Felszólalás adatai

IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy évvel ezelőtt, így éjfél után, december 6-ára virradó éjszaka ugyanígy néhányan ültünk egy teremben, és meglehetősen szomorú volt mindenki. Akkor, a népszavazás után megdöbbenten vettük tudomásul, hogy mi történt. Sokféle hang jött az első napokban, hetekben, hónapokban, és aztán ahogy telt az idő, egy kicsit szelídülni látszódtak, látszanak a dolgok, nem kis ügyben azért, mert a civil kezdeményezések, a helyi kezdeményezések, az egyéni kezdeményezések újraszövik a december 5-én szétszabott szövetet.

Ilyen például az a hegykői kezdeményezés, ahol a H1Kör civil szervezet arra szólította fel az ország mind több és több civil szervezetét, hogy vegyék fel a határon túli más szervezetekkel a kapcsolatot, és próbálják építeni, helyrehozni azt, ami tavaly megromlott. De ilyen az, ami Hódmezővásárhelyről indult el, amikor is Hódmezővásárhelyen tiszteletbeli polgárrá fogadták a határon túli magyarokat.

Amiért ma szót kértem, az augusztus 20-án történt Vásárosfalu községben, választókörzetemben - és megtörtént ez az esemény -, ahol egy huszon-egynéhány fős erdélyi delegációt tiszteletbeli polgárrá fogadtak. Akkor, az ünnep emelkedett hangulatában sok beszéd hangzott el, meglehetősen átélve a magyarság összetartozását, de volt egy olyan beszéd, ami mind kiemelkedett az összes többi közül, és azt gondolom, hogy érdemes szó szerint itt a parlamentben idézni belőle. Ez egy válaszbeszéd volt, Tollas Gábor székelyvajai földműves embernek - az ő szavával: kenyértermelő embernek - a válaszbeszéde, aki hihetetlen erővel beszélt arról, amiről sajnos a kormány nem. Akkor a kormány elmulasztott valamit, és az az ember ott piciben pótolta. A beszédből olvasnék fel részleteket:

“A szülőföldnek, látjuk, micsoda óriási ereje van az ember lelkivilágában. Azt nem lehet, ameddig az ember él, soha kitörölni belőle. Úgy hozza vissza azokat, bárhova el vannak menve, a szülőföld szól, az ember visszamegy hozzája, ha mindjárt csak látogatni is. Épp ezért nekünk is, akik a határon túl vagyunk, rendkívül fontos a szülőföld. Foggal-körömmel ragaszkodunk hozzája. El se akarjuk hagyni. Nagyon rosszul esett, rendkívül rosszul esett, mondjam még egyszer, mikor hitvány anyagi okokra vonatkoztatták azt a részt, amikor mi magyar állampolgárok akartunk lenni. Úgy képzeljék el, mint a fekete éjszakában, amikor megjelenik egy meteorit, és pillanatnyilag megvilágítja az eget. Aztán egykettőre visszatűnik a sötétségbe. Viszont ez a kicsi világosság nagyon kemény sebet ejtett a mi lelkivilágunkban. Erre gyógyulást jelentett az, amikor láttuk aztán a választás alkalmával, hogy tulajdonképpen azért az ország lakosságának a nagyobbik része mégiscsak azon volt, hogy mi hozzájuk tartozunk.

A következő rész a haza. Most már azt mondhatjuk, hogy van hazánk! Nekünk, kisebbségben élőknek nagyon sokszor az orrunkra van dobva, hogy hazátlanok vagyunk. Szerettünk volna nem azok lenni, de véletlenül így sikerült. És most, amikor itt a Vásárosfalunak a vezetősége meg Vásárosfalu lakóinak a jóindulatából mégiscsak a hazának állampolgárai vagyunk, ez egy olyan jutalom nekünk, amit mi nem is reméltünk. Ez az adománylevél, azt hiszem, minden egyes erdélyi vagy bármelyik országhatáron kívül álló családban a családi ereklyék között lesz őrizve, azt hiszem, addig, amíg a család fog létezni. Most már ezentúl nem mondhatják nekünk, hogy hazátlanok vagyunk, mivel nekünk is van egy hazánk, amelyiknek van egy gyönyörű szép Országháza, van Balatonja, Bakonyja, kis és nagy magyar Alföldje, és van Vásárosfaluja. Az ország, amelyiknek ezentúl díszpolgárai vagyunk, az Magyarország.ö

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Ennek az egyszerű embernek a szavai méltán és pontosan mutatják azt, hogy a szeretet az, ami a december 5-ei szavazáson az igenre késztette az embereket, és szomorú, hogy nemmel szavaztak sokan azért, mert a kormány az elmúlt időszakban félrevezette őket.

Bízom abban, hogy ezek az egyszerű szavak is meggyőznek minél több embert arról, hogy bizony az akkori döntésünket helyesbíteni kell, át kell alakítani, és végre magunkhoz ölelni a csámborgó magyarokat, a határon túli magyarokat. Együtt vagyunk magyarok, együtt alkotjuk a magyar nemzetet. Mi összetartozunk.

Köszönöm szépen. (Domokos László tapsol.)