Felszólalás adatai

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Most Budapestről fogok beszélni; hogy miért itt és miért most, már korábban indokoltam. Ennek a célja és értelme az volt, hogy mit lehetne, mit kellene tenni a város polgárai érdekében, annak érdekében, hogy a lakók polgári életminőséggel élhessenek - s a polgári megnevezés most nem politikai kategória.

Európa-, sőt már Amerika-, Ausztrália-szerte tapasztalható, hogy az évszázadok során, majd a XIX-XX. században felgyorsulva létrejött polgári életmód, életminőség ma is követendő, ma is fontos, mert benne és általa az egyes emberek is, a közösségek is tiszta, kényelmes, sőt mondhatnánk, méltóságteljes helyet találnak a maguk számára.

Ezért föltétlenül nagyobb figyelmet kell szentelni azoknak a motívumoknak, tényezőknek, melyek egyszer már létrejöttek, jól beváltak, s aztán egyszer csak eltűntek. Ilyen szomorúan érdekes sorsot éltek meg Budapest nyilvános helyei.

A múlt században, ahol építkeztek, ott nyomban kisvendéglőket, zöldvendéglőket, kertvendéglőket, sörözőket, borpincéket, éttermeket, de főként és mindenekelőtt kávéházakat is építettek. Az ezekről fennmaradt korabeli fényképek azt tanúsítják, hogy ezek mindig megteltek, különösen kedveltek voltak a polgárok körében. A Duna-korzón, a szállodasoron kávéházak sokasága működött, a folyóra néző kivilágított teraszokkal, táblás üvegablakaikkal a legkülönbözőbb társadalmi állású embereket vonzották, s a fény, a nyüzsgés valódi világvárosi hangulatot teremtett.

Kié volt a kávéház? Az utóbbi évtizedek közhasználatban lévő felfogása szerint a művészeké, elsőrangúan az íróké, a költőké. Ez kétségtelen igazság, de csak féligazság. Mellette tudnunk kell azt a tényt, hogy a fejlődő Budapesten a kávéházak zöme, mintegy 60 százaléka azokban a kerületekben épült fel és működött, amelyekben az úgynevezett kisemberek, a polgárok szegényebb rétege élt. A kávéház volt az otthonuk meghosszabbítása, a lakásuk szalonja. Itt találkoztak az ismerősök, itt olvastak, tájékozódtak, itt tartották magánéletük vagy munkájuk fontos megbeszéléseit. Mindezt tűrhető áron, sőt olcsón tehették, és a tulajdonos is megélt belőle.

Vajon miért van az, hogy a háború után újjáépített Budapesten csak egy-két reprezentatívabb kávéházat őriztek meg, a többi - a sokféle egyéb nyilvános helyiséggel együtt - eltűnt. Helyükbe presszók, de leginkább az úgynevezett vendéglátó-ipari egységek léptek, ahol pöttöm asztalok mellett egy kávé gyors elfogyasztására, egy család, talán egy társaság ebédelésére nyílt mód. A korabeli társadalmi tendenciák ismeretében talán több mint feltételezés, hogy ennek a váltásnak az oka a hivatalosan nem ellenőrizhető összejövetelek, magánbeszélgetések alkalmainak megszüntetése volt.

Megfigyelve a jelenlegi helyzetet, úgy látjuk, a lakótelepi kis lakások birtokában ma ismét nagy szükség lenne a lakáson kívüli, kulturált színhelyű találkozások, összejövetelek alkalmainak megteremtésére. Az embereknek, a vállalkozóknak ismét sok és fontos megbeszélésük van egymással; a politika megszüntette a magánbeszélgetések ellenőrzésének igényét. Mindez s még ezen kívül is egy sor érv szól amellett, hogy a megfizethető árú nyilvános helyek, kávéházak jó ösztönzéssel újra megjelenjenek Budapest összképében.

Szeressük hát annyira fővárosunkat, hogy minden párt rá vonatkozó szándékának politikai tartalma a város építését, szépítését, polgárainak jó minőségű, kényelmesebb életét szolgálja! Az új évszázadot ezzel a reménnyel kellene megtöltenünk.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)