Felszólalás adatai

DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént elhangzott néhány hozzászólásból, azt gondolom, három dologra érdemes reagálnom. Mindjárt Mádi képviselő úr azon hozzászólására szeretnék reagálni, amely úgy vélt összefüggést találni a folyamatok között, ami azért nem teljesen bizonyítható. Nevezetesen: elsősorban nem azok az országok sínylették meg a válságot, amelyeknek magas volt az államadóssága. Azért szeretném ezt így kijelenteni, mert ha megnézzük, hogy például a balti országoknál mennyi volt az államadósság, és mennyire sínylették meg a válságot, akkor elég világosan látszik, hogy a kettő között ilyen összefüggés nincs. De mondhatjuk Írország példáját is, adott esetben Izlandot is szóba lehetne hozni. Ezért azt gondolom, azt az összefüggést így nem nagyon lehet állítani, ahogyan a képviselő úr állította, sokkal inkább egy meglehetősen bonyolult összefüggésrendszerben mérhető az, hogy mely országok milyen mértékben sínylették meg a válságot, és mely országok pedig milyen mértékben nem sínylették meg a válságot.

Az mindenesetre tény, és erről nehéz lenne elfeledkezni, amikor a 2008. év makrogazdasági folyamatait elemezzük - amire Katona Tamás államtitkár úr az imént itt már utalt -, hogy azon az őszön, 2008 őszén egy olyan helyzet következett be, amelyre azt megelőzően senki nem számított, amely helyzet érdemben átrendezte a pénzkínálatot a világban, és amely helyzet nagyjából egy szeptemberi hétfőhöz köthető, amikor is a Lehman Brothers bedőlése azt eredményezte, hogy mindenki bizalmatlanná vált a pénzpiacon, és mindenki számára befagytak a források. Itt csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy ez annyira nem magyar jelenség volt, hogy az eurózóna legerősebb országa, Németország még ez év januárjában kötvény kibocsátásával sem járt sikerrel a piacon. Tehát a német államkötvényt sem vásárolták meg a pénzügyi befektetők a piacon 2009 januárjában, miközben addig, ha valamely ország állampapírja kibocsátásának a jegyzésével nem volt gond, akkor az éppen Németország, illetve az Egyesült Államok volt az azt megelőző időszakban.

A másik dolog, amire reagálni szeretnék az imént elhangzott kérdések közül, Babák képviselő úr azon hozzászólására, amely arra vonatkozott, mintha képviselőtársunk nem mondta volna el pontosan a felsőoktatással kötött megállapodás tartalmát. Azt hozta fel negatívumként, hogy a felsőoktatási intézmények által vállalt fejlesztésekkel milyen gondban lesznek, ha a felsőoktatási intézményekben nem lesz megfelelő hallgatói létszám. Azt tudom mondani, hogy igen, ez a piac, ami érvényesül vagy nem érvényesül a felsőoktatásban. A piacot pedig úgy kell érteni, hogy van-e igény arra a képzési irányra, amely képzési irányt visz egy felsőoktatási intézmény, vagy nincs rá igény. Ha olyan képzést folytatnak egy intézményben, amelyhez nem lesz kellő nagyságú hallgatói létszám, akkor az intézménynek nagy valószínűséggel ilyen anyagi gondokkal számolnia kell, mert sem hallgatói hozzájárulásból, sem pedig a felsőoktatási normatívából nem fogja tudni a kiadásait megfelelőképpen fedezni.

Szerintem nagyon-nagyon fontos lenne, hogy a magyar felsőoktatásban sokkal inkább érvényesüljön az, hogy olyan képzési irányokban képezzenek az intézmények, amely képzési irányokban végzettekre valóságos piaci igények vannak, a valóságos társadalmi igények megfelelő felvevő piacot mutatnak, ha szabad így fogalmaznom, azaz igény van rá a társadalomban, el tudnak helyezkedni, és meg fogják fizetni a tudásukat a különböző helyeken. Ma már nagyon sok helyen látható, időnként a hirdetésekben is megjelenik, ha nem is írott formában, hanem amikor az elbeszélgetések zajlanak, elmondják, hogy hol végzettekkel nem is nagyon kívánnak foglalkozni az elbírálás, illetve a kiválogatás során, mert már olyan negatív tapasztalatai vannak a végzettségnek.

Végezetül két mondat ahhoz a vitához, ami itt kialakult; az integrációs bizottságban már hallottam a képviselő asszony ebbéli hozzászólását. Szerintem, képviselő asszony, nincs olyan megállapítása sem az ÁSZ-nak, sem másnak, hogy ha egy beszámoló valamilyen hiányosságot tartalmaz, akkor a pénzforgalmi beszámoló részeként ne lehetne teljes körű adatszolgáltatást biztosítani a zárszámadási beszámolóhoz. Azért mondom ezt, mert a képviselő asszony hajlamos ebben a kérdésben a kettős könyvvitel és a pénzforgalmi könyvvitel ügyeit úgy összemosni - immáron másodszor hallom a hozzászólásában -, amely nem valószínű, hogy szakmailag teljes mértékben megállja a helyét.

Azt tudom mondani, minden további nélkül lehetséges olyan helyzet, amikor arra a beszámolóra azt lehet mondani, hogy problémákat tartalmaz, egyébként pedig a Magyar Államkincstár által vezetett nyilvántartás pénzforgalmi adatai hitelesek, pontosak és megbízhatóak. Ezt csak azért akartam mondani, mert azt gondolom, hogy a múltkori félig-meddig kialakult vita a bizottságban alapot szolgáltat arra, hogy ezt az egyébként nem politikai, hanem sokkal inkább szakmai kérdést próbáljuk meg egyenesbe tenni.

Egyébként persze politikailag mondhatják azt, hogy a kormány nem jól végzi a feladatát, az európai uniós forrásokból nem eleget használ fel az ország, még akkor is, ha Magyarország e tekintetben dobogós az európai uniós országok közül. Tehát lehet mondani sok mindent, nehogy félreértés legyen.

(15.30)

Csak szerintem az az állítása, ahogyan ebben fogalmaz... (Zaj. - Pelczné dr. Gáll Ildikó közbeszól.) Parancsol? (Pelczné dr. Gáll Ildikó: Nem gondolja komolyan, hogy dobogósak vagyunk! Ez erős volt!) Nem, nem, azt gondolom, dokumentált a kérdés, nincs vita közöttünk. Ezt pontosan bebizonyították önnek (Közbeszólások. - Az elnök csenget.), azt gondolom, a bizottsági ülésen is, amikor a szakállamtitkár úr elmondta az előző évi forrásfelhasználással kapcsolatban. Szerintem ezen nem is érdemes túlságosan sokat vitatkozni. A szerződéskötés ügyében és más ügyben is igaz ez az állítás.

Az egy más kérdés, hogy vajon kellően magas vagy kellően reális célok voltak-e kitűzve a költségvetési tervezésnél, azaz amikor meghatároztuk, hogy mennyi összeget kívánunk igénybe venni, akkor vajon milyen magasra tettük a lécet. Ha ahhoz képest elmaradás van, akkor önök szívesen hivatkoznak arra, hogy 45 százalékkal kevesebbet használunk fel annál, mint ami beírásra került a tervekbe. De ez a 45 százalék forrásfelhasználás is arányaiban több dobogós helyre ad lehetőséget Magyarországnak, mint ha bármely más ország forrásfelhasználását nézzük. Ezt csak azért mondom így, mert túlságosan negatívan hangzik az, amit önök előszeretettel használnak a kommunikációban, itt a vitában és másutt is, hogy 45 százalékkal kevesebb a forrásfelhasználás. Ugye, mihez képest - mindig ez az érdekes ebben a dologban. Ha megnézzük, hogy ez pontosan miért alakult ki, az is egy érdekes válasz, nevezetesen néhány nagy projekt 2008-ban meg nem valósult pénz igénybevétele miatt, azaz késett a közbeszerzési eljárás jogerős lefolytatása, késett a számlabenyújtás, késett a beruházás számláinak az időben történő benyújtása az Európai Unióhoz, és ezért az országba valóban később érkezett be, ahhoz képest, mint amennyi forrás maga tervezve volt. Le van írva egyébként az is, még számvevőszéki jelentésben is, hogy egyébként pedig 2009-ben ez a forrás bejött Magyarországra, azaz megtérült Magyarországnak, beérkezett a forrás. Tehát mint ami következne abból, hogy 45 százalékkal kevesebbet használtunk fel, mint ami következne ebből, nincs ilyen, hogy bárki elvesztett volna forrást. Időben más ütemben került felhasználásra.

De az alapvető kérdés, és nem a vitában elhangzottakat figyelembe véve, mégiscsak az, hogy 2008-ban Magyarország vajon milyen makrogazdasági pályát futott be, vajon úgy volt-e, mint ahogy Varga Mihály állította a hozzászólásában, hogy minden el volt rontva, és minden helytelen volt, vagy pedig egy picit másként volt, mint ahogyan azt mások is meg szokták - immáron reális külső szemlélőként és egyre többen - állapítani és meghatározni Magyarországról.

Azért szeretnék erre visszatérni, mert ha időnként elmerülünk vagy elveszünk a részletekben, akkor nem kerül kellő mértékben bemutatásra az a folyamat, amely folyamat eredményeképpen Magyarország 2008-ban egy érdemben alacsonyabb hiánnyal záró évet zárt a költségvetésében az utolsó negyedévi válságjelenségek ellenére is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az eredetileg tervezett költségvetési hiánnyal szemben Magyarország számottevően kisebb hiánnyal zárta a 2008. évet. Ez a kisebb hiány illeszkedett ahhoz a folyamathoz, amelyet 2007-ben is követett az ország. Akkor is lényegesen alatta maradt a tényleges költségvetési hiány annak, mint ami az eredeti tervekben szerepelt. Fontos volt mind a két év hiányeredménye ahhoz, hogy Magyarország a következő időszakban olyan helyzetben legyen, amely helyzetben reálisan kitűzhető cél volt még a nemzetközi tárgyalások figyelembevételével is, ha úgy tetszik, akkor követelményei figyelembevételével is, hogy 2009-ben is Magyarország egy alacsony hiányú időszakot zárhasson maga mögött, olyat tudjon tervezni, és a benyújtott költségvetés ezt tartalmazza, illetve 2010-ben Magyarország tudja folytatni ezt a periódust.

Ez azért fontos, mert azt gondolom, valamennyiünk felelőssége az, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti képviselő a parlamenti patkó bármelyik oldalán, hogy Magyarországon tartósan egy olyan periódussal nézünk szembe, és azt tervezzük meg, és annak érdekében politizáljunk, csináljuk a saját magunk tevékenységét is, amely szembemegy a korábbi ígérgetős, a korábbi egymásra rálicitálós, a korábbi "költsünk többet" időszakával. Nincs meg az a feltételrendszer, amely korábban megvolt a világban ahhoz, hogy egy ország könnyedén tudott többet költeni.

Keller László már utalt arra, hogy a korábbi években, amikor pénzbőség volt a világban, jórészt az USA-ból indult olcsó pénzbőség eredményeképpen a világra is kiterjedően, akkor könnyű volt finanszírozni magasabb hiányokat is, olcsóbban is és lényegesen könnyebben lehetett finanszírozni, mint abban a periódusban, amikor a válság hatására immáron nincs pénzbőség a világon, és a válság hatására nem jutnak az egyes országok finanszírozási forrásokhoz.

Éppen ezért szerintem az igazi nagy politikai tanulsága ennek a periódusnak mindenképpen az, hogy még ellenzékből sem célszerű, még ellenzékből sem áll az ország érdekében álló cselekedetek sorában az, ha bárki azért rója meg a kormányt, mert szigorú politikával a költségvetési hiány csökkentésére törekszik, mert szigorú politikával arra törekszik, hogy többletbevételeket állítson elő, hogy kisebb kiadásokat teljesítsen.

A vitában nem volt szó arról a kérdéskörről, hogy érdemben túlteljesültek a bevételek a 2008. évben, és ennek egyik oka mindenképpen az volt, hogy egy nagyon következetes jogszabályalkotó és -alkalmazó munka eredményeképpen Magyarországon 2008 végére érdemben sikerült visszaszorítani a feketegazdaság különböző területén működő vállalkozások vagy álvállalkozások tevékenységét. Egy független, objektív bizottság minősítette és értékelte az év során azt a tevékenységet, hogy a többletbevételeknek mennyi része és mekkora összege származik a feketegazdaság visszaszorításából. Örömünkre azt tudom mondani, hogy több tízmilliárd forintot állapított meg ez a független bizottság is a tekintetben, hogy mennyi a feketegazdaság visszaszorításából származó többletbevétele a költségvetésnek. Nagyon fontos folyamat ez, mert ha a következő időszakban ezt szem elől tévesztjük, vagy nem ezen az úton megyünk tovább, akkor nyilvánvalóan sok konfliktus éleződhet még ki a magyar gazdaságban részben az állami és gazdasági szereplők, részben pedig a gazdasági szereplők egymás közötti kapcsolatában. Éppen ezért szeretném azt mondani, hogy a következő időszakban is fontos, hogy ezt a logikát tovább lehessen vinni mind a jogszabályalkotásban, mind pedig a jogszabály-alkalmazásban.

Ugyanilyen fontos a bevételek mellett az, hogy a költségvetés kiadási tételei kellően megalapozottak, kellően alátámasztottak és kellően okszerűek legyenek. Nagyon sok esetben volt korábban olyan állami számvevőszéki megállapítás is, hogy bizonyos területeken a kiadási tételek nem voltak okszerűek, és nem akként jártak el az állam pénzével gazdálkodók, ahogy elvárható lenne. Úgy gondolom, az, hogy ma az Állami Számvevőszék 2008-as költségvetési beszámolóról készített jelentése ilyen megállapításokat nem tartalmaz, egyértelműen azt is jelenti, hogy sikerült előrelépni a fegyelem kérdésében, sikerült előrelépni mindazokban a kérdésekben, amelyek úgy voltak megfogalmazhatóak, hogy az egyes tárcákkal szemben a kormány követelményt támasztott, nem léphettek túl költségvetési előirányzatokat, és az egyes tárcák bevételi előirányzatainak teljesítése is megkövetelésre került. Úgy vélem, ez is egy fontos 2008. évi tapasztalat, amikor a költségvetési beszámoló áttekintésére kerül sor.

Végezetül engedjék meg, hogy egy kérdést még érintsek, nevezetesen ez az a kérdés, hogy Magyarország, a magyar kormány vajon elismerte vagy nem ismerte el az ősszel beköszöntött válság hatását, következményeit. Magyarország volt tulajdonképpen az első az Európai Unió országai közül, amely úgy ítélte meg, hogy ebben a helyzetben szembe kell nézni a realitásokkal, és az Európai Unióhoz és az IMF-hez nyíltan is fordulva kérte azt, hogy a fizetési nehézségek megelőzése érdekében megfelelő forrásokhoz jusson az ország. Néhány hónappal később ezt a helyzetet bizonyosan nem úgy minősítették hozzáértők, mint ahogyan akkor a politikai ellenfelek minősítették, nevezetesen itt mindenfajta jelzős szerkezetek voltak arra nézve, hogy milyen rabláncon lóg az ország ezt követően és hasonlóak, hanem úgy ítélték meg, mint az adott helyzetben meghozott helyes döntést.

Nyilvánvalóan a későbbiek során pedig ennek a következményeivel úgy is célszerű számolni, hogy amikor itt a 80 százalékhoz közeli GDP-arányos államadósságról beszél valaki hozzászólásban, talán éppen Mádi képviselő úr, akkor érdemes differenciálni, hogy ezen belül mennyi az, amennyi a felvett hitelből a Nemzeti Bank devizatartalékának a növelésére megtartásra került, annak a gyarapítását szolgálja, semmilyen módon nem került elköltésre. S ha már egy ilyen számot mond valaki, akkor érdemes arra is hivatkozni, hogy egyébként pedig ez a mérték a most kialakult helyzetben, az Európai Unión belüli országok között nem egy túlságosan magas mértéknek tekinthető, hiszen számos országban a magyarhoz képest sokkal nagyobb mértékben növekedett az adósság GDP-arány százalékban kifejezett mértéke az elmúlt időszakban, és vélhetően a következő időszakban sem fog tudni gyorsan csökkenni a makrogazdasági körülményeket figyelembe véve.

Összességében tehát azt gondolom, hogy ezt a nagyon sajátságos 2008. évet a maga differenciáltságával, nemzetközi viszonyokba helyezésével együttesen érdemes értékelni, és természetesen a benyújtott beszámoló elfogadását javaslom az Országgyűlésnek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)