Felszólalás adatai

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnöki úr. Tisztelt Elnök Úr! Belügyminiszter Úr! Képviselőtársaim! Maurice Talleyrand-Périgord herceg, Napóleon külügyminisztere, később a Bourbon-restauráció külügyminisztere, majd Lajos Fülöp londoni nagykövete mondta saját politikai, diplomáciai tevékenységét és általában e tevékenységi kört jellemezve, hogy "a szavak arra valók, hogy elfedjék gondolatainkat".

Azon kell elgondolkodnunk e törvényjavaslatot olvasva, hogy helytálló-e ez a megfogalmazás a köztisztviselőkről szóló törvényjavaslat egy alapvető intézménye, a főtisztviselői kar esetén, avagy sem, tehát sikeresen tudta-e a törvényjavaslat előkészítője rejtjelezni elképzeléseit, avagy ezt a rejtjelezést viszonylag könnyen megértették, megfejtették az ellenzéki képviselők. Véleményem szerint ez utóbbi történt, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a kiemelt főtisztviselői karnak és a központi tisztnek az intézménye az indoklás megfogalmazásai ellenére alapvetően nem a szakmai elem erősítését kívánja garantálni, hanem meghatározott politikai hivatalnoki kört kíván intézményesíteni a ma meglévő politikai főtanácsadói, illetőleg tanácsadói intézmény mellett.

Kritikánk természetesen nem azon alapul, hogy mi, szocialisták nem látnánk egyértelműen azt, hogy a politika és a közigazgatás között Nyugat-Európában is létezik egy átmeneti szféra, a politikai hivatalnokok köre; kritikánk lényegét az alkotja, hogy ilyen módon kell-e intézményesíteni a politikai hivatalnoki kört, vagy netán elegendő az a megoldás, amelyet az 1997. évi CI. törvénnyel a Horn-Kuncze-kormány vezetett be. Min alapul az a vélekedésünk, hogy itt valójában nem a szakmai, hanem a politikai elem erősítéséről van szó, ráadásul egy olyan kiemelt karnak a létrehozásáról a szélesebben értelmezett köztisztviselői karon belül, amely kiemelt privilégiumokkal rendelkezik, s amelynek az esetében nem igazán a szakmai követelmények, hanem a politikaiak a meghatározóak?

(18.00)

Melyek is valójában a meghatározó szakmai követelmények a köztisztviselők esetében? Mindenekelőtt a szaktudás, másodikként a szolgálati idő, harmadikként pedig az érdem. Mi a meghatározó kritériumrendszer a politikai hivatalnokok esetében? A lojalitás, az elkötelezettség és a politikai bizalom.

Ha itt valóban szakmai kinevezettekről lenne szó, abban az esetben maga a köztisztviselői törvényjavaslat, majd elfogadása után a törvény határozná meg, hogy melyek a pályázás feltételei. De nem ezt a megfogalmazást találjuk a törvényjavaslatban, hanem azt, hogy az egyetemi, felsőfokú végzettségen kívül minden más pályázati kritériumot a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben állapít meg. Abban az esetben, ha maga a törvényjavaslat meghatározná a legfontosabb kritériumokat: a végzettségen kívül meghatározott szolgálati időt, nyelvtudást vagy ennek megfelelő más végzettséget igazoló bizonyítványt - például ahogy erre a törvényjavaslat is utal: idegen nyelven szerzett közigazgatási diplomát -, abban az esetben sokkal nagyobb bizalommal fordulnánk ezen intézmény felé, mint ahogy ezt jelenleg tesszük.

Természetesen vannak itt egyéb meghatározó tényezők is. Azt is világosan látnunk kell, hogy ha kiemelt főtisztviselői kart akarunk intézményesíteni meghatározott szakmai feladatok ellátására, akkor pontosan meg kell jelölnünk működésük terepét. Ezzel szemben a törvényjavaslat minden központi közigazgatási szerv esetében lehetővé teszi főtisztviselőknek bármiféle tevékenységterületen való alkalmazását. Ez egyfelől ellentmond az államigazgatás hagyományos szervezeti, hierarchikus működési rendjének, hiszen előfordulhat olyan eset, hogy egy főtisztviselő, mondjuk, osztályvezetői státusban tevékenykedik - mit csinál vele kapcsolatosan, hogyan tudja gyakorolni vezető jogait az ő irányába a főosztályvezető, a főigazgató-helyettes, a főigazgató, ha mondjuk, ez a kiemelt főtisztviselő egy központi hivatalnál vagy országos hatáskörű szervnél működik?

Nyilvánvaló, hogy mivel a főtisztviselővel végső soron - a vezénylés intézményén is keresztül - a miniszterelnök úr rendelkezik, ennek következtében az ő közvetlen függelmi viszonya valami egészen más lesz, mint azoké a köztisztviselőké, akik hasonló tevékenységet, hasonló munkakört töltenek be. Éppen ezért a szocialisták számára ez az intézmény csak akkor elfogadható, ha pontosan körvonalazzuk azon intézményeket és azon tevékenységterületeket, amelyeken ezek a főtisztviselők működhetnek.

Ilyen lehet például - és ebben egyetértek a törvényjavaslat megfogalmazásával - az európai integrációra való felkészülés, vagy ilyen lehet a stratégiai közigazgatási döntéseknek az előkészítése. Mind a két tevékenységterület olyan, ahol a működési hely lokalizálható - mindenekelőtt ilyen hely a Miniszterelnöki Hivatal -, illetőleg pontosan meg lehet mondani, hogy a minisztériumokon, országos hatáskörű szerveken és központi hivatalokon belül melyek azok a belső szervezeti egységek, részlegek, ahol ilyen kiemelt főtisztviselők tevékenykedhetnek.

Természetesen ennél súlyosabb kifogásaink is vannak az adott intézménnyel kapcsolatosan. Mindenekelőtt ilyen a rendelkezési állomány intézménye, ami egyébként a lényegét alkotja a kiemelt főtisztviselői karnak, s egyben egyértelműen, vitathatatlanul igazolja, hogy politikai kinevezettekről van szó, politikai hivatalnokokról van szó, nem pedig kiemelt szakmai elitbe sorolható vezető köztisztviselőkről. Mert mi lenne ennek az intézménynek az értelme akkor, ha valóban a szakmaiság állna előtérben? Hiszen egyértelmű, hogy minden kormánynak szüksége van a legkvalifikáltabb köztisztviselők munkájára. Ha tehát helytálló lenne az indoklás szövege, abban az esetben nem kellene védettséget biztosítani ezen kiemelt főtisztviselőknek, hiszen a kormányok versengnének az ő tevékenységükért, és a vezénylés intézményén keresztül ott alkalmaznák őket, ahol munkájukra a leginkább szükség van. Az a tény, hogy kiemelt főtisztviselőnél rendelkezési állományt állapítanak meg öt évre, azt mutatja, hogy ez az intézmény a politikai váltógazdálkodáshoz kapcsolódik. Ennek az intézménynek nem más a feladata, mint a politikai hivatalnokok számára megfelelő védettséget garantálni.

Hozzá kell tennem azt, hogy ez önmagában nem probléma. Ilyen megoldást alkalmaznak például Franciaországban is. Ott azonban teljesen egyértelmű, hogy döntően a miniszteri kabinetekben tevékenykedők és más hasonló munkakörökben dolgozók élvezik ezt a védettséget, és ami talán még ennél is fontosabb: a politikai erők között konszenzus jött létre, hogy ezt az intézményt alkalmazzák. Ha azt mondanák nekünk a legnagyobb kormánypárt részéről: szükség van arra, hogy hosszú távon kiváló szakembereket a magunk politikai táborában megőrizzünk, szükségünk van arra, hogy ilyen emberek akkor is rendelkezésünkre álljanak, amikor nem vagyunk kormányon; akkor természetesen érdemes lenne gondolkodnunk, és egy meghatározott keret alapján, amelyet kialakítunk, kompromisszumot kötnünk - de nem erről van szó. Az öt év csak elfedi azt, hogy itt valójában a négyéves váltógazdálkodásra gondolt a kormányzat a javaslat megfogalmazásakor. Egyértelmű, hogy itt nem egyszerűen a védettség intézménye létezik, hanem ráadásul még a burkolt pártfinanszírozásé is, hiszen valószínű, hogy a rendelkezési állományban lévő 13-szoros illetményszorzó alapján éppen semmit nem végző köztisztviselők valójában nagyon is dolgoznak, készülnek arra, hogy politikai pártjukat vagy pártkoalíciójukat visszajuttassák a hatalomba; ez a francia megoldásnak is a lényege. Ilyenkor azonban megosztják egymás között ezt a kiemelt főtisztviselői kart, a jobboldalnak is vannak ilyen főtisztviselői, a baloldalnak is vannak, amikor a baloldal kormányoz, a jobboldaliak visszavonulnak különböző intézményekbe, és ott nem a párt finanszírozza őket, hanem burkoltan az állami költségvetés. Amikor kormányváltás történik, akkor cserélődnek a személyek, de mindez megegyezésen, konszenzuson alapul, nem pedig egy egyoldalú meghatározottságon.

Azt persze talán pozitívan értékelhetjük, hogy a Fidesz arra gondolt: előfordulhat, hogy netán valaha ellenzékbe szorul, ennek következtében a most kinevezendő főtisztviselőiről gondoskodni kíván. Úgy ítéljük meg, hogy a Fidesz vezető politikusai, illetőleg a kormány tagjai pontosan látják, hogy nem fogjuk követni Rogán Antal úrnak a felszólítását, hogy hagyjunk fel eddigi munkakörünkkel, hanem továbbra is politizálni kívánunk a szocialista eszmék, a szocialista értékrend, a baloldali ideológia jegyében annak érdekében, hogy a mi elképzeléseinknek megfelelő program alapján alakítsuk az ország jövőjét. Ez tehát mindenképpen pozitívum, hogy így látja a Fidesz is.

Azonban negatívumnak kell tekintenünk, hogy egy ilyen megoldással próbálja megvédeni ezeket a köztisztviselőket, akik ráadásul - mint az előbb már említettem - egy 13-szoros illetményszorzót kapnak, ugyanakkor 37 év vagy ennél hosszabb szolgálati idő esetén az illetményszorzó hatszoros. El tudnánk fogadni a kiemelt illetményszorzót is, ha az nem 13-szoros lenne, hanem csak egy egyszeres kiváltságot biztosítana, vagyis hatszoros volna, függetlenül a szolgálati időtől. Azt azonban semmiképpen nem tudjuk elfogadni, hogy a rendelkezési állományban eltöltött öt év alatt esetleg semmilyen, a kormányzat érdekében kifejtett tevékenységért a mai illetményalappal számolva 397 500 forintot kapjanak, miközben más köztisztviselők 37 év után jutnak el a hatszoros illetményszorzóhoz. Tehát az a véleményünk, hogy egyféle privilégium, kiváltság még lehetséges, kétfélére azonban már nem látunk lehetőséget.

Mindazokat a változtatásokat, amelyeket szükségesnek tartunk, módosító indítványainkban is megfogalmaztuk. A Szocialista Párt abban az esetben tudja támogatni ennek az intézménynek az elfogadását, ha módosító javaslatainkat figyelembe veszik.

Abban az esetben, ha erre nem kerül sor, természetesen nem áll módunkban egyoldalúan megtámogatni a kormányt azért, hogy ne a saját pártkasszájából, hanem a 2002-2006 közötti kormány költségvetéséből finanszírozza saját kiemelt köztisztviselőit, amennyiben 2002-ben a politikai váltógazdálkodás megszokott rendjének megfelelően netán kormányváltás következne be.

(18.10)

Természetesen nagyon jól tudjuk, hogy a kompromisszum lehetőségei rendkívül csekélyek, azonban a szocialisták számolnak azzal, hogy a módosítóikban is alternatív megfogalmazásokat terjesszenek elő. Lesz tehát olyan módosító indítvány, amely az egész intézmény kiiktatására irányul; ez abból indul ki, hogy a kompromisszum megkötésére nincs lehetőség. Lesznek azután olyan módosító indítványok is, amelyek az általam előbb elmondottakat tartalmazzák, ezek megfelelő kereteket biztosítanak - mint erre előbb már utaltam - egy megállapodásra. Ugyanez a helyzet természetesen a központi tiszt intézményének esetében is. Amennyiben azonban nincs fogadókészség, akkor az elutasító magatartás teljesen egyértelmű.

Képviselőtársaim! Miniszter Úr! Önökön a sor! A szocialisták az ellenük irányuló alaptalan támadások ellenére is a szakmai kompromisszumos megoldások hívei, ha erre lehetőség nyílik. Nem a sértettség, hanem a józan, racionális megfontolások pozíciójából kívánunk politizálni. Kérjük önöket, ezt az ajánlatot vegyék komolyan, ennek alapján alakítsák ki véleményüket, és abban az esetben megszülethet a megegyezés. Ellenkező esetben csupán - mint már jeleztem - az elutasítást választhatjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)