Felszólalás adatai

Az egyik célunk - és azonnal csatlakozom Tarnai képviselőtársam felszólalásához - a kettős mérce megszüntetése volt. Egyetértünk abban, de szerintem mindannyian egyetértünk abban, hogy minden emberi élet egyenlő, és minden egyes emberi élet kioltása hasonló módon elítélendő. A probléma csak az, hogy ez nem történik meg. Miközben elvben ezt a deklarációt mindenki vállalja, a gyakorlatban ez nem valósul meg. Úgy tűnik, hogy a magyarországi közéletben, a magyarországi politikában mégsem teljes mértékben egyenlő minden egyes emberi élet. A Szocialista Párt hozzászólásaiból ezt sokszor ki lehetett érezni. Igenis, Ferenczi Gábor hozzászólásában, amelyet Steiner Pál kritizált, nagyon komoly valóságalap van.

A mi recski javaslatunk éppen azért került benyújtásra, mert úgy érezzük, hogy a közelmúlt és az elmúlt évszázad önkényuralmainak a szörnyűségei kapcsán egy egyoldalúság érvényesül sajnos nem egy esetben. Amíg a diákjaink, a fiataljaink és az egész magyar társadalom a nemzetiszocializmus rémtetteivel szinte napi szinten találkozik, mert erre emlékeztetik, addig a szocializmus, a kommunizmus bűneivel kapcsolatban sokkal kevesebb az ilyen irányú szándék. Érzékletes volt az, ahogy Nyakó képviselő úr elsorolta, hogy mi mindent kellene látniuk a magyar fiataloknak Auschwitzban, és akkor talán leszoknának arról, hogy mindenféle szélsőséges pártokra adják a szavazataikat. Nyilvánvalóan megpróbált itt a Jobbikra valamifajta burkolt utalást tenni. Nincs már itt, de azért ezúton is üzenem neki - talán eljut hozzá valamilyen módon -, higgye el, hogy a fiatalok mindennap látják ezeket a képeket, éppen a szinte mindennapos holokausztmegemlékezéseken keresztül. Azért el kellene gondolkodnia Nyakó képviselőtársamnak arról, hogy miközben a fiatalok folyamatosan találkoznak ezekkel a képekkel, mégis a 35 év alatti korosztályban ma Magyarországon a legnépszerűbb párt a Jobbik, és bizonyára nem azért, mert ezek a képek tetszenek nekik, hanem azért, mert ezek a fiatalok tudják, hogy a Jobbik ennek az országnak jót akar.

A másik pedig pont a fiatalok felvilágosításával kapcsolatos probléma az, amiben előre szerettünk volna és előre is kellene jutnunk. Szeretném megismételni azt, amit a felszólalásomban mondtam: nem szabad erőszakolni, nem szabad kényszeríteni semmilyen előre gyártott történelmi értelmezéssel a fiatalokat, a társadalmat, egyszerűen hagyni kell, hogy a fiatalok gondolkozzanak. Egy helyszíni látogatás akár Recsken, akár máshol, éppen ennek a szabad gondolkodásnak a lehetőségét kellene hogy elősegítse, és ez a mi szándékunk is.

Most pedig rátérek azokra a felvetésekre, amelyekben valamifajta kritika vagy szkepszis fogalmazódott meg. Ezek között voltak tulajdonképpen technikai jellegű aggodalmak. Az egyik az volt, hogy nem szükséges elutazni bárhová is ahhoz, hogy ezekről a kérdésekről beszélni lehessen, ezt az oktatás máshogy is meg tudja oldani, úgymond házon belül, a történelemóra keretében. Ebben persze van igazság, de ki beszélt itt kizárólagosságról? Nem mondtuk azt, hogy ennek kellene pótolnia a történelemórákon elhangzott történelemtanári magyarázatokat. Egyszerűen arról van szó szerintünk, hogy erre is lehetőséget kellene teremteni, és ezek egymást kiegészítve kellene hogy eljussanak a megfelelő eredményhez.

A másik kritika vagy aggodalom azzal volt kapcsolatos, hogy ha elmegyünk valahová, akkor miért nem megyünk el ide, miért nem megyünk el amoda, és hogy hány olyan helyszín van Magyarországon, amit meg lehetne és meg kellene látogatni. Itt a trianoni katasztrófa kapcsán hadd emlékeztessem magunkat arra, hogy a Jobbiknak még a 2010-es választási kampányban megfogalmazott ígérete félig-meddig kormányerőre emelkedett a határon túli osztálykirándulások kapcsán, aminek Trianon ügyében nyilvánvalóan van relevanciája.

Hogy miért Recskkel és miért a XX. századdal foglalkozunk? Azért, mert ez a közelmúlt. Ezek azok a kérdések, amelyek nincsenek tisztázva, amelyek mind a mai napig a magyar társadalom szöveteiben még sebként vannak jelen.

Hoffmann Rózsa államtitkár asszony nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kritikát is megfogalmazott, és azt kell mondjam, hogy ezzel maximálisan egyetértek. Ugyanis azt mondta, hogy nagyon fontosak az ilyen jellegű kísérletek, az ilyen jellegű javaslatok, de nem mindegy, hogy ezzel milyen célt akarunk elérni, hogy milyen módon irányítjuk a fiatalok gondolkodását a helyes mederbe, milyen módon próbáljuk ebbe terelni őket, és milyen módon próbáljuk az ő gondolkodásukat felszabadítani, hogy kérdezzenek, hogy érdeklődjenek a saját történelmük iránt. Az-e a célunk, hogy a fiatalokban nemzeti bűntudatot ébresszünk, vagy az, hogy nemzeti öntudatot ébresszünk? Én azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly választóvonal, amit mindenkinek el kell döntenie, aki ilyen jellegű javaslattal az Országgyűlés elé mer állni. A mi szándékunk egyértelmű. Mi nem akarunk bűntudatot kelteni senkiben, mi öntudatot szeretnénk ébreszteni a magyar társadalomban. De nem akarok ebbe a vitába mélyebben belemenni, mert lehet, hogy akkor Steiner Pál képviselőtársunk azt nem tudná tolerálni vagy rosszul lenne tőle, de a Horthy-rendszer rehabilitálását én igenis fontosnak tartom.

Bízzuk a történészekre! De azért azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha ezt a korszakot megvizsgáljuk, és objektíven vizsgáljuk meg, akkor ebben számtalan olyan, vitathatatlanul pozitív elem van, amit igenis érdemes volna rehabilitálni, és igenis érdemes volna ehhez a korszakhoz ilyen értelemben visszanyúlni.

(14.00)

De hogy ne provokáljam Steiner Pál képviselőtársunkat itt már a vita végén, hadd mondjam, hogy vannak olyan területek, amelyeket, azt gondolom, akár még a szocialisták is, bár az ember ilyet nagyon óvatosan mer csak kijelenteni, de akár még a szocialisták is képesek lehetnek támogatni. Persze, eléggé messzire vissza kell menni a történelemben, de talán Atillát vagy Árpádot még a szocialisták is elfogadják. Nem tudom, mennyire vették észre képviselőtársaim, de az Atilla-kultusz a világban folyamatosan egy barbár hadvezérként van ábrázolva, és ha valakinek ez ellen valamit tennie kellene, az mégiscsak Hungária, mégiscsak mi, magyarok kellene hogy ezt az egész folyamatot, ezt a nemzetközi trendet megtörjük. Legutóbb már az Index egyik videóján láttam, hogy éppen most valakik Atilláról zombifilmet forgatnak, és jókat nevetgélnek ezen. Ami persze mindenkinek joga. Én is a művészi szabadság híve vagyok, de azért jó lenne, ha legalább itt, a saját hazánkban az Atilla-kultusz ápolására figyelmet fordítanánk.

A másik pedig Árpád. Egy konkrét esemény és egy konkrét hely: a pozsonyi csata 907-ben. A Jobbik már régóta javasolja, hogy ezt a csatát a nemzeti emlékezetünkben helyezzük a megfelelő helyre. Ha önök föllapozzák gyermekeik történelemtankönyveit ebből az időszakból, akkor azt fogják látni, hogy a fekete betűs tananyag úgymond, és helyszín és évszám az 955, Augsburg. Nem akarom a 907-es pozsonyi csata és a 955-ös augsburgi csata jelentőségét most összemérni, de azért tényszerű, hogy az egyik csata nem a mi területünkön volt, és jelentőségében nem mérhető ahhoz a pozsonyi csatához, amelynek a magyar államiság megmaradása volt a tétje. És miért van az, ez egy költői kérdés, hogy a magyar diákok úgy nőnek föl, hogy a vesztes és kevésbé fontos csatát beleveri a tananyag a fejükbe, a győztes csatáról meg, ami az államiságunkról döntött, és a magyar történelem talán, ha nem a legfontosabb csatája volt, említést sem tesz? Ha ilyen minőségi aggályaink vannak a nemzeti emlékezettel kapcsolatban, akkor, azt gondolom, ez egy megfelelő irányelv arra, hogy ezen elgondolkodjunk.

Zárásképpen arra a gondolatomra szeretnék visszautalni, hogy a legfontosabbnak a fiatalok történelmi szabad gondolkodásának ébresztésén túl vagy e mellett a kettős mérce megszüntetését tartom. Ez a vita, ha másra nem, arra jó volt, hogy a kettős mérce kapcsán nagyon jól kirajzolódtak az álláspontok. Látható volt, hogy az MSZP javaslata mögötti valós szándék, mindenféle kommunikációs kozmetikum nélkül nézve, maga a valóság, a valós szándék az volt, hogy ők azért szeretnék elvinni Auschwitzba a magyar gyerekeket, hogy azt tudják mondani, ez is a te bűnöd, ezért is te vagy a felelős. Mi azért szeretnénk elvinni Recskre a magyar gyermekeket, hogy azt mondjuk nekik, ezt is túléltük, ezt is képesek voltunk kiheverni, ezért van jövője a magyar nemzetnek.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)