Felszólalás adatai

Az ügyek áthelyezése vonatkozásában először Szalay képviselő úr fogalmazott meg néhány gondolatot. Azzal érvelt, hogy az ügyek elhúzódásának a meggátolása az, ami alapvetően motiválta a kormányt ebben. Visszautalva a vezérszónoki felszólalásomra, azt tudom mondani, hogy én kételkedem ebben, és azért kételkedem ebben önmagában, mert ha megnézzük most azokat az ügytípusokat, amiket önök áthelyezni szándékoznak, vagy amire egyáltalán lehetőséget biztosítanak, hogy áthelyezésre kerüljenek, azok szerintem százalékos arányban nem mérhetőek a bíróságokon, vagy ha mérhetőek, akkor biztos, hogy 1-2 százaléknál nem tesznek ki nagyobb hányadot. Én akkor azt mondtam, és ezt most is tartom, hogy kifejezetten a politikai jellegű ügyeket nevesítik az áthelyezhető ügyek körében. Ezek alapvetően nem képeznek nagy számot az ügyek sorában, tehát ettől semmi nem fog változni az ügyteher-elosztás vonatkozásában a bíróságokon.

Másrészt az ügyek elhúzódásának a meggátolása, ugyanúgy, ahogy az arányos munkateher-elosztás a bíróságok részéről, azt gondolom, hogy egy legitim törekvés. Tehát nincs abban vitánk egymás között, hogy ezért kell lépéseket tennie a mindenkori kormányzatnak és a mindenkori bírósági vezetésnek. Csak nem volna az szerencsés, ha afelé menne ez a mai vita, hogy ez semmi más módon nem érhető el, mint az ügyek áthelyezésével.

Tehát az ügyek gyorsításának vagy az arányos munkateher megteremtésének azért vannak más módszerei is, amelyek nemcsak hogy célravezetőbbek, de a garanciális szabályokat sem sértik.

(18.20)

Ilyen például az egyes bírói státusok átcsoportosítása, ami, ha jól tudom, folyamatban is van az Országos Bírósági Hivatalon belül, legalábbis az elnök asszony engem talán egy-két hete erről tájékoztatott. Én például ezt egy legitim, helyes módnak tartom arra, hogy az arányos ügyteherelosztás megvalósuljon, és ezáltal az eljárások gyorsabbá váljanak. Azután lehet hatáskör-módosításokkal, illetékességi szabályok módosításával átcsoportosítani ügyeket. Ezzel nem sértem a törvényes bíróhoz való jogot, hiszen törvényben határozom meg a hatásköri és az illetékességi szabályok megváltozását. Lehet mondjuk, ha speciális büntetőügyeket nézek, de a polgári ügyekre is igaz lehet, az értékhatárok átszabásával, átvariálásával gyorsítani az eljárást. Ezt a kormány meg is tette. Minden bizonnyal, függetlenül attól például, hogy a rendőrség jobban dolgozik vagy sem, miután az új büntető törvénykönyv hatályba lép, egy-két évre rá radikálisan csökkenni fog a vagyon elleni bűncselekmények száma, egyszerűen azért, mert felemelték 20-ról 50 ezer forintra a bűncselekményi értékhatárt. Emiatt a bíróságokra kevesebb olyan büntetőügy fog kerülni, ami vagyon elleni büntetőügy. Egy lényegesen egyszerűbb eljárás keretében, a szabálysértési eljárás keretében fogják ezt megítélni. Ez például biztosan az eljárások gyorsításához fog vezetni. Ezt nagyon helyes törekvésnek tartom. Én a magam részéről ezt az értékhatárt még feljebb emelném. Nem lényegesen, de valahova a 100 és 200 ezer forint közé, talán a 200 ezret elérő módon a mai jövedelmi és vagyoni viszonyok mellett. Valóban nincs szükség a hosszadalmas és drága büntetőeljárásra ezekben az ügyekben. Polgári ügyekben is lehet ilyen racionalizáló megoldásokat kitalálni.

Aztán amiről szó volt és az államtitkár úr utalt rá, az asszisztenciának a növelése. Senki nem azt mondja, hogy kevés bíró került kinevezésre ma Magyarországon. Ez a 2800-3000-es szám országos szinten egyébként megfelelő, főleg ha nem mindent teszünk bűncselekménnyé és büntetőüggyé, avagy polgári eljárássá, hanem a közigazgatás szférájába utaljuk. Másrészt pedig minden bíró azt mondja el, legyen az első fokon eljáró kerületi vagy járásbíró, vagy az ítélőtáblán szolgálatot teljesítő magasabb fokú bíró, hogy a legnagyobb problémája az, hogy nincs megfelelő asszisztenciája, aki feldolgozza az ügyeket, főleg a komoly nagy ügyeket. Ezzel például lehet eljárást gyorsítani, és az ég egy adta világon semmiféle garanciális szabályt nem sértenénk meg.

Annak, hogy az ügyek áthelyezésre kerüljenek, tehát egyrészt vannak alternatívái. Másrészt viszont semmiféle közjogi hagyománya a magyar jogrendszerben ennek nincs. Annak igen, hogy a törvényes bíróhoz való jogot tiszteletben kell tartani, erre Schiffer András képviselőtársam is utalt, de aki a magyar jogtörténetet egy kicsit ismeri, az tudja, hogy a XIX. század második felétől ez az elv töretlenül érvényesül, legalábbis jogszabályi szinten biztosan a magyar igazságszolgáltatásban. Éppen ezért tehát a hagyomány nem alapozza meg a dolgot. 2011-ben jött be, ahogy az államtitkár úr helyesen utalt rá, az ügyek áthelyezésének jelenlegi rendszere. Én nem is tartottam helyesnek akkor sem. Ha visszanézi bárki az akkori felszólalásomat, láthatja, hogy akkor szót emeltem az ellen, és elmondtam, hogy nem értek egyet ezzel a változtatással. Korábban volt ugyan ügyáthelyezés, de tisztelettel kérek mindenkit arra, hogy ne keverje össze a mostanival, mert a korábbi áthelyezési lehetőségek az elfogultság esetére való kényszerű áthelyezések, amiket nem lehet másként megoldani valóban, csak az eseti áthelyezéssel. Tehát törvényes úton ezt nem lehet megtenni. Egyéb vonatkozásban viszont nem volt erre lehetőség, tehát az ügyteher arányos elosztása végett, az eljárások gyorsítása érdekében nem volt ilyen lehetőség. Úgy hiszem, akkor járnánk el helyesen, ha ez a jövőben sem lenne.

Azt viszont semmiképp sem szabad elfelejteni, azzal együtt, ahogy Gruber Attila képviselőtársam is utalt rá, én is tettem ezt a vezérszónoki felszólalásban, hogy a korábbi rendszerhez képest, ha már van ilyen, hogy ügyáthelyezési jog, helyes garanciális elemeket vezet be a mostani törvényjavaslat. De ezt ne értse senki úgy, hogy én helyeslem ezt az egész folyamatot. Nem értek egyet az ügyáthelyezés létével, de ha már van, nyilván annál jobb, minél több garanciális elemet rendelünk hozzá. Az eredeti javaslat azonban arról szólt, és ezt mindenki emlékezetébe idézem, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke minden kontroll nélküli jogot kapott volna arra, hogy ő egy személyben áthelyezzen egyes ügyeket arra a bíróságra, amelyhez neki kedve van. Magyarán szólva az ő szuverén hatáskörébe, jogkörébe utalta volna az ügyek áthelyezését, semmiféle objektív feltételrendszert nem támasztott. A hazai és legfőképpen - azt tudom mondani, és e tekintetben én is hozzáteszem a "sajnos" szót - a nemzetközi bírálatokra és nyomásra jutottunk el oda, hogy ebből a kormány visszalépett, ahogy egyébként az igazságügyi reform számos más eleméből is. Jobb lett volna, ha a hazai kritikákat és a hazai ellenzéknek az egyébként nagyon hasonló, hogy ne mondjam, ugyanazt a tartalmat hordozó kritikáját fogadja meg, és nem várja meg, amíg nemzetközi szintről kapja a nyomást. Szóval, a kormány ezért vezeti be most azokat a garanciális elemeket, amelyeket ez a törvény tartalmaz, de magunk közt szólva, még ennek is örülni kell.

Mielőtt bárki félreértené a következő mondatomat, nem állítom, hogy Magyarországon diktatúra van. Nem állítom! De egyet viszont igen. Azt, hogy a mindenkori diktatúráknak szokott az a módszere lenni, hogy a gyorsítás népszerű szlogenjei hangoztatásával építik le az állampolgárokat az államhatalomtól megóvó garanciarendszert. Tehát pontosan azért, mert hogy az eljárások lassúak, minden állampolgárban, aki elmegy a bíróságra, kialakul az a szubjektív érzet, hogy lassú az eljárás. Akkor is lassú egyébként és akkor is lassúnak tartaná, ha fél év alatt elintéződne, és akkor is, ha öt év alatt. Ő azt szeretné, hogy másnapra legyen elintézve. Csak ezt hívják statáriális bíráskodásnak, aminek az anomáliái és a hátrányos vonatkozásai miatt alakultak ki az eljárási garanciák. Minden egyes eljárási garancia - és ezt tudomásul kell venni - hosszabbá fogja tenni az eljárást. Éppen ezért kell egy jól kiegyensúlyozott rendszert létrehozni, ahol ezek az eljárási garanciák még nem tengenek annyira túl a jogrendszerben, hogy irracionálisan elhúzódjanak az eljárások, de elegek legyenek ahhoz, hogy az önkényes jogalkalmazást kizárják. A statáriális bíráskodásnak egyetlen előnye volt - vagy az úriszéknek, kinek hogy tetszik, sokféle formája volt -: a gyorsaság. Kétségtelen, hogy egy nap alatt minden elintéződött. Csak éppen nem biztos, hogy az igazságosság követelményeinek is megfelel.

Ahogy elvárják az állampolgárok azt, hogy gyors legyen az ítélkezés, ugyanúgy elvárják azt is, hogy igazságos döntések szülessenek. Az igazságos döntéseket pedig éppen ezek az eljárási garanciák tudják biztosítani. Sőt, azt tudom mondani - ez is már szlogenné vált szinte -, hogy az igazságosnak látszó ítéletre is adni kell. Tehát úgy érezze az állampolgár szubjektíve is, hogy a bíró elfogulatlan, az eljáró hatóságok is azok, és igazságos döntés születik. Nagyon érdekes, hogy azok az emberek, akik elvesztenek egy pert, vagy azok az emberek, akiket büntetőeljárás alá vonnak és elítélnek, nagyon sok esetben emocionális indíttatásból ugyan kicsit hőbörögnek rajta, de azért a saját ügyvédjüknek sokszor elmondják, hogy hát igen, tudtam, nagyjából ez volt az, ami igazságos volt. Ha ezt az érzést elveszem, akkor azzal rosszabbat teszek, mint ha az eljárás egy picit húzódik.

Én pontosan ezért érvelek olyan sokat az eljárási garanciák mellett, többek között a törvényes eljáráshoz való jog mellett. A jogállami működés tehát mindenképpen drága, és biztosan lassabb is, mint a statáriális bíráskodás. Az emberek mindig lassúnak fogják érezni, de úgy gondolom, hogy megéri azért ennél maradni.

(18.30)

Az ügyek áthelyezése vonatkozásában én tartok attól, hogy a kormány kicsit már presztízsből ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen legyen. Tényleg lehetne annyi más megoldást találni arra, hogy ezt a problémát megoldják. Nem tudom, hogy ilyen ellenszélben miért pont ehhez kell ragaszkodni. Őszintén szólva, csak arra tudok gondolni, hogy ez már a kormánynak egyfajta presztízskérdésévé vált.

Államtitkár úr maga érvelt emellett, és Staudt képviselőtársam is utalt rá, hogy miért nem jó az ügyek áthelyezése. Körülbelül úgy lehet összefoglalni, ahogy államtitkár úr megtette, magyarán szólva, ami praktikus, az alapelvet sért, ami pedig nem sért alapelvet, az meg nem praktikus. Azaz ha összevetjük az önök javaslatát és az Országos Bírósági Hivatal elnökének a levelét, akkor pontosan ez rajzolódik ki ebből. Ön most azért érvel emellett, államtitkár úr, mert azt mondja, hogy olyan garanciális elemeket tartalmaz az önök javaslata, ami megfelel a Velencei Bizottság kívánalmainak is, az alkotmányosság követelményeinek is és a nemzetközi jognak is. Az OBH elnöke meg erre a megoldásra azt mondja, hogy igen, de ez számtalan gyakorlati problémát vet fel. Ha eleget tesznek annak, amit az OBH elnöke kér, akkor el fogunk oda jutni, államtitkár úr, hogy már nem mondható el a javaslatról, hogy megfelel a Velencei Bizottság, a nemzetközi normák és a magyar alkotmányosság követelményeinek a javaslat.

Éppen azért, mivel ön is azt mondja - szó szerint így fogalmazott -, hogy nehéz lesz ezt a kettőt összeegyeztetni, őszintén szólva, lehetetlen ezt a kettőt összeegyeztetni. Éppen ezért én a magam részéről és a frakcióm nevében is azt tudom mondani, hogy nyitott vagyok minden olyan, egyébként a jogállami normákat megtartó javaslat támogatása iránt, amelyek az eljárások gyorsítását szolgálják. Az OIT volt tagjaként én is elég sokat küzdöttem és küzdöttünk együtt azért, hogy megoldást nyerjen ez az ügy. Most a kétharmados felhatalmazásukkal gyakorlatilag minden törvényt, illetékességi, hatásköri s a többi szabályokat meg tudnak változtatni, akár a jogállási törvényt is. Éppen ezért a lehetőségek tárháza áll nyitva az önök számára.

Egy perc hosszabbítást kérek, elnök úr.

ELNÖK: Igen, parancsoljon!

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Ha ez így van, államtitkár úr, akkor nyugodtan választhatnak más törvényes lehetőséget.

Én is csak aziránti sajnálatomat tudom kifejezni, hogy államtitkár úrnak és a Fidesznek az a hozzáállása, amit most hangoztat ebben a vitában, hogy örül az értelmes párbeszédnek, ez nem volt meg a bírósági törvények módosításakor, sem a jogállási, sem a szervezeti törvény első módosításánál, sem pedig az új szervezeti és jogállási törvény elfogadása előtti vitában. Ha meglett volna, akkor államtitkár úr emlékezhet rá, hogy ezeket a kritikákat és aggályokat, amik miatt önök most visszalépni kényszerülnek, ott megfogalmaztuk. Remélem tehát, hogy ez a fajta párbeszéd a jövőben nem ahhoz hasonlatos módon fog zajlani. Köszönöm szépen a figyelmet.