Felszólalás adatai
47. ülésnap (2018.12.03.), 180. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Menczer Tamás |
Beosztás | Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:14 |
Felszólalások: Előző 180 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azzal kapcsolatban, amit mondott: a V4-eknek már sokszor a halálhírét keltették, de ez még sosem igazolódott be. Az ellendrukkerek rendszeresen mondanak ilyesmiket most is. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a V4 soha nem volt olyan prosperáló és olyan szoros szövetség, mint manapság. Visszatérve még az első felszólalására, amire nem volt időm, azt még megemlíteném, merthogy a vasúti hálózatról beszéltünk már mind a ketten, de szeretnék egy-két gondolatot a gyorsforgalmi úthálózatról is mondani, merthogy természetesen az észak-dél irányú fejlesztés itt is rendkívül fontos. Itt arról tudok beszámolni, hogy 2020-ig befejezzük az M15-ös fejlesztését, és megépítjük az új komáromi hidat, illetőleg ezenfelül 2022-re kiépítjük az M30-as és az M35-ös autópályák hiányzó szakaszait. Ezek részét képezik a Kelet-Lengyelországot, Kelet-Szlovákiát Magyarországon keresztül Romániával összekötő Via Carpatia közlekedési korridornak.
Tehát a vasúttal és a gyorsforgalmi hálózat fejlesztésével is intenzíven foglalkozunk. Köszönöm még egyszer a felvetését. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Felszólalások: Előző 180 Következő Ülésnap adatai