Felszólalás adatai

DR. UJHELYI ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Így jártam én magam is reggel, amikor többször figyelmeztetni kellett a kormánypárti kollégákat, hogy figyeljenek a napirend előtti hozzászólásokra.

És ugyanezen a reggelen én már megtettem a Ház levezető elnökeként, hogy köszöntsem a hölgyeket, asszonyokat, nőket március 8-án, a nőnapon. (Dr. Józsa István: Így van! - Taps az MSZP soraiból.) Véletlen egybeesés, de mégis szerencse, hogy a mai napon, amikor ízlésem szerint egyébként leginkább a hölgyekről, a nők lehetőségéről, feladatvállalásaikról, szerepvállalásaikról és természetes, hogy az anyaság élménye megélésének lehetőségéről kell hogy beszéljünk, véletlen egybeesés, hogy éppen március 8-án tesszük.

Hadd idézzem fel mégis, hogy miről szólt március 8-a azok számára, akik nemzetközi nőnappá varázsolták ezt az egy napot. A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja ez, ami szerintük azt a küzdelmet eleveníti fel, amelyet a nők évszázadokon át vívtak azért, hogy a társadalomban egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin, majd az I. Internacionálén (Moraj a Jobbik soraiban.) - és ne háborogjanak, hiszen történelemről beszélünk, még csak nem is magyarról -, hivatalosan a Nemzetközi Munkásszövetség I. kongresszusán határozatot fogadtak el a nők hivatásszerű munkavégzéséről. Ez az a határozat, ami annak az évezredes sztereotípiának kíván véget vetni, amely szerint a nők helye kizárólag otthon van. Ez a múlt és ez a mai vitanap egyik talán legfontosabb majdani tanulsága is.

Éppen ezért hadd kezdjem egy példamutató személyeskedéssel. Amikor tavasszal indult az új Országgyűlés, akkor éppen Rónaszékiné Keresztes Monika képviselő asszony életrajza akadt a kezembe, és hihetetlen csodálattal néztem önre, képviselő asszony, mert talán kevesen tudják és ő sem kérkedett vele, de azon túl, hogy négygyermekes családból származik, hét gyermeket nevel. Hét gyermeket (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiban.), és hét gyermek anyukájaként, édesanyjaként nemcsak hogy otthon maradt nevelni gyermekeit, hanem egy nagyon komoly hivatást, közéleti munkát vállalt: önálló karrierre, saját véleményének, álláspontjának döntéshozatali folyamatban való érvényesítésére adta a fejét. Na, ez az, amiről mi beszélünk, tisztelt képviselőtársaim, az a szerepvállalás, amelyben el kell tudnunk dönteni, hogy a következő években mit akarunk tolmácsolni - mit akarunk megkövetelni?, kérdezem némi iróniával a magyar hölgyektől, a magyar asszonyoktól.

A mai vitanapon helyeslem azt a kezdeményezést, amit a Jobbik frakciójából megtettek képviselőtársaink, hogy beszéljünk a kérdésről. Helyeslem, mert Magyarország jövője szempontjából az egyik legfajsúlyosabb politikai kérdésről van szó. Helytelenítem a mai vitanap alkalmából számos olyan intézkedését a kormányzatnak, amely véleményem szerint nem segíti, hanem ellenzi, nehézzé teszi a gyermekvállalást, amely nehézzé teszi a mostani fiatalok gyermekvállalási, családalapítási lehetőségét.

És hogyha valamit helyeseltem, valamit helytelenítettem, akkor hadd jelezzem, hogy viszolygok viszont attól a retorikától, ami sokszor ma politikai haszonszerzésből, egyik oldalról a radikális jobboldal részéről, másrészt finomabban, erkölcsi, vallási köntösbe bújtatva a konzervatív jobboldal részéről megjelenik a gyermekvállalás, a demográfiai helyzet negatív mutatóinak megfordítása kapcsán, szakmai kérdések kapcsán, amely megjelenik a politikai közéleti mindennapokban. És ezzel kapcsolatban pedig hadd jelezzem: a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjeként visszautasítom azt a skatulyázást, amelyben igyekeznek jobboldali politikai erők és őket támogató újságírók nemzetietlen, a magyarság sorsára figyelmet nem fordító képviselőként beállítani a magyar baloldal országgyűlési képviselőit.

Én a mai napon baloldali politikusként szólok, Magyarország jövőjét féltő hazafi vagyok, és nem mellesleg négy gyermek boldog, büszke édesapja. Nem kérkedésként, hanem azzal a jelzéssel mondom ezt önöknek, hogy vegyék már tudomásul, hogy nem csak az gondolhat szép családra, gyermekek felnevelésére vagy éppen Magyarország jövőjére, aki a politikai jobboldalon foglal el helyet.

Éppen ezért hadd kezdjem egy önvallomással. Önvallomással, amit aki akar, megért, aki nem, az félreért - mindenesetre a jegyzőkönyvek már csak saját családom számára is megörökítik majd az utókornak. Valami megmagyarázhatatlan, a mai napig számomra egészen furcsa helyzet volt az a mindent elsöprő gyermekvállalási kedv, amelynek köszönhetően 25 évesen úgy döntöttünk párommal, aki már jó régen, akkor már hét-nyolc éve társam volt az életben, hogy elkezdünk gyermekeket vállalni. 25 évesen, ami nem volt tipikus a baráti körünkben. És azóta mai, lassan őszülő halántékom négy gyermek édesapjaként azt mondhatja, hogy ha akkor tudom, hogy mibe vágjuk a fejszénket, lehet, hogy gyorsabban abbahagyjuk, és talán kevesebb gyermekre törekszünk. És mily nagy kár lett volna, mennyi boldogságtól fosztottam volna meg magamat, szüleimet, a nagyszülőket vagy éppen - ha úgy tetszik - a magyar társadalmat az új gyermekek jövetelétől!

De higgyék el nekem, az a magatartás, amit a mai fiataloktól látunk, amit sokan lenéznek, leszólnak, helytelenítenek, az nem valami önként vállalt dac a gyermekvállalás és a családalapítás ellen, hanem egy sokkal összetettebb, bonyolultabb - és e tekintetben a miniszter úr által nagyon-nagyon sok tételben egyet kell értsek azzal, amit a kormány álláspontjaként kifejtett -, egy nagyon-nagyon nehéz társadalmi folyamat, aminek köszönhetően a magyar fiatalok - és ez nemcsak magyar jelenség, erre még kitérek - bizony egyre kevésbé és egyre később vállalnak gyermeket.

Önvallomás tehát az, amelyben így utólag visszagondolva magam is furcsállom, csodálom, hogy mily nagy bátorság volt fiatal emberként akkor, pályám elején lévő jogászként gyermeket vállalni és nagycsaládról álmodni. De mindezt nyolc év közéleti pályafutás, karrierépítés, a férfi sajátos, sokszor magányos, mégis önző karrierépítése közben sokszor elfelejtettem magam is, hogy mindez nem lehetne, nem működhetne, hogyha nem állna ott az anya, a feleség, a hölgy, a nő, aki egyébként mindent feláldozva tíz-tizenegy éven keresztül otthon ül, otthon van a gyermekekkel, és minden idejét rájuk szánja. Erre csak akkor jön rá az ember, amikor a gyermekvállalást követően a feleség elhelyezkedni, új életpályát követni, nyitni szeretne. Éppen ezért mondom, hogy felelősségteljes az a tevékenység, amit a kormányzat vagy épp az ellenzék, mindenesetre a Magyar Országgyűlés ezen a téren meg kell hogy tegyen.

Megtanultam tehát, hogy segítsd a nőt, mert különben esélytelen, hogy a magyar demográfiai helyzet, a mostani negatív spirál megfordításán gondolkodjunk. Éppen ezért kell mondanom, hogy a nők nem a férfinak alárendelt családanyák, hanem autonóm, önrendelkező, a társadalom teljes értékű tagjai, akiket ugyanolyan jogok és lehetőségek illetnek meg, mint a férfiakat. A nőket sújtó, helyzetüket sokszor érintő és bizony a média támogatásával folyamatosan megerősített sztereotípiák, amikor azt mondjuk, hogy a rossz anya stigmája az az anya, aki három év alatti gyerekét beadja a bölcsődébe, idegenekre bízza a gyermekét, bizony ez sokszor kényszerítőleg hat az anyára. Ezzel szemben higgyük el az anyákról, hogy a legjobban kívánják gyermeküknek, a bölcsődei dolgozók felkészültek, a gyermektársasághoz tartozás a kicsinek is öröm, fejlődési lehetőség, a részmunka, a projektmunka, a táv- és az otthoni munka vállalható, és az anyának szüksége van más tevékenységre is ahhoz, hogy jó anya legyen.

(11.00)

A sorsával elégedett, pályáját, párkapcsolati egyensúlyát illetően kielégítő perspektívákkal rendelkező anya lesz, igazán tartósan jó anya. Éppen ezért azt gondolom, hogy a mai napon a legtöbbet erről a kérdéskörről kell beszéljünk. Ugyanakkor le kell szögezzem, az emberek jellemzően nem az állami támogatásokból, hanem a munkájukból és keresetükből akarják felnevelni a gyerekeiket. Ott, ahol biztonságosak és jók a munkavállalási és kereseti kilátások, ott több gyerek születik, ott, ahol a gyereknevelés mellett nem lehet munkát vállalni, ahol az anyától azt várják, hogy maradjon otthon, ott kevés; ezt számos nemzetközi példa mutatja.

Ráadásul a politikai jobboldalon sokszor agresszívan erőltetik a párokra saját ideáljukat. Mi a politikai baloldalon nem akarunk beleszólni az emberek együttélésébe, szexuális magatartásformáik megválasztásába, ezt ők nálunk sokkal jobban el tudják rendezni egymással. Az együttélési formák sokszínűek, változnak. Van például, hogy kitolódik az iskoláztatás, vagy később kezdődik az önálló élet, de addig is együtt járnak, együtt vannak a fiatalok, miközben persze tudjuk, és ez rendkívül aggasztó, hogy nő a válások aránya, de a válások után is lesznek partnerek, lesznek partnerkapcsolatok; ne tegyük lehetetlenné azok életét, akik ilyen helyzetbe kerülnek!

Azt kell mondjam önöknek ugyanakkor, hogy ma nem csupán a csökkenő gyerekszám fenyegeti a fenntartható fejlődést, hanem a szegénység és a tartós munkanélküliség újratermelődésének veszélyei. Ezért volt nagy jelentőségű, és ma is olvasható, akár felhasználható bármelyik kormány számára is a korábbi, az MSZP-kormányzat által kidolgozott "Legyen jobb a gyerekeknek" stratégiai program. Ma a gyerekek közel negyede nem szerez az általános iskolánál magasabb végzettséget, azaz a munkaerőpiacon értékesíthető tudást. Ha ezen nem lehet változtatni, akkor a romló aktív-inaktív arányok továbbra sem az elöregedés és a csökkenő gyerekszám számlájára írandók, hanem az alacsony foglalkoztatás tehet majd továbbra is róla. A gyermekszegénység elleni küzdelem, a gyermekek, köztük a szegény gyerekek jó iskolához, jó diplomákhoz és jó munkához való jutásának esélyeit biztosító politika legalább annyira fontos és sokkal nagyobb eséllyel kecsegtető, reális politika, mint a demográfiai egyensúlyok romlását kiegyensúlyozó, hatásukat enyhítő intézkedések.

A demográfiai általános tendenciákról miniszter úr is szólt. Hadd jegyezzem meg ugyanakkor, nem örömteli, de mégis jó, ha tudjuk, hogy Magyarország demográfiai trendjei lényegében azonosak Európa és a fejlett világ trendjeivel. Ez nem jó, nem örülök neki, de éppen ezért tanulnunk kell, másokat figyelve ismerkednünk kell azon vitákkal vagy éppen döntésekkel, amit Európa más országaiban vagy éppen Észak-Amerikában megtesznek. Az általános tendenciák és trendek között egyre jelentősebbnek mutatkozó demográfiai különbségek és mögöttük egyre jelentősebb gazdasági, társadalmi, politikai eltérések jellemzik Európa különböző országait. Ezen belül egyre markánsabb és a korábbi sztereotípiáktól radikálisan különböző politikai okokkal magyarázható különbségek jellemzik a magas és az alacsony születési arányokkal rendelkező országokat.

Ma egyre inkább az igaz, hogy a magas születési arányú és demográfiai egyensúlyt reprodukáló országokat - így például a skandináv államokat vagy Hollandiát - magas szintű és rugalmas női foglalkoztatottság, a női egyenjogúságot védő kiterjedt és erős jog- és intézményrendszer, a magánéleti, így szexuális magatartásformákkal szembeni állami és vallási semlegesség, a függő helyzetű családtagok gondozásával való intenzív állami, közösségi részvétel, a nők otthonmaradását preferáló szociális támogatási politikával szemben a szülés után a munkaerőpiacra történő könnyű és gyors visszatérését támogató politika jellemzi. Vajon Magyarország ilyen irányba halad?

Az Európai Unióban legalacsonyabb születési arányok már hosszú ideje azokra a mediterrán országokra jellemzők, amelyekben a női foglalkoztatottság alacsony, egyfajta patriarchális, sokak szerint macsó nemek közötti egyenlőtlenség az általános politikai-közéleti minta, a hagyományos családi értékek nevében a más szexuális és együttélési mintákat követőkkel szemben megbélyegző és kirekesztő hozzáállás az uralkodó, és sorolhatnám azokat, amiket az előbb is mondtam. Tehát ebből is látszik, választhatunk, hogy mi milyen társadalompolitikai filozófia mentén hozunk majd döntéseket. Éppen ezért az OECD és az Európai Unió egyes intézkedéseit, javaslatait érdemes figyelembe venni. Hadd ne soroljam, hiszen a mai vitanapon erre még hosszan sort keríthetnek a képviselők.

A magyar helyzetre visszatérve: a mai magyar családtámogatási rendszeren belül jelentős súlyt képviselnek a készpénzes támogatások. Az elmúlt hosszú évekre, több kormányzati ciklusra visszatekintve ez a jellemző. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek a kisgyermekek otthoni gondozását ösztönzik. Miután a legkisebb gyermek betöltötte a harmadik életévét, az anyák nagy része, ha egyáltalán vissza tud térni a munkaerőpiacra, igen nehezen tudja összehangolni a családi és a munkahelyi teendőit. A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya Magyarországon nagyon alacsony, a munkaidő alakításába a munkavállalók többségének pedig nincsen beleszólása.

Ma Magyarországon a gyermekvállalás előtti gondolatok gyötrik a hölgyeket: miből tartom el, mi lesz, ha átmeneti pénzzavarba kerülök, mi lesz, ha beteg lesz, és nem tudok eljönni a munkahelyemről, és így tovább. Régen, amikor egy családban 8-10 gyermek is született, generációk segítettek, tudtak segíteni egymáson, ezt visszakérhetjük, visszakívánhatjuk, de a mai magyar, és egyáltalán a mai helyzet, a trendek nem ezt támogatják, nem ezt mutatják.

Éppen ezért azt kell hogy mondjam önöknek, hogy a mai napon érdemes egymásra figyeljünk, ugyanakkor bizonyos sztereotípiákat át kell lépjünk.

A mai vitában elő fog kerülni sokszor majd egy kérdés a "jó helyre" és a "rossz helyre" születőkről. A Föld valamennyi országában, mindenhol a szegények átlagos családmérete nagyobb az átlagosnál. Valószínű, hogy ebben több fontos ok is döntő szerepet játszik. Az iskolázatlan, képzetlen emberek a neveltetésük során nem szembesülnek a középrétegek gyermeknevelési költségeinek legjelentősebb tételével, az iskoláztatás kiadásaival. Az önellátásra berendezkedett háztartásokban a gyermekmunka évszázados tradíció; minden mai jogi korlátozás ellenére a gyermek nem kiadási tétel, hanem az önellátásba bevont, bevonható munkaerő; és tegyük hozzá, hogy a munkaerőpiacon nem részt vevő, szolgálati időt nem szerző emberek időskori megélhetési biztonságát sokak szerint a nyugdíj nem, legfeljebb a gyermekek biztosíthatják.

A közgondolkodás egyszerűbb és elutasítóbb sémákban gondolkodik. Rossz helyre születetteknek minősíti az ilyen gyerekeket a tényleges származástól függetlenítve, sokszor, talán éppen a mai vitanapon is cigánynak tekinti őket, és ezzel egyszerűsíti le a problémát. A szegény gyerekek iskoláztatása, leendő jó munkahely betöltésére való képessége, mobilitási esélyeinek javítása közérdek, erre koncentráljunk mindannyian. Minden gyermek egyenlő. A következő generációk érdekében kérem, követelem, az egyre feszültebb, nélkülözésben élő magyar társadalom belső feszültségeit politikai haszonszerzés céljából senki ne használja ki, se a mai politikai vitanapon, sem egyéb más kérdésekben.

Mondom még egyszer, minden gyermek egyenlőnek születik, hívják őt Ujhelyinek, hívják őt - és persze gratulálok ezzel Dúró Dóra szíve alatt hordott leendő kisgyermekének - Nováknak, vagy hívják bárhogyan, Kelet-Magyarország bármelyik kistelepülésén születő gyerekeknek. Éppen ezért azt javaslom mindannyiunknak, hogy inkább arra koncentráljunk, hogy mit kell tenni. Hozzunk a mai napon családbarát vagy gyermekvállalási lehetőséget támogató ötleteket, amelyeket a kormány megvalósíthat, amelyeket bármely képviselőcsoport megtesz a mai napon; a kormány, hogyha nyitott fülekkel ül itt, akkor egészen biztos, hogy be tudja építeni saját programjaiba. Az eddigi intézkedések kapcsán ugyanakkor hadd tegyek néhány megjegyzést.

1998-2002 között, az előző Orbán-kormány idején hasonló intézkedési tervek és hasonló csomagok készültek, mint mostanság, képviselő asszony szólt is róla, miniszter úr is tett rá említést. Ugyanakkor hadd kérdezzem meg, hogyha oly sikeres és a gyermekvállalási kedvet annyira támogató politika lett volna az akkori orbáni politika, amit mi akkor is kritizáltunk, akkor, ha jól számolom, ma többen kellene hogy legyenek az első osztályos iskolapadokban.

(11.10)

Ott kellene legyen számos olyan gyermek, aki az akkori családpolitikának, az akkori kormányzati politikának köszönhetően született meg. Nem így van, nem ezt bizonyítják a tények. Kérem, vizsgálják felül azt a politikát, amit akkor elkezdtek, és most ismét folytatni szeretnének, mert nem biztos, hogy az a hatásos. Ugyanakkor 2002 és 2010 között, miközben eszembe nem jutna dicshimnuszokat zengeni az akkori kormányzat demográfiai hatásokat megfordító cselekedeteiről, de vegyük tudomásul, hogy számos, a nemzetközi trendekhez és szakmai javaslatokhoz illő intézkedés született. Ennek a részleteire a szocialista frakció a következő percekben még ki fog térni.

S még egy dolgot hadd mondjak. Az elején jeleztem, hogy számos olyan intézkedés történt, amit én helytelenítek. Azt gondolom, hogy sem a családi típusú adózás - amely a jómódúakat és a házasokat részesíti előnyben -, sem a nyugdíjrendszer mostani átalakítási tervei, sem a közszféra létbizonytalansága, sem a közmunkaprogram ellehetetlenítése, sem a Széll Kálmán-terv szerint a tankötelezettség 15 éves korra történő leszállítása nem segíti a gyermekvállalás, a fiatalok lehetőségeit.

Összegzésképpen, tisztelt képviselőtársaim, azt kell mondjam, mi az avítt, XIX. századi családi és társadalmi képzettel szemben egy modern, dinamikus, szabad és emancipált világ képében hiszünk. Mi ebben hiszünk, és ezért szeretnénk, akár önökkel partnerségben, a vitanapon és azt követően intézkedésekben, a demográfiai helyzet megfordításában, az ország jövőjében gondolkodni, hogy büszke édesapából magam is boldog, az unokáihoz fiatalodó sokszoros nagypapi lehessek.

Jó munkát kívánok a mai napra, és köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)