Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vagyok könnyű helyzetben, mert Arató Gergely képviselőtársam újraértelmezte az ellenzéki véleménynek, a kisebbségi véleménynek a fogalmát. Itt valójában nem arról volt szó, hogy sikerült volna összefoglalni azt, hogy egy elhangzott többségi, kormánypárti véleménnyel szemben milyen ellenzéki vélemény… (Arató Gergely: Ez hangzott el a bizottságban! Olvassa el a jegyzőkönyvet!) Képviselő úr, én olyan nagy türelemmel (Az elnök csenget.) és figyelemmel hallgattam önt végig, és megmondom őszintén, hogy az ön fontos… (Nacsa Lőrinc: Fogyó türelemmel...) fontosságtudatát egy kicsit növeljem, még jegyzeteltem is. Majdnem két oldalt jegyzeteltem abból, amit elmondott, én egyszer nem kiabáltam közbe, és nem vitatkoztam önnel. Itt megvan ennek a formája, hozzászólok, majd ön is hozzászól. Kérem, hogy tiszteljen meg ön is azzal, hogy végighallgatja a hozzászólásomat, és ne pazarolja el az időmet arra, hogy ilyen méltatlan vitákat kelljen itt rögtön kezdeményeznünk. Én szeretnék érdemben reagálni majd néhány dologra, amit ön elmondott.

Azért mondom csak azt, hogy ön egyébként rutinos országgyűlési képviselőként, volt államtitkárként újraértelmezte a kisebbségi vélemény fogalmát, mert nem pusztán arról van szó, hogy nagyon precízen, nagyon határozottan és nagyon lényegretörően összefoglaljuk azt, hogy mi az, ami egyébként a kisebbségnek a véleménye, mi az, amiben a kisebbségnek a véleménye eltér a többségétől, hanem egy olyan politikai vitát nyitottunk már rögtön meg, ami messze túlmutat ennek a törvényjavaslatnak a szövegén. És ha van tanulsága az elmúlt néhány napnak, az az, hogy tulajdonképpen olyan kérdésekről vitatkoznak a nyilvánosságban, olyan kérdéseket feszegettek például tegnap a tüntetők, vagy ahogyan helyettes államtitkár úr, Fülöp helyettes államtitkár úr a mai nap a telefonban nekem beszámolt a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács tegnapi üléséről  csak ennyit arról, hogy volt érdekegyeztetés vagy nem… (Arató Gergely: A törvényjavaslat benyújtása után!  Ungár Péter: Tegnap!) Hadd mondjam már végig! Olyan kérdéseket feszegettek a tegnapi NEÉT-ülésen is a hozzászólók, amelyek egyébként a törvényjavaslatban nincsenek benne, és amely kérdések egyébként sem a törvényjavaslat szövegéből, sem annak részletes indoklásából nem következnek.

Az az egyetlenegy, mondjuk, hogy kérdés, amiről itt érdemben kell beszélnünk, hogy akkor mégis miért ezek az indulatok. Mik is motiválják önöket valójában, szemben azzal, ami a törvényjavaslatban le van írva? Mert arról beszélni egyébként, hogy egy korábbi törvénytervezetben, egy minisztériumi munkaanyagban a Nemzeti Kulturális Alapnak az átszervezése is szóba került, arról lehet, de egyébként itt, ebben a teremben komolytalan beszélni, hiszen az a kérdés, hogy végül is mi került a Ház elé. Van egy hosszú és bonyolult előkészítési folyamat, és a minisztérium  ha egyáltalán tényleg benne volt az eredeti javaslatban, mert én nem láttam, de hogyha benne volt az eredeti javaslatban a Nemzeti Kulturális Alapnak az átszervezése, de  végül is nem azt a változatot nyújtotta be a Ház elé, akkor nyilvánvalóan jól megfontolta, hogy miért nem azt a javaslatot nyújtja be, és miért gondolja úgy, hogy a Nemzeti Kulturális Alap mint egyébként egy nagyon fontos kultúrafinanszírozó szervezet, állami kultúrafinanszírozó szervezet, az abban a formában maradjon meg, ahogyan jelen pillanatban is működik. Bár én magam az elmúlt években, mint a Nemzeti Kulturális Alap volt elnöke, számtalanszor megfogalmaztam azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap sok szempontból reformra szorul.

Tisztelt Képviselőtársam, mármint Arató Képviselőtársam! Azt mondani a parlamenti vitában ellenzéki, kisebbségi véleményként, hogy a kormány a Nemzeti Kulturális Alap államosítására törekedett, nem tudok mást mondani, mint hogy ez egy ostobaság. A Nemzeti Kulturális Alap a magyar Országgyűlés által létrehozott állami pénzalap, amely az adófizetők pénzét osztja el egyébként szakmai alapon a pályázók, az arra érdemes pályázók között.

Mi az, hogy államosítani akarja a kormány a Nemzeti Kulturális Alapot? A Nemzeti Kulturális Alap az állami alrendszernek a része!

Adóforintokból gazdálkodik. Átláthatóan, törvényi keretek között, a végrehajtási rendeletnek megfelelően. Tehát csupa olyan politikai vád hangzott itt el, amelyek egyébként a törvényben nincsenek benne.

Nézzünk néhány dolgot! Először is önök azt állítják, hogy ennek a törvényjavaslatnak az a lényege, ön mondta itt, tisztelt képviselőtársam, hogy fogadják el a színházak a kormánynak a feltételeit. Tulajdonképpen az elmúlt napok közéleti vitái is arról szóltak, mintha a kormány ezzel a törvényjavaslattal a művészeti autonómiát akarná megsérteni. Az alkotói szabadságot akarná megsérteni. De tisztelt képviselőtársaim, abból a törvényjavaslatból, amelyben azt írja le a kormány, illetve az államtitkárság, hogy joggal várja el az állam azt a fenntartóktól, hogy egyébként ők is legalább akkora mértékben támogassák az intézményeiket, a saját intézményeiket, mint a magyar állam, ebből a javaslatból miért következik az, hogy valaki meg akarja mondani azt, hogy milyen adaptációban állítsák színpadra a Radnóti Színházban a III. Richárdot?

Csak azért ezt mondom, mert éppen Pintér Béla a minapi tüntetésen, a felszólalásában azt mondta, hogy az a színház, amelyik nem kormánykritikus, az unalmas. Hát, a III. Richárdban, most néztem meg a Radnóti Színházban, a második felvonás elején tíz percen keresztül csak a kormányt gyalázzák  nyilvánvalóan nem Shakespeare írta bele ezeket a részeket… (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Ez történik!) Ettől még az előadásnak súlyos problémái voltak, ezt nekem egyébként egy magánbeszélgetésben a Színházművészeti Egyetem rektorhelyettese is elismerte, sőt maga mondta, és mindenesetre azt kell hogy mondjam, hogy Pintér Béla, akit én egyébként sokra tartok, és nagyon jó színházi szakembernek tartok, alapvetően téved. Mert egy színház nem attól lesz érdekes vagy unalmas, hogy kormánykritikus vagy kormánytámogató, hogy politizál vagy nem politizál. Ez nem esztétikai kategória, nem szakmai kategória, hogy egyébként egy színház kormánykritikuse vagy nem, hogy egy előadás kormánykritikus vagy nem. Remek Shakespeare-darabokat ismerünk, mondjuk, én nem tudom, ezer olyan vígjátékot tudnék mondani, vagy maradjunk akkor a Rómeó és Júliánál, hogy egy másik klasszikus darabot mondjunk, amelyben nem igazán érzékelem, hogy hol lehet az előadás, bármilyen előadás is legyen, bármilyen adaptáció is legyen, modern feldolgozásban, mai kosztümökkel, mai díszletekkel vagy valami klasszikus rendezésben, nem igazán látom, hogy mitől lesz kormánykritikus vagy éppen kormánypárti. Mitől lesz emiatt jó vagy kevésbé jó, unalmas vagy éppen kifejezetten érdekes?

Tehát azt gondolom, hogy itt komoly problémák vannak, és hogy valószínűleg a megszólaló színházi szakemberek csak tájékozatlanságból, de önök nyilvánvalóan, Arató képviselő úr, módszeres, tudatos csúsztatásból, az embereknek a megtévesztésének a szándékával mondják azt, hogy a művészi szabadság megsértése, az alkotói függetlenség és autonómia megsértése a kormányzat célja.

Sőt, továbbmegyek, én azt mondtam Fekete államtitkár úrnak  gondolom, itt is elmondhatom vagy feleleveníthetem a négyszemközti beszélgetésünket , hogy nem a színházakkal kellett volna ezt a törvénymódosítást kezdeményezni, hanem a múzeumokkal. Ma Magyarországon számos olyan megyei hatókörű, nagy múzeum van, amelynek a fenntartásához az önkormányzatok nulla forinttal járulnak hozzá. És ráadásul nemcsak ellenzéki városok, hanem javarészt kormánypárti városokról lehetne beszélni, ahol vagy nulla forinttal járul hozzá a fenntartó a múzeum támogatásához, vagy jóval kevesebbel, mint amennyi az állami támogatás.

(20.20)

Ezek a múzeumok, tisztelt képviselőtársaim, csak és kizárólag a kormány támogatásából, tehát állami támogatásból, a saját bevételeikből és hazai kormányzati és uniós pályázati forrásokból gazdálkodnak. Ez elfogadhatatlan! Ez elfogadhatatlan!

És ne felejtsék el, hogy egyébként ezeknek a múzeumoknak az esetében nagyon is régóta működik és hatékonyan működik a miniszteri vétó-, illetve egyetértési jog, hogy pontosan fogalmazzunk, az intézményvezetők kinevezésénél. Megjegyzem, ha jól emlékszem, az elmúlt nyolc évben, amióta ezt bevezettük, talán egyszer volt arra példa, hogy a minisztérium élt azzal a jogával, ami az egyetértési jogból következik, hogy megvétózta egy múzeumigazgató kinevezését; egyébként kormánypárti megyeszékhely esetében, olyan megyei jogú város esetében, amelyen maximális fideszes többség és fideszes polgármester van.

Tehát még csak azt sem mondhatják önök, hogy valamiféle politikai bunkósbotként alkalmazta a minisztérium egy ellenzéki vezetésű várossal szemben. Én például nem emlékszem arra, hogy egyetlenegyszer is szóba került volna vagy fölmerült volna az a minisztériumban, hogy mondjuk, a szegedi múzeum igazgatóját, az egyébként kiváló szakember Fogas Ottót ne támogatta volna a minisztérium a kinevezésekor, amikor a Botka polgármester úr vezette többség kétszer is megválasztotta őt az elmúlt időszakban, az új törvény elfogadása óta eltelt időszakban múzeumigazgatónak.

Tehát nem egészen értem, hogy önök miről beszélnek, illetve értem, hogy miről beszélnek, csak az az igazság, hogy mindaz, amiről önök beszélnek, ebből a javaslatból, tisztelt képviselőtársaim, nem következik. Szerintem a magyar állam és a magyar adófizetők joggal várják el azt, hogy az önkormányzatok igenis tegyék hozzá a pénzt, a saját forrásaikat a színházak fönntartásához.

És amennyiben ezt a felelősséget nem vállalják…  mert ez felelősség, és ne felejtsék el, tisztelt képviselőtársaim, színházat fenntartani az Alaptörvényből és a kulturális jogszabályokból levezetve nem kötelező feladat. A könyvtári feladatellátás és a közművelődési feladatellátás kötelező feladat, színházat működtetni nem kötelező feladat, ezért ha egy önkormányzat egyébként teljes joggal színházat akar működtetni, akkor tegye is hozzá a forrását!

Képviselőtársaim! Én jó pár hónapig, sőt a két államtitkárságom alatt  NKA-vezetésemet figyelembe véve  sok éven keresztül voltam a kulturális politika egyik meghatározó szereplője és irányítója. Én nemegyszer tapasztaltam azt, hogy abban az esetben, ha egy önkormányzatnál a kormányzati támogatást növeltük, akkor a fenntartói támogatást ennek megfelelő mértékben csökkentette az önkormányzat.

Most államtitkár úr számos példát tudna arra mondani, van olyan eset, amikor én kértem meg őt személyesen, hogy ne engedje már meg azt, hogy a taotámogatás kiváltása után egy előadó-művészeti szervezetnek a többlettámogatása esetén, amit most kapott közvetlenül a minisztériumtól, ugyanakkora mértékkel csökkentse az önkormányzat a saját támogatását.

És azt is láttuk jól az elmúlt egy évben, hogy ott, ahol a taotámogatáshoz képest növekedett az azt kiváltó állami támogatás mértéke, ott ugyanakkora vagy közel akkora arányban csökkentette az önkormányzat a támogatást. Az állam nem azért ad többlettámogatást az előadó-művészeti szervezeteknek, hogy a fenntartó önkormányzatok kiadásait csökkentse, hanem azért, hogy ezek a szervezetek több pénzből tudjanak gazdálkodni.

És csak úgy megjegyzem, visszatérve a múzeumok példájára: ha a fenntartók annyi pénzt tennének hozzá a múzeumok fenntartásához, mint amennyit az állam tesz hozzá, akkor máris sokkal könnyebb lenne annak a problémának a kezelése, amit egyébként a közművelődési és a közgyűjteményi szektorban az elmaradt béremelés kérdéseként tárgyalunk most már nagyon régóta. Egy olyan múzeum esetében, ahol 150 és 250 millió forint közötti támogatást ad az állam, és ehhez nulla forintot ad hozzá az önkormányzat, ott hogyan várják el egyébként a magyar államtól kizárólag a béremelést? Ha ugyanannyit hozzátenne az önkormányzat, akkor máris 150, 200 vagy 250 millió forinttal többől gazdálkodna.

Tisztelt Arató Képviselőtársam! Ha már ön egy új műfajt vezetett be, akkor én is azt teszem, és a vezérszónoki felszólalásom már rögtön a vita részét képezi. Azt mondani, hogy a taotámogatást, kormányzati támogatást alakítottuk át, ez már megint ugyanannak a hazugságnak a továbbvitele. A taotámogatás a magyar adófizetők pénzéből nyújtott közpénz volt. Az a támogatás korábban is annak volt köszönhető, hogy egyébként a magyar Országgyűlés olyan törvényt alkotott, hogy a közpénz egy része fölötti (Arató Gergely közbeszól.) rendelkezési jogot átadta magának az adózónak. Ezt a jogosítványt sok-sok visszaélés miatt visszavette a magyar állam, és egyébként ha megnézzük csak a fővárost, tisztelt képviselőtársaim, nemhogy ez a kormányzati bunkósbot működött volna, amit önök állítanak, hanem még növekedett is a fővárosi fenntartású intézményeknek a kiegészítő támogatása ahhoz képest, mint amit az előző három év átlagában ezek az intézmények támogatásként begyűjtöttek a taóból. Tehát ha valaki reálisan nézi a helyzetet, és megnézi a számokat, akkor azt látja, hogy minden ellenkező állítás, amit önök itt megfogalmaznak, hazugság.

Nyilvánvalóan ebből a törvényjavaslatból az sem következik, hogy a kormány akarná kiválasztani a színházigazgatókat, ön ezt mondta, Arató képviselőtársam mint vádat. Ez hazugság! A kormány nem akarja kiválasztani a színházigazgatókat. A kormány azt mondja, hogy abban az esetben, hogyha a színházak fenntartói támogatása nem éri el az állami támogatást, akkor lehetőség van fenntartóváltásra. És ebben az esetben egyébként az állam valamilyen módon mégiscsak azt mondja, hogy legalább egy egyetértési joggal ki akarom fejezni azt a véleményemet, ami a színházzal kapcsolatos. Tehát semmi gond! Senki nem tiltja meg az önkormányzatoknak azt, hogy egyébként a jelenleginél nagyobb mértékben támogassák az intézményeiket, és egyébként ebből a törvényjavaslatból egyáltalán nem következik az, hogy azokat az intézményeket, amelyeket a fenntartók komolyan akarnak támogatni, azokat az intézményeket bármilyen módon érintené a fenntartóváltás lehetősége, még csak nem is a kötelezettége.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvényjavaslatnak van egy nagyon fontos része, amiről az elmúlt napokban egyáltalán nem beszéltek, de én örülök, hogy Arató képviselőtársam szóba hozta: a műemlékek taorendszerének a módosítása. És nagyon fontos a „módosítás” kifejezés. Tisztelt Képviselőtársam! Szó nincsen arról, hogy új rendszert akarnánk bevezetni. Ez már egy létező rendszer.

Én magam hosszú évek óta szorgalmaztam ezt, és egyébként most is azt gondolom, hogy még ennél is tovább kellene vagy lehetne menni, mert igenis (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a társaságiadó-rendszeren keresztül… Akkor a rendes időből használok fel, elnök úr. (Az elnök jelzésére:) Nem tudok, akkor majd a következőkben. Jó, akkor erre majd visszatérek a rendes fölszólalásomnál. Köszönöm szépen a figyelmüket, képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti padsorokban.)