Felszólalás adatai
280. ülésnap (2013.05.22.), 420. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Vas Imre (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:05 |
Felszólalások: Előző 420 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Amit szeretnék most elmondani: egyrészt ugye a közigazgatási hatósági eljárás szabályainak a végrehajtási szabályai között ma is van egyébként olyan szabály, amit itt szeretnénk beilleszteni a bírósági végrehajtási törvénybe. Tehát ott is egy bizonyos összeghatár, jelen esetben ott is 500 ezer forint alatt nem lehet egyébként lakóingatlant elárverezni a közigazgatási végrehajtás során.
A másik tekintetben Józsa képviselőtársamat szerettem volna helyesbíteni. Tehát az, hogy az adós a gépjárművét használhatja a lefoglalást követően, nem jelenti azt, hogy azt a gépjárművet nem lehet árverésre bocsátani. Sőt kifejezetten arra vonatkozóan tartalmaz szabályt a javaslat, hogy ezt az adósnak az árverésre oda kell vinnie, tehát ettől még el lehet árverezni a gépjárművet. Hozzáteszem, azt a gépjárművet is el lehet árverezni, amely az adós foglalkozásának gyakorlásához nélkülözhetetlen, csak egy bizonyos összeget, ha jól emlékszem, személygépkocsiból talán 1,1 vagy 1,2 millió forintot vissza lehet tartani, hogy ő azért tudjon valamennyire használható járművet venni.
A harmadik pedig: itt Gaudi képviselőtársam a végrehajtók szervezetrendszerének az átalakítását pedzegette. Én ezt kifejezetten nem javasolnám, mert a végrehajtási rendszer iszonyatos mennyiségű pénzt fektetett egyébként az informatikai rendszereik fejlesztésébe. Azt, hogy esetleg képzettségi követelményeket vagy amit a törvényjavaslat is tartalmaz, az ő ellenőrzésükre további követelményeket vezessünk be, ez mindenképpen támogatható, de maga a végrehajtói szervezetrendszer átalakítása véleményem szerint nem.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 420 Következő Ülésnap adatai