Felszólalás adatai

DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Valójában az előbbi jókívánságot kicsit furcsán értelmezem Bárándy Gergely képviselőtársam szájából. Vannak témák, amikről nem lehet jóízűen beszélgetni, még vitatkozni sem, sőt vannak témák, amelyekről nem is méltó vitát nyitni. Sajátos módon abban a bizarr helyzetben vagyok, hogy engem mintegy ráprovokáltak arra - és az igekötő jó -, hogy szólaljak meg, hiszen körülbelül 25 éve foglalkozom ezzel a témával a legkülönfélébb felállásokban. És érzek valami hihetetlen rossz ízűt és kellemetlent.

Ellenben önnek is, mint aki teológiában jártas, talán érdemes emlékezetébe idéznem, elnök úr, azt, amit a bizottsági ülésen felvetettem annak kapcsán, hogy analógiát vontam a két kőtábla mint Izrael népe alkotmánya és a magyar alkotmány között, amennyiben vannak olyan alapnormák, amelyek kimondása, apodiktikus megfogalmazása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a nemzetközösséghez tartozók saját magukat és a közösségükbe vontakat biztonságban tudják; ki tudják számítani, hogy a másiktól, néptársuktól, sorstársuktól, nyelvtársuktól mire számíthatnak.

Ezért van az, hogy a mi bizottságunk a mai ülésén egyhangúlag támogatta ugyan a beterjesztett törvényjavaslatot, és remélhetőleg ez az egyhangúság végig fogja kísérni e sajátos törvénytervezet sorsát, mégis a megszólaló jogászok, akik különféle jogvédő szervezeteket képviseltek, sajátos, furcsa tónust adtak ennek az egyhangúságnak. Ezért kellett itt megjelennem és indokolnom. Az egyik, ami figyelemre méltó, hogy nyelvi differenciának látszik, de nem az, hogy mi a különbség a gyűlöletkeltés és a gyűlöletre uszítás között.

(18.10)

Hogy pusztán etimológiai problémáról van-e szó, vagy pedig olyan magatartásbeli differenciáról, amelynek meg kell jelennie ebben a törvényben egyáltalán? Mire való az alkotmány? - hogy a végére lépjek gyorsan ennek a furcsa a vitának, amire egy harmadik kiváló jogász, a minisztériumot reprezentáló szakállamtitkár nagyon pontosan megfogalmazta: az alkotmány iránytű, iránytű minden állampolgár számára, és vannak kérdések, amelyekben az irányt egyértelműen meg kell tudni fogalmazni.

Amitől problematikus, az néhány tény. Mindenki a jelenlévők közül tudja, hogy Magyarországon - akkor már János bácsi is talán élt, Horváth Jánosra utalok - 1920-ban fogadták el a numerus clausus törvényt, azt a törvényt, amelynek nyomán számtalan zsidó származású magyar állampolgár nem tanulhatott magyar egyetemen; akkor, amikor még Németországban javában dívott a polgári demokrácia, sokkal-sokkal később, 1933-ban került Hitler hatalomra. Azt is tudjuk, hogy mindazok, akik sok százezer magyar állampolgár zsidó kiirtásában közreműködtek tevékenyen, kivétel nélkül magyarok voltak, a magyar hatóság reprezentánsai.

Valójában azért mondtam, hogy rosszízű ez a vita számomra, mert ebben az országban mindenkinek, aki valamiképpen törvényalkotással és a törvény végrehajtásával foglalkozik, az után, ami 60, 70 vagy éppen 90 évvel ezelőtt végbement ebben az országban, csak egyet lehet tennie, mindent elkövetni, hogy soha senkit származása és vallása miatt, kiváltképpen az egykor üldözötteket semmifajta méltatlanság ne érhesse.

Így tehát a bizottságunk egyértelmű álláspontja szerint, és itt visszatérek képviselőtársam javaslatához, az az akaratunk, hogy fogadja el ezt a Ház mindenfajta fölösleges, bárkit sértő megjegyzés vagy olyan helyzet előidézése nélkül, ami a későbbiekben lehetőséget ad kétértelmű vagy félreérthető megnyilvánulásokra.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)