Felszólalás adatai

Úgy gondolom, hogy a nők legfontosabb és legszebb hivatása az anyaság. Egy nő nem akkor veszít többet, ha a családalapítás miatt a munkahelyén nem jut előbbre vagy a politikában nem tud magas pozícióba kerülni, hanem akkor veszít, ha nem tapasztalja meg, milyen csodálatos érzés anyának lenni. Ekkor veszíti el a nőisége lényegét. Ha nincsenek gyermekeink, nincs kiért dolgozni sem, és ez össznemzeti szinten is igaz. Emiatt kell megbecsülnünk különösen azokat a nőket, akik a főállású anyaságot választják hivatásuknak, és annak szentelik egész életüket, hogy nagy családjukról gondoskodjanak.

A magyarság ilyen drasztikus arányú fogyása mellett elsődlegesen erről kell beszélni, ezért a Jobbik népesedési vitanapot kezdeményezett tavaly, amire sor is került itt az Országgyűlésben. Fontosnak tartom tehát, hogy egy ilyen kissé belterjes, női vita napirendjét egy kicsit tágítsuk, hiszen a nők tömegeinek nem az a problémája, hogy nem lehet képviselő, hanem sokkal inkább az foglalkoztatja őket, hogyan tudják a gyermekeiket tisztességgel és anyagi biztonság mellett felnevelni.

A gyermekvállalások számára kedvezően hat, hogy a XXI. században az anyaság megélése nem kell hogy azt jelentse, a nő minden másról lemond. A technikai vívmányoknak és a nők leleményességének köszönhetően azok az anyák, akik felelősen vállalnak gyermekeket, munka mellett is tisztességgel fel tudják nevelni őket, míg sajnos elsősorban a cigány családoknál hiába van otthon akár mindkét szülő, a gyermek nem kap megfelelő törődést. Erre világít rá az a kérdőíves felmérés is, amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Tárki közösen jegyzett kötetében jelent meg idén. Ebből ugyanis kiderül, hogy azzal a kijelentéssel, hogy egy dolgozó anya ugyanolyan meleg és szoros kapcsolatban lehet gyermekeivel, mint egy olyan anya, aki nem dolgozik, a nők 75 százaléka, a férfiak 72 százaléka értett egyet.

(10.30)

Azzal viszont, hogy a család élete megsínyli, ha a feleség teljes munkaidőben dolgozik, már csak a nők 38 százaléka, a férfiak 36 százaléka azonosul. Tehát az emberek tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozó nők is megfelelő gondoskodást nyújthatnak gyermekeiknek.

A kérdés terjedelmes szakirodalma az utóbbi években figyelemre méltó átalakulásról számol be: míg harminc éve a nők magasabb munkaerő-piaci részvétele még alacsonyabb termékenységi mutatóval járt, ez mára megfordult. Tehát ahol az anyákat továbbra is kizárólag gyermekgondozói szerepükben támogatja az állam, ott csökken a népszaporulat. Egy nőnek gyermekei születése után is az élete része lehet például egy egyházi asszonykórus, egy civil szervezeti tisztség, a politika vagy a sport, akár versenyszerűen is, gondoljunk csak Janics Natasára, aki néhány hónapos babája mellett is olimpiai bajnoki címvédésre készül. Ha ugyanis egy-két gyermek megszülése után azt a látszatot keltjük a nőkben, hogy az életükbe nem fér bele más, nem fér bele több, akkor hogyan várhatjuk el, hogy még egy-két gyermeket vállaljanak? Sokkal inkább a segítséget kell megadni nekik ahhoz, hogy ez a - ha fogalmazhatok így - közérdekű álmuk valósággá váljon.

Én magam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy két hónapos kislányunk gondozásában nagy segítséget nyújt népes rokonságom. Most épp a gyermekorvos nagymama vigyáz rá a közelben, a beszédem írásakor pedig szintén képviselő férjem babusgatta a gyermekünket. A kisgyermekes anyák számára viszont általában nehézséget jelent a bölcsődei férőhelyhiány, és ezen változtatni csak egy feladat a sok közül, ami előttünk áll annak érdekében, hogy a nők helyzetén könnyítve elősegítsük a születések számának növekedését.

Magyarországon a képviselők között nem éri diszkrimináció a nőket, még a gyermekeseket sem, hiszen több nagycsaládos, köztük egy hétgyermekes anya foglal helyet a patkóban. Többen képviselőként is szültek, G. Nagyné Maczó Ágnes kisgazda honanya ráadásul az Országgyűlés alelnökeként, a Jobbikban Bertha Szilvia, Hegedűs Lorántné és Morvai Krisztina képviselő asszony is három gyermek édesanyja. Igyekszem lépést tartani én is. Esetleg a témát felvető LMP-s kollégák el kellett szenvedjenek, tapasztaltak valamilyen hátrányos megkülönböztetést akár a pártjukban, akár itt az Országgyűlésben, hogy ebben az ügyben egy vitanapot kezdeményeztek? Az ő szabályzatukkal szemben mi a női kvótarendszert éppúgy elvetjük, mint a hasonlóan értelmetlen, akár például az életkor alapján történő kvótázást. A Jobbik szerint csak az alkalmasság lehet szempont.

Persze feltehető a kérdés, hogy miért van az, hogy a hölgyek aránya nem éri el a 10 százalékot sem az Országgyűlésben. A válasz egyszerű: vannak olyan foglalkozások, amelyek közelebb állnak az egyik vagy a másik nemhez. Vagy pusztán véletlen lenne, hogy a magyar pedagógusoknak 82 százaléka nő? A nagy számok törvénye alapján nyilvánvalóan nem az. Természetes, hogy a gyermekek iskolai neveléséhez nagyobb hivatástudattal rendelkeznek a hölgyek, ám ebből nem következik, hogy a férfiakat bármilyen diszkrimináció érné ezen a területen, senki nem gondolja úgy, hogy egy férfi elé különböző akadályokat görgetnek, és ezért nem tud pedagógusként dolgozni.

Úgy érzem, hogy a magyar politikában is hasonló a helyzet a nőkkel. Az tehát, hogy társadalmi arányukhoz képest jóval kevesebb nő vesz részt a közéletben, nem jelent automatikusan diszkriminációt. Ennek oka sokkal inkább keresendő a magyar politikai kultúrában. A lényegi kérdés tehát az, hogy valójában mi tartja távol a nőket akár a szavazástól, akár a képviselőségtől, milyen képet alakítunk ki bennük a politikáról. Politológusként jól tudom, a skandináv térségre jellemző, hogy a nők parlamenti aránya megközelíti az 50 százalékot is, és nagyon sokan ezt összefüggésbe hozzák azzal, hogy ilyen sikeres gazdaságként működnek ezek az országok. Úgy gondolom, hogy ez téves következtetés, hiszen ugyanez az arány Ruandában még magasabb. A nők fokozottabb részvétele tehát nem eredményez feltétlenül jobb gazdasági mutatókat.

Hasonlóan téves az az elgondolás is, hogy a nők problémáit csak nők érthetik meg, és csak ők jeleníthetik meg. A vitanapot megelőzően igen hosszú levélváltás és eszmecsere alakult ki a Jobbik-frakcióban a nők szerepével kapcsolatban, és ismét meggyőződtem, hogy az egyes árnyalatnyi véleménykülönbségek nem úgy alakultak ki, hogy a nők alkották az egyik csoportot a férfiakkal szemben. A férfi képviselők is érzékenyen és megértően viszonyultak a problémákhoz. Ennek bizonyítéka lesz a későbbiekben Hegedűs Tamás, Gaudi-Nagy Tamás és Z. Kárpát Dániel képviselőtársaim hozzászólása is.

Sokkal inkább az a probléma, hogy sok nő gondolhatja úgy Magyarországon, hogy a politika önmagában egy férfias világ, hiszen lényegi eleme a verseny, a küzdelem, emellett keménységet és erősebb idegrendszert kíván. A napi politikai csatározásokra ez igaz is, ám a politikának éppúgy megvannak a maga szépségei, mint bármely más hivatásnak. A probléma az, hogy ezeket nem tudjuk eléggé megmutatni a nőknek, nem alakult ki az a politikai kultúra, ami ezt közvetítené feléjük. Pedig a különböző szakterületek mind jelen vannak a politikában, és azok közt igenis találni olyanokat, amelyek közelebb állnak a nőkhöz. Bár van olyan szocialista képviselő, aki szerint a katonapolitika is ilyen, de sokkal inkább az oktatás, a kultúra, a szociálpolitika vagy akár az emberi jogok tekinthetők nőkhöz közel álló területeknek, hiszen a hölgyekre inkább jellemző empátia és érzékenység előnyt jelent ezekben. Fő feladatunknak tehát azt érzem, hogy megmutassuk a politika szépségét a nőknek, megmutassuk, hogy ez a hivatás nem csak a másik legyőzéséről szól. Itt is lehet építeni, alkotni, adni, gondoskodni - a szebb jövőért.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik, a kormánypártok és az LMP soraiból.)