Felszólalás adatai
268. ülésnap (2018.02.19.), 56. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Demeter Márta (LMP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elutasította a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 1:11 |
Felszólalások: Előző 56 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DEMETER MÁRTA (LMP): Nem fogadom el, elnök úr, a választ, mert arra kér engem államtitkár asszony, hogy értelmezzem az adatokat, én meg arra kérem, hogy önök értelmezzék a helyzetet. Értelmezzék azt a helyzetet, amikor most, jelen pillanatban is kilakoltatási moratórium van, és kisgyermekes családokat raknak ki az utcára. A kormány képtelen végrehajtani egyáltalán a meglévő törvényeket. Amikor pedig ez ellen fellép civil szervezet, képviselik, fellépnek maguk az érintettek, akkor pedig hallgatnak, és képtelenek ebben döntést hozni. Úgyhogy azt javaslom, önök értelmezzék a helyzetet.2008 óta nem emelték a családi pótlékot, tehát ez a családbarát kormány. Az LMP a családi pótlékot az egyszülős családok esetében 45 százalékkal, egyébként pedig 30 százalékkal fogja emelni. A CSOK 136 milliárdjából 80 milliárdot ott fogunk hagyni a CSOK-programban, viszont ebből az 50 milliárd forintból szociális bérlakásokat fogunk építeni, az önkormányzatokat fogjuk ebben támogatni. Ez azt jelenti, hogy 10 ezer lakás épül majd évente, ami otthont adhat a gyermekes családoknak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A béremelés az új háromkulcsos adórendszerünkkel pedig 26 ezer forintot fog hagyni (Az elnök ismét csenget.) a minimálbéreseknél pluszban, és 30 ezer forintot legalább…
Felszólalások: Előző 56 Következő Ülésnap adatai