihetetlen színházi hálózatunk van 19 vidéki kőszínházzal, 13 bábszínházzal, nincs még egy olyan ország, amelynél hogyha 100 kilométeres köröket húzunk a térképre, akkor ezek a 100 kilométeres körök mind-mind legalább egy színházat elérnek. Összesen több mint 400 regisztrált előadó-művészeti szervezetünk van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezeknek az adatoknak az ismeretében látnunk kell, tudnunk kell, hogy felelősségünk van arra vonatkozólag, hogy ezek a közpénzek milyen formában és hogy kerülnek elosztásra. És akkor, amikor a taót felváltó új rendszerrel megemelkedett a valós, a valóban a színházakhoz érkezett pénznek a mennyisége, akkor abból azt láttuk, hogy az önkormányzatoknak a finanszírozása, a saját intézményeiknek a finanszírozása és az állami finanszírozás közötti olló egyre inkább nyílik, egyre több állami pénz folyik bele azokban a színházakba, amelyek eredetileg önkormányzati fenntartásúak, önkormányzati működtetésűek. Valójában létrejön egy közös működtetés, hiszen az állam finanszírozza az önkormányzati intézményeket, csak ez nem volt semmiféle törvényi, semmiféle jogszabályi keretek közé helyezve.

Kérem, engedjék meg, hogy még két adatot elmondjak. Kiírtam, hogy a fővárosi teátrumok, amelyek a mai napon, illetve ezen a héten kapják meg az idei többlettámogatást, a taót felváltó többlettámogatási forrásaiknak a harmadik részletét, ahogy azt megígértük, az idei esztendőben mintegy félmilliárd forinttal kapnak több taopótló támogatást, mint amennyit korábban taóból beszedtek. A vidéki színházak mintegy 30 százalékkal kapnak több forrást, mint amennyit korábban a taóból be tudtak szedni. Tehát az a nagy hullám, az a nagy felháborodáshullám, amely év elején a tao kivezetésével kapcsolatban elindult, az valamennyi, mind a 400 intézmény esetében  talán az Átrium Színháznak a kivételével, amelyről külön kell majd beszélnünk (Arató Gergely közbeszól.)  egy pozitív zárással, köszönőleveleknek a tucatjával tudott záródni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az új rendszer szerint a fenntartói felelősség elve az, amit ki szeretnénk emelni, hiszen háromféle fenntartásról fogunk beszélni a jövőben: az egyik az állami fenntartású színházak, amelyeknek a központi költségvetés fogja finanszírozni a teljes működését; az önkormányzati fenntartású intézményeknél az önkormányzatnak kell a fenntartói felelősséget vállalnia; és amennyiben ő úgy ítéli meg, hogy nagyobbat, szebbet, jobbat, kiteljesedettebbet szeretne működtetni, mint amit az ő lehetősége elbír, akkor jelentkezhet az államnál, és közös finanszírozásra, közös működtetésre tudnak szerződést kötni.

Kérem, engedjék meg, hogy itt még egy pillanatra megálljunk, hiszen az elmúlt időszakban pont a tao kapcsán az önkormányzatok belehajtották a színházaikat egy olyan bemutatómennyiségbe, egy olyan mókuskerékbe, amelyik mókuskerék a minőségnek a rovására ment. Tisztelt hölgyeim és uraim, ki kell mondanunk… (Arató Gergely: Majd az államtitkár úr megmondja, hogy mi a minőség! Az államtitkár úr akarja megmondani!  Ungár Péter közbeszól.), ki kell mondanunk azt, hogy egy önkormányzati fenntartású színháznak annak érdekében, hogy több taót tudjon beszedni, ne kelljen 14-15-16 bemutatót tartani. Az önkormányzat eldöntheti, hogy az ő lakóközösségének, az ő környezetének a kiszolgálására hány bemutatóra van szüksége, és ha úgy ítéli meg az önkormányzat, hogy ő nagyobbat álmodik, akkor le tud ülni az állammal, és hogyha az államnak a közfeladat-ellátásában jelentősen részt vesz az a színház, akkor ott a közös működésről meg lehet állapodni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezek az egyedi megállapodások azért egyediek, hiszen a művészi szabadságot ez garantálja. Minden egyes színháznak a saját (Az elnök csenget.) szituációja más, és ezért egyenként, valamennyi jelentkező színházzal külön-külön fogunk megállapodni. (Az elnök csenget.)

ELNÖK: Államtitkár úr, 15 perce van.

FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Igenis! (Balczó Zoltán: Köszönjük!  Derültség az LMP és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Lesz még lehetősége szólni.

FEKETE PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel kérem, hogy a kormány előterjesztését fogadják el. (Taps a kormánypártok soraiban.  Csárdi Antal tapsol.)

(20.00)